newsroom


Szent Korona Országáért alapítvány a facebook-on!
Az összes RSS hírforrás
Dr. Varga Tibor honlapja  |  Bejelentkezés  | Regisztráció  | Új jelszó  | Aktiválás
Szent Korona Szabadegyetem

> vissza a FŐOLDALra
.
Magyar műveltség szak:
Tudnivalók
Tanterv
Jelentkezés
Oktatók


Akkreditált szak - pedagógus továbbképzés:
Tudnivalók
Tanterv
Jelentkezés
• Oktatók 
Könyvtár
SzentkoronaTV - YouTube
VIDEÓK

dr_vrga_tibor_videok.png
Eseménylista
<< október 2019 november december >>
<< 2018 jan.  febr.  márc.  ápr.  máj.  jún.  júl.  aug.  szept.  okt.  nov.  dec.   2020 >>
hétfő 11 november 2019 at 0000 - Szent Márton
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu  Kategória: Szentek és boldogok 
Mikor hétfő 11 november 2019 ettől 0000 eddig 2355
[html]

 

Bálint Sándor
ÜNNEPI KALENDÁRIUM


Szent Márton

November 11.

Márton toursi püspök a koraközépkornak egyik legnépszerűbb szentje volt. Jellegzetes régi göcseji neve Minciénmárton,* azaz Mindszent Márton.

Pannóniában született 316 táján, meghalt 397-ben. Notker Balbulus nálunk is közismert szekvenciája is erről énekel:

 

Sacerdotem Christi Martinum cuncta per orbem
Canat Ecclesia pacis catholicae.
Atque illius nomen omnis haereticus fugiat pallidus.
Pannonia laetetur genitrix talis filii,
Italia exultet alitrix tanti iuvenis.
Et Galliae trina divisio sacro certet litigio
Cuius esse debeat praesul…

 

Talán hazai szereztetésű a Kájoni-féle Cantionale himnusza:

 

Gaude gemma praesulum,
Gaude Mundi speculum:
Dulcedo fidelium,
Gaude calcans saeculum.
Sancte Martine.
 
Impetrator gratiae,
Stella fulgens veniae:
Exemplar clementiae,
Et misericordiae.
Sanete Martine.
 
In te fulget castitas,
Pietas, humilitas:
Desolatos visitas,
Tres mortuos suscitas.
Sancte Martine.
 
O Martine medice,
Spiritales abjice
Hostes procul dejice,
Atque tuos respice.
Sancte Martine.
 
Bone Pastor ovium,
Tu es lima scelerum:
Pestem pellens cordium,
Sustentator pauperum.
Sancte Martine.*

A lovagkor Mártont teljesen a magáénak érezte, hiszen katona volt, mielőtt a seregek Urának hívását meghallotta volna. Elbocsátási kérelmét a császár gyávaságnak bélyegezte. Legendája szerint így válaszolt neki: ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen. Így is történt.

Márton kultusza Pannónia földjén bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott. Tiszteletét maga Szent István is felkarolja, amikor zászlaira éppen a hadverő Márton képét festette. Álmában látva a bessenyők támadását, így kiáltott föl: távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazak legelőjét pusztítsátok.* Nem csoda, ha Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett. A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá tette és három napos előkészülettel is hangsúlyozta.

Királyaink öröklődő Márton-tiszteletét a budavári Nagy Kúria Márton-kápolnája (1349) is tanúsítja.*

A magyar kereszténység bölcsője, a ma pannonhalmi néven emlegetett bencés apátság Szent Márton tiszteletére épült azon a helyen, (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. Éppen ezért évszázadokon keresztül szentmártonhegyi apátság néven emlegették.

A legújabb kutatások* viszont kétségtelenül tisztázták, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis a magyar Szombathely. Az itteni, többszörösen átépített Szent Márton templomról, a régebben különálló Szentmárton falu egyházáról bebizonyosodott, hogy egyes részleteiben még a keresztény ókorban talán csakugyan Márton szülőházára épült rá. Egyik barokká alakított kápolnája helyén született volna szent. Az előtte lévő kutat már a középkorban Szent Márton kútja néven emlegették. Eszterházy Pál szerint* ennek vizével keresztelték meg „dicsőséges Szent Mártonunkat”. Most Rumi Rajky István kútkompozíciója, modern egyházművészetünk egyik legszebb alkotása (1938) áll a helyén.

A helyi kultusz híre az Udvarba is eljutott. II. Ferdinánd Szombathely városát a királyi kincstárnak járó minden rendes és rendkívüli adó fizetése alól minden időkre fölmentette, de egyben kötelezte is, hogy Márton ünnepén gondoskodjék a szegényekről.*

A régi templomot 1630-ban a dominikánusok kapták meg, akik a török és reformáció után hazánkban először Szombathely városában vetették meg ismét a lábukat.* Jótevőjük gróf Erdődy Györgyné, Batthyány Erzsébet grófnő volt, akinek áldozatkészsége lehetővé tette a templom teljes újjáépítését. Fölirata szerint:

 

HANC SACRAM AEDEM VOVIT ET DICAVIT

SUMTIBUS PROPRIIS DIVO MARTINO

EPISCOPO ET CONFESSORI HIC NATO

ILLUSTRISSIMA DNA DNA COMITISSA

MARIA ELISABETH DE BOTTIANI 1670.

 

Batthyány Erzsébet a templom mellé ispotályt is alapított (1673): Szent Mártonban fundáltassék egy spitály, kinek helyét a Szent Mártoni Prior ki mutatván, bizonyos számú koldusra fundállya és építse, kire kérem is eő kegyelmét; annak épülésére, és a koldusok eltartására rendöltem Szombathely városánál lévő két ezer forintomat, hogy annak Interessébül interteneáltassanak az koldusok… mely költ Szabad Királyi Soprony Városában ipso festo Tranfigurationis Domini Anno eiusdem. . . Én Gróff Batthyány Erzsébet...*

Márton életrajzát tanítványa és barátja, Sulpitius Severus írta meg. Jeles papja még Bereck, róla még szó esik.

Márton először katonának ment. Katekumen, vagyis hitújonc volt, amikor legendájának legemlékezetesebb mozzanata szerint télidőben lován Amiens felé haladva, félmeztelen koldussal találkozott. Megesett rajta a szíve, és köpenyét kardjával kettévágva, felét a koldusra borította, aki a legenda szerint maga Krisztus volt. A köpeny másik felét a Merovingok nemzeti ereklyeként őrizték. Szent Mártonnak az ő kápáját – írja* az Érsekújvári kódex – miként mondja bölcs nevű János mester, szokták az Francia királyok hadba viselni. Latin cappa nevétől származik őrzési helyének capella, őreinek pedig capellanus neve. Innen végső fokon a magyar kápolna, káplán szó is.*

A nagy jelenet egy magyar szólást is szült, amelyet nyilván a nép ajkáról lesett el Gárdonyi Géza.* Az a hatalmas harmadik c. regényében ezt írja: „és az a negyedik gyermek is meg fogja érteni, hogy csak Szent Márton palástját viseli.” Ez a negyedik gyermek nem attól az apától származott, mint három bátyja, mégis az ő családnevüket viseli. Itt Márton a gyermek származásának körülményeit takarja el palástjával, vagyis irgalmas szívével, nagylelkűségével.

Márton később Franciaország egyik védőszentje, egyúttal a Nyugatnak egyik legtiszteltebb patrónusa lett. Ő volt az alapítója Ligugé, főleg pedig Marmoutierbencés apátságoknak. Ez utóbbiban képződött Márton-legenda szerint a szent hun, illetőleg magyar királyok sarjadéka, sőt egyenesen magyar király volt.

 

Ennek kialakulásához tudnunk kell, hogy a Márton-legenda első regényes feldolgozását a pannóniai Hét Szent Alvó története, a Historia Sanctorum Septem Dormientium tartalmazza. Láttuk, hogy hasonló címen emlegetik az efezusi ifjak legendáját is.*

Legendánk úgy tudja, hogy Márton hun királyoktól származik. Pannóniában Florus király uralkodott. A rómaiak azonban legyőzték, fogságra vetették. Csak úgy engedték szabadon, ha trónjáról lemond, és megelégszik a katonai parancsnok (tribunus) címmel. Legidősebb fia, szintén Florus Konstantinápolyban nevelkedik, és a császár unokahúgát, Konstanciát veszi feleségül. Pannóniában születik fiuk Florus, akit később Mártonnak hívnak, és a konstantinápolyi udvarban keresztelik meg. Amikor Tours püspöke lett, hét unokatestvére: Clemens, Primus, Laetus, Theodorus, Gaudens, Quirianus, Innocens csatlakozott hozzá, Marmoutier monostorában remetéskednek. Mind a heten egy napon halnak meg. Haláluk után nem kezdte ki őket az enyészet. Olyanok voltak, mintha aludnának. Ezért őket is Hét Szent Alvó néven emlegették. A VIII. században keletkezett legendájuk föltétlenül az efezusi ifjak épületes történetének tükröződése, bár egyik sem tesz említést a másikról.

 

A Márton-legendának számos koraközépkori verses francia feldolgozása is van. 1200 táján keletkezett a legjelesebb: La vie de monseignor Saint Martin de Tors, amely Péan Gatineau toursi kanonok alkotása. A XV. században misztériumjátékokat is írnak belőlük,* amelyekben magyar vonatkozások is akadnak.

Márton hazai irodalmi élete a tiszteletére költött latin himnuszokkal, miseszövegekkel kezdődik. Egy XIII. században írt hazai kódex életét és legendáját is elmondja. Utolsó története egy magyar gróf (hungarus comes) süketnéma leányának a szent sírjánál való csodálatos gyógyulását adja elő.

Eckhardt Sándor föltevése szerint Kézait a pannóniai hun történet megfogalmazásában Márton alakja is ihlette.

Márton legendáját természetesen kódexeinkben is bőven olvashatjuk. Itt csak néhány olyan mozzanatot emelünk ki belőle, amelyek Márton ikonográfiáját, illetőleg a néphagyományt is befolyásolták.

 

Egy európaszerte ismert középkori exemplum, példa egy miséző pap látomásáról szól,* amelyet később vagy Gergely pápa vagy Márton viselt dolgaival, tehát valamelyik híres, emlegetett középkori szenttel kapcsolnak össze. Így egy svájci német változat (1460) is Mártonról szól. Érthető, ha a történetet a mi kódexirodalmunk is Mártonnak tulajdonítja. Olvastatik – írja* a Cornides-kódex (1514–19) – Szent Bereckről illyen példa, hogy mikoron Szent Márton pispek misét mondana egy időben, Szent Bereck – ki vala Szent Márton pispek diakonusa – láta pokolbeli ördögöt ülvén az oltár megett és írnya, és mikoron az ördögnek elfogyott volna hárgyája, akará az erdeg az hárgyát fogával kihúzni, hogy többet hírhatná reá. Mikoron az erdeg az hárgyát húznája, az hárgya elszakad, és az erdeg igen öté fejét hátra az fő falhoz. Mellyet látván Szent Bereck, kezde nevetni. És mikoron Szent Márton pispek kérdenéje, hogy miért nevetett volna, megmondá neki Szent Bereck nyilván. Megkérdvén Bereck az ördegget, mit írt volna, felelé az erdeg, hogy az hévságos igéket írnája, melyeket az emberek szent egyházban beszélnek. Úgy mond Szent Gergely, ha az öres (üres) igéről okot kell adnonk, az utolsó napon meg kell mértéklenönk, mennye gonoszságok következnek az sok szólásból. Szent Bernald úgy mond, ha meggondolod, mely erős számot vesznek az öres igékről, nem lészen igen utálatos teneked az szilenciom, az vesztegségtartás.

A legendának számos, máig élő, Márton személyétől elszakadt, illetőleg önállósult mondai, mesei, szólásbeli változata hallható magyar népünk, de a hazai sokacok körében is.*

A legenda még egy másik, még jelesebb miséjéről is tud Mártonnak, amelyet Albengában mutatott be: mikoron egy jeles innepnapon – írja (1527) az Érdy-kódex* – misét akarna szolgálni, egy szegényt elől talála, és ottan neki adá ruháját. Csak egy palástban méne misét mondani. És mikoron az egyházi népek előtt nem merészelnék levetkőzni, miért az palástnál több ruhája nem volna, az esperes egy kis kurta ruhát hoza neki, kinek hosszúsága csak térdig vala, ujja könyökig. És azonképpen felöltözvén, felálla mise mondani. Ime mindenek látására Szentlélek Úristen tűzképpen fejére szálla és belé enyészék. Mikoron kedég mezételen karjait fölemelte volna Úristenhöz, íme a szent angyalok aranyas gyengyes őtözettel belföldözék ő karjait, kikből nyilván megismertetik az ő nagy szentséges volta.

A jelenetet hazánk több középkori Márton-templomában megörökítették. Erről alább még szólunk.

A szepességi Kereszthegy (Gehol) lejtőin, Ruszkinóc közelében láthatók az Árpád-kori Sanct Merten falu romjai. A tatárok a környékbeli monda szerint az oda menekült népre rágyújtották a templomot. Úgy beszélik, hogy Márton napján az esti órákban még manapság is látni egy romok közül kiemelkedő, miseáldozatot bemutató papot.* A mondai kép mintha Márton miséjét idézné.

Mondják, hogy a nyugati egyházban Szűz Mária után a középkorban Márton tiszteletére szentelték a legtöbb templomot. Alighanem így volt ez hazánkban is, hiszen kezdettől fogva szülöttjének is tekintette őt.

Említettük, hogy Szentmártonhegy (újabb nevén: Pannonhalma) Mártont tiszteli védőszentül, hasonlóképpen a XI. században alapított mogyoródi apátság is, amelyet Szent László építtetett a Salamonnal vívott csata (1074) emlékezetére. A másik győztes testvér, Géza viszont a Zoborhegy közelében Pográny (Pohranice) faluban alapított kápolnát Márton dicsőségére. Ő volt a patrónusa Vaskaszentmárton hajdani bencés apátságnak is (1255).*

Nekcseszentmárton (Nasic, 1222), Zelinai Szentmárton (Belovár mellett) a johannitáké volt.

fehérvári Márton-templomban, tehát a magyar haza társpatrónusának egyházában tették le a középkori királyaink megkoronáztatásuk után a koronázási esküt,* amelyben az ország megvédését fogadták meg. Callimachus lengyel történetíró II. Ulászló székesfehérvári koronázását leírva elmondja, hogy a már megkoronázott király fölment a templom tornyába, és ott végezte el a négy világtáj irányában azt a hagyományos kardvágást, amellyel az ország védelmére kötelezte magát.

Ő a védőszentje a talán még szintén László királytól alapított pozsonyi káptalannak és egyházának,* a későbbi koronázótemplomnak, továbbá Szepeskáptalani, majd püspöki templomának, illetőleg a szepesi egyházmegyének, de természetesen a szombathelyi székesegyháznak és egyházmegyének, napjainkban a részben belőle kivált kismartoni (Eisenstadt) püspökségnek (1960), még tovább az egykori aradi káptalannak is.

Hazánkban nincs szent, aki templomával több városunknak, falunknak lett volna névadója, keresztapja Mártonnál:

Alsószentmárton (Baranya), Belényesszentmárton (Sinmartinul de Beius), Berettyószentmárton (Sinmartin), Borsodszentmárton, Bükkszentmárton, Csíkszentmárton (Sinmartin), Dicsőszentmárton (Tirnaveni), Drávaszentmárton, Győrszentmárton (Pannonhalma), Hegyszentmárton (Baranya), Hegyhátszentmárton(Vas), Hercegszentmárton (Baranya), Homoródszentmárton (Martinis), Kakszentmárton (Cucu Martineşti), Kebeleszentmárton (Csesztreg szomszédságában, elenyészett), Kemenesszentmárton, Kisszentmárton (középkori nevén Pusztaszentmárton, Baranya)*Korodszentmárton (Corovisinmartin), Kőszentmárton (1471, Szerém)*, Kunszentmárton, Magyarszentmárton (Sinmartinul Maghiar), Mezőszentmárton (1335, elenyészett, Fót határában)*Mezőszentmárton (Sinmartinul de Cimpie), Muraszentmárton (Sveti Martin na Muri), Nyárádszentmárton (Mitreşti), Őriszentmárton (St. Martin in der Wart, 1479), Peceszentmárton (Sinmartin), Pusztaszentmárton (Martineşti), Rábaszentmárton (St. Martin an der Raab, 1422), Rózsaszentmárton (másként Fancsal, Heves), Sopronszentmárton, Sorokszentmárton (1506, Bács, elenyészett),* Sósszentmárton (Gligoreşti), Szalkszentmárton, Szépkenyerűszentmárton (Sinmartin), Szerbszentmárton (Sinmartinul, Sirbesc), Szigetszentmárton, Szilvásszentmárton (Somogy), Tápiószentmárton, Tiszaszentmárton (Szabolcs), Tótszentmárton (1496, Zala), Turócszentmárton(Turciansky Martin), Zalaszentmárton (1266), Zsitvaszentmárton (Martin nad Žitavou), továbbá Szentmártonfalva (1. 1434, Zala, Bagod mellett, elenyészett*, 2. 1497, Baranya,* elenyészett), Szentmártonkáta, középkori nevén Szent Márton Kátája (1467), Szentmártontorja (ma Feltorja, Háromszék),* Szentmártonmacskás, eredetibb alakja Szent Márton Macskása (Sinmartin-Macicaş, 1310, Kolozs),* Szentmártonbuberek (puszta Dióskál határában), Szentmártoni (Zala), Szentmártonfölde (Veszprém).*

Márton nevét őrzi még Kismarton,* Nagymarton (Mattersdorf), Peremarton (Veszprém), Martonos (Rács, Csík), Martonvásár, Martonfa (Zala, Baranya), Mártonhely (Vas), és talán még Martos (Martoš).

Népszerűségéről tanúskodó családnevek: Márton, Marton, Martonyi (Mártoné), Marócs, Maró, Maros, Marsa, Martos, Márta.*

Vegyük még mindehhez azokat a helységeinket is, amelyeknek temploma Mártont ünnepli védőszentjéül.

Legelőször a győri, illetőleg a belőle és a veszprémiből kihasított szombathelyi egyházmegyének, tehát a szent szülőföldjének Márton-patrociniumait kell áttekintenünk. Kitűnő korai forrásunk Kazó István vasvári prépost egyházlátogatási jegyzőkönyve (1697–98),* Eszerint föltétlenül középkori eredetű templommal, kápolnával, oltárral tisztelte meg Mártont Németlövő (Deutsch-Schützen), Csajta (Schachendorf), Németszentgrót (Gerersdorf), Királyfalva (Königsdorf), Nagyfalu(Mogersdorf), Pusztaszentmihály (St. Michael in Bernstein), Nagyszentmihály (Grosspetersdorf), Rábaszentmihály (St. Michael an der Raab).

Márton szombathelyi egyházmegyéjének magyar részén: Kemenesszentmárton, Nagypöse, Nagytilaj, Vámoscsalád, Sárvár, Söpte, Szombathely(dominikánusok).

A győri anyamegyében: Bágyog (középkori), Lövő (1647, később Nagyboldogasszony),* Csún (XVII. század, később: Mihály), Rajka (1311, 1672), Halászi(1777), Kópháza (1797), Olmód, Und (1750), A burgenlandi részen: Kismarton, Nagymarton, Fehéregyháza (Donnerskirschen). A Márton-kultusz azonban a régi kiterjedésű győri egyházmegyében sokkal virágzóbb és egyetemesebb volt, mint a patrociniumok mutatják, Erről a még tárgyalandó helyi hagyományvilág győz meg bennünket.

Pannonhalmi nullius apátság: Pannonhalma, Ravazd (XI. század).

Veszprém: Ajkarendek, Ácsteszér, Bakonypölöske, Balatonudvari, Csököly (középkori), Dióspuszta, Diszel (Padányi Bíró Márton építette), Fonó, Fonyód(1749), Gerézd, Káptalantóti, Kisszőllős (1511), Óbudavár, Polány (kápolna), Pénzesgyőr, Táska. Vörs (középkori), Zalaszentmárton. Elenyészett: Kőröshegy (1102, a pannonhalmi Szent Márton apátság birtoka), Horváti (1225), Keszthely (1247), Rajk (1247), Nemesszalók (1271),* Szárberény (1290, ma Vörösberény), Lentiszombathely (1322), Szemenye (1322), Egyházasgamás (1360, Somogyvár közelében), Csicskeszentmárton (1362, Sümeg közelében), Tóti (1372, ma: Káptalantóti), Lőrinte (1429, Devecser közelében), Magyarszerdahely (1480). Inota (1497), Muraszerdahely (XV. század).*

Még az Árpád-kort idézi a Somlóhegy délkeleti szőlői között álló Márton-kápolna és Márton-kútja. A barokk időkben remeteség virágzott mellette. A remetét a hegyközség tartotta, hogy vihar idején harangozzon, és imádkozzék a jó termésért, szüretért.

Székesfehérvár: Szigetszentmárton (középkor), Csákberény (1775).

Pécs, a régi Pannónia keleti határán: Csúza (1301),* Lovászhetény (régi), Pécsdevecser (középkori), Felsőszentmárton (középkori), Kisújbánya (középkori), Máriakéménd (1730), Értény (1749), Vásárosdombó (1789), Alsószentmárton (1797), Cserdi (1851), Pélmonostor (1877), Albertfalu (1887), Illocska (1892), Hercegszentmárton (1901), Nagybudmér (1908), Orfű (1909), Patacs.

Esztergom: Alistál (Hrobonovo, XV. század), Alsógyőröd (Velky Dur), Alsólopassó (Dolny Lopašov), Alsópalojta (Dolné Plachtince, 1465), Baratka (1156, elenyészett),* Bazin (Pezinok), Bát (Bátovce, 1464), Csári (Čáry), Csesztve (1212?), Egyházhely (Kostoliste), Felsőszil (Brestovany, kápolna, 1767), Felsőzélle(Horné Zelenice), Füss (1332, elenyészett),* Geletnek (Hliník nad Hronom, 1382), Gerencsér (Hrnčiarovce), Harádics (Hradište pod Vrátrom, 1613), Hébec (1526, elenyészett), Holics (Holič), Hollókő (XV. század), Hontnémeti (Hontianske Nemce, 1495), Komáromszentpéter (Dolny Peter), Kőkeszi (Kamenné Kosihy, 1346)*Kisgyarmat (Sikenička), Kisvendég (Malé Hoste), Magyargéc (1782), Mellek (Melek), Merőce (Merašice), Mizsérd (Mischdorf), Nagybárkány (1883, középkori helyén), Nagyun (Uhin), Nagyülés (Velka Lehota), Őrhalom (1937, régi helyén), Pagyár (Paderovce), Sempte (Šintava), Szárazpatak (Sucha), Szécsénke (Secianky, középkor), Szimő (Simő), Tópatak (Bansky Studenec), Udvard (Dvory nad Žitavou), Vágdebrőd (Drachovce), Verbó (Vrbec), Visegrád (1336, a hódoltság alatt elenyészett) és mindenek, előtt Pozsony, amelyről többször külön is szólunk.

Nyitra: Alsóporuba (Poruba), Dezser (Dezerice), Egyházasnádas (Podskal), Felsőelefánt (Horné Lefantovce), Ivánka (Ivančina), Nagybossány (Velke Bošany), Ösvényes (Ochodnica), Teplica, Terchova, Torna (Turna), Üreg (Jarok), Vágújfalu (Solna Novejsa), Viszocsány (Vysočany).

Besztercebánya: Bajmóc (Weinitz, Bojnice, 1224), Cserény (Čerin, XIV. század), Hrohoty, Kapronca (Koprovnica, XIV. század), Podkonic (Podkonice, XV. század), Ternye (Terna, XIV. század), Turócszentmárton (Turčiansky Martin, 1315), Végleshuta (Vyglažka Huta, 1802), Garamolaszka (Valaská, XV. század), Felsőhámor (Horné Hámre, 1734).

Rozsnyó: Homokterenye, Kerekgede (Hodejka), Martonfalva, hivatalos nevén Nemesmártonfalva (Martinová), Szkáros (Skerešovo, 1381, elenyészett), Rapp(Rapovce, 1397). Rimaszécs (Siač, XIV. század, később református templom)*Trizs (XIV. század, elenyészett). Ezek még középkoriak. Divényoroszi (Trhanova, 1863, régi helyén).

Szepes, Márton másik egyházmegyéje: Szepeshely (Spišské Pohradie, Árpád-kor), Petróc (Petrovce), Lucsivna (Lučivná), Hernádfő (Vikartovce), Rakusz, Tátraalja (Stráne pod Tatrani), Majorka (Majerka), Krempach (Krempachy), Podlovk, Trsztena (Trstená), Dovalló (Dovalovo), Hutti, Szentmárton (Martin, Rózsahegy szomszédságában). Szinte valamennyi középkori patrocinium.

Kassa: Buzita (1279)* Széprét (Krásna Lúka, 1295), Hámbor (Hamborek, középkori), Héthárs (Lipany, középkori), Radács (Radačov, 1630), Lemes(Lemešany, 1635), Vörösalma (Červenica, 1734), Nagyida (Velká Ida, 1742), Kolossó (Klušov, 1752), Várjeszenő (Jasenov, 1756), Somodi (Drienovec, 1775), Kapi(Kapušany pri Prešove, 1798), Alsófricske (Fričkovce, 1812), Ferzsó (Sveržov, 1828), Licsérd (Ličartovce, 1833), Jánosvágása (Hankovce, 1836), Kerekrét (Okruhlé, 1902. A barokk titulusok jórésze is nyilvánvalóan még középkori.

Eger: Dédes (1332), Kápolna (1332), Őrös (1332), Szederkény (1332), Hosszúmező (XIV. század. elenyészett)*Rózsaszentmárton (1726), Bükkszentmárton(1734), Feldebrő (1750), Tarnaméra (1766), Tiszapüspöki (1769), Balaton (1775), Kunszentmárton (1784), Pétervására (1814), Bogács. Legtöbbjük még föltétlenül középkori eredetű.

Szatmár: Munkács (Munkačevo), Hosszúmező (Campulung). Valószínűleg középkoriak.

Vác: Dömsöd (1291, felújítva 1924), Szalkszentmárton (1324), Nőtincs (1415), újjászületett: 1720), Hévízgyörk (középkori), Püspökszilágy (1715), Buják(1722), Szentmártonkáta (1722), Borsosberény (1728), Alberti (1743), Isaszeg (1757), Szécsénke (Sicinka, 1895).

Kalocsa: Tataháza (1783), Bácsordas (Karavukovo, 1785), Gádor (Gakovo, 1787), Szépliget (Gajdobra, 1788).

Csanád: Csiga (1231, Csanádpalota környékén), Temesvár (XIV. század), Világos (Siria, XIV. század), Szentmárton (középkor).* A török alatt elenyésztek. Új: Aradszentmárton (Sinmartin, 1756), Móricföld (Moriţfeld, 1819), Dézsánfalva (Dejani, 1844), Magyarszentmárton (Sinmartinul Maghiar, 1873).

Nagyvárad: Berettyószentmárton (1213). Elenyészett: Nagyvárad (1332), Genyéte (Ghenetea, 1345), Gyúr (1295), Kövesd (Cuiejd, 1336), Váradszentmárton(Árpád-kor), és az egykori Vásári (1344) Márton titulusa.*

A hódoltsági egyházmegyék töröktől megviselt területén a Márton-patrociniumok már csak igen szórványosan tűnnek föl, a régiek alig születnek újjá.

Erdély: Csíkszentmárton (1332), Dicsőszentmárton, Torja. Brassó egyik középkori részének Szentmárton város volt a neve. A régi Márton-templom az evangélikus szászoké.* Elenyészett: Szentmártonfalva (1347, Magyarigen közelében).*

Márton tiszteletére oltármestersége volt a váradi (XIV. század), gyulafehérvári (1451) székesegyháznak, továbbá Sopron (1459), Pozsony (1463), Kassa(1487) főtemplomainak.*

Márton legkorábbi hazai patrociniumainak térképre helyezéséből lényegében az Árpád-kori magyar ökumené tárul elénk. Peremei nagyjából az akkori magyar nyelvhatárt is jelzik.* 

Most vegyük szemügyre Márton hazai ikonográfiáját.

Először kell megemlékeznünk az őrségi Mártonhely (Martjanci) Aquila Jánostól festett (1392) freskóciklusáról. A szomszédos Velemér templomában is látható Mártont ábrázoló freskótöredék (1378). Divald szerint a Héthárs Márton-templomának szentélye is falképekkel volt borítva. A pannonhalmi főmonostorban is megmaradtak Márton freskójának nyomai. A tiszteletére emelt szepeshelyi prépostsági templom, ma székesegyház, déli kapujának timpanonjában lovon ülő falképe a múlt században még megvolt. Zseliz (Želiezovce) templomában is van Márton-freskó.*

Most azokat a szárnyasoltárokat említjük meg, amelyeket Márton tiszteletére szenteltek, és így a táblaképek jórészt az ő legendáját tárják épülésül a hívek felé.

Cserény (Čerin, 1483) képsorozata: 1. Márton és a koldus, 2. megkísértése, 3. albengai miséje, 4. beteget gyógyít, 5. elbúcsúzik tanítványaitól, 6. gyermeket gyógyít, 7. halála, 8. temetése.

Segesvár (Şighişoara, 1510) táblaképei: 1. Márton és Domonkos, 2. Márton és a koldus, 3. egy halott gyermeket föltámaszt, 4. egy akasztottat életre kelt, 5. egy haldokló asszonyt bűneitől felold.

Sövénység (Fişer, 1520): 1. Márton és a koldus, 2. egy akasztottat feltámaszt, 3. albengai miséje, 4. halála.

Egy ismeretlen helyről származó, de föltétlenül hazai oltár két táblaképe látható az esztergomi Keresztény Múzeumban: az albengai mise, meg Márton a koldussal (1490 körül).*

Márton táblaképe föltűnik még Bártfa (1460), Csegöld (Segítőszentek oltára, 1494, Keresztény Múzeum), Felsőerdőfalva (Stará Lesná, XVI. század eleje), Kisszeben (Sabinov, 1520), Márkfalva (Jazernica Markovice, 1517), Szepeshely (Spišské Pohradie, 1470), Szmrecsány (Smrečany, 1480, Miklós társaságában), Zábrezs (Zabrež, 1500 táján), Zsegra (Žehra, 1500), szárnyasoltárain.*

Gótikus faszobrai: Bertót (Bertotovce, 1500), Cserény (Čerin, 1483), Dovalló (Dovalovo, 1520), Gánóc (Ganovce, 1480), Héthárs (1520), Kisszeben (1510), Szepeshely (1499).*

A későbbi időkből utalunk még a pozsonyi székesegyház magyarruhás Márton-szobrára, Rafael Donner mesterművére (1733), Bágyog (1768) és a sümegipüspöki kápolna (1751) Márton-freskójára, Tiszapüspöki (1770, Kracker Lukács) oltárképére, barokk templomaink főúri magyarba öltöztetett szentjére. Csökölykatolikus kisebbsége számára Padányi Bíró Márton épített névadó patrónusa tiszteletére templomot. A szentélyfreskón ő nyújtja a haldokló szentnek az égő szentelt gyertyát. Körülötte térdelő magyar nemesek. Felsőörs templomának préposti stallumát szintén ő készíttette, amikor még ezt a beneficiumot birtokolta. Támláján szintén Márton egykorú képe. Itt még csak a szombathelyi dominikánusok és a tatai templom képeire emlékeztetünk. Rumi Rajky István említett köztéri szobra mellett Kontuly Bélának a szombathelyi szemináriumi kápolnában látható freskókompozíciója (1938) századunkban is folytatja Márton hazai ikonográfiai hagyományait.

Nem lehet kétséges, hogy e régi ábrázolások egyike-másika csodatevő hírbe is került, gazdag hiedelemvilággal és legendakörrel dicsekedhetett. Ezekből sajnos, csak egyetlen egyet ismerünk,* amely Szentmárton bihari falu hajdani premontrei kolostorkápolnájának fényes öltözetű, arany sarus Márton-szobrához fűződik.

Történt, hogy egy öreg hegedűs éhező családja számára kéregetni volt kénytelen. Nehéz útján betért a kápolnába, ahol elővette hegedűjét és keserves életét énekszóban adta Márton tudtára. Alighogy énekét elvégezte, az oltárról eléje hullott az egyik arany saru, és nagy fényesség támadt, majd a szobor is megszólalt: Menj, a saru a tiéd, maradj ezután is jámbor ember. Az öreg hegedűs örömében megcsókolta a szent lábát és hálálkodott neki; hiszen egyszerre gazdaggá tette.

Visszatérve szülőfalujába, mindjárt a pékhez ment, hogy kenyeret vihessen haza. Boldogan kérkedett a saruval: most már nem lát a család szükséget. A pék erre tolvajnak becsmérelte, és az összecsődített nép börtönbe vonszolta. A hegedűs hiába erősítgette a bíróság előtt, hogy maga Szent Márton ajándékozta a saruját neki. Nem hitte el senki, sót templomrablásért halálra ítélték.

A börtönben láncraverve siratta feleségét és gyermekeit. Majd megvirradt, és megkondult a lélekharang. Amikor a vesztőhelyre kísérték, az volt az utolsó kívánsága, hogy hegedűjét mégegyszer adják a kezébe és a kápolnába mehessen, hogy ott imádkozzék és énekeljen. Kérelmét teljesítették.

A kápolnában ismét hegedűszó mellett fordult Mártonhoz, hogy tegyen tanúságot mellette. És íme: a másik arany saru is oda hullott eléje az oltárról. A nép most ujjongva magasztalta Mártont, hogy egy ártatlan ember életét csodatételével megmentette.

Az arany saruk megmaradtak az öreg hegedűs birtokában, majd az ő végakarata szerint halála után visszakerültek Márton oltárára.

A történetben nem nehéz a luccai hegedűs, illetőleg Volto Santo vándorlegendájának meghonosítására ismernünk. Szórványos hazai vonatkozásairól Szent Kümmernis napjánál (július 20) emlékezünk meg bővebben.

A régi századokban Márton a gazdasági évnek kiemelkedő zárónapja: jobbágytartozási, tisztújítási terminus.* A gyalui vártartomány uradalmaiban a XVI–XVII. század folyamán a földvám, vagyis földbér lerovása György és Márton napján történt. Az őszi szolgáltatást Szent Márton adaja néven is emlegették.* Az elnevezéshez Bod Péternél* ezt a mondai magyarázatot olvassuk: Klodovéus Frantzia Királ fogadást tett vólt, hogy a Lovát Szent Mártonnak a ajándékozza, úgy mindazáltal, hogy ha szüksége lészen reá, száz Arannyal válthassa vissza. Hartza kelletvén menni utánna küldötte a Lónak a száz arannyat, de meg-izenték a Királynak, hogy a Ló ki nem akar menni az istállóból. Küldött azért még százat s azt izente: S. Martinus bonus est in Consilio, carus in negotio. (= Szent Márton kegyes a tanácsban, drága a pénzügyletben). Hogy illyen jó eksékutor volt Szent Márton, azért rendelték erre a napra az Adónak és Adósságnak fel-hajtatását.

*

Mártont már a hazai középkorban a jószág egyik jeles patrónusaként tisztelték.

Ennek okát az Érsekújvári-kódex* így adja elő: egy tehén futtatnéjék az ördögtől és mindenütt nagyon kietlenkednéjék és sokakat átaleklelne, és Szent Márton felé és ő társai felé nagy haraggal futa. És az Szent Márton kezét felemelé és parancsolá neki, hogy megállana. És az tehén indulatlan megálla. És látá Szent Márton az ő hátán ülnie egy ördeget, melyet Szent Márton megfeddvén és mondá: távozjál el az baromról és szűnjél meg ártatlan lelket futtatnod. És legottan eltávozék és a tehén leesék Szent Mártonnak ő lába előtt. És Szent Mártonnak parancsolatjára nagy szelídséggel méne az csorda köziben. Zsolozsmájában olvassuk: sacerdos Dei, Martine pastor egregie, ora pro nobis. Ez nemcsak a hívek nyájára, hanem szó szerint a jószág védelmére, oltalmazására is alkalmazható.*

Répcevidéki néphagyomány szerint, amikor egyszer valamikor disznóvész dúlt, az egyik pásztor bement Szombathelyre Mártonhoz segítségért könyörögni. Álmában a szent püspök fehér nyírfaágat adott neki, hogy ezzel vesszőzze meg a beteg jószágot, és így majd meggyógyul.*

A frissen vágott, zöldelő ág archaikus gonoszűző eszköz, amelynek használatával többek között György, Katalin, Borbála, Aprószentek napján is találkozunk. Dunántúli és burgenlandi pásztorok kezében leginkább Márton napjához kapcsolódik, de olykor karácsony böjtjén is vesszőznek vele.

 

Szintén a Répcevidéken a pásztorok Márton estéjén végigjárják a falut, és a házakhoz így köszöntenek be:

 

Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a Szent Korona Országáért Alapítvány tulajdonát képezik.© 2006 - 2019
Szent Korona Országáért Alapítvány