kedd 15 június 2021 at 0000 - Szent Vitus és Modestus
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:szentkoronaorszaga
Mikor kedd 15 június 2021 at 0000 Vége szombat 15 június 2030 at 2355
Jacobus de Voragine LEGENDA AUREA
Válogatta, az utószót, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Madas Edit
Fordította Bárczi Ildikó [et al.]
Szent Vitus és Modestus - június 15.
Vitus neve az ‚élet’ (vita) szóból ered. Ágoston az Isten városáról szóló könyvében az élet három fajtáját különbözteti meg: az aktívat, azaz a tevékeny életet, a nyugalmasat, azaz a szemlélődő élet szellemi nyugalmát és azt, ami e kettőből tevődik össze. Az életnek e három fajtája megvolt benne. Avagy Vitus annyi, mint ‚erény’ (virtus), azaz ‚erényes’ (virtuosus).
Modestus annyi, mint ‚középen álló’ (stans in medio), vagyis ‚az erény közepén álló’. Minden középutat megtestesítő erényt két szélsőséges bűn fog közre, így az okosság szélsőségei a ravaszság és együgyűség, a mértékletességé a testi vágyak beteljesítése vagy önmagunk teljes elhanyagolása; a bátorságé a gyávaság és vakmerőség; az igazságosságé a kegyetlenség és az engedékenység.
Vitus, ez a kiváló és hívő gyermek, tizenkét éves korában, Szicíliában szenvedett vértanúságot. Atyja gyakran ütlegelte, mivel Vitus megvetette a bálványokat és nem akarta imádni őket. Valerianus prefektus előállíttatta a fiút, és mivel az megtagadta az áldozat bemutatását, megbotoztatta. A pribékek karja és a prefektus keze azon nyomban leszáradt. A prefektus felkiáltott: „Jaj nekem, elvesztettem a kezemet!” Erre Vitus: „Jöjjenek a te isteneid, és gyógyítsanak meg, ha tudnak!” Mire az: „Meg tudnád-e tenni te is?” Erre Virus: „Az én Uram nevében megtehetem.” Rögtön imádkozott érette, és elérte, hogy meggyógyuljon.
A prefektus így szólt az apához: „Térítsd észre fiadat, nehogy csúfos véget érjen!” Apja haza is vitte, és muzsikaszóval, ledér leánykákkal és mindenféle gyönyörűséggel igyekezett fia lelkét megváltoztatni. Ezután szobájába zárta, ahonnan csodálatos illat áradt ki, ami az apát és egész háza népét elbódította. Az apa az ajtón belesve hét angyalt látott gyermeke körül. Felkiáltott: „Istenek jöttek a házamba!” – és nyomban megvakult. Kiabálására egész Lucania városa felbolydult, úgyhogy Valerianus is odasietett, és megkérdezte, mi történt. Így válaszolt: „Tüzes isteneket láttam, és tekintetüket nem bírtam elviselni.” Jupiter templomába vezették, és látásának visszanyerésére bikát ajánlottak fel, aranyszarvakkal, de mit sem használt. Fiát kérte, hogy gyógyítsa meg, és az ő könyörgésére visszanyerte látását. Mikor még így sem hitt, hanem fia megölését fontolgatta, megjelent az Úr angyala Modestusnak, aki Vitus tanítója volt, és utasította, hogy hajóra szállva vigye a fiút más földre. Miután így tett, sas hordta nekik az élelmet, és ott sok csodát műveltek.
Közben Diocletianus császár fiát démon szállta meg, és azt mondta, hogy nem is megy ki belőle, hacsak a Lucaniából való Vitus oda nem jön. Keresik Vitust, és megtalálva a császárhoz vezetik. Diocletianus ekkor így szólt: „Fiú, meg tudnád-e gyógyítani fiamat?” Mire ő: „Nem én, hanem az Úr!” Rögtön rátette kezét, és a démon tüstént kimenekült belőle. Így szólt a császár: „Legyen eszed, áldozz az isteneknek, nehogy csúfos halállal halj!” Midőn ezt visszautasította, Modestusszal együtt börtönbe vetették, de a súlyos vasbilincs lehullott róluk, és a börtön, tündöklő fényben ragyogott. Miután ezt jelentették a császárnak, elvezették, és tüzes kemencébe vetették, de épségben jött ki onnan. Ekkor egy félelmetes oroszlánt szabadítottak rá, hogy felfalja, de Vitus a hit bátorságával megszelídítette a fenevadat. Végül pedig Modestusszal és dajkájával, Crescentiával együtt, aki mindvégig követte őt, kínpadra vonják, de az ég hirtelen elsötétül, a föld megremeg, villámlik, dörög, a bálványok templomai leomlanak. Sokakat megölnek, a császár pedig rémülten menekül, és öklével veri a fejét, mondván: „Jaj nekem, egy gyermek győzött le engem!” Őket pedig egy angyal szabadította ki, és egy folyó partján találták magukat. Itt megpihentek és imádkozva adták vissza lelküket az Úrnak. Tetemüket sasok őrizték, és Vitus kinyilatkoztatására Florentia, egy előkelő asszony találta meg, és nagy tisztességgel temette el őket. Diocletianus alatt szenvedtek vértanúságot, aki az Úr 287. éve táján kezdett uralkodni.
fordította: Veszprémy László
___________________________________
Bálint Sándor
ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Vid, másként Vitus, Vida ifjú ókeresztény vértanú, a középkor végének kedvelt pártfogója, a Tizennégy Segítőszent egyike.*
Mesébe hajló legendáját az Érdy-kódex* mondja el. Már tizenkét éves korában megtagadja atyjának, hogy a bálványokat imádja. A fejedelem parancsára ütlegelni kezdik. A poroszlók, de az uralkodó keze is megbénul és csak Vid imádságára gyógyul meg. Vigasságtevők, szép leányzók hiába próbálják Videt hitétől eltántorítani, sőt utána angyalok szolgálnak neki. Angyal tanácsára tanítójával, Modestussal és dajkájával, Crescentiával elhajózik és egy lakatlan pusztában száll ki, ahol keselyű táplálja őket.
A császár fiát ördög szállja meg és azt erősítgeti, hogy ki nem megy, amíg Vid ki nem űzi. Fölkeresik, csakugyan elfuta őtőle az gonosz szellet. A hálátlan császár mégis bálványimádásra akarja kényszeríteni, majd az ellenkező Videt börtönbe veti. Itt az éjszakai sötétségben a tömlöcöt nagy világosság árasztja el, a láncok pedig maguktól esnek le róla.
Ezután a császár égő kemencébe, katlanba vetteti, mesterével együtt, ahol szurokban és ólomban főzik őket. Innen is épségben jönnek ki. Vid megharcol a sárkánnyal is. A császár megkínoztatja őket, mire hatalmas égiháború támad. A bálványok és templomaik elpusztulnak, sokan szörnyű halállal meghalnak, a császár eszét vesztve menekül.
Videt és társait angyal ragadja el: és íme egy szép folyóvíz mellett vannak... és itt adák meg Úristennek ő drágalátos lelkeket.
Ereklyéit Corvey apátságában őrizték (836). Népszerűsége innen árad szét az akkori katolikus Európába.* A Pray-kódex misenaptára Modestussal és Crescentiával együtt már számon tartja. Egyik felső-magyarországi misekönyvünkben himnusza is olvasható. Vitus ujja ott volt a veszprémi székesegyház ereklyéi között (1544).*
Vítus közép-európai, így hazai tiszteletének új ösztönzéseket ad a prágai Szent Vid-székesegyháznak IV. Károly császártól szerzett ereklyéje (1355), amely a jámbor hagyomány szerint a szent vértanú feje. A kultusz újjászületéséhez az is hozzájárul, hogy mint mondottuk – a középkor végének jámborsága Vitust a Tizennégy Segítőszent közé sorozza.
József nádor a kegyurasága alatt álló Pilisborosjenő temploma számára szerzett (1807) a prágai ereklyéből. A névünnepen a múlt század elején kivitték a mezőre is és a vetéseket megáldották vele.*
Számos betegségben, így vitustánc, nyavalyatörés, őrjöngés, hisztéria, kígyócsípés, kutyaharapás esetén kérték Vitus közbenjárását.
Vid neve (Sanct Vit) véletlenül összecseng a fény, világosság ősi szláv istenének Swantovit nevével.* Így történt aztán, hogy ennek szimbóluma, a kakas, Vidnek is ismertető jele lett. Ezért egyik kezében a hagyományosabb kazánnal, a másikban pedig könyvön álló kakassal is ábrázolják.
Az azonosításnak további következménye lett nemcsak az északi szlávok: csehek, vendek, továbbá a déli szlovének között, hanem már német tájakon is, hogy névünnepén kakast ajánlanak föl főleg idegbajok ellen. A jószág a papé lett. Csehország északi részein névünnepén még a múlt század elején is elzarándokoltak az Elba hét forrásához. A férfiak fekete kakast, az asszonyok pedig fekete tyúkot vittek magukkal. A kakasokat az erdőben szabadon eresztették, a tyúkokat pedig vízbe fojtották, miközben térdepelve imádkoztak. Visszatérőben innen hoztak vizet magukkal és ezzel mosták meg odahaza a marhát.
Eddigi ismereteink szerint hazánkban csak Cikó (Tolna) búcsújáróhelyünkön ismeretes a kakas felajánlása, de már nincs Vitus napjához kötve. A kultusz máig német jellegű, föltétlenül bevándorlók hozták a XVIII. században magukkal. Rudolf Kriss kutatásaiból tudjuk, de magunk is megerősíthetjük, hogy szem-fájásról, tehát a látás, világosság zavarai ellen fehér tyúkot szoktak itt fölajánlani. A beteg ezt magával hozza, majd könyörgése után szélnek ereszti.
Mindezekhez nem árt tudnunk, hogy archaikus, már az ókorban élő felfogás szerint a kakas a hajnalnak, világosságnak hírnöke, amely elrettenti a sötét démonokat, így a betegség szellemeit is. A fekete tyúk pedig a gonosznak odavetett áldozat. Ezért kerül hazánk több magyar vidékén is az újonnan épülő ház alapjába. Gugitz helyesen jegyzi meg, hogy az egyház a számos jószág (ló, marha) feláldozását szívós fáradozással megszüntette ugyan, így a fehérlő áldozatot hazánkban is, de küzdelme a baromfinál, báránynál, kecskénél már nem volt annyira eredményes.
A szlovén parasztok Vid hajnalán a zabföldön harmatot húznak, kicsavarva üvegbe teszik és a fájós szemet ezzel mossák meg.*Vidnek a régi írástudatlan világban – mint mondottuk – kínzásának egyik eszköze, a kezében tartott kazán volt az attribútuma. Ezért választották pártfogójuknak a rézöntők. Sajátos félreértésből született egyik furcsa, gyermekoltalmazó patronátusa: a kazánt éjjeliedénynek kezdték nézni és így az ágybavizelő gyermekek lefekvés előtt hozzá fohászkodtak, hogy idejében felköltse őket. Ismerünk egy szabadkai bunyevác esti imádságot, amely a Boldogasszony és Vid oltalmáért könyörög:
Magyarul: Óh Szent Vid, tekints reám, Boldogasszony takarj be engem, szent angyalok őrizzetek engem: lelkem el ne vesszen, amíg testem pihen. Én lefekszem én ágyamba, mint Úr Jézus koporsóba. Ha meghalok: meghalok, ha megmaradok: fölkelek. Neked ajánlom Uram lelkemet, édesapámért, édesanyámét. Amen.
Hercegszántó sokác gyerekei máig ismerik a bunyevác imádság szép változatát:
Magyarul: Szól a harang, a Szűzanya térdepel, édes Jézus sok kínt szenved. Óh Jézusom, én aranyom, jaj de nagy a szenvedésed. Nem szólhatok sem a papnak, sem a barátnak, csak az Oltáriszentségnek! Oh drágalátos Szentség, hullasd szikráidat, hogy testemet érjék: testem akkor megszentülne, lelkecském a mennybe menne. Óh Szent Vid, tekints reám, óh Szent Szűz óvj meg engem. Könyörüljetek mind ti angyalok, hogy a lelkem el ne vesszen, míg a testem megpihen. Amen.
A sokác menyecskének ura családjában valamikor keserves volt a dolga. Akárhogy is iparkodott, mindig belekötöttek. Egy ilyen fiatal mohácsi asszonytól a napa azt kívánta, hogy már hajnali két órakor fölkeljen és megállás nélkül fogjon munkához. Bizony megtörtént, hogy a fáradtságtól egyszer-máskor elaludt, nem ébredt föl. Ezért a napa mindig leckéztette, szidta. A szomszédasszony megsajnálta, és azt tanácsolta neki, hogy esténként mondjon el egy Miatyánkot Vidák, vagyis Vid tiszteletére. A szent majd kellő időben fölébreszti. A menyecske a Miatyánkot és a könyörgést fel is fogadta. Most már mindig szépen fölébredt, a napa is békén hagyta.
A budaörsi*, várgesztesi, vértessomlai*, eleki*, bólyi* németek este hozzá könyörögnek, ha korán akarnak kelni: Heiliger Sankt Veit, weck' mich um die rechte Zeit, vagyis: Szent Vid, kelts föl engem kellő időben! Baranyai németek még vonathoz készülődve, vásárra igyekezve, katonának indulva is.
Pomogy (Pamhagen) burgenlandi német faluban főleg az ágybavizelő gyerekekkel imádkoztatják:
Sajnos, efféle fohászkodásokat, hiedelmeket a magyar hagyományból nem tudunk idézni.
Gugitz helyes nézete szerint* a Gergely-naptár életbelépésével Vid a néphagyományban olyan patronátusokra is szert tett, amelyek azelőtt Keresztelő Jánost, a nyári napfordulat szentjét illették. A szlovén nép ma is úgy tudja, hogy Vidé az esztendő legrövidebb éjszakája. Úgy véli, hogy a kezében tartott könyvet is a Keresztelőtől örökölte, az ő könyvén azonban nem bárány, hanem kakas látható. A vitustáncnak is eredetileg Szent János tánca volt a neve. Azé a táncé, amelyet a Szent Iván estéjén, éjszakáján gyújtott tűz körül jártak, hogy életük következő napjaiban egészségesek legyenek, a szerelmesek vágyai pedig teljesüljenek. Ez a kultikus körforgás azután valóságos táncepidémiát eredményezett, amelyet később már inkább Viddel hoztak kapcsolatba: chorea Sancti Viti, azaz vitustánc néven ismeretes az orvostudományban is. A kérdés egyébként még nem eléggé tisztázott, de nyilvánvalóan innen van, hogy nyugati országokban a táncosok, színészek, komédiások is Videt tisztelték védőszentjüknek.*
A pomázi németek kukoricaszár vágása előtt Vitushoz szoktak fohászkodni, hogy munka közben meg ne sértsék magukat.*Szlovén hagyomány szerint Vid cseresznyével lakik jól, mert azon a tájon az ő napjára érik meg. Nem szabad most fára, főleg cseresznyefára mászni, eredeti meggondolás szerint ugyanis a gyümölcs, termés zsengéje őt illeti. Egyes helyeken cseresznyéből harangot kötnek és a főoltár fölé alvasztják. Vasárnapi mise után leveszik, elárverezik a templomi énekesek javára.
Vitust a Vitis, vagyis szőlőtő szóval rokoncsengése miatt itt-ott a szőlőművesek is tisztelték. Napja ugyanis ott van a szőlő fejlődésének egyik döntő időszakában, mint Orbáné, Medárdé, Antalé. Talán ezzel függ össze az a hazai naptári hiedelem, amelyet a szegedi tanyák népe emleget: jó bortermés várható, ha Vid napjára a szőlő már el tud virágzani. A zsidányi horvát búcsúsok Velemben azért szoktak imádkozni, hogy e napon ne essék .az eső, mert akkor nem lesz jó szüret.*
A kiskanizsaiak*, göcsejiek* szerint Vid napjára szakad meg a gabona, lehet aratni. Így tartja Dusnok katolikus délszláv népe is. Zalaszentbalázs hagyománya szerint azt a kölest nem eszik ki a madarak, amelyet most vetnek.
*
A Vitus személyéhez, illetőleg napjához fűződő hazai hagyományok még felkutatásra várnak. Egyelőre csak a Csodák könyveegyik előttünk ismeretlen eredetű mondájára* tudunk hivatkozni. Eszerint Corvey említett monostorában a szerzetesek Vitus napját nagy ünnepélyességgel ülték meg. E napon az erdőből két barna szarvas jött a csöndes kolostor kapujához, amelyet ezért a szerzetesek szarvaskapu néven emlegettek. Az egyik szarvast mindig elfogták, és húsát megsütötték. A másik visszatért az erdőbe, de a következő esztendőben mindig másodmagával tért vissza. A Weser folyón két szép kecsege úszott a kolostor melletti partokhoz. Az egyiket kifogták, a másik pedig eltűnt, de a következő évben szintén párosan jöttek vissza. Ami azonban ennél is különösebb volt, Vitus napján az oltár mögött forráskút eredt a falból és fölséges bor folyt belőle. Így ülték meg a kolostor lakói a szent ünnepét: ették a szarvas húsát, a kecsegét, a borból pedig Szent Benedek tanácsa szerint egy kupával ittak.
Történt azonban, hegy egyszer nagyon sok vendéget hívtak meg az ünnepélyre: nemes urakat és főpapokat. A szerzetesek beszélgettek egymás között: ugyan miért ne tarthatnánk meg most egyszer mindkét szarvast, mindkét kecsegét, és miért ne ihatnánk több bort? Üljük meg egyszer az ünnepet kedvünk és kívánságunk szerint.
Így is történt. Amikor a szarvasok újra a kapuhoz jöttek, mindkettőt megfogták, megölték. Így tettek a kecsegékkel is. Amikor pedig az oltár háta mögött a forrás újra fölfakadt, és az aranyszínű bor folyni kezdett, a szerzetesek kupát kupa után, egyik korsót a másik után merítgették, és hordozták föl. Így mértéktelenségükkel lealacsonyították, amit enyhítésül kaptak.
Egy év múlva, amikor Vitus napja ismét eljött, és a szerzetesek várták a két szarvast, meg a két kecsegét, és lesték a bor-forrást, nem jött sem a szarvas a kapuhoz, sem a kecsege a parthoz, az oltár mögött is üres maradt a márvány medence.
Talán ennek a mondának hiedelemszerű, göcseji csökevénye, hogy Vid napján a rákok kijönnek a folyó partjára.*
Vitus hajdani virágzó tiszteletét a Vitus, Vitos, Vidos, Vita, Vida, Vidacs, és talán még a Fitos családnevek, továbbá Szentvid, Velemszentvid, Vid (Veszprém), Vidfalva (Vitkovce) helyneveink őrzik.
Tudomásunk van arról, hogy Csíksomlyón Vitusról szóló iskoladrámát mutattak be a XVIII. század derekán.* Jezsuita színjátékok: Buda (1749), Nagyszombat (151).*
Első ismert hazai patrociniuma az esztergomi királyi palota Vid oltalmába ajánlott körkápolnája, amelyet legújabban (1966) tártak fel. Talán még Géza fejedelem idejében, Szent Adalbert prágai püspök buzgólkodására épült, a prágai vár eredetileg kör alaprajzú templomának mintájára.*
Patrociniumaival egyébként inkább a nyugati részeken találkozunk. A győri egyházmegyében Sopronszécsény, KishőfIány(Klein–Hőflein), Locsmánd (Lutzmannsdorf, 1675), Oroszvár (1613), Alsóbeled (Unter-Bildein), az esztergomi főmegyében Nagykosztolány (Velké Kostolány, középkori neve Szentvid), Tótgurab (Slocensky Grob kápolna), a veszprémiben Bélavár. Elenyészett Szentvid (Muravid), Szentvidkál (1333, ma Szentbékálla), Bácsa Vid-temploma.* Német bevándorlás gyümölcse Pilisborosjenő patrociniuma, amely nyilvánvalóan a Tizennégy Segítőszent tiszteletéből önállósult. Az Alföld egyetlen élő, fiatal Vitus-titulusa: Somsichpuszta kápolnája, a szabadkai Sándor filiája. Ő a védőszentje Fiume városának.
Kisszeben (Sabinov) egyik szárnyasoltárán (1520) Vid is látható. Ismeretlen helyről származik az esztergomi Keresztény Múzeum táblaképe (1520), amely a szent olajbafőzését ábrázolja.*
A soproni Boldogasszony-templomban oltár állott a tiszteletére (1518).* Néhány harang is az ő nevét viseli: Pilisborosjenő(1777), Dunabogány (1805).*
szerda 16 június 2021 at 0000 - Kunigunda szűz
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:szentkoronaorszaga
Mikor szerda 16 június 2021 at 0000 Vége vasárnap 16 június 2030 at 2355
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Kunigunda szűz, - Június 16.
Kunigunda szűz, Orsolya állítólagos útitársa, aki azonban rajnai hajózásuk idején megbetegedett, és így Basel mellett kénytelen volt kiszállani. A Rajnavidék hajdani kedvelt szentje, vakok és bénák oltalmazója. Nem azonos Kunigunda királynéval (márc. 3.).
Hazai patrociniumáról nem tudunk. Tisztelete azonban a Szepességbe eljutott, ahova még Árpád-kori bevándorlók hozták magukkal, de szentünk ábrázolásait nyilván a Legenda Aurea is ihlette. Így Orsolya és más női szentek kíséretében föltűnik a bártfai Vir dolorum-oltáron (1510), továbbá az esztergomi Keresztény Múzeum két föltétlenül hazai táblaképén (1470, 1490)*. Magas (Vysoké) faszobrát (1390) a bártfai múzeum őrzi.*
péntek 18 június 2021 at 0000 - Szent Marina szűz*
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:szentkoronaorszaga
Mikor péntek 18 június 2021 at 0000 Vége kedd 18 június 2030 at 2355
Jacobus de Voragine LEGENDA AUREA
Válogatta, az utószót, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Madas Edit
Marina szűz egyetlen leánya volt atyjának. Midőn az apa kolostorba akart vonulni, megváltoztatta leánya öltözetét, hogy ne asszonynak, hanem férfinak lássék, s megkérte az apátot és a szerzetes testvéreket, hogy fogadják be egyetlen „fiát” is. Azok engedvén a kérésnek, befogadták szerzetesnek, és ezután mindenki Marinus testvérnek szólította. Ő pedig nagy jámborságban élt és nagy engedelmességben. Amikor huszonhét éves volt, és atyja közeledni érezte halálát, magához hívta leányát, és megerősítvén őt jó szándékában, meghagyta neki, nehogy valaha valakinek is feltárja, hogy asszony.
Ő pedig gyakran kihajtott ökrös szekéren, és fát hozott a kolostornak. Ilyenkor egy férfi házában szállt meg, akinek a leánya egy katonától teherbe esett. Mikor kérdőre vonták, azt állította, hogy Marinus szerzetes becstelenítette meg. Marinust vallatóra fogták, hogy miért követett el ekkora gyalázatot, s ő bűnösnek vallotta magát, és bocsánatért esedezett. Rögtön kivetették a kolostorból. A kolostor kapuja előtt húzódott meg, és három éven keresztül ott maradván, az odavetett kenyérmaradékon tengődött.
Miután a fiúcskát az anyatejtől elválasztották, elküldték az apáthoz, ő pedig átadta Marinusnak, hogy nevelje fel. A gyermekkel még két évet töltött ott. Mindezt a legnagyobb türelemmel fogadta, s mindenért hálát adott Istennek. Végül a szerzetesek megkönyörülvén alázatosságán és türelmén, visszafogadták a kolostorba, és ami alávaló munka csak akadt, azt rábízták. Ő pedig mindent boldogan elvállalt és türelemmel, buzgón elvégzett. Végül, életét jó cselekedeteknek szentelvén, megtért az Úrhoz.
Midőn testét le akarták mosni, és úgy határoztak, hogy valami dicstelen helyre temetik, megnézvén rájöttek, hogy asszony. Mindnyájan megrökönyödtek, és nagyon megijedtek, hogy Isten szolgálóleánya ellen mennyit vétettek. Odasereglettek a megdöbbentő látványossághoz, és bocsánatért esedeztek tudatlanságuk és gonoszságuk miatt. Testét a templomban helyezték el nagy tisztességgel. Azt az asszonyt pedig, aki Isten szolgálóleányát hírbe hozta, megszállta a démon, de miután bűnét megvallotta és a szűz sírjához járult, megszabadult tőle.
A sírhoz mindenfelől özönlöttek a népek, és sok csoda történt. Június 18-án halt meg.
fordította: Madas Edit
hétfő 21 június 2021 at 0000 - Szent Lajos
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:szentkoronaorszaga
Mikor hétfő 21 június 2021 at 0000 Vége péntek 21 június 2030 at 2355
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Szent Lajos - Június 21.
Alajos székelyföldi alakjában Alojzi, azaz Gonzágai Szent Lajos (1568–1591) a Jézus Társaság tagja volt, 1726-ban avatták szentté a lengyel Kosztka Szaniszló (1550–1568) társaságában. Ez alkalommal a hazai jezsuita kollégiumokban fényes ünnepségeket rendeztek. Színjátékokat adott elő tiszteletükre Kassa, Komárom, Pécs, Trencsén (1727), Selmecbánya (1731), Ungvár (1754) gimnáziumainak ifjúsága.*
A budavári Nagyboldogasszony-templom szentélyében 1727 augusztusában felállított theatrum sacrum körül nyolc napi ájtatosságot tartottak. A főoltár két oldalán boltozatig emelkedő nagyságban két karcsú piramis állott, amelyek képespajzsokkal és világítótestekkel voltak díszítve.
A leckeoldali piramison Szaniszló kilenc csodatétele: Primislaw városát megmenti a töröktől, kétségbeesett bűnösöket megnyugtat, haldokló ágyától elűzi az ördögöt, Lemberg városáról eltávolítja a tűzvészt, a Lengyelországot végpusztulással fenyegető törökséget égi jelenéssel elriasztja, vakokat és bénákat gyógyít, töröktől megláncolt foglyot érintés nélkül szabaddá tesz, halálos betegnek misézés közben egészségét visszaadja, kútba fulladt fiút feltámaszt.
Az evangéliumi oldalon felállított piramison az olasz Alajos kilenc csodatétele: Nápoly városát megmenti a járványtól, halódó anya életét meghosszabbítja, a varsói rendháztól távoltartja a dühöngő tüzet, házról leesett gyermeket sértetlenül ad át szüleinek, egy tétovázó ifjút papi hivatásra segít. Egy nemes embert halálos betegségéből talpraállít, egy tanítványát nehéz helyzetéből kiszabadítja, Firenzében rákbeteg apácát meggyógyít, növendékét rablógyilkosok kezéből kiszabadítja.
A piramisok fölött angyalok röpködtek. Az oltár helyén óriások vállán nyugvó, 224 gyertyával kivilágított mennyei angyalvár emelkedett. Felhői között az angyalok, arkangyalok, fejedelmek, hatalmasságok, erősségek, uraságok, trónusok, kerubinok és szerafinok kara övezte a két szent nagyméretű képeit.
A kilenc angyali kar pajzsképekben az új szentek életét példázta. Szaniszló a Jézus Társaságba való felvételért könyörög, a lengyeleket győzelemre segíti, haldoklót gyógyít, hitvány konyhai munkát végez, a kutya alakjában reátámadó gonosz szellemet megfutamítja. A lengyel nemesség járvány megszüntetéséért hozzá könyörög. Betegségében Mária jelenik meg neki, és a kis Jézust a karjára teszi. Haldoklik, imádságba merülve, fényesség árad belőle.
Alajos tengeri szörnyekkel küzdő hajóst segít meg. Egy ifjút a papi pályára beszél rá. Betegek könyörögnek hozzá gyógyulásért.
Testvérei javára lemond hercegi rangjáról. Ördögtől megszállottat megment. Keresztfa előtt vezekel. Az Oltáriszentség láttára elragadtatásba esik. A napra mint Isten hatalmának bizonyságára mutat. Az égi szerelem nyilától megszédülve, lovászai támogatják. Betetőzésül az Angyalvár fölött a Szentháromság a halhatatlanság koronáját teszi a két fiatal szent fejére.*
Alajos tisztelete a XVIII. században virágzott, főleg azokban a városokban, vidékeken, ahol jezsuiták működtek. Kápolnája van a Társaság székesfehérvári templomában, továbbá Garábon, az egykori promentrei apátság romjain.*Ómalomsok, Nagymágocs(1833) templomának patrónusa.
Segítő közbenjárását főképpen a tiszteletével egybekötött panis Divi Aloysii, vagy másképpen farina Aloysiana használatán át éreztette a benne bizakodók között. A Szent Alajos kenyere elterjedt barokk szentelmény volt. Főleg láz és gyermekbetegségek ellen tartották foganatosnak.*
Az egykori egri jezsuita templom egyik oltárképén Alajos liliomot osztogat az eléje járuló magyar viseletbe öltözött diákoknak: mintegy a mennyország apródjaivá fogadja őket. Nyilván ez lehetett az ifjúság Mária-kongregációjának oltára.
kedd 22 június 2021 at 0000 - Ákos ókeresztény vértanú
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:szentkoronaorszaga
Mikor kedd 22 június 2021 at 0000 Vége szombat 22 június 2030 at 2355
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Ákos ókeresztény vértanú - Június 22.
Ákos, deákosan Achatius, ókeresztény vértanú. A keresztesháborúk idején költött legenda szerint Hadrianus császár idejében tízezer katonatársával együtt az Ararát hegyén keresztre feszítették, mert nem áldoztak a pogány isteneknek. Ezért a napot a Tízezer Vértanú ünnepe gyanánt is számon tartották. Achatius et Socii ünnepe hazánkban először a XIV. századbeli pozsonyi misekönyvben bukkan föl. Az egyik katona fejereklyéjét az egri székesegyház őrizte.*
A legenda szerint keresztre feszítésük idején a nap hatodik órájában nagy földrengés támadt, ők azonban félelem helyett azoknak testi-lelki egészségéért, boldogulásáért imádkoztak, akik majdan böjttel és hallgatással hozzájuk könyörögnek. A kilencedik órában kiadták lelküket. Testüket újabb földrengés tépte le a keresztről. Angyalok földelték el őket.*
Mint mondottuk, a legenda a keresztesháborúk idején bontakozott ki, nyilvánvalóan a lovagoknak bátorsággal és hittel való fölvértezésére. Künstle szerint a kultusz a maga teljességében a középkor végen, a XV. század folyamán vált általánosabbá, éspedig Közép-Európában, Ausztriában, Csehországban, de hozzátehetjük, hazánkban is.
A Tízezer Vértanú gótikus faszobrát őrzi Besztercebánya (Szent Borbála-oltár 1509).*
Rokitó (Rokytov 1460)* és Malompatak (Mlynica) főoltárának egyik táblaképe (1515) a Tízezer Vértanút ábrázolja. A Szépművészeti Múzeumnak is van Jankovich Miklós hagyatékából hasonló tárgyú, föltétlenül hazai eredetű táblaképe.*
Egy másik ábrázolását, egy szárnyasoltár maradványát Lietava váralji templomában őrzik. A várkápolnából hozták le ide. Az 1510 táján festett kép a Tízezer Vértanút örökítette meg. A helyi hagyomány azonban úgy tudja,* hogy a tatárjárás idejéről való: a tatárok a várhegyről dobálják le a hegyre húzódó népet az alján letűzött hegyes karókra.
Oltármesterségük virágzott a gyulafehérvári (1400)* és nagyváradi (1478) székesegyházban. Bihar templomába jutott a Tízezer Vitéz ereklyéiből (1438)*. Tiszteletük korszerűségére jellemző, hogy a kolozsvári vargák céhe is őket tisztelte patrónusul.*
A Háromkirályokkal egyetemben társpatrónusai voltak a túróci, azaz znióváraljai premontrei prépostsági templom Corpus Christi-kápolnájának (1520).*
A Tízezer Vértanú a Szentföld-élmény tükröződéseként gótikus Kálvária-ábrázolásainkon is föltűnik. Így Bártfa (1500), Berki(Rokycany, 1480), Kisszeben (Sabinov, 1520), Nagyszeben (Brukenthal-Múzeum, 1480) szárnyasoltárán, illetve képtábláin.*
Az Ákos keresztnév már az Árpád-korban felbukkan. Nem lehetetlen, hogy még pogánykori névhagyatékunkhoz tartozik. A hangzásbeli rokonság következtében Achatius vértanúval azonosították. Föltehetően az Ákos elmagyarosodott alakját őrzi az Agácz, Agócs, Agócsi (Achatii), Akács, Akacs családnév.*
Ákost lovagként, száraz ággal a kezében szokták megörökíteni. Hazai ábrázolásáról nem tudunk. Nyilván a reformáció szólt közbe, hogy már nem választották templomi védőszentnek sem. Keresztnévként barokk főuraink körében bukkant föl és máig megőrizte uras, sőt uralkodó hangulatát. Sajátosképpen napjainkban vált divatnévvé.
Ákos egyúttal a Tizennégy Segítőszent egyike.
csütörtök 24 június 2021 at 0000 - Keresztelő Szent János születése - Szent Iván
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:szentkoronaorszaga
Mikor csütörtök 24 június 2021 at 0000 Vége hétfő 24 június 2030 at 2355
[html]
Jacobus de Voragine
LEGENDA AUREA
Válogatta, az utószót, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Madas Edit
Fordította Bárczi Ildikó [et al.]
Keresztelő Szent János születése - június 24.
Keresztelő Jánosnak (Johannes Baptista) sok neve van. Hívják prófétának, a Vőlegény barátjának, lámpásnak, angyalnak, Szónak, Illésnek, az Üdvözítő keresztelőjének, a Bíró hírnökének és a Király előfutárának, A „próféta” jelöli kiváltságos tudását, a „Vőlegény barátja” kiváltságos szeretetét, az „égő lámpás” kiváltságos szentségét, az „angyal” kiváltságos szüzességét, a „Szó” kiváltságos alázatát, „Illés” kiváltságos buzgóságát, a „Keresztelő” kiváltságos, csodálatos megtiszteltetését, a „hírnök” kiváltságos igehirdetését, az „előfutár” kiváltságos útkészítését.
Keresztelő János születését a következőképpen adta hírül Gábriel arkangyal. Dávid király, mint a Historia scholasticában olvassuk, emelni akarván az istentisztelet fényét, huszonnégy főpapot rendelt ki. Közülük a legrangosabbat a papok fejedelmének hívták. Tizenhat férfiút rendelt ki Eleázár nemzetségéből, nyolcat Itamártól, és sorsvetéssel kijelölt számukra egy-egy hetet. Abijának a nyolcadik jutott. Az ő nemzetségéből származott Zakariás (1 Krón 24). Zakariás és felesége öreg, gyermektelen házaspár volt. Mikor egyszer Zakariás bémenvén az Úr templomába, hogy jó illatot tenne (Lk 1,9), és kívül a népnek nagy sokasága várta, megjelenék néki Gábriel arkangyal (uo,1,10–11). Zakariás az angyal láttára megijedt, de az így szólt: „Ne félj, Zakariás, mert meghallgattatott a te imádságod!” (uo. 1,13). A jó angyaloknak ugyanis az a tulajdonságuk, amint a Glossza mondja, hogy akik láttukra megrémülnek, azokat jóságos biztatással rögtön megvigasztalják, ellenben a gonosz angyalok, akik a világosság angyalaivá változtatják át magukat (2 Kor 11,14), ha érzik, hogy valaki a jelenlétük miatt megrémült, csak annál nagyobb rémülettel sújtják.
Hírül adja tehát Gábriel Zakariásnak, hogy fia lesz, kinek neve János, aki bort és részegítő italt nem iszik, és az Úr előtt jár Illés lelkével és erejével (Lk 1,13;15;17). Jánost Illésnek nevezi az angyal lakhelyük hasonlósága miatt, mivel mindketten a pusztában éltek; élelmük miatt, mivel mindketten kevés élelemmel beérték; viseletük miatt, mivel mindketten elhanyagolták ruházatukat; hivatásuk miatt, mivel mindketten előfutárok voltak, de az a Bíró, emez az Üdvözítő előfutára; buzgóságuk miatt, mivel mindkettőnek szava, mint valami fáklya lobogott.
Zakariás pedig meggondolván a maga öregségét és felesége meddőségét, kételkedni kezdett. Zsidó szokás szerint jelet kért az angyaltól. Az angyal a némaság csapásával sújtotta, mert nem hitt szavainak.
Itt meg kell jegyezni, hogy az ígéretek nagysága miatt néha érthető kétely támadhat az emberben, mint azt Ábrahámról olvassuk. Mikor ugyanis az Úr megígérte neki, hogy az ő magva veszi birtokába Kánaán földjét, így szólt Ábrahám: „Uram Isten, honnét tudhatom, hogy bírom azt?” (Ter 15,8). És felelvén Isten mondta: „Végy nékem háromesztendős üszőt stb.” (uo. 15,9). Máskor az ember saját esendőségét látva kételkedik, mint Gedeon, aki így szólt: „Kérlek, Uram, miben szabadítom meg Izráelt? Ímé, az én házam népe legkisebb Manassé törzsében, és én legkisebb az atyám házában” (Bír 6,15). Ezért jelet kért és kapott is. Máskor a dolog természeti lehetetlensége miatt kételkedik az ember, ahogyan Sára is. Mikor azt mondta az Úr Ábrahámnak: „Visszatérvén hozzád jövök, és fia lészen Sárának” (Ter 18,10), Sára mosolyodék az ajtó mögött, mondván: „Minek utána megaggottam és az én uram vén, a gyönyörűséget űzzem-é?” (uo. 18,12). Hogy van hát, hogy egyedül Zakariást sújtotta csapás kételkedése miatt, mikor megvolt itt az ígéret nagysága, saját erőtlenségének belátása, mivel méltatlannak gondolta magát, hogy ilyen fia legyen, s megvolt a természet szerinti lehetetlenség is? Úgy véljük, több okból történhetett a büntetés. Először is Beda szerint: hitetlenül szólott, s ezért hallgatással bűnhődött, hogy a hallgatással tanuljon hinni. Másodszor, azért lett néma, hogy nagyobb csoda mutatkozzék meg fia születésében. János megszületésekor ugyanis visszanyerte beszédképességét. A csodát csoda tetézte. Harmadszor, mivel illendő volt, hogy elveszítse szavát, mikor a kiáltó Szó volt születőben, s a Törvénynek el kellett hallgatnia. Negyedszer, mivel Zakariás jelet kért az Úrtól, s éppen a hallgatást kapta jelül.
Mikor pedig Zakariás kiment a néphez, s látták, hogy megnémult, intéséből megérték, hogy látást látott volna a templomban. S miután letele az ő tisztének hete, az ő házába méne, és méhébe fogana Erzsébet, és elrejté magát öt hónapig (Lk 1,22–23), mivel, mint e helyhez megjegyzi Ambrus, szégyellte kései szülését, nehogy úgy tűnjék, hogy vénségében még szerelmen jár az esze. Mégis örült, hogy elvétetik róla a meddőség gyalázata, mert gyalázat az asszonyoknak, ha nem kapják meg a házasság jutalmát, ami miatt a nászt ülik, és ami menti a testi egyesülést.
A hatodik hónapban pedig Szűz Mária, aki már a méhében megfogant Úrral volt viselős, elment Erzsébethez, hogy együtt örüljön vele, mert meddősége elvétetett, és mert részvéttel volt öregsége iránt. Mikor üdvözölte Erzsébetet, Szent János már akkor Szentlélekkel telve megérezte, hogy Isten Fia jön őhozzá, és örömében repesett anyja méhében, táncolt, és mozgásával üdvözölte, akit még szóval nem volt képes üdvözölni. Repesett, mintha föl akarna állni, hogy Urát köszöntse.
A Boldogságos Szűz három hónapon át maradt rokonával, szolgálván néki. A megszületett gyermeket szentséges kezével emelte föl a földről, mint ahogy a Historia scholasticában írva áll, és igen nagy gonddal töltötte be a dajka szerepét.
Az Úrnak eme szent előfutára sajátságosan és különösen kilenc kiváltsággal tűnt ki: születését ugyanaz az angyal adta hírül, aki az Urat hírül adta; anyjának méhében repesett; Urának anyja emelte föl a földről; atyjának nyelvét megoldotta; ő rendelte el a keresztséget; Krisztust ujjával megmutatta; magát Krisztust is ő keresztelte meg; Krisztus mindenki fölé magasztalta; a limbusban levőknek Krisztus eljövetelét hírül adta. E kilenc kiváltsága miatt hívja az Úr prófétának, sőt prófétánál is nagyobbnak (Mt 11,9). Aranyszájú Szent János szerint a következők miatt prófétánál is nagyobb: „A próféta ajándékot kap Istentől, de vajon melyik prófétának jutott; hogy a keresztség ajándékát adja Istennek? A próféta Istenről prófétál, de vajon melyik prófétának jutott, hogy Isten őróla prófétáljon? Minden próféta prófétált Krisztusról, de róluk nem szólt prófécia. Ő azonban nemcsak hogy Krisztusról prófétált, hanem más próféták őróla is prófétáltak. Mind az Ige hordozói voltak, ő pedig maga volt a Szó. Amennyire pedig közel van a szó az igéhez, de mégse maga az ige, annyira közel van János Krisztushoz, de ő maga nem Krisztus.
Ambrus szerint Jánost öt dolog miatt kell dicsérni: szülei, csodái, erkölcse, ajándékai és igehirdetése miatt. Szülei dicsérete Ambrus szerint öt dologból nyilvánvaló: „Teljes dicséret illeti meg azt, aki nemzetségét az erkölcsben, az erkölcsöt az igazságban, a hivatást a papságban, cselekedeteit a parancsokban, az ítéletet az igazságosságban keresi.”
Másodszor: dicsérni kell csodái miatt, melyek közül némelyek még anyja méhében való fogantatása előtt történtek: vagyis az angyali üdvözlet, a névadás és atyja beszédkészségének elvesztése. Mások az anyaméhben való foganásakor: vagyis természetfölötti fogantatása, a méhben való megszentelődése és a prófétai adománnyal való betöltetése. Ismét más csodák az anyaméhből való megszületésekor történtek: vagyis hogy mindkét szüleje elnyerte a prófétai lelket, mivel anyja is ismerte a nevét, atyja pedig prófétai éneket mondott; hogy atyja ajkának beszédképessége megnyílott; hogy a Szentlélek által betöltetett, mert Zakariás, az ő atyja bételék Szentlélekkel (Lk 1,67). Ambrus írja: „Nézzétek csak Jánost, mekkora erő van az ő nevében! E név kiejtése a némának visszaadja a szót, az apának a gyermeket, a népnek a papot. Előbb hallgatott a nyelve, nem volt gyermeke, meg volt fosztva a szolgálattól, de mihelyt János megszületik, az apa rögtön próféta lesz, visszakapja beszédképességét, gyermeket kap a Szentlélektől, hivatala elismeri, mint papot.”
Harmadszor: dicsérni kell erkölcsei miatt, mivel szent életű volt. Szentségéről mondja az Aranyszájú: „János életvitele mindenki életét vétkesnek mutatja. Amiképpen ha látsz egy fehér ruhát, azt mondod, elég fehér a ruha; ha pedig hó mellé rakod, kezd piszkosnak látszani, habár valójában nem piszkos. Így Jánossal összehasonlítva minden ember tisztátalannak látszik.”
Szentségének hármas bizonysága van. Először az égfölöttiektől, azaz magától a Szentháromságtól. Mégpedig először az Atya tanúskodik róla, aki angyalnak nevezi: „Ímé, én elküldöm az én angyalomat” (Mal 3, 1). Az angyal egy hivatásnak, nem pedig egy természetnek a neve, s ezért hivatása miatt mondja Jánost angyalnak, mert minden angyal hivatását betöltötte. Gyakorolta a Szeráfok hivatását, A Szeráf jelentése ‚lángoló’, mivel a Szeráfok tesznek minket lángolókká, és különösképpen lángolnak Isten szeretetében. És Jánosról olvassuk Jézus Sirák fia könyvében: „Illés támada, mint a tűz, és az ő igéje, mint a fáklya, ég vala” (Sir 48,1), és ő Illés lelkével és erejével jött (Lk 1,17). Másodszor, gyakorolta a Kerubok hivatását. A Kerub jelentése ‚a tudás teljessége’; és Jób könyve 38. részében János neve Fényhozó (38,32), mert ő volt a tudatlanság éjének vége és a kegyelem fényének kezdete. Harmadszor, gyakorolta a Trónusok (throni) hivatását, akiknek hivatása az ítélkezés; és Jánosról azt olvassuk, hogy megfeddte Heródest, mondván: „Nem szabad atyádfia feleségével élned!” (Mk 6,18). Negyedszer, gyakorolta az Uraságok (dominationes) hivatását, akik megtanítanak minket az alattvalókon uralkodni, és Jánost az alattvalók szerették, a királyok rettegték. Ötödször, a Fejedelemségek (principatus) hivatását, akik megtanítanak minket a feljebbvalókat tisztelni; és János ezt mondta magáról: „Ki a földből vagyon, a földről szól”, Krisztusról pedig; „Ki a mennyből jött, mindenek fölött vagyon” (Jn 3,31). Ugyanígy: „Kinek nem vagyok méltó saruszíját megoldani” (Lk 3,16). Hatodszor, a Hatalmasságok (potestates) hivatását; a Hatalmasságok által a levegőbeli vagy ellenséges hatalmasságok távol tartatnak; s azok nem tudtak ártani Jánosnak, mert ő már meg volt szentelve, és tőlünk is távol tartotta őket, amikor a megtérés keresztségét elrendelte nékünk. Hetedszer, az Erők (virtutes) hivatását, ezek által történnek a csodák, és Szent János sok csodát cselekedett. Nagy csoda volt, hogy csak erdei mézet és sáskát evett, teveszőrbe öltözött és más effélék. Nyolcadszor, az Arkangyalok hivatását, mikor a legnagyobb dolgokat nyilatkoztatta ki, azokat, amik a megváltásunkra vonatkoznak; hiszen ő mondta: „Ímé, az Isten Báránya, írré, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29). Kilencedszer, az Angyalok hivatását, amikor kisebb dolgokat adott hírül, azokat, amik az erkölcsre vonatkoznak, mint ezt: „Penitenciát tartsatok, mert elközelgetett a mennyek országa!”(Mt 3,2). Valamint: „Senkit ne verjetek, se ne patvarkodjatok, és megelégedjetek zsoldotokkal!” (Lk 3,14).
Másodszor a Fiú tanúskodik róla, mint nyilvánvaló Máté 11. részéből, ahol Krisztus sokszorosan és csodálatosképpen dicséri, a többiek közt ezt mondván: „Nem támadott az asszonyok szülöttei között nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11). Damiáni Szent Péter szerint: „Az az Ige mondta ki János dicsőségét, aki fundálta a szárazföldet, aki a csillagok mozgatója és az elemeket teremtette.
Harmadszor a Szentlélek tanúskodik róla, amikor atyja által mondja: „Te gyermek, a Magasságbéli prófétájának hívattatol”(Lk 1,76).
Szentségének másodszor az angyaloktól és a mennyeiektől van bizonysága, miként kiviláglik Lukács evangéliumának első részéből, ahol az angyal sokszorosan dicséri, megmutatván, hogy mekkora méltósága van Istennél: „Nagy lészen az Úr előtt” (Lk 1;15), S hogy mekkora a szentsége, hozzáteszi: „Bort és részegítő italt nem iszik, és a Szentlélekkel bételik anyja méhétől fogva”(uo.). Hogy mekkora hasznára van felebarátjának: „És az Izrael fiai közül sokakat megtérít” (Lk 1,16).
Harmadszor a menny alatt valóktól van bizonysága, vagyis az emberektől, miként atyjától és rokonaitól, amikor azt mondja: „Véled-e, ki lészen e gyermek?” (Lk 1,66).
Negyedszer: dicsérni kell Jánost ajándékai miatt. Ajándékokat kapott ugyanis az anyaméhben, a méhből kijöttében, a világban jártában és a világból távoztában. Az anyaméhben a kegyelem hármas csodálatos ajándékát kapta. Először azt a kegyelmet, mellyel az anyaméhben megszenteltetett, s ezért már azelőtt szent volt, hogy megszületett. Jeremiás 1. részében írja: „Minek előtte formálnálak téged az anyád méhében, esmértelek téged, és minek előtte kijőnél az anyád méhéből; megszenteltelek téged” (Jer 1,5). Másodszor azt a kegyelmet kapta, hogy méltó volt a prófétálásra, mint amikor anyja méhében repesve fölismerte Isten jelenlétét. Mikor az Aranyszájú meg akarta mutatni, hogy mennyire több volt, mint próféta, ezt mondta: „A próféta osztályrésze, hogy életvitele és hite érdeméért próféciát kapjon. Vajon elnyerte-e próféta, hogy előbb volt próféta, mint ember?” S mivel az ősi szokás szerint a prófétákat fölkenték: mikor a Boldogságos Szűz Erzsébetet üdvözölte, Krisztus prófétának kente föl Jánost anyja méhében. Az Aranyszájú ekképpen szólt róla: „Krisztus azért üdvözöltette anyjával Erzsébetet, hogy az anyja méhéből kijövő beszéd, melyben az Úr lakozik, Erzsébet fülén át behatolván alászálljon Jánosra, hogy prófétává kenje föl.” Harmadszor azt a kegyelmet kapta, hogy saját érdemével a prófétaság lelkét adja anyjának. Az Aranyszájú meg akarta mutatni, mennyivel nagyobb volt, mint egy próféta, és így szólt: „Melyik próféta tudott volna valakit prófétává tenni, még ha ő maga próféta volt is? Illés prófétává kente föl Elizeust, de nem ő adta neki a prófétálás kegyelmét. János azonban még anyja méhében fölismertette anyjával, hogy Isten jött hozzá, és annak száját megnyitotta a hitvallás szavára, hogy akinek személyét nem láthatta, felismerje méltóságát, mondván: „Honnét vagyon ez nékem, hogy az én Uram anyja énhozzám jöjjön?” (Lk 1,43).
A méhből kijöttében is a kegyelem hármas ajándékát kapta meg, mert világra jötte csodálatos, szent és örvendetes volt. Mivel csodálatos volt, nem volt meg abban a lehetetlenség fogyatkozása; mivel szent volt, a vétek vádja; mivel örvendetes, a nyomorúság panaszkodása.
János világra jötte vagy születése ünnepét Guilhelmus Autissiodorensis mester szerint három okból üljük: először a méhben való megszenteltetés miatt, másodszor a hivatásban való méltósága miatt – ő maga ugyanis, mint Hajnalcsillag jött, és az örök örömöt először adta hírül nékünk –, harmadszor a születése feletti öröm miatt. Azt mondta ugyanis az angyal: „És sokan örülnek az ő születésén” (Lk 1,14), és ezért méltó, hogy mi is örüljünk születésén.
E világban jártában ugyanígy sokszoros ajándékot kapott: igen kiemelkedő és különféle kegyelmi ajándékai abban nyilvánultak meg, hogy minden szent tökéletessége megvolt benne. Hiszen próféta volt, aki azt mondta: „Aki énutánam jövendő, erősebb nálamnál” (Mt 3,11). Több volt, mint próféta, amikor Krisztusra ujjával rámutatott. Apostol volt, mivel Isten küldte, az „apostol” pedig annyit tesz, mint ‚küldött’: „Vala egy ember, Istentől küldetett, kinek János vala neve” (Jn 1,6). Vértanú volt, mivel az igazságért elszenvedte a halált. Hitvalló, mert hitét megvallotta, és nem tagadta meg. Szűz volt, ezért a szüzessége miatt angyalnak is nevezi Malakiás könyvének harmadik részében: „Ímé, én elküldöm az én angyalomat” (Mal 3,1).
A világtól távoztában hármas ajándékot kapott. Legyőzhetetlen vértanú lett: ekkor nyerte el a vértanúság pálmáját; értékes hírnök gyanánt elküldetett, mert a limbusban levőknek értékes hírt vitt Krisztus eljöveteléről és az ő megváltásukról; s még tiszteljük dicsőséges elköltözését, mert mindazok közül, akik a limbusba leszálltak, egyes-egyedül az ő halálát ünnepli az Egyház.
Ötödször: dicsérni kell prédikációja miatt. Prédikálásáról az angyal négy dolgot jelent ki, amikor ezt mondja: „És Izráel fiai közül sokakat az ő Urukhoz Istenükhöz térit, és őelőtte mégyen Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse és a bitetleneket az igazak okosságára, hogy az Úrnak tökéletes népet készítsen” (Lk 1,16–17). Itt négy dolgot érint: a gyümölcsöt, a sorrendet, az erélyt és a végcélt, miként mindez kiviláglik az Írásból. Meg kell jegyezni, hogy János prédikációját háromszorosan dicsérnünk kell. Ő ugyanis lángolóan, hathatósan és okosan prédikált. Lángolóan mondta: „Viperák fajzati, ki tanított meg titeket elfutni a következendő harag elől!” (Lk 3,7). Ezt a lángolást a szeretet szította föl benne, mivel égő lámpás volt. Ezért ő beszél Ézsaiás személyében is: „Az én számat éles kardhoz tette hasonlóvá” (Iz 49,2). Az igazság világította meg, mivel égő lámpás volt. Ezért írja János az 5. részben: „Ti Jánoshoz küldöttetek és bizonyságot tett az igazságról” (Jn 5,33). Az értelem vagy a tudás irányította, ezért a tömegeknek, a vámszedőknek és a katonáknak, kinek-kinek szüksége szerint szabta meg a törvényt. Erős volt állhatatosságában, ezért olyan állhatatosan prédikált, hogy ez az életébe került. A buzgóságban ugyanis e fönti négy dolognak kell meglenni, a szerint, amit Bernát mond: „A te buzgóságodat szítsa föl a szeretet, világosítsa meg az igazság, irányítsa a tudás és erősítse meg az állhatatosság.” Másodszor, hathatósan prédikált, mert prédikációjára sokan megtértek. Prédikált szavával, azaz kitartó tanítása által; s prédikált példájával, életszentsége által, és érdemeivel, áhítatos imáival sokakat térített meg. Harmadszor, okosan prédikált. Prédikációjának okossága három dologban állt: először is abban, hogy fenyegetéssel élt a gonoszok megfélemlítésére, mondván: „Már a fejsze a fák gyökerére tétetett” (Mt 3,10). Másodszor, mert ígéretekkel élt, hogy a jókat megnyerje, mondván: „Penitenciát tartsatok, mert elközelgetett a mennyek országa!” (Mt 3,2). Harmadszor, mert mértéktartással élt, hogy akik sem nem gonoszok, sem nem jók, azokat lassanként a tökéletességre vezesse. Ezért a sokaságra, a vámszedőkre és a katonákra könnyű terheket rakott, hogy azután eljussanak a nehezebb terhek hordozására. A sokaságra azt rótta, hogy gyakorolják az irgalmasság cselekedeteit, a vámszedőkre, hogy tartóztassák meg magukat mások vagyonának megkívánásától, a katonákra, hogy senkit ne háborgassanak, senkivel ne patvarkodjanak és elégedjenek meg zsoldjukkal (Lk 3,14).
Meg kell jegyeznünk, hogy Szent János evangélista ezen a napon költözött az Úrhoz, ám az Egyház az ő ünnepét a Karácsony utáni harmadik napra tette, mivel akkor szentelték föl az ő szentegyházát. Így Keresztelő Szent János születésének ünnepe a saját napján maradt, mivel ezt a napot angyal adta hírül, mint az Előfutár születésének örömnapját.
Ebből nem kell azt a következtetést levonni, hogy az evangélista engedett volna a Keresztelőnek, mintegy a kisebb a nagyobbnak, hiszen nem illik vitatkozni azon, hogy melyikük a nagyobb. Ezt egy Istentől adott jel is megmutatta. Olvassuk, hogy volt két hittudós, az egyik Keresztelő Jánost, a másik Szent János evangélistát tartotta nagyobbnak. Végül kitűzték az ünnepélyes vita napját. Mindketten szorgosan igyekeztek tekintélyes szerzőket és hathatós érveket felkutatni, hogy azzal ki-ki a maga Jánosát helyezhesse a másiké elé. Mikor pedig elérkezett a vita napja, mindkét szent megjelent az érte küzdőnek és ezt mondták nékik: „Nagyon jól egyetértünk mi egymással a mennyben, ne vitatkozzatok rólunk a földön! „Akkor föltárták egymásnak és az egész népnek a látomást, és áldották az Urat.
Pál, a longobárdok történetírója, a római egyház diákonusa, montecassinói szerzetes, egyszer épp akkor rekedt be, mikor a húsvéti gyertyát neki kellett volna megszentelnie. Azelőtt jó hangú volt. Hogy tehát visszanyerje hangját, Szent János tiszteletére megírta a „Hogy dicsérhessük könnyű énekszóval”* kezdetű himnuszt, melynek az elején kéri, hogy hadd nyerje vissza a hangját, miként Zakariás is visszanyerte.
Némelyek ezen a napon mindenféle elhullott állat összegyűjtött csontjait égetik el. Ennek kettős oka van. Ahogy Johannes Beleth mondja:* az egyik egy régi intézkedés megtartása. Léteznek ugyanis bizonyos „sárkány” nevű állatok, melyek a levegőben röpülnek, a vizekben úsznak, és a földön járnak. Mikor hajdan a levegőben röpültek, érzéki vágyra gerjedtek, és kutakba, folyóvizekbe hullatták magjukat. Emiatt halálhozó év következett. Ezt úgy orvosolták, hogy az állatok csontjaiból máglyát raktak, és a sárkányokat elriasztotta a füst. S mivel ilyen eset leginkább ebben az időszakban történt, néhol még ma is megtartják a szokást. A másik ok annak a megjelenítése, hogy Szent János csontjait Sebaste városában a hitetlenek megégették.
Égő fáklyákat is visznek e napon, mert János égő és fénylő fáklya volt; kereket is forgatnak, mivel a nap körforgásában kezd alászállni annak jelzésére, hogy János hírneve, mely szerint őt gondolták Krisztusnak, szintén alászállt. Hiszen ó maga tesz bizonyságot erről, mondván „Őnéki nevekedni kell, nékem pedig kisebbülnöm” (Jn 3,30). Ezt jelzi, miképpen Ágoston mondja, születésük és haláluk is. Születésük, mivel János születése körül kezdenek a napok rövidülni, Krisztus születése körül pedig növekedni. Ezt jelzi a mondás: „A napforduló tízzel Krisztus és János előtt jár.”* Ugyanezt jelzi haláluk is, mert Krisztus teste fölemeltetett a keresztre, János teste pedig a fejével megrövidült.
Pál írja A longobárdok történetében, hogy Rothanicus longobárd királyt Keresztelő Szent János temploma mellett temették el nagy pompával. Valaki a kapzsiság csábításának engedve éjszaka fölnyitotta a sírt és kirabolta. A szent megjelent neki, mondván: „Hogy merészeled érinteni az énrám bízottakat! Az én szentegyházamba többé nem teheted be a lábad!” S ez így is történt, mert amikor be akart lépni abba a templomba, úgy érezte, hogy egy igen erős ököl torkon ütötte, és rögtön hanyatt esett.
fordította: Déri Balázs
________________________________
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Szent Iván, másként Keresztelő Szent János - Június 24.
Iván, Szent Iván, másként Keresztelő Szent János, a Zoborvidéken Virágos Szent János, a szegedi tanyákon olykor Búzavágó Szent János ünnepe az egyházi év legjelesebb napjainak egyike. Egy fabula szerint*két tudós emberek veszekedtenek arról: Keresztelő János innepe légyen-é elől a kalendáriumban vagy az Évángyélistáé? Egyik egyiket, a másik másikat állatta. Éjszaka megjelentek a szentek, mindenki a maga tisztelőjének, és azt mondották: bene concordes summus in coelis, de nobis non dispustetis in terris.
A nyelvünkben máig élő Szent Iván név még föltétlenül a bizánci egyház kultikus befolyására emlékeztet.
A nyári napfordulatot ősidőktől fogva valamiképpen minden nép számon tartja és legtöbbször lángoló tűz gyújtásával ünnepli. Az archaikus európai képzetvilágot az Egyház nem tudta, de talán nem is akarta eltörölni, hanem beleépítette az esztendő liturgikus rendjébe, egyúttal természetesen a maga világképe szerint igyekezett értelmezni. Így került az ünnepi szentelmények közé a Szent Iván-napi tűzszentelés, amelyről még beszélünk.
Ismeretes, hogy az Egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánosnak ünnepli meg a test szerint való születése napját. Ennek oka az, hogy Máriának Erzsébetnél való látogatása alkalmával az Üdvözítő közelsége miatt János is megszenteltetett anyja méhében: alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek (Lukács 1,41). Ezt Felsőszentiván népe úgy magyarázza, hogy a látogatás alkalmával János édesanyja méhében ugrált az örömtől. Ezért kell a tüzet átugrani, mégpedig háromszor, hogy Szent Iván közbenjárására a Szentháromság annál nagyobb kegyelmet adjon.
Az Írás szerint János hat hónappal előzte meg születésében a Megváltót. Nagyon kedvelt volt a régieknél az a párhuzam, amelyet Karácsony és János születésnapja, valamint a napok növekedése és csökkenése között lehet vonni. Az egyházatyák szerint erre vonatkozik Jánosnak Jézusról való mondása: neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell (János 3, 30).
Az ősi tűzgyújtás magyarázatára az Egyház több bibliai helyre hivatkozhatott. Az ószövetség bálványozásnak tartja, amikor Acház, Juda királya nem azt cselekvé, ami kedves volt az Úr, az ő Istene színe előtt, hanem Izrael királyainak útján jára, sőt a fiait is bemutatá azáltal, hogy őket is átvitte a tűzön a nemzetek bálványozása szerint (Királyok 4, 16, 3). Később Ezekiel próféta szájával így szól az Úr: valóban atyáitok útján szennyezitek be magatokat, amikor fiaitokat átviszitek a tűzön (Ezekiel 20, 31).* János evangéliumának elején olvashatjuk: a világosság sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl. Megjelent egy ember, akit Isten küldött. János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higyjen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról (János 1, 5). Jézus viszont ezt mondja Jánosról: ő égő és világító szövétnek vala, ti pedig ideig-óráig akartatok örvendezni az ő fényében (János 5, 35).
A jámbor hagyomány János dicséretében természetesen nem elégedett meg az evangéliumi előadással:
Dicsőséges Keresztölő Szent János – írja* az Érdy-kódex – mely méltó és mely nagy vóna mind Úristennek, mind az mennyei udvarnak és ez világon való népeknek elette anyaszentegyházban, kiváltképpen csak az ő szent nevezetinek es méltóságából, kivel Szentháromság Úristen szereté, megismertetik. Mert az János magyaráztatik Istennek malasztjának, avagy malasztosnak. Ime azért mely nagy méltóságos és idvességes nevezet...
Másodszor neveztetik vőlegénynek, azaz Krisztusnak közel való barátja, ki megismerkedik Úr Jézus Krisztusnak sokszor való jevéséből Jánoshoz, mint szerelmes barát ő barátjához...
Harmadszor neveztetik szevétneknek, mert miképpen ez égő szevétneket feltévén az magas gyertyatartóra, mindennek szolgáltat világosságot és ennen maga lassan-lassan alábbszáll és kisebb lészen...
Negyedszer neveztetik angyalnak. Ennek jeles bizonyságát találjok ennem magát Atya mindenható Úristent, ki úgymond Malakiás prófétának szája által, könyvének másod részében, úgy mint az ő szent Jézus fiának szólván: ime elküldem az én angyalomat, ki megszerzi az te utadat te előtted, azaz prédikálván és keresztölvén...
Ötödször neveztetik szózatnak, kiről alkalmassággal tén bizonyságot ennen magáról a szent epistolának és evangéliumnak értelme szerént, mondván: én az pusztában keáltó szó vagyok...
Hatodszor neveztetik Illésnek, miérthogy az pusztában lakozik vala, miként Szent Illyés próféta szoros életnek okáért, mert kevés ételük valának, szegény ötözetnek okáért, mert egyik sem viselt drága ruhát méltóságos követségnek okáért...
Hetedszer továbbá neveztetik Krisztus Jézus Idvezejténk keresztatyjának…
Nyolcadszor neveztetik: az mennyei erek bírónak prédikátora...
Kilencedszer neveztetik: az mennyei felséges Királynak előtte járó ofmestere (udvarmestere)…
János pártfogását a középkor különösen nagyra tartotta, hiszen maga az Úr mondotta róla: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál (Máté 11, 11).
János az, akit Izaiás próféta említ, amikor így szól: a pusztában kiáltónak ez a szava: készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit (Máté 3, 1,3). Ezért a pusztába, kietlenbe, néptelen vidékre települt, illetőleg monasztikus magányt kereső szerzetes közösségek szívesen választották Jánost védőszentjüknek. Úgy tűnik, hogy az Árpád-kori Magyarország gyepühatárának János tiszteletére emelt monostorai, templomai hasonló megfontolással helyezték magukat az ő oltalma alá.
Csanád (XI. század), Boldva (1203), Szentjános (Várad mellett, 1238), Jánosi (Rimavské Janovce, 1397 előtt)* bencés monostorai János patrociniuma alatt éltek.
A János-szimbólum különösen a Szentföld védelmére alakult Szent János-, másképpen johannita lovagrend tudatosan vállalt hivatásában jutott kifejezésre. III. Béla telepítette hazánkba. Jellemző, hogy a rend két első: esztergomi és székesfehérvári háza Szent István királyunk tiszteletére épült. A soproninak (1214) éppen Keresztelő János volt a patrónusa.
II. Andrást a johanniták is elkísérik szentföldi hadjáratára. Később az ő kérésére Rembald tartományi főmester jár közbe, hogy a pápa hazánkat az egyházi átok alól feloldozza.
IV. Béla a johannitákra bízta az ország délkeleti részének védelmét, nekik adta hűbérül a szörényi bánságot. A király a tatárjárás keserű tapasztalatai után jól tudta, hogy a Duna és az Olt közötti terület csak újszerű intézkedésekkel védhető meg. Minthogy úgy találta, hogy a magyaroknak még idegen a várépítés, a johannitákra esett a választása. Oklevelében (1247) az erdélyi országrésszel határos Szörényi bánság mellett Kúnországot (Moldvát) is hűbérül adta nekik.*
A premontrei világot is befolyásolta a Keresztelő példaképe. Amikor a rendalapító Norbert Prémontré rengetegében megvonta magát, ott János tiszteletére szentelt roskadozó kápolnát talált. Ezt szinte égi jelnek érezte, hiszen ő is remeteségre, penitenciára, majd misszióra vágyott.*
A premontreiek kortársaikkal, a ciszterciekkel együtt, általában az Árpád-kori gyepühatár szélén vagy már azon kívül telepednek meg. Munkájuk, hatásuk nyomán a magyar katolikus ökumené megnövekedik, kitágul. Norbert példája és az a hazai missziós feladat magyarázza, hogy Jánoshida (1186 körül), Jászó (Jasov, 1205 előtt), Zsámbék (1255) prépostsága a pusztában kiáltónak pártfogása alá helyezte magát: Jánoshida az akkor még részben néptelen alföldi pusztán, Jászó és Zsámbék az erdők mélyén.
A hagyománynak engedelmeskednek Menedékszirt (Lapis Refugii, 1299) karthauzi* és Bártfa augusztinus remetéi, (1380 előtt), akik szintén Jánost választották védőszentjüknek.
Ma ismert patrociniumai is jórészt még a középkor világát idézik.
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:szentkoronaorszaga
Mikor szombat 26 június 2021 at 0000 Vége szerda 26 június 2030 at 2355
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
János és Pál - Június 26.
János és Pál római testvérpár volt: Julianus Apostata idejében együtt szenvedtek vértanúságot (362). A Coelius hegyén álló lakóházukat templommá alakították át. Közbenjárásukat egyes vidékeinken a nép égiháború idején tartja foganatosnak. Ausztria, Cseh- és Morvaországban, Szlovéniában* hasonlóképpen időjárási patrónusként tisztelik őket. E közép-európai összefüggések tisztázása közös munkával kívánatos volna.
Tiszteletüket legújabban Robert Schindler* az antik Dioskuros-hagyománnyal, Castor és Pollux alakjával és ünnepével hozza kapcsolatba. Ez a nézet a mi magyar szempontunkból nem fontos. Sokkal lényegesebb, hogy az osztrák és bajor népi barokkban falusi kápolnák, helyi jelentőségű búcsújáróhelyek oltárain az időjárás patrónusaiként (Wetterherr) tűnnek föl. Ezt a népies ikonográfiai hagyományt követi Szekszárd még említendő kápolnája is.
A nap az aratás, egyúttal a nagy nyári zivatarok idejére esik. Elsősorban ezért fejlődött ki egyelőre ismeretlen liturgikus körülmények között viharokat fékező patronátusuk, amelyre az Érdy-kódexben* is olvasható legendájuk még nem tartalmaz semmiféle utalást. Középkori misekönyveink számon tartják ugyan, de patrociniumukkal, ábrázolásukkal ekkor még nem találkozunk.
Tiszteletük tehát csak a barokk időkben bontakozik ki. Nógrád és Kálló helységekben a XVIII. században égiháború ellen szolgáltak misét az ünnepükön.* A bortermő Szekszárdon álló kápolnát (1776) nyilvánvalóan a helybeli szőlőhegyek oltalmazására emelték.* Nem tudunk Rohonc (Rechnitz, 1700), Krasznabéltelek (Beltiug), Kálmánd (Camin, mindkettő hajdani Károlyi-birtok), Alsórakonca (Rikinica) kápolnájának alapítási körülményeiről. Piliscsabán 1771-ben, Hangonyban 1793-ban harangot szenteltek a két szent tiszteletére.* Privigye (Prievidza) harangjának felírása: SANCTIS CONTRA TEMPESTATES TUTELARIBUS: JOANNI PAULO DONATO (1819).*
Népszerűségükre az is jellemző, hogy életüket Varga Lajos népi énekszerző is érdemesnek tartotta versbe foglalni.*
János és Pál emlékezete napjainkban leginkább a szegedi tájon él. Forrása az alsóvárosi franciskánus templom, ahol a múlt században még a város, továbbá a környező szegedi gyökérzetű faluk és tanyák jámbor asszonynépe is részt vett az ünnepélyes gyertyaszentelési szertartáson. A templom előtt mézesbábosok és gyertyaöntők sátrai, ahonnan a hívek a család gyertyáit beszerezték. A tápaiak János és páli gyertya névvel illetik. Szenteltet Ószentiván (Tiszasziget) alsóvárosi eredetű népe is. Manapság a közeli Sándorfalván virágzik a szertartás leginkább, ahol a napot félünnepnek tekintik. Sajátos fejlemény, hogy itt egy-egy doboz gyufát is megszentelnek. Ez a szentölt gyufa csak a szentelt gyertya meggyújtására szolgálhat.
A szertartás a bajai és mohácsi ferencrendi templomokban is élt. Tudomásunk szerint ismeretes még Óbecse, Csorna* hívei között is.
Az áldás szövegét sem a Rituale Romanum, sem hazai rituáléink nem közlik. Nyilván eltűrt helyi, illetőleg rendi gyakorlat nyomán került egy hazai, franciskánus ihletésű barokk ájtatossági könyv, az Arca Domini* szentelményei közé: Benedictio Candelarum in die SS. Joannis & Pauli contra grandines & tempestates.
A szentelmény Hanns Koren föltevése szerint* onnan ered, hogy a Giovanni e Paolo római stációtemplom lévén, a nagyböjt első péntekjén itt gyülekeztek a hívek istentiszteletre. A mise evangéliuma a Hegyi Beszédből való és többek között ezeket mondja: szeressétek ellenségeiteket... hogy fiai legyetek Atyátoknak, ki a mennyekben vagyon, ki napját fölkelti jókra és gonoszokra, s esőt ad az igazaknak és hamisaknak (Máté 5, 44, 45). E szent igéket évről-évre ebben a templomban hallották.
A szertartást ihlette azonban az ünnepükre rendelt antifona is: Isti sunt duae olivae... Ez magyarul így hangzik: olajfák és világító szövétnekek ők ketten az Úr előtt. Hatalmuk van az eget föllegekkel elzárni és megnyitni kapuit, minthogy az ő nyelvük a mennyország kulcsává tétetett. Ez a liturgikus szöveg egyébként a Jelenések Könyve következő verseinek (11, 4–6) átköltése, illetőleg alkalmazása: ez a két olajfa és a két gyertyatartó, mely a föld Urának a színe előtt áll. Ha valaki bántja őket, tűz csap ki szájukból és fölemészti az ellenséget. És ha bárki is árt nekik, a halál fiai. Hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essék eső küldetésük napjaiban. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják.*
vasárnap 27 június 2021 at 0000 - Szent László
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:szentkoronaorszaga
Mikor vasárnap 27 június 2021 at 0000 Vége csütörtök 27 június 2030 at 2355
[html]
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Szent László - Június 27.
László királyunk, a magyar lovagkor példaképe, népmondáink hőse, alighanem a legnépszerűbb magyar szent. Amíg István és Imre életüknek szinte megismételhetetlen egyszerisége miatt inkább az állammisztikában, illetőleg az oltáron éltek tovább, addig Lászlóban a harcos nomád férfieszmény és európai lovagideál ötvöződvén eggyé, a magyarság küzdelmes századaiban Mihály arkangyal, továbbá Dömötör, Móric, György, Jakab mellett, követendő példaképpé és szent patrónussá válik.
A középkori hazai mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László királyt.
A László név a szláv Vladislav' úrfi, uralkodó fia' származéka.* A moldvai csángók ajkán Vaszili.* A nevet bizonyára lengyel édesanyja, Richeza választotta. Karácsonyi János gyanítása* szerint ez talán az egyházi Dominicus, illetőleg Herrmann lengyel tükörszava. Máig tartó népszerűségét nemcsak keresztneveink hatalmas száma, hanem a belőle önállósult családnevek is tanúsítják: László, Laczi, Laczkó, Lacza, régi Laczkfy, Lászlóffy.
László lengyel nevelésben részesült. Hazatérve harcolt a kunok, bessenyők ellen. A cserhalmi csatával kezdődött lovagi hírneve. Mindezekre még visszatérünk.
Tiszta lovagregény unokatestvérével, Salamonnal való sok viszontagsága. Az állhatatlan Salamon király testvérviszályt idézett az országra.
A Képes Krónika elmondja,* hogy a Salamonnal való küzdelem során Mogyoród tájékán „világos nappal mennyei látomás jelent meg Lászlónak. Odaszólt bátyjához, Géza herceghez: Láttál valamit? Felelé az: semmit. Mondotta ekkor Szent László: amidőn itt álltunk, és tanácskoztunk, íme az Úr angyala leszállott az égből, kezében aranykoronát hozott és a fejedre tette. Nyilvánvaló ebből, hogy minékünk adatik a győzelem.” Úgy is történt. A bokorból menyét szalad föl lándzsáján, majd ennek hegyéről László mellére ugorva jövendöli a diadalt.* Géza erre megfogadta, ha a látomás teljesedik, a Szűzanya tiszteletére egyházat épít.
Géza koronázása után öccsével elment arra a helyre, ahol az angyal megjelent. Egyszerre szarvas tűnt föl, szarvai tele égő gyertyákkal. Eliramodott az erdő felé, és lábát ott vetette meg, ahol most a monostor áll. A vitézek rányilaztak, mire a Dunába szökkent. Többé nem is látták. Ennek láttára László megszólalt: bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala. És mondotta Géza király: mondd csak kedves öcsém, mit jelentettek az égő gyertyák, miket a szarvas agancsán láttunk? Felelt Szent László: nem agancsok voltak azok, hanem fényes tollak. Lábát pedig azért vetette meg ott, hogy megjelölje a helyet, ahol a Boldogságos Szűz egyházát föl kell építenünk, és nem máshol.
A történet tanúsítja, hogy a csodaszarvas mitikus mondája még Szent László idejében is elevenen élt a magyarság történeti tudatában. Az ősi totemállatból azonban itt már Isten angyala lett. István vértanú ünnepénél a regölésről szólva, már bővebben megemlékeztünk erről a magasztos-naiv azonosításról. Látni fogjuk még, hogy az archaikus pogány mondai hagyomány más esetben is éppen László személyéhez tapadva, szentségének palástja alatt menekült meg az enyészettől, feledéstől.
Géza a trónra kerülve egy szeretetről, kiengesztelődésről, békességről szóló karácsonyi szentbeszéd hatására hajlandó lett volna Salamon javára leköszönni. Szándékában a halál akadályozta meg. Utána mégis a vonakodó Lászlót kiáltották ki királynak, aki azonban mindaddig nem koronáztatta meg magát, amíg Salamon a trónigényéről le nem mondott. Ítéletmondás, vagy egyházakba való ünnepélyes bevonulás idején László a királyi jelvényeket addig nem viselte, csak maga előtt vitette.
Az ellenkező, Pozsony várába zárkózott Salamon ellen László kénytelen volt hadat indítani. A legenda szerint vitézi álruhában egyedül lovagolt a vár alá. Salamon ezt észrevette, de unokatestvérét nem ismerte föl benne. Ő is másnak fegyverzetét öltvén magára, szintén lóra pattant, hogy megvívjon az ismeretlennel. Erre nem került sor, mert Salamon, aki éppen nem volt ijedős természetű, visszafordult, és így szólt: tudjátok, hogy ember elől meg nem futok, de ez nem ember, mert láttam, hogy az angyalok tüzes karddal védelmezik őt.
Salamont később a Lászlónak kedvező politikai viszonyok kényszerítették arra, hogy keresse az engesztelődést. Ez rövid időre meg is történt, de nem nyugodott meg. László ellen merényletet tervezett, mire a király Visegrád várába záratta.
Elkövetkezett László király buzgólkodására István, Imre és Gellért szenttéavatása (1083). A legenda szerint István király koporsójáról nem tudták a nagy fedőkövet fölemelni. Egy somlyai szentéletű apáca, Charitas szava szerint ez csak úgy sikerül, ha a királyi családban szent lesz a békesség. Ez meg is történt, Salamon megszabadult, a követ pedig el tudták mozdítani. Salamon viszontagságos élet után az isztriai Pola erdőségeiben remeteként vezekelt.
A hagyomány úgy tudja, hogy életében még egyszer találkozott unokabátyjával. László Székesfehérvárott a templomból jött ki, és a koldusok között alamizsnát osztogatott. Salamon is ott volt közöttük, azonban a nagy sokaságban nyoma veszett. A király hiába kereste. Salamont a legendatermő középkor később boldogként emlegette.
*
László uralkodásának nagyjelentőségű mozzanata a keleti gyepűhatár kitágítása, Erdély végleges beleépítése az ország testébe. Alatta kezdődik az addig nyugati gyepűk mentén őrködő, harcoló székelyek jórészének áttelepítése Biharba, majd innen fokozatosan a keleti határszélre, a Kárpátok világába. Ezért van szükség a váradi püspökség alapítására és jövendő nyugvóhelyének, a váradi székesegyháznak fölépítésére. Ezért lett László király külön is Erdély patrónusa. Talán nem véletlen, hogy a Székelyföldön annyi László-ábrázolással találkozunk. Erre még visszatérünk.
László csatolja társországként Horvátországot hazánkhoz (1091, és alapítja meg a zágrábi püspökséget, meg a székesegyházat Szent István magyar király tiszteletére. Sajnos, itt nem szólhatunk arról a jelentős magyar szakrális hatásról, amely a horvát egyházra a középkor folyamán hazánkból átsugárzott.
*
László az európai lovagkirálynak egyik eszményi példaképe. Nem csoda, hogy az első keresztes hadjárat vezéréül őt szemelték ki, azonban erre halála miatt már nem kerülhetett sor. Piroska leánya Iréne néven a bizánci egyház egyik legtiszteltebb női szentje. A felebaráti szeretetszolgálatban az Árpád-ház másik heroikus női alakjának, Szent Erzsébetnek életére emlékeztet.
*
László halála után már egy évszázaddal az a hagyomány járta hazánkban, hogy a kegyes királyt nemzete három álló évig megtépett ruhában gyászolta. Ez alatt nem táncoltak, muzsikáltak az országban.*
László meghagyta, hogy a váradi székesegyházban temessék el, amelyet ifjú korában ő kezdett építeni. Nyáridőben halt meg fönt a Vág völgyében, ezért a messze út miatt Somogyvárott, a tőle alapított Szent Egyed-apátságban helyezték nyugalomra. A kísérők közül valaki meg találta jegyezni, hogy a király teteme a forróság miatt már bűzlik. Könnyelmű szaváért álla a vállához ragadt. Odarohant László koporsójához, és nagy jajgatással felkiáltott: vétkeztem Isten szent embere ellen! Erre álla visszafordult a rendes helyére, de forradás maradt utána.
II. István idejében megindult a váradiak küzdelme a király akaratának teljesítéséért. Istenítéletre került sor. Az Ószövetségből ismeretes, hogy a Frigyszekrény ide- vagy odavitelét attól tették függővé, hogy az új szekérbe fogott borjas tehenek merre kezdték húzni. Így határozták meg vita esetén a szentek sírját is. A király tehát megparancsolta, hogy László tetemét tegyék szekérre, és nézzék meg, hogy a befogott lovak merre húznak vele. Ezek olyan sebesen ragadták Várad felé, hogy a megjelent váradi papok és hívek alig tudták utolérni.*
A népmonda szerint* egy kis bihari falu, Nagykereki onnan kapta a nevét, hogy amikor Szent László koporsóját Váradra szállították, az itteni templom dombjára éjjeli pihenésül megállított halottasszekér kerekei maguktól megindultak Várad felé.
A legendák sajátossága, hogy az idők folyamán folyton színesednek, kerekednek. Temesvári Pelbártnál tűnik föl,* hogy a szent király végtisztességén a papság a liturgikus előírások értelmében a halottak miséjét kezdte énekelni. „De azt beszélik: egyszerre fölharsan az angyalok éneke, a hitvallók miséjének kezdetét zengve.”
Lászlót az Egyház 1192–ben avatta szentté.* A szertartás alatt hat óra tájban tündöklő fényű csillag jelent meg a monostor fölött, ahol a szent király nyugodott. Két óra hosszáig ragyogott az ünneplő embersokaság fölött.*
Lehetséges, hogy a Lugossy Józseftől megörökített László szekere csillagképp is az elnépiesedett László-legenda sarjadéka.
*
A váradi, László királynak szentelt székesegyház a Sírral középkori művészetünknek egyik legnagyobb ékessége és a magyar szakralizmusnak messzevilágító tűzhelye volt.
Ismeretes a középkori Egyház, helyesebben hívek ereklyekultusza.* Nemcsak könyörögtek a szentekhez, hanem képeiknek, földi maradványaiknak (csontjaiknak), használati tárgyaiknak is szentelményi erőt tulajdonítottak. E hit szerint akár egyéni, akár közösségi birtoklásuk, érintésük egészséget, boldogulást, szerencsét hoz mindazokra, akik sugárzó erejében bizakodnak. A tisztelt, szeretett lények szubsztanciájában való osztozkodás igénye egyébként korunk deszakralizált társadalmában, a vallás világán kívül is él, és így nyilvánvalóan az emberi lélek kitéphetetlen nosztalgiái közé tartozik.
Mint Karácsonyi János írja,* régi magyar szokás szerint Szent László földi maradványaival együtt temették el azt az ereklyetartó aranyláncot, amelyet életében a király gonoszűző, oltalmazó célzattal a nyakában hordott, továbbá zafírral ékesített aranygyűrűjét.* Koporsaján kívül, de a Sír mellett, esetleg a sekrestyében őrizték nagy, kétélű csatabárdját, továbbá ezüstkürtjét, amellyel vitézeit csatára szólította. Az efféle tárgyak a lovagi epika motívumkincsét európaszerte állandóan ihlették.*
Az ereklyéknek egyes darabkáit is megbecsülték és testrészalakú díszes tartóba helyezték. Megosztották László király ereklyéit is. Mellszobrot készítettek a fejcsontok, kar-alakú tartókat pedig a kéz csontjai számára. Ezeket ünnepi körmeneteken körülhordozták Várad városában, egyébként az oltáron tartották. „Úgy tetszett a híveknek – mondja* tovább Karácsonyi – mintha a kegyes király az oltárról rájuk tekintene, két hatalmas karjával pedig védelmezné őket.” Már 1273-ban nem László koporsajára, hanem fejére, fejereklyéjére teszik kezüket a váradi egyház szolgái, és úgy esküsznek, hogy az igazságot vallják.
Az eskü, vagyis a szakrális szómágia, istenigézés ünnepélyességét csak fokozta, ha az emberek kezüket a feszületre, ereklyére tették. Az volt a hiedelem, hogy a hamisan esküvőt az Ég haragja, a tanúságul idézett szent bosszúja nyomban halálra sújtja, mert az Úr, a Szűzanya és a szentek nevet hiába, méltatlanul vette ajkára.
*
Érthető, ha hazánkban szinte csak Várad szakrális levegőjében, László király virtuális jelenlétében bontakoztak ki a koraközépkor igazságszolgáltatására annyira jellemző istenítéletek (ordalia),* főleg tüzesvas–próbák, amelyeket a vizsgálatok jegyzőkönyve, a híres Váradi Regestrum őrzött meg az 1205–1235 közötti időszakból az utókor számára. Művelődéstörténeti értékét már Fráter György, Várad bíborospüspöke is fölismerte, amikor Kolozsvárott Heltai Gáspárral kinyomatta.* Magát a processzust Karácsonyi János előadásában mutatjuk be.
Ha a bíró a pörös felek között nem tudta az igazságot eldönteni, akkor leginkább a vádlottat, de olykor a vádlót is poroszló(pristaldus) néven emlegetett hivatalos emberével Váradra küldötte.
A tüzesvas–próbára ítélt személynek először is bekötözték és lepecsételték a kezét. Azt hitték ugyanis, ha valaki bizonyos füvekkel a kezét bekeni, nem égeti meg a vas. A füveket lepecsételt kezével nem használhatta.
Ezután a személy, akár férfi, akár asszony, három napig kenyéren és vízen böjtölt. Ez alatt meg is gyónt, bár a gyónásból szerzett tudomást a papság nem használhatta föl.
A próbára kitűzött napon a templom előtt tüzet raktak. A szertartás azzal kezdődött, hogy a pap mind a próba helyét, mindpedig a tüzet megáldotta. Ezután bement a templomba, és misét mondott, amelynek könyörgéseiben Istent kérte, hogy az igazságot a hazugságtól megkülönböztetni segítsen. Amikor a próba alá vetett személyt megáldoztatta, e szavakkal nyújtotta neki a Szentséget: a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak teste igaz ítéletet tegyen ma neked.
Majd körmenetben, elől kereszttel, kezében szenteltvízzel ment a pap a néppel együtt a próba színhelyére, ahol elimádkozták a hét bűnbánati zsoltárt, és litániát mondtak: hogy az igazságosságon ne uralkodjék a gonoszság, hanem mindig alávettessék a hazugság a Te igazságodnak, kérünk Téged, hallgass meg minket! A litánia végeztével három imádságot végzett a pap a vas fölött, majd meghintette szenteltvízzel. Ezután beletették a vasat a tűzbe, amikor a pap ismét imádkozott.
Most utoljára figyelmeztette a pap a próbára vetett személyt, ha bűnös a pörös dologban, ne merjen a templomba lépni, hanem közvetlenül a próba előtt vallja be vétkét. Ha a személy nem szólt, ezt kérdezte: atyámfia, igaz ember vagy-e abban a dologban, amellyel vádoltak? Tiszta vagy-e? Ha az elsőre azt felelte: igaz vagyok, a másodikra pedig: tiszta vagyok, fölemelték a tüzes vasat. Erre a próbára vetett személy fölkiáltott: nem bizakodom semmiféle bűbájosságban, sem a füvek erejében, hanem bízván a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak most magamhoz vett testében, megfogom a vasat. Meg is fogta, és a pár lépésre eső templomba vitte.
Ennek megtörténtével rögtön bekötötték a kezét és a káptalan pecsétjével újra lepecsételték. Három nap múlva fölbontották. Ha a tenyér ép volt, vagy ha kissé megpörzsölődött is, de szépen be volt hegedve, ártatlannak mondották. Ha még sebes volt, akkor a poroszló visszakísérte a bíróhoz, hogy most már ítélkezzék fölötte.
Mint látjuk, a vizsgálat ünnepélyes vontatottsága, lélektani ráhatások alkalmazása lehetővé tette, hogy akár a vádló, akár a vádlott megvallja az igazat, mielőtt a végső próbára sor kerülhetett volna.
*
Arany János, bihari fi is megénekelte a Dubnici Krónika előadása nyomán azt a jámbor hagyományt, hogy 1345 farsangján, amikor a székelyek és magyarok Laczfy András vezérletével a tatárok ellen harcoltak, László király feje eltűnt a helyéről, a székesegyház oltáráról. Elment, hogy együtt küzdjön híveivel. Győztek is. Harmadnapra találta meg a székesegyház sekrestyése: feje egészen átizzadt a derekas helytállás közben. Egy fogoly tatár még elmondotta, hogy amikor a székelység rájuk ment, hatalmas termetű vitéz járt előtte: magas lovon, fején aranykorona, kezében szekerce. Rettenetes csapásaival és vagdalkozásával tizedelte őket. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündökölt csodálatos fényességben, aranykorona a fején.*
Ipolyi ebből az előadásból azt gyanítja,* hogy középkori magyar hadi szokás lehetett Szent László fejereklyéjének a sereg élén való hordozása. Ilyenkor aztán nem is lehetett a váradi székesegyházban. Így vitték különben a franciák is háború idején királyuk előtt Szent Márton ereklyéjét, hogy közbenjárásával győzedelmeskedjenek.
László fejére esküdve szövetkeznek (1403) az ország főpapjai és főurai Zsigmond ellen, aki királyi kötelességét, a haza védelmét elhanyagolta.
*
Így lett Várad a magyar Compostela, leghíresebb középkori nemzeti szentélyünk. Futaki Dömötör, váradi püspök a székesegyház homlokzatára tétette a Magyar Háromkirályok: István, Imre, László szobrát, Zudar János püspök pedig a tér elé Lászlónak aranyozott, messzire ragyogó, legendássá vált lovasszobrát. Valamennyi a Kolozsvári Testvérek mesterműve volt.*
1406–ban tűzvész pusztított a templomban. Még az arany és ezüst tárgyak is megolvadtak, László csontjai azonban sértetlenek maradtak. Ennek nagy híre támadt. Még Zsigmond is elzarándokolt a látására. Ekkor határozta el, hogy Nagy Lajos példájára ő is a szent király mellé temetkezik. Ezért mondja az ének:
Környölfekszenek téged császárok,
Püspökök, királyok és jobbágy urak...
Kálmáncsehy Domokos, Várad híres reneszánsz püspöke, az ereklyék, illetőleg Sír szolgálatára külön káptalant (Capitulum Collegiatum Sepulchri S. Ladislai Regis) alapított.
*
A puritán hitújítók szemében nagy szálka volt a szent király fényes kultusza. Panasza Krisztusnak, Szkhárosi Horvát András egyik verselménye* így gúnyolódik rajta:
Várad nagy kárt téssz mind ez országnak,
Hogy véget nem vetsz a sok vakságnak.
Csak zabot pallassz az nagy érc lónak,
Hiszem az Istent, alítod vaknak.
Oly igen féltem az török császárt,
Meg ne jargalná Szent László lovát,
Fogva ne vinné sok kövér papját,
Az kik kerengik szép koporsóját.
Mit pironkodtok váradi papok,
Az kövérségtől fénlik nyakatok,
Nem kell Istennek ti zsolozsmátok,
Misemondástok és kiáltástok.
Szent László fejét ti imádjátok,
Szépen ezüstbe befoglaltátok.
Olaj az teste, mind azt mondjátok,
Evvel a nép közt ti komplárkodtok.
Az Krisztus teste olajjá nem vált,
Idvösségönkre ki nekünk használt,
De a keresztfán ugyan megszáradt,
Evvel fizette mi bűnönk árát.
Szent Lászlóról szóló, még más összefüggésben is idézendő középkori énekünkben is ezt olvassuk:
Olaj származik szent koporsódból,
Tetemed foglalták szép sár aranyból...
Deák megfelelője szerint:
Oleo sudat sacrum sepulchrum,
Ossa teguntur auro fulgenti...
Erről váradi búcsúversében (Abiens valere iubet sanctos reges 1458) Janus Pannonius is megemlékezik: sudarunt liquidum sepulchra nectar,* vagyis: a koporsóból nektár szivárgott.
Szkhárosi már rosszallólag mondja, hogy Lászlónak olaj az teste, és ezzel a papság üzérkedik. E homályos utalás értelmezéséhez tudnunk kell, hogy ősi liturgikus hagyomány szerint a vértanúk, szenték sírjánál a hívek olajat égettek, majd az ereklyére öntötték.* A lecsorduló olajnak szentelményi erőt is tulajdonítottak.
1565. június 22–én fellázított, fanatizált emberek összetörték László márványkoporsaját, szétszórták csontjait. Ellenállni, magyarázkodni nem lehetett. A szétszórt csontokból Szegedi Benedek kanonok és mások mentettek meg néhány darabot, a kincseket pedig hatalmaskodó világi urak erőszakkal szerezték meg maguknak.*
Az ereklyék, illetőleg kincsek további sorsát már inkább az egyház-, illetőleg művészettörténet hivatott kutatni, előadni. A Győrben őrzött Szent László-herma viszontagságairól – azonban László Gyula nyomán – szólanunk kell.
A herma középkori művészetünk kiemelkedő, világszínvonalú remekműve. László Gyula klasszikus fejtegetései során szinte kétségtelenné tette, hogy az arcvonások a Sír elpusztult fekvőszobrát követik. A fej így még a XII. századból származik, és talán szintén ama Dénes mester műve, aki III. Béla rendeletére az első síremléket alkotta. A mellrész az Anjou-korból való.*
A hermát János Zsigmond rendeletére vették leltárba (1557), és vitték az ecsedi várba, majd Gyulafehérvárra, amelynek püspöke Naprágyi Dömötör volt. Ekkor került vissza az Egyház tulajdonába. A főpásztor a királyi Magyarországra menekülvén, a hermát is magával vitte. Amikor győri püspök lett (1607), az itteni székesegyháznak ajándékozta. Azóta is itt őrzik.*
*
Várad középkori kultikus együtteséhez a királyszobrok is hozzátartoztak. Amint himnusza mondja:
Rudolf császár és király, a fáradhatatlan műgyűjtő, Mátyás főhercegtől kéri, hogy a váradi várban lévő szobrokat küldje föl neki, mert látni és birtokolni szeretné őket (1598). Mátyás közli vele, hogy nem küldheti, mert igen súlyosak. De azért sem, minthogy az erdélyi és magyar nép azt hiszi, hogy amíg a szobrok megvannak, addig Várad nem kerülhet az ellenség kezébe. A török már eddig is sokszor lövöldözte, de sohasem találta el őket.*
Szamosközi az 1598. évi heves ostromról írja,* hogy a törököknek véres fejjel kellett visszavonulniok. Mondogatták is: tudtuk, hogy így lesz, mert hallottuk Szent László érclovának nyerítését. Ez nekünk mindig bajt jelentett.
Evlia Cselebi a váradi szobrokat Várad várának talizmánja névvel illeti.* Ezzel arra a már említett magyar hiedelemre utal, hogy amíg ezek a szobrok állanak, addig a török Váradot be nem veheti. A lakosok a város ostroma alkalmával falaikról többször le is kiáltottak rájuk, hogy hasztalan fáradnak, mert szent királyaik úgyis meg fogják őket védelmezni. Az is a mondához tartozik, hogy a törökök hiába lövöldöztek a templom előtti szobrokra, golyóik sohasem találták el őket. Ezek a szobrok – írja még Cselebi – oly szépek voltak, hogy mindegyik ragyogott az aranytól, mindegyik felért egy-egy Rum tartomány adójával. Szemeik éjjel világító kőből, körmeik húsz karátos gyémántból voltak... Aki lovaikat látta, azt hitte, hogy elevenek...*
*
A magyarságnak László király különös oltalmába vetett jámbor hitéről, egyben nemzeti büszkeségéről helyneveink, patrociniumaink, megmaradt alkotásaink tanúskodnak.
Középkori szerzetesalapítások: Esztergom (franciskánus, 1238), Pilis (Pálos, 1290), Gyula (Belvárdgyula, pálos, 1292), Pécs(karmelita, XIII. század). Ő volt a védőszentje a nagyszebeni prépostságnak, amely a szászok fővárosában bizonyára a szakrális magyar állameszmét képviselte*
Szombathely: Belatinc (1742), Léka (Lockenhaus, középkori, fallal körülvett temploma Kazó idejében* már romokban), Sziget(Őrisziget, Siget in der Wart), Pinkamise (Mischendorf), Rum, Sárvár, Zalalövő. Valamennyi középkori eredetűnek tetszik.
Kutatóink szerint aligha véletlen, hogy régi László-patrociniumaink, középkori falképeink tekintélyes része a hajdani gyepűvidékeken, a magyar ökumené középkori peremén található meg. Mint már mondottuk, a szent király Erdélynek régi patrónusa. Ide vehető a moldvai csángóság sajátos László-kultusza is, amelyről húshagyó hagyományvilágánál már szólottunk.*
Patrocinium-kutatásunk egyenetlenségeit és hiányait munkánk során állandóan éreztük. Itt a László-kultusz földrajzánál is különös szükségünk volna eligazításra, kronológiai segítségre, és a belőle adódó nagyfontosságú település- és kultusztörténeti tanulságokra. Már az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy a László-tisztelet Györgyével, Mártonéval, Mihályéval, Antiochiai Margitéval egyetemben a gyepűőrzés, középkori honvédelem küzdőszellemét erősítette.
A keleti határszélen, Székelyföldön nem tudunk olyan patrociniumokat igazolni, amelyek már az Árpád-korban megvoltak. Nyilvánvalóan itt a forrásföltárás egyenetlenségeivel, illetőleg az egyháztörténeti feldolgozás hiányosságaival is számot kell vetnünk. Biztosra vehetjük azonban, hogy a szent királyról elnevezett helységek legtöbbször korai patrociniumot őriznek. Ezek – mint láttuk – Homoród-, Nyárád-, Oláh-, Szászszentlászló.
Huszka József a múlt század utolsó évtizedeiben székelyföldi református és unitárius templomok számos elmeszelt László-freskóját tárta föl.* Nagyrészt csak az ő másodlataiból ismerjük őket, mert vagy puritán fanatizmusból, vagy műveletlenségből Bibarcfalva (Biborţeni), Erdőfüle (Filía), Homoródszentmárton (Homorod-Sinmartin), Maksa (Mosçša), Marosszentkirály (Sancrai) templomait ezután, a századforduló táján lebontották, Bögöz, Kilyén (Chiliani), Magyarremete (Remetea) freskóit a falubeliek elmeszelték, Nagyajta (Aita Mare), Sepsibesenyő, Csíkmenaság falképeit pedig veszendőbe hagyták. Így Radocsay Dénes dokumentációja szerint csak Csíkszentmihály (Cic–Sinmihaiu), Gelence (Ghelinta), Székelyderzs (Dirjin) ábrázolásait sikerült mostanáig megőrizni. Lehangoló ez, ha az erdélyi szászok példás múltszeretetére és türelmére gondolunk.
A szepesi, hetivásárra utaló Csütörtökhely (Spišsky Štvartok) első neve: Szentlászló (1263).* A név föltétlenül még a tatárjárás előtt idetelepített magyar gyepűőröktől származik, akik a lovagkirály oltalma alá helyezték magukat. A helység súlyponti jelentőségét mutatja, hogy a szepesi lándzsásnemesség az egész középkorban itt tartotta üléseit, pedig ekkor a tájat már főleg németség lakta.*
A magyarság Árpád-kori jelenlétét tanúsítják még a magyar megszállású Zsegra (Žehra) Szentlélek tiszteletére szentelt templomának (1245) László-falképei: felvonuló magyar csapat, a kun üldözése, küzdelem, a kun lefejezése, László megpihenése.*
A magyar alapítású Vitkfalva (Vitovice, titulus: Fülöp és Jakab, 1298) vitatott korú freskóján szintén László győzelme és megpihenése látható.*
A hajdan német lakosságú Svábfalva (Svábovce, Fülöp és Jakab XIV. századbeli László-falképeinek maradványait (lovasharc, párviadal) az magyarázza, hogy a falu régebben lándzsások kezén volt.*
Szék, későbbi nevén Szlatvin (Salzbrunn, Slatvin) szintén eredeti magyar település, a Zsigray-család birtoka volt: Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templomában a kutatók elmeszelt László-legendára gyanakszanak.*
A sárosi Kisszeben (Sabinov) László-freskóit nem sikerült megmenteni.*
A tatárjárás után bevándorolt szepesi németség megőrzi ugyan a freskókat, de a szent király tiszteletét nem ápolja tovább, és érthetően a maga rajnavidéki szülőföldjének patrociniumaihoz ragaszkodik (Quirinus, Szervác, Lénárd, Ottilia, Orsolya).
A kultusz a tatárjárással délebbre szorult gyepűőrző magyar világ eleven emlékezeteként gyökeret vert a helyére települő szlovákság körében is. Legújabban (1957) Nagylomnic (Velká Lomnica) templomának sekrestyéjében tártak föl a XIV. század legelejéről László-freskókat, amelyek a kar legkiválóbb hazai alkotásai közé tartoznak. A szimultán ábrázolt jelenetek: a kun üldözése, Szent László viadala és a kun legyőzése. A szlovák falu Görgei-birtok volt és az egész középkoron át magyar néven szerepelt.*
Mindent összevéve Lászlónak a Szepességben található kultikus emlékei még a hajdani magyar szakrális tájat idézik.
Fölvetődik a kérdés: vajon a gömöri magyar Hosszúszó (Hosszúaszó, Dlha Ves, XII. század), és Kecső (Kečovo, 1332) korai László-patrociniumai, a Kacsics-nemzetség alapításai,* a szepesi lándzsások példájára nem a gömörőr társadalom patronálását célozzák-e. Egyébként Gömörben, később szlovák környezetben is találkozunk László-falképekkel, amelyek a magyar kegyúr szándékából talán még szintén a határvédelem eszmei emlékei: Gömörrákos (Rákoš, cserhalmi ütközet; XIV. század), Karaszkó(Karaskovo, indulás az ütközetbe, a csata, birkózás, a kun lefejezése, megpihenés, XIV. század). László freskót rejteget még Hárskút(Lipovnik), Rimabánya (Rimavská Bana) és Feketeardó (Cornyj Arduv) temploma is. Napjainkban tárták föl Tereske hajdani apátsági templomának falképtöred&eacut
kedd 29 június 2021 at 0000 - Szent Péter apostol és Péter Pál napja
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok
Mikor kedd 29 június 2021 at 0000 Vége szombat 29 június 2030 at 2355
[html]
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Péter Pál - Június 29.
Péter – Pál, Buják palóc népének ajkán Pál-Péter, az apostolfejedelem és a népek apostola közös ünnepe. Vigíliája és nyolcada is volt, de az új liturgia eltörölte. Régi tiszteletre méltó, de nem igazolható hagyomány szerint ezen a napon szenvedtek vértanúhalált (†67)*.
Péter-Pál napja ősi nagy ünnep. A hivő nép megtiszteli és illendően számon tartja, nincsenek azonban olyan liturgikus sajátosságai, amelyek szakrális jellegű népszokásokat ihlettek volna. Hagyományviláguk így szegényes és másodlagos.
Áttekintve templomdedikációinkat – miután az ünnep elsősorban mégis Péteré – joggal soroljuk ide az egyszerű Péter-patrociniumokat is.
Legrégibbnek a pécsi székesegyház és egyházmegye patrociniuma látszik (1009), amelyet egyes kutatók a salzburgi Szent Péter-apátság térítő tevékenységével is kapcsolatba hoznak. Mindjárt nyomon követi az óbudai Péter és Pál-prépostság, Szent István alapítása. Bencés apátságaink közül Kács (XII. század) Abasár (1042?), Csatár (1138), Tapolca (1214, Miskolc mellett), Szentpéter(1225, Pécs közelében), Szerencs (1247), Mágocs (1251), Tata (1263) őt, illetőleg őket tisztelte védőszentül.
Az ünnep felkutatott hazai titulusai leginkább a barokk időkben keletkeztek, és föltétlenül összefüggnek a tridenti zsinat szándékaival, az egyházi hierarchia, főleg a pápai méltóság föltétlen tiszteletével.
Péter, illetőleg Pál freskóit őrzi: Almakerék (Malmkrog, Malamcrav, XIV. század), Bántornya (Turnisce: csodálatos halászat, Péter lefejeztetése, XIV. század), Etrefalva (Turicky, XV. század), Feketeardó (Corny Arduy, Jézus és az apostolok a genezáreti tavon, XV. század), Hidegség (XI. század), Homoródszertmárton (Martinus: Péter Beliál nyakára tiporván megnyitja a lelkek serege előtt a mennyország kapuját. XIV. század), A templomot a századforduló táján lebontották. Magyarremete (Remetea, XIV. század), Marosszentanna (Sfintana de Mureş, XIV. század).*
A lőcsei Jakab-templom Péter és Pál-oltára a két apostol életét képciklusban örökíti meg: 1. Pál a damaszkuszi útra készül, 2. Barnabás látogatása Pálnál, 3. Pál megtérése, 4. Pál beszéde a templomban, 5. Péter beszéde, 6. Péter és Pál a torony előtt, 7. Péter és Pál Nero előtt, 8. Pál lefejezése, 9. Pál látogatása Péternél, 10. Pál egy öregember ágyánál, 11. Péter elhívatása apostolnak, 12. Péter vértanúsága.*
Péter és Pál ikonográfiai hagyományai új hangsúlyozást nyernek a tridenti zsinat rendelkezésével, amely az igehirdetést, tanítást különösen lelkére köti a papságnak. Szentjeink szoboralakban odakerülnek a templomok homlokzatára, elejére (óbudai, tolnai templom, egri székesegyház), főoltárokra, még akkor is, ha nem ők a patrónusok.
Császár falu Péter és Pál tiszteletére szentelt barokk templomának freskóit idősebb Dorffmeister István festette (1776). A szentélykupolán a Szentháromság és az égbe fölvett Mária. A középső kupolaképen Krisztus átadja a mennyország kulcsait Péternek. A harmadik kupolafreskón Pál a pogányoknak prédikál. A főoltárkép Péter és Pál búcsúját ábrázolja. A hajóalakú szószék az emberek halászára, Péterre, továbbá az Egyházra emlékeztet.* Hasonló Somlóvásárhely barokk szószéke is, amely a győri franciskánusok vármegyeházzá alakított templomából került ide. Hajóalakú Nezsider (Neusiedl am See) szószéke is. A csodálatos halfogás tűnik föl Szák, Magyarkeresztúr, Piliscsaba barokk szószékén. Ez utóbbin még az emmausi jelenet is látható. Az Egyház hajóját ábrázolja Szécsisziget szószékének rokokó domborműve is.*
Búcsúszentlászló szószékén Tóbiás és Péter domborművei: angyal vezeti őket. Ott látjuk még Magdolnát a kenettel, Keresztelő János fejét, Katalint.
Kemenesszentpéter főoltárképe Pétert törődött bűnbánóként ábrázolja. A szentély falfestményei: Péter a tengeren jár, a csodálatos halfogás, megtagadja Jézust. Valamennyi idősebb Dorffmeister István alkotása (1779)*.
A váci Gombáspatak hídjának barokk szobrai között Forgách Pál megyéspüspök felajánlásaként egymás mellett ott áll Péter és Pál alakja is. Kronosztichonos felírása: APOSTOLORUM PRINCIPES DOCTORES NOSTRI ITER COELI DOCETE PORTAMQUE APERITE (1758, kétszer): apostolfejedelmek, tanácsadóink tanítsátok az égi utat és a mennyország kapuját nyissátok meg.*
Szent Péter halászember volt. Érthető tehát, hogy a halászok patrónusuk gyanánt tisztelik, vagy inkább már csak annak emlegetik. Kultuszáról csak a céhes időkben beszélhetünk. A keszthelyi halász céh artikulusai (1713) között olvassuk:
Ezen gyülekezetnek mesteri minden Szent András, úgyszintén Szent Péter és Szent Pál napján tartozzunk a Szent Márton templomában énekes misét szolgáltatni az anyaszentegyháznak gyarapulásáért, és a keresztény fejedelmeknek megegyesüléséért, és az szent békességnek végig megtartásáért. Az papnak pedig, az ki az szentmisét mondja, tartozunk annuatim (= évenként) ötven pénzzel, az mesternek (= kántornak) pedig huszonöt pénzzel. Minden halászmester pedig tartozik hiti kötelessége alatt a szentmisét mindvégig meghallgatni. Hogyha pedig elmulatná, egy forénttal büntettessék. Ha pedig ollas dolga volna azon a szent napon, az kiért el kölletnék az szentmisét múlatni, tartozik céhmesterének megjelenteni. Azon a napon pedig tilalmaztatnak az egész napi halászástól négy forint büntetés alatt.*
A keszthelyi halászok céhzászlaján Péter balatoni bodonhajóban gyékényes eresztőhálóval, két társával együtt Jézus előtt térdepel. Felírása Jézus mondá Péternek: Ne félj! Ezután embereket fogsz.*
Péter volt a patrónusa Somorja (Šamoryn) halászcéhének is. Ehhez tartoztak Gutor, Szemet, Doborgaz, Vajka, Bodak, Baksa magyar halászai is. Jézust és Pétert csónakban ábrázoló céhzászlaja a templomban, a halászok padjában állott. Az úrnapi körmeneten halászlegények vitték. Sajnos, a zászló megsemmisült, de a céhpecsét ismeretes: Szent Pétert a mennyország kulcsával, szoknyaszerű ruhában, ködmönben, csizmában ábrázolja. Két oldalán viza, a legértékesebb dunai halfajta.
A céhgyűlés Péter-Pál napján történt. Ekkor volt az inas felszabadítása, továbbá a legény- és mesteravatás.
Patrónusuk tiszteletére a somorjai halászok ötvenedik életévüket elérve, nem borotválkoztak. Szakállat eresztettek, amelyet szentpéterszakáll névvel illettek.*
Közbevetőleg meg kell jegyeznünk; hogy tréfásan Szent Péter szakálla néven emlegették valamikor a dunántúli, főleg Sopron vidéki polgári bormérések hosszú farúdról lecsüngő lombkoszorúját, háncsfonatát. Erről Czuczor Gergely is megemlékezik:
A felső-tiszavidéki halászok valláskülönbség nélkül Pétert tisztelik pártfogójuknak. Így szoktak fohászkodni hozzá: Szent Péter segíts! Jól tudod, hogy hova megyünk. Azt is tudod, mit akarunk!* Ősi halászhiedelem szerint ugyanis nem szólnak arról senkinek, amikor halászni mennek, nehogy a gonosz a halfogást megakadályozza.
A szegedi halászok Szent Péter-kultuszáról nem tudunk összefüggő képet rajzolni, de a töredékek mégis igen jellemzőek. Így a híres alsóvárosi Havi Boldogasszony-templom helyén a középkorban Szent Péter egyháza állott. A patrónus megválasztását nyilván az ősi szegedi foglalkozás is magyarázza.
Nagy szorongást vált ki minden vízenjáróból, így a halászból is az örvény, amelyet névmágiás szorongásában éppen a halászok patrónusának nevével iparkodik megszelídíteni, ártalmatlanná tenni, és ezért a szegedi halász Szent Pétör vize néven emlegeti.
A Szeged-felsővárosi, Kistisza utca 7. számú ház a század végén Bitó Ferenc halászé volt: Ő festtette ki (1896) a szárazbejárat falait. A naiv freskók leginkább a halászat bibliai tisztességét örökítik meg: Jónás a cethallal, Jézus a háborgó tengeren, Péter, a halász átveszi a Mennyország kulcsait, A csodálatos halfogás, végül Az öt árpakenyéren és hét halon való vendégség. Egy össze nem függő kép: Saul a damaszkuszi úton, nyilván csak Péter-Pál nevének az ünnepben való összeforrottsága miatt került a falra.
Dunaszekcsőn a halászok Péter-Pál vigíliáján felvirágozott, rúdra kötött hatalmas ponttyal szokták a falut végigjárni, és vásárlóikat, jóembereiket felköszönteni. A házaknál már kaláccsal, borral várják őket, és a jövő esztendőre jó haljárást, jó jeget kívánnak nekik. Az ünnepen elmennek a nagymisére. Délben a Duna-parton paprikás hal, túrós csusza mellett vendégeskednek, amelyre most a halászok hívják meg azokat, akiket este meglátogattak.
Péter-Pál napját a nagyvárosi köztudat is az aratás kezdő időszakaként tartja számon. A munkakezdet kultikus hagyományai azonban inkább Sarlós Boldogasszonyhoz fűződnek. Mindenesetre Péter-Pál ünnepének aratók miséje néven emlegetett nagymiséjére régebben Apátfalva férfinépe elment, hogy fáradozásait majd áldás kísérje. Magyarkimlén az aratók miséjére a szerszámokat is el szokták hozni. Kint hagyják a templom előtt. Mise után valamikor az Egyház áldásában részesülhettek ezek is.
Napjukon a hangonyiak este az úton szalmát gyújtanak. Ez a Péter–Pál tüze. A gyerekek körültáncolják és rigmusolnak: Szent Pál, szent Péter, hasznos legyen az én tisztesfüvem. Ha nem hasznos: has fájjék, használjék az én tisztesfüvem. A tüzet át is ugorják. A szokás nyilvánvalóan a Szent Iván tüzének áttétele.
Ezzel szemben Bócsa tanyavilágában az ünnepen nem szabad tüzet gyújtani. Nyilván a búzakereszteket akarták valamikor tűzvész ellen Péter és Pál oltalmába ajánlani.
Vallásos mondáinknak egyik legfőbb hőse a gyarlóságaiban, de jóravalóságában is annyira emberi Péter, aki Urával a földön, a világi nép között vándorol. Apró történetei, megesett dolgai akárhányszor, szinte klasszikus népi példázattá válnak. Kíváncsiságával, akadékoskodásával sokszor az emberiség képviselőjének tetszik, aki a teremtés és természet titkait, érthetetlen furcsaságait, az embersors nagy bökkenőit iparkodik kifürkészni, megérteni. Sokszor elégedetlen azzal, amit lát, tapasztal. Ki is fakad; Majd megmutatná ő, ha Isten lehetne belőle. A végén azonban mindig belátja, hogy Mesterének van igaza, ő tud és intéz mindent a legbölcsebben.
Természetesen nem lehet célunk, hogy itt Szent Péter-mondáinkat akár rendszerezve bemutassuk, akár európai összefüggéseikre utaljunk.* Szószéki exemplum gyanánt mindenesetre már a középkori szakrális európai hagyományban föltűnnek.
Első magyar irodalmi megnyilatkozását Vencel fordította németből magyarra (1649): Krisztus Urunknak Szent Péterrel való beszélgetése ez mostani világnak elfordult és gonosz s veszedelmes állapotjáról.*
Péter kíváncsi a világ folyására, szét akar a földön nézni. Miután az Úr hiába próbálja szándékáról lebeszélni, egy hónapi szabadságra a föld fiai közé ereszti. Alig telik el két hét, fölháborodva tér vissza az égbe. Elmondja, mit látott. Kéri az Urat, hogy csak egy napra engedje át neki a világ kormányzását, majd elbánik ő az elvetemült emberiséggel. Isten azonban a mennyország kapujának gondos őrzésére utasítja.
Amikor Jézus az ő egyházát megalapította, a mennyország kulcsait Péterre bízta (Máté 16, 19). Ezért részesítette az üdvösség után sóvárgó hívő ember Simon Pétert Mihály arkangyal mellett mindig nagy tiszteletben. Ezért szokták kezében kulccsal, olykor kettővel is: az oldó- és kötőhatalom jelképével ábrázolni. Ezért lett sokfelé, így Szegeden is, a lakatosok céhének védőszentje.
Péter mint a mennyország bölcs, tapasztalt kapusa, föltűnik népmeséinkben, tréfáinkban, sőt modern élclapjaink találó történetei között is. Szinte már ő dönti el, hogy ki érdemes az üdvösségre. Ezekre is csak utalhatunk, mert sokaságuk, olykor terjedelmük miatt sem idézhetjük őket. Mindenesetre Szent Péter tisztsége is szálka Szkhárosi Horvát András szemében:
Pál apostol az ünnepen Péter mellett kissé háttérbe szorul, bár tisztelettel emlegetik. Pál fordulása (jan. 25) azonban egészen az övé.
A patrociniumok, ábrázolások legtöbbször együtt idézik Pétert és Pált, ezért utalunk arra, amit a közős kultuszról mondottunk. Természetesen Pál egymagában is előfordul.
Pál apostol oltalma alatt állott a középkori bácsi püspökség, amelyet 1135 táján a kalocsai érsekséggel egyesítettek. A patrocinium az 1968-ban alapított szabadkai (Subotica) püspökség titulusában újjászületett.
A bácsi prépostságnak, hasonlóképpen Monostorpályi premontrei monostorának Pál a középkori patrónusa. Nyilvánvalóan az ő elenyészett, külön patrociniumait őrzik a róla elnevezett helynevek: Szentpál (Arad, Baranya); Dunaszentpál, Homoródszentpál(Sinpaul), Kerelőszentpál (Sanpaul), Porrogszentpál, Szepeszentpál (Pavlany), Tótszentpál, Vitenyédszentpál, Zselicszentpál.
Pál életének középkori ciklikus ábrázolása egyedül Lőcsén maradt ránk. A Jakab-templom Péter és Pál-oltárának (1490) szárnyképei: 1. Pál a damaszkuszi útra készül, 2. Barnabás látogatása Pálnál, 3. Pál megtérése, 4. Pál szónoklata a templomban, 6. Péter és Pál a torony előtt, 7. Péter és Pál Nero előtt, 8. Pál lefejezése, 9. Pál látogatása Péternél, 10. Pál egy öregember ágyánál. Az oltáron ott van a szobra is.*
A barokk időkből külön kell szólanunk a szombathelyi püspökvár Szent Pál-termének freskóiról, Dorffmeister István alkotásáról, mint a tridenti zsinat ikonográfiai dokumentumáról, a főpásztor kötelességeiről, aki Pál példájára mindenkinek mindene és halálig hűséges.
A hatalmas kompozíció első képe: Pál, lábán bilinccsel, előtte trónon Agrippa király, aki jóindulattal van iránta (ApCsel 26, 29).* A második képen Pál máltai hajótörése (ApCsel 27). A harmadikon: athéni tartózkodása, az ismeretlen Istenről való tanítása (ApCsel 17, 22). A negyediken: az efezusiak Szent Pál ösztönzésére elégetik ördögűző könyveiket (ApCsel 19, 19). Az ötödiken: Milétosban az efezusi papoktól búcsúzkodik (ApCsel 20, 17). A hatodikon: Pál és Barnabás megakadályozza a pogány papokat, hogy áldozatot mutassanak be nekik (ApCsel 14, 17). A hetediken: az inaszakadt meggyógyítása Lisztrában (ApCsel 14, 9). A nyolcadikon Pált Lisztrában megmarja a kígyó, ő azonban a tűzbe rázza és semmi baja nem történik (ApCsel 28, 5). Az ajtók fölötti apróbb képek a nyolc boldogságot jelképezik.*
Eszmeileg összefügg vele a püspöki szeminárium könyvtárának mennyezetképe, amely a négy egyházatyát ábrázolja.*
Péter apostolnak, az Egyház első fejének ünnepével kapcsolatosan egész röviden utalnunk kell a hazai Ecclesia–ábrázolásokra is.
A régi Magyarországon egyedülálló Zsegra (Žehra) 1300 táján festett falképe, amely az Ecclesia és Synagoga szembenállását ábrázolja az ikonográfia addig kialakult európai hagyományainak szellemében. „A vörös alapon festett jelenetet – írja Lajta Edit – a középen függőlegesen magasra nyúló, arbor vitae típusú keresztfa osztja ketté. Halványkék törzsére kígyó tekeredik. A keresztfán elgyötörten függő Krisztus két lába egymás mellett van a kereszthez szögezve. A kompozíció vízszintesen három részre tagolt. A legalsó sávban a bal alsó sarokból kiindulva kis várat pillantunk meg, tetején két zöld fával. Ezt követi a „kiűzetés a paradicsomból” három szereplőjével jelzett jelenete, majd a kereszt jobb oldalán Ádám és Éva alakja a kereszt fájára tekeredő kígyó felé fordulva látható. Végül, a jelenetsor végén, egy kéz döngeti a pokol kapuját, amely mögött az Utolsó Ítélet-kompozíciókról jól ismert kitátott szájú szörnyalak, szájában egy kis ördöggel figyelhető meg. A kompozíció középső mezőjében a mondanivaló lényegének megfelelő hangsúllyal két nőalak szerepel. A kereszttől bal oldalra szőke hajú, koronás, sötétbordó ruhás figura – az Ecclesia – négyfejű és négylábú állaton; az úgynevezett tetramorphon ül. Az állat négy feje egy-egy evangelista attribútumának felel meg. Lábai úgyszintén oroszlán, bika, sas és emberláb formájában végződnek. Az Ecclesia – amelynek arcvonásai már elmosódtak – bal kezében kelyhet tart, amelybe a kereszten függő Krisztus vére csorog. Jobbjában a képmező felső keretéig nyúló, kereszt alakban végződő bot. A kompozíció másik kiemelkedő szereplője a keresztfa bal oldalán, átvágott nyakú, szürke szamáron halványkék ruhában ülő, bekötött szemű nőalak, a Synagoga. Jobbjában ma már alig kivehető kosfejet tart, baljában összetört zászlórúd. A képmező legfelső vízszintes sávjából egy kéz kardot döf a fejébe. A jelenet közepén, az INRI–felirattól balra ugyancsak egy kezet látunk, amely két ujját kinyújtja, majd a bal sarokban egy épület kapuját nyitó kéz figyelhető meg ismét.”
A téma ősforrása egy Szent Ágostonnak tulajdonított párbeszéd (De altercatione Ecclesiae et Synagogae dialogus). A beszélgetés végén a Synagoga vakságára panaszkodva elismeri, hogy Krisztus csakugyan a várt Messiás, az Ecclesia meg büszkén vallja magát az Úr megkoronázott Menyasszonyának. Albertus Magnus az Ecclesiát gyönyörű koronás nőalakhoz hasonlítja, aki a Keresztrefeszített jobbján áll, és Krisztus vérét kehelyben fogja föl. A kereszt bal oldalán áll a Synagoga, szeme kendővel bekötve, lehajtott fejéről lecsúszik a korona. Arckifejezése szomorú, mivel neki is része volt Krisztus vérének kiömlésében. E képben tulajdonképpen Jeremiás siralmainak a zsidóságra vonatkoztatott bibliai gondolata ölt testet: vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá. Minden tisztelője megvetette, mert látták az ő mezítelenségét, ő maga pedig sóhajtozik és elfordul (1, 8). Továbbá: elesett a mi fejünknek koronája. Jaj most nekünk, mert vétkeztünk (5, 16).
Hasonló ábrázolás a soproni Szent Mihály-templom múlt századi restaurálása során is előkerült: a kereszt itt is az arbor vitaeikonográfiáját követte. Föltűnt rajta az Ecclesia és Synagoga alakja is.* Később bevakolták.
Az Ó- és Újszövetség küzdelmét misztériumdrámák, úrnapi játékok is megelevenítik. Erről úrnapjánál mi is szóltunk.
Künstle szerint* az okos és balga szüzek evángéliumi példázata (Máté 25, 1–13) is az Ecclesia és Synagoga ikonográfiai alkalmazásai közé tartozik. Föltűnik Gömörrákos (Rákoš, 1400 tájáról), Csetnek (Štitník), Hizsnyó (Chyžné pri Revuci, 1340 körül), Mohos (Nitrianská Poruba, 1450), Szászhermány (Honigberg, Harman, XV. század) falképein,* továbbá a kassai székesegyház főoltárának faszobrai* között.
Barokk és klasszicizáló templomaink homlokzatain, így az egri székesegyházén, szószékeken az Ecclesla szimbólumaként heroikus nőalakot látunk, kezében a keresztfával. Tereskén karddal és kehellyel.
Az Egyház barokk allegóriája tűnik föl a soproni Szentlélek-, a szentgotthárdi apátsági és a tabi plébániatemplom mennyezetképein.*
A kalocsai főszékesegyház olaszos jellegű barokk mennyezetstukkói (1768) az orgonakarzattól kiindulva külön mezőkben, szimbolikus felfogásban mutatják be az egyházatyákat: Jeromost, Ágostont, Ambrust és Gergely pápát. Utánuk az Ecclesia triumphans tűnik föl: a pápa gomolygó felhőkön lebegő diadalszekéren, jobbjában hármas kereszt, baljával pedig a szekérbe fogott, evangélistákat jelképező alakokra mutat: elől ökör (Lukács) és sas (János), mögöttük ifjú (Máté) és oroszlán (Márk). A pápa fölött két angyal. Az egyik az Oltáriszentséget, a másik pedig a Keresztet tartja magasra. A szentély fölött angyalok kezében a jó harc jutalma: koszorú, babérág, pálma.*
Az Egyház eszméjét ünneplő tridenti zsinatot örökíti meg az egri liceum könyvtártermének mennyezetfreskója, Kracker Lukács alkotása. Megrendelője a Rómában nevelkedett Eszterházy Károly püspök, a tridentinus főpap klasszikus magyar megtestesítője volt.* A témának külföldi ábrázolásai is vannak, így Trient (S. M. Maggiore), Ingolstadt (St. Moritz).
A Péter keresztnévből alakult családneveink: Pető, Petőcs, Petre, Pete, Pethes, Petőcz, Petrőcz. Páléból: Pali, Palkó, Palló, Palós, Pálos, Palcsó, Póka, Pósa, Pócs, Pócza.*
Péter háromnevű volt: nevezték először is Simon Barionának. Simon azt jelenti: ‚engedelmes’, vagy ‚szomorúságot kinyilvánító’ – Bariona pedig annyi, mint ‚galamb fia’: bar szír nyelven ‚fiú’, iona héberül ‚galambot’ jelent. Engedelmes volt ugyanis, mikor Krisztus hívta őt, és egyetlen parancsszavára engedelmeskedett az Úrnak; szomorúságot kinyilvánító, mikor megtagadta Krisztust és kimenvén keserű könnyekre fakadt; galamb fia, mivel szelíd egyszerűséggel szolgált Istennek. Másodszor, nevezték Cephasnak is, ami azt jelenti: ‚fej’ vagy ‚szikla’ vagy ‚szájával kiáltó’. Fej elsősége miatt, a kiemeltségben; szikla rendíthetetlensége miatt a szenvedésben, szájával kiáltó állhatatossága miatt az igehirdetésben. Harmadszor, nevezték Péternek is, ami azt jelenti: ‚felismerő’ vagy ‚sarut levető’ vagy ‚leoldozó’, minthogy felismerte Krisztus istenségét, mikor azt mondta: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia” (Mt 16,16), és indulatainak lábairól minden holt és földi cselekedetet levetett, mikor azt mondta: „Íme, mi mindeneket elhagyunk stb.” (Mt 19,27), és a bűnök bilincsét leoldotta rólunk azokkal a kulcsokkal, amiket az Úrtól kapott. Három mellékneve is volt, mert mondották Simon Johannának, ami azt jelenti: ‚az Úr szépsége’; másodszor János fia Simonnak, ami azt jelenti: ‚aki megajándékoztatott’; harmadszor Simon Barionának, ami annyit tesz: ‚galamb fia’. Ezekből megtudjuk, hogy megvolt benne az erkölcs szépsége, az erények ajándéka s a könnyek bősége, mert a galamb is nyögdécsel éneklés helyett. A Péter nevet Jézus először megígérte neki, mondván: „Te Cephasnak fogsz neveztetni, ami annyit tesz, mint Péter” (Jn 1,42); másodszor, e megígért nevet neki adta, amint az Márk evangéliuma 3. részében írva van: „És Simonnak a Péter nevet adá” (Mk 3,16); harmadszor, a neki adott nevet megerősítette, amint azt Máté evangéliuma 16. részében mondotta: „Én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és e kőszálon fogom építeni az én Anyaszentegyházamat” (Mt 16,18). Szenvedéstörténetét Marcellus, Linus pápa, Hegesippus és Leó pápa is megírta.
Péter apostol az apostolok közt mindnél lángolóbb volt: meg akarta tudni, hogy ki az Úr árulója, mert ahogy Ágoston írja, ha ezt megtudta volna, fogával tépte volna szét. Az Úr ezért nem akarta árulóját megnevezni, mert ahogy az Aranyszájú állítja, ha megnevezi, Péter tüstént felugrott volna, hogy azon nyomban megölje. Ő ment az Úrhoz a tengeren; az Úr színeváltozásakor és a leány feltámasztásakor őt választotta ki az Úr, pénzt talált a hal szájában, s a mennyország kulcsait bízta rá az Úr, bárányokat kapott Krisztustól, hogy legeltesse őket, Pünkösdkor háromezer embert térített meg beszédével, Ananiásnak és Saphirának a halálát előre megmondta, meggyógyította a béna Aeneast, megkeresztelte Corneliust, Tabitát feltámasztotta, testének árnyékával gyógyította a betegeket, Heródes tömlöcbe záratta, de egy angyal kiszabadította. Hogy mit evett, s hogy milyen volt öltözete, maga vall róla Kelemen könyvében: „Kenyeremet – mondja – kizárólag olajbogyóval és ritkábban zöldségfélékkel szoktam enni, s öltözetem – amint látod – vászoning és köpeny, s ezen kívül nem is kívánok mást.”
Azt is mondják, hogy kebelében állandóan kendőt hordott, hogy avval itassa fel sűrűn omló könnyeit, mivel valahányszor Isten édes beszédére és jelenlétére emlékezett, a túláradó szeretet boldogságában könnyeit nem tudta elfojtani. S valahányszor a megtagadás bűne eszébe jutott, bőséges könnyekre fakadt, s ezért annyira szokásává vált a sírás, hogy már úgy tűnt, egész arcát kimarták a könnyek – ahogy Kelemen mondja. Ugyancsak ó állítja, hogy amikor kakasszót hallott, mindig felkelt, hogy imádkozzék, és akkor is sírásban szokott volt kitörni. Azt is említi Kelemen – ahogyan az Egyháztörténetben* található –, hogy mikor Péter feleségét kivégzésre hurcolták, Péter nagy örömmel ujjongott, és feleségét nevén szólítva utána kiáltott: „Ó, hitvesem, emlékezz az Úrra!”
Egy alkalommal Péter elküldte két tanítványát prédikálni. Miután húsznapi járóföldet megtettek, az egyik meghalt, a másik pedig visszatért Péterhez és jelentette, mi történt. Azt mondják, ő volt Szent Martialis, vagy némelyek szerint Maternus. Másutt az olvasható, hogy az előbbi Szent Fronto volt, a meghalt társa, a másik pedig György presbiter. Akkor Péter átadta neki botját, meghagyva, hogy menjen el társához, és helyezze rá. Mikor ezt megtette, a negyvennapos halott azonnal életre kelt.
Abban az időben egy Simon nevű mágus működött Jeruzsálemben, aki azt állította magáról, hogy ő az igazság kútfeje, s hogy a benne hívők örökéletűek lesznek, és azt is mondta, hogy ő nem ismer lehetetlent. Kelemen könyvében is olvasható, hogy kijelentette: „Nyilvánosan istenként fognak imádni, istennek kijáró tiszteletben részesítenek, és amit csak akarok, megtehetem majd. Egyszer, midőn anyám, Ráchel kiküldött a mezőre aratni, mikor megláttam egy ott heverő sarlót, megparancsoltam neki, hogy arasson, és az a többieknél tízszerte többet aratott.” Azt is hozzátette, amiről Jeromos beszél: „Én vagyok Isten szava, én a szépséges, én a Vigasztaló, én az Isten teljessége.” Bronzkígyókat is életre keltett, bronz- és márványszobrokat is nevetésre fakasztott, kutyákat éneklésre bírt. Ő tehát – ahogy Linus mondja – vitába akarta hívni Pétert, és megmutatni neki, hogy ő Isten.
A kitűzött napon eljött Péter a versengés színhelyére. Péter így köszöntötte e jelenlévőket: „Békesség néktek, testvérek, kik az igazságot szeretitek.” Mire Simon: „Nincs szükségünk a te békédre, mert ha béke lenne és egyetértés, semmit sem tehetnénk az igazság megtalálására. Hiszen a zsiványok is megvannak egymás között, ezért hát ne a békét szólítsd, hanem a harcot. Akkor lesz béke a két küzdő között, ha az egyik alulmarad!” Mire Péter: „Miért félsz hallani ezt a szót, béke? A bűn háborúságot szül, ahol pedig nincs bűn, ott békesség van; a vitákban az igazságot, a cselekedetekben az igazságosságot találjuk meg.” Erre Simon: „Üres fecsegés ez, de majd én megmutatom neked isteni hatalmamat, úgy, hogy azon nyomban engem fogsz imádni. Én vagyok az erények kútfeje, tudok szállni a levegőben, új fákat sarjasztani, a követ kenyérré változtatni, sértetlenül állni a tüzet, s amit csak akarok, mindent megtehetek.” Péter vitába szállt vele ekkor, és minden szemfényvesztését leleplezte. Akkor látta Simon, hogy nem tud szembeszállni Péterrel, valamennyi varázskönyvét – nehogy kiderüljön mágus volta – a tengerbe vetette, és Rómába vette útját, hogy ott tartsák istennek. Mikor Péter értesült erről, egészen Rómáig követi őt.
Claudius császár uralkodásának negyedik évében érkezett Péter Rómába, 25 évig maradt ott, és Johannes Beleth szerint* két püspököt szentelt maga mellé segítségül: Linust és Cletust, az egyiket a városon kívülre, a másikat belülre. Állhatatos prédikálással sokakat megtérített, rengeteg beteget meggyógyított és prédikációiban mindig a szüzességet magasztalva, Agrippa kormányzó ágyasai közül négyet olyannyira meggyőzött, hogy azok megtagadták, hogy a kormányzóhoz visszatérjenek. A feldühödött prefektus csak az alkalomra várt Péter ellen. Ezután megjelent az Úr Péternek, mondván: „Simon és Nero ellened fondorlatoskodnak, de ne félj, mert én veled vagyok, hogy kiszabadítsalak, és megvigasztallak az én szolgámmal, Pállal, aki holnap fog Rómába jönni.” Péter tehát tudván, hogy hamar lebontja sátorát (2 Pt 1,14) – ahogy Linus mondja –, a testvérek gyülekezetében megragadta Kelemen kezét, püspökké szentelte őt, és erővel a maga székébe ültette. Ezután Pál, ahogy azt az Úr előre megjelentette, Rómába jött, és Péterrel együtt hirdette Krisztust.
Simon mágust pedig annyira megkedvelte Nero, hogy teljes bizonyossággal saját élete üdvének és az egész város védelmezőjének gondolta. „Egy napon pedig – ahogy Leo pápa mondja –, mikor Nero előtt állt, hirtelen átváltoztatta külsejét: hol öregnek, hogy pedig fiatalnak látszott. Mikor Nero ezt látta, azt hitte, hogy valóban az Isten fia. Ezért azt mondta Simon mágus Nerónak, amint azt Leo elmondja: »Hogy valóban meggyőződj arról, császár, hogy én vagyok Isten fia, parancsold meg, hogy vegyék fejemet, s én harmadnapra feltámadok.« Megparancsolja hát Nero a hóhérnak, hogy fejezze le őt. Miközben az abban a hitben volt, hogy Simonnak veszi a fejét, egy kost fejezett le. Simon pedig varázserejével és boszorkányos mesterkedéssel sértetlenül csúszott ki a keze közül, a kos tagjait pedig összeszedte és elrejtette, s ő maga három napra elbújt. A kos vére ott maradt megalvadva. Harmadnapon aztán megjelent Nero előtt, mondván: »Mosasd föl kiömlött véremet, mert íme itt vagy