Jacobus de Voragine
LEGENDA AUREA 

Válogatta, az utószót, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Madas Edit 

Fordította Bárczi Ildikó [et al.

Szent Fülöp apostol - Május 1.

Fülöp (Philippus) annyi, mint a ‚lámpás szája’, vagy a ‚kezek szája’, vagy a philos, azaz ‚szeretet’ és a hyper, azaz ‚fölött’ szavakból ered, ‚aki az odafönt valókat szereti’. „Lámpás szája”: világos prédikációja miatt; „kezek szája”: állandó jó cselekedetei miatt; „aki az odafönt valókat szereti”: az égiek szemlélése miatt.

Fülöp apostol húsz éven át hirdette Szkítia-szerte az igét, de a pogányok elfogták és kényszerítették, hogy áldozatot mutasson be Mars szobrának. A szobor talapzatából egy hatalmas sárkány bújt elő, és a főpap fiát, aki az áldozati tűz körül serénykedett, és a két tribunust, akiknek szolgái Fülöpöt bilincsben tartották, megölte, másokat pedig bűzös leheletével úgy megfertőzött, hogy mind betegek lettek. Azt mondta Fülöp: „Higgyetek nekem, és törjétek össze azt a szobrot, helyette imádjátok az Úr keresztjét, hogy betegeitek meggyógyuljanak, és halottaitok föltámadjanak!” A szenvedők felkiáltottak: „Csak gyógyuljunk meg, és ezt a Mars-szobrot azon nyomban összetörjük.” Ekkor Fülöp parancsot adott a sárkánynak, hogy távozzon a pusztába, és senkinek se ártson ezen túl. Azonnal el is tűnt, és többé senkinek se jelent meg. Fülöp pedig mindenkit meggyógyított, és a három holtnak visszaadta az életet, majd egy éven át hirdette az igét a hívőknek, s papokat és diákonusokat szentelt.

Ezután Ázsiába, Hierapolisba ment, ahol kiirtotta az ebioniták tévtanát. Ezek azt tanították, hogy Krisztus csak látszat-testet öltött magára; Vele voltak leányai, két szent szűz, akik révén az Úr sokakat megtérített.

Fülöp hét nappal halála előtt magához hívatta a püspököket és a papokat, és így szólt: „Ezt a hét napot az Úr a ti figyelmeztetésetekre engedte nekem.” Nyolcvanhét esztendős volt akkoriban.

Ezután a hitetlenek elfogták Fülöpöt, és Mesterének példájára, akit hirdetett, keresztre feszítették, így költözött az Úrhoz, boldog véget érve. Mellette temették el két leányát is, az egyiket jobbról, a másikat balról.

Isidorus mondja A szent atyák élete, eredete és halála című könyvében Fülöpről:^* „Fülöp a galloknak Krisztust hirdette, és a viharos óceán melletti, sötétségben élő, barbár népeket az isteni tudomány fényéhez és a hit kikötőjébe vezette. Végül Hierapolisban, Phrygia provincia városában keresztre feszítve és megkövezve hunyt el. Leányaival együtt nyugszik.” Ezt írja Isidorus. Jeromos írja Martyrologiumában arról a Fülöpről, aki egyike volt a hét diákonusnak, hogy június 6-án jelekkel és csodákkal ékesen hunyt el Caesareában, és melléje temették három lányát is, mivel a negyedik Ephesusban nyugszik. Az elsőként említett Fülöp annyiban tér el az utóbbitól, hogy míg az apostol volt, ez diákonus, az Hierapolisban, ez Caesareában halt meg, annak két próféta leánya volt, emennek meg négy, jóllehet az Egyháztörténet^* azt látszik mondani, hogy Fülöp apostolnak volt négy próféta leánya, de ebben inkább Jeromosnak kell hinnünk.

fordította: Sarbak Gábor

Jakab (Jacobus) annyi, mint ‚gáncsoló’, vagy ‚sietőt elgáncsoló’, vagy ‚előkészítő’, Vagy az ia, azaz ‚isten’ és a cobar, azaz ‚teher’ vagy ‚súly’ összetétele. Vagy Jakab, mintegy Jacopus, a dárda (iaculum) és a cope, azaz ‚ütés’ szavakból ered, mintegy ‚dárdával agyonütött’. A világ gáncsolójának mondható a világmegvetés által: elgáncsolja a siető ördögöt, testét pedig minden jóra előkészíti. Nyssai Szent Gergely szerint három dolog miatt vannak bennünk a gonosz indulatok: a rossz nevelés vagy rossz társaság, a test rossz szokásai és a tudatlanság bűne miatt. Mint mondja, ezeket jó szoktatással, jó gyakorlással és szorgalmas tanulással lehet gyógyítani. Szent Jakab is így gyógyította magát, és így lett teste minden jóra kész. Isteni súlynak nevezhető erkölcsi súlya miatt, dárdával agyonütöttnek pedig vértanúsága miatt.

Alphaeus fia Jakabnak is nevezik ezt a Jakab apostolt, továbbá az Úr testvérének, kisebbik Jakabnak, és Jakab, az Igaznak. Nemcsak test szerint nevezik Jakabot Alphaeus fiának, hanem a név értelmezése miatt is. Alphaeusannyi, mint ‚tanult’ vagy ‚példa’ vagy ‚szökevény’ vagy ‚ezredik’. Jakabnak, Alphaeus fiának hívják tehát, mert a tudomány kinyilatkoztatása által tanult volt, mások tanítása által példa, megszökött a világból annak megvetése által, és ezredik volt alázatossága által.

Az Úr testvérének azért mondják, mert a hagyomány szerint annyira hasonlított rá, hogy sokan összetévesztették arcukat. Mikor a zsidók elmentek, hogy elfogják Jézust, csókkal adott jelet Júdás – aki jól meg tudta különböztetni Krisztust Jakabtól, hisz közülük való volt, hogy véletlenül se Jakabot fogják el Krisztus helyett. Ignác is tanúsítja ezt János apostolhoz írott levelében: „Ha megengeded, akkor Jeruzsálembe szeretnék menni, hogy meglássam azt a tiszteletre méltó Jakabot, akit így is hívnak: »az Igaz«, és akiről azt állítják, hogy arcra, életére és életvitelére nézve nagyon hasonló Jézus Krisztushoz, mintha csak ugyanabból az anyaméhből való ikrek lennének. Azt mondják, ha őt látom, Jézus Krisztust is látom, testi valójában.” Az Úr testvérének azért is mondják, mert Krisztus és Jakab két nővértől származik, miként apjukat, Józsefet és Kleofást is fivéreknek vélik. Nem azért mondjuk tehát az Úr testvérének, mert Mária jegyesének, Józsefnek lett volna a fia egy másik asszonytól, amint ezt egyesek állítják, hanem, mert Kleofás lányának, Máriának volt a fia; ez a Kleofás pedig Mária jegyesének, Józsefnek volt a testvére, bár Iohannes Beleth mester azt mondja, ^* hogy ennek a Jakabnak az apja Alphaeus volt, Mária jegyesének, Józsefnek a testvére. Ez azonban vélhetőleg nem igaz. A zsidók testvérnek hívták azokat, akik mindkét részről vérségi kapcsolatban álltak egymással. Vagy különleges szentsége miatt nevezik az Úr testvérének, és éppen ezért szentelték a többi apostol előtt jeruzsálemi püspökké.

Ifjabb Jakabnak is mondják, megkülönböztetésül Zebedeus fia Jakabtól. Jóllehet Zebedeus fiánál születésére nézve idősebb volt Jakab, de elhivatása később történt. A legtöbb szerzetesrendben máig tartják ezt a szokást, hogy aki előbb lép be, idősebbnek, aki pedig később, azt ifjabbnak nevezik, függetlenül attól, hogy ez vagy az a fiatalabb, vagy az idősebb, vagy szentségére nézve méltóbb.

Igaznak is mondják Jakabot szentségének érdeméért. Ahogy Jeromos írja, a nép a szentsége miatt akkora tiszteletben tartotta, hogy versengtek, ki érintheti ruhája szegélyét. Az apostolok kortársa, Hegesippus így ír szentségéről, mint az Egyháztörténetben olvassuk:^* „Az Úr testvére, Jakab vette magára az Egyház vezetését. Mindenki Igaznak nevezte. Az Úr korától egészen napjainkig élt. Ő már anyja méhében szent volt, bort és más részegítő italt nem ivott, húst sohasem evett, borotva vasa nem érintette fejét, olajjal nem kente be a testét, nem mosakodott és mindig egyetlen vászonruhába öltözött. Imádkozás közben annyit térdelt, hogy térdén megkérgesedett a bőr, akárcsak a sarkán. Mindvégig tartó és nagy igazságosságáért nevezték igaznak és abbának, azaz a ‚nép oltalmának’ és ‚igazságosságnak’. Az apostolok közül egyedül ő léphetett be rendkívüli szentsége miatt a Szentek Szentjébe.”^* Így Hegesippus. Mindenesetre nem azért ment be, hogy áldozzék, hanem hogy imádkozzék. Még azt is mondják, hogy Urunk mennybemenetele után kiemelkedő életszentsége miatt abban a tiszteletben részesítették őt az apostolok, hogy közülük elsőként misézett Jeruzsálemben, még mielőtt püspökké szentelték volna. Az Apostolok cselekedetei nyilván még a szentelése előtti időre mondja, hogy a tanítványok „állhatatosak valónak az apostolok tanításában és a kenyérszegésnek közösségében” (ApCsel 2,42), ami a mise szertartására vonatkozik. Azért is mondhatják, hogy elsőként misézett, mert ő lehetett az első, aki főpapi díszben mondott misét, amint később Antiochiában Szent Péter misézett elsőként, Alexandriában pedig Márk.

Jakab mindvégig szüzességben élt, mint Jeromos tanúsítja a Iovinianus ellen írott könyvében. Iosephus és Jeromos is írja a Híres férfiakról című művében, Jakab fogadást tett, hogy addig nem eszik, míg nem látja feltámadni az Urat halottaiból. A föltámadás napjáig semmit nem is evett. Ekkor megjelent néki az Úr és azoknak, akik vele voltak, mondván: „Terítsétek meg az asztalt és hozzatok ennivalót!” Majd vette a kenyeret, megáldotta, adott Jakabnak, az Igaznak, mondván: „Kelj fel, testvérem, és egyél, mert az Emberfia feltámadott halottaiból!”

Püspökségének hetedik évében, mikor Húsvét napján összegyűltek Jeruzsálemben az apostolok, Jakab kérdésére elmesélték, hogy mekkora dolgokat művelt általuk az Úr az emberek között. Midőn Jakab a többi apostollal együtt hét napon át hirdette az igét a templomban Kaifás és még néhány zsidó előtt, akik már közel voltak ahhoz, hogy megkeresztelkedjenek, hirtelen valaki a templomba belépve kiabálni kezdett: „Ó, izraelita férfiak, mit tesztek? Miért hagyjátok magatokat becsapni?” Annyira feltüzelte a népet, hogy meg akarták kövezni az apostolokat. Fellépett a lépcsőre, ahonnan Jakab is prédikált, és letaszította az apostolt, aki ettől kezdve nagyon sántított, Ezt hét évvel Urunk mennybemenetele után szenvedte el Szent Jakab.

Püspökségének harmincadik évében, látva a zsidók, hogy nem tudják Pált megölni, mert a császárhoz fellebbezett, és Rómába vitték, vérengző dühük élét Jakab ellen fordították. „Alkalmat keresve – amint az Egyháztörténet szerint az előbb említett Hegesippus, az apostolok kortársa elbeszéli –, elmentek hozzá a zsidók: »Könyörgünk, térítsd vissza a népet, mert tévelyeg, amikor Jézust hiszi a Krisztusnak. Kérünk tehát, beszéld le a népet Krisztusról, amikor Húsvétra mindenki egybegyűlik. Mi mindnyájan engedelmeskedünk neked, és rólad mi és a nép is bizonyságot teszünk, hogy igaz vagy és nem vagy személyválogató.« Kiállították a templom párkányára és hangosan kiáltották: »Te, legigazabb férfiú, akinek mindnyájan engedelmességgel tartozunk, mivel a nép a keresztre feszített Jézus után tévelyeg, jelentsd ki nekünk, mi a véleményed?« Jakab határozott hangon válaszolt: »Miért kérdeztek engem az Emberfiáról? Ő az égben ül a legfőbb Erő jobbján, ahonnan eljő ítélni élőket és holtakat.«Nagyon megörültek a keresztények, amikor ezt meghallották, és boldogan hallgatták őt, ellenben a farizeusok és az írástudók azt mondogatták: »Hibáztunk, mert így bizonyságot tett Jézusról! Menjünk föl és taszítsuk le onnan, hogy a többiek elrémüljenek, és ne merjenek hinni neki!« Hangosan kiáltoztak: »Ó, ó, az igaz is tévedhet!« Felmentek hát, és letaszították Jakabot, s letaszítva köveket zúdítottak rá, mondván: »Kövezzük meg Jakabot, az Igazat!« Jakab a mélybe taszítva, nemcsak hogy nem halt meg, hanem fölemelkedett, és térdre borulva imádkozott: »Uram, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekednek« (Lk 23,34). Akkor egy pap Ráháb fiai közül felkiáltott: »Könyörüljetek rajta! Mit csináltok? Értetek imádkozik ez az igaz, ti pedig megkövezitek?«Aztán valaki egy ványolórudat ragadott kezébe, hatalmas ütést mért Jakab fejére, hogy agyveleje szétloccsant.” Így Hegesippus. Ekképpen halt vértanúhalált Jakab, s költözött az Úrhoz Nero idején, aki az Úr 57, évében kezdett uralkodni. A Templom mellett temették el. Mikor a nép elégtételt követelt a halála miatt, a felbujtókat el akarták fogni, hogy megbüntessék őket, de elmenekültek.

Josephus mondja, hogy az igaz Jakab ártatlan halála miatt következett be Jeruzsálem pusztulása és a zsidók szétszóratása. De nemcsak Jakab halála, hanem különösen az Úr halála miatt lett ez a rombolás, amint az Úr mondja: „Nem hagynak tebenned követ kövön, mivelhogy nem ismerted meg a te látogatásod idejét” (Lk 19,44). Mivel az Úr nem akarja a bűnös halálát, de azt sem, hogy mentségük legyen, negyven évig várt bűnbánatukra. Apostolai, különösen pedig az Úr testvére, Jakab által, aki folyton közöttük prédikált, bűnbánatra hívta őket. Ám amikor figyelmeztetéssel nem tudta őket megtéríteni, szörnyű csodajelekkel akarta őket megrettenteni, mert ebben a negyven évben, amit a bűnbánatra kaptak, sok csodás és szörnyű dolog esett meg, amint Josephus írja: „Egy karához hasonló és roppant fénnyel ragyogó csillag tűnt föl fenyegetően a város fölött, s egy egész éven át veszedelmes lángokat szórva égett. Egyszer, a kovásztalan kenyerek ünnepén, az éjszaka kilencedik óráján akkora fény vette körül az oltárt és a templomot, hogy mindenki azt hitte, fényes nappal van. Ugyanezen az ünnepen az áldozatra kiszemelt borjú a papok keze közt hirtelen bárányt ellett. Néhány napra rá napnyugta tájban lovak és szekerek tűntek föl a levegőben az egész vidéken, a felhőkből hirtelen fegyveres csapatok vették körül a városokat. Egy másik ünnepen, Pünkösdkor, szokás szerint végzendő szolgálatukra a templomba belépő papok éjnek idején mozgást és valamiféle zúgást, majd váratlanul felcsattanó hangokat hallottak: »Menjünk ki ebből az épületből!«

A háború előtt négy évvel egy Ananás fia Jézus nevű ember a sátoros ünnepen hirtelen kiáltozni kezdett: »Hang keletről, hang nyugatról, hang a négy szél irányából, hang Jeruzsálem és a Templom fölött, hang a menyasszonyok és vőlegények fölött, hang az egész nép fölött.« Elfogták a férfit, megvesszőzték, megkorbácsolták, de egyre csak hajtogatta a magáét. Minél jobban ütötték, annál jobban kiabált, Bíró elé vezették, keményen megkínozták, húsát a csontjáig lemarták. Nem könyörgött, nem is sírt, csak jajgatva ugyanazt ismételgette, majd végül felkiáltott: »Jaj neked, jaj, Jeruzsálem!« ” Így Iosephus.

Mivel a zsidókat sem a figyelmeztetések meg nem térítették, sem ezek a szörnyű jelek meg nem rémisztették, negyven év után Vespasianust és Titust küldte az Úr Jeruzsálembe, akik földig rombolták a várost. A következő volt Jeruzsálembe jövetelük oka, amint egy apokrif történetben olvasható.

Amikor Pilátus rájött, hogy Jézust ártatlanul ítélte el, félve Tiberius császár neheztelésétől, egy Albanus nevű hírnököt küldött hozzá a maga mentségére. Az idő tájt Galatiában Vespasianus volt a helytartó Tiberius császár megbízásából. A hírnököt az ellenszél Galatiába sodorta, és Vespasianus elé vezették. Az volt ugyanis arrafelé a szokás, hogy bárki hajótörött személyében és javaiban egyaránt a helytartó uralma alá kerül. Vespasianus tudakozódására, hogy ki ő, honnan jött és hová tart, így válaszolt: „Jeruzsálem vagyok, onnan jöttem és Rómába tartok.” Mire Vespasianus: „A bölcsek földjéről jössz, ismered tehát a gyógyítás tudományát! Orvos vagy, meg kell gyógyítanod!” Vespasianus ugyanis gyermekkorától kezdve valami féregfélét hordozott az orrában, és a darazsakról (vespa) nevezték Vespasianusnak. A követ válaszolt: „A gyógyítás tudományát nem ismerem, uram, s képtelen vagyok téged meggyógyítani.” Erre Vespasianus: „Halálnak halálával halsz, ha meg nem gyógyítasz.” A másik: „Az, aki a vakoknak visszaadta a látást, az ördögöket kiűzte, a halottakat feltámasztotta, tudja, hogy a gyógyítás tudományát nem ismerem.” Vespasianus: „Ki ez, akiről ily nagy dolgokat beszélsz?” Amaz: „A názáreti Jézus, akit a zsidók gyűlöletből megöltek. Ha őbenne hiszel, visszanyered az egészségedet.” Vespasianus: „Hiszem, hogy aki a halottakat feltámasztotta, engem is meg tud gyógyítani.” Alighogy ezeket kimondta, a darazsak kiestek orrlyukaiból, és azonnal meggyógyult. Nagy öröm töltötte el Vespasianust, és így szólt: „Biztos vagyok abban, hogy Isten fia volt, aki meggyógyított. A császártól engedélyt kérek, s ha megkapom, fegyveresen megyek Jeruzsálembe, és ennek az embernek az árulóit és gyilkosait mind egy szálig kiirtom.” Pilátus hírnökének, Albanusnak ezt mondta: „Engedélyemmel hazatérhetsz, vagyonodnak és életednek nem lesz bántódása.” Vespasianus pedig Rómába ment, és engedélyt kapott Tiberius császártól Jeruzsálem és Júdea lerombolására.

Több éven keresztül gyűjtötte hadseregét, még Nero császár idején is, mikor a zsidók fellázadtak a római uralom ellen. A krónikák szerint nem a Krisztus iránti buzgóság vezette Vespasianust, hanem e lázadás miatt támadta meg Júdeát. Hatalmas hadsereggel érkezett Jeruzsálem alá, és Húsvétkor körülzárta a várost; az ünnepre érkező sokaság is a városban rekedt. Kis idővel azelőtt, hogy Vespasianus Jeruzsálem alá érkezett, az ottani hívőket arra intette a Szentlélek, hogy vonuljanak Pellába, a Jordánon túli városkába, hogy miután a városból kivonultak a szent férfiak, ne legyen akadálya az égi bosszúnak a szentségtörő város és a bűnös nép ellen.

Elsőnek Júdea Jonapata nevű városát támadták meg a rómaiak, amelynek Josephus volt a vezére és parancsnoka, aki azonban embereivel derekasan ellenállt. Végül Josephus látva a városra leselkedő végzetet, tizenegy zsidót maga mellé véve egy földalatti házban húzódott meg, ahol a négynapos éhezéstől kimerült emberek inkább a halált akarták választani – amivel Josephus nem értett egyet –, semmint magukat Vespasianus szolgasága alá vetni. Készek voltak egymást megölni, és vérüket Istennek áldozni. Mivel Josephus volt közöttük a legelőkelőbb, vele akarták kezdeni, hogy vérének hullása gyorsabban engesztelje ki Istent. Vagy, amint néhány krónikában olvasható, azért akarták megölni egymást, nehogy a rómaiak keze közé jussanak. A bölcs Josephus, aki nem akart meghalni, úgy döntött, hogy ő maga lesz a bíró az áldozat és a halál ügyében. Megparancsolta, hogy kettesével vessenek sorsot, kit kell a másiknál előbb megölni. Sorsot vetettek hát, és a sorsvetés hol az egyiket, hol a másikat adta halálra, mígnem elérkeztek az utolsó emberhez, akivel magának Josephusnak kellett sorsot vetnie. Akkor a bátor és tettre kész Josephus elvette a másiktól a kardját, és megkérdezte, mit választ inkább, az életet vagy a halált. Követelte, hogy késedelem nélkül válasszon. Amaz félénken válaszolt: „Nem utasítom el az életet, ha jóvoltodból megtarthatom.”

Ezután Josephus titokban beszélt egy bizalmasával, aki Vespasianusnak is bizalmasa volt, és kérte, hogy hagyják meg életét. Teljesült is, amit kért. Mikor pedig Vespasianus elé vezették Josephust, így szólt hozzá: „Halált érdemeltél volna, ha ennek az embernek a kérésére meg nem szabadultál volna.” Josephus: „Ha valamit tévesen tettünk, még jobbra fordíthatjuk.” Vespasianus: „Mit tehet, aki meg van bilincselve?” A másik: „Ha kegyesen hallgatod füleddel szavamat, tehetek valamit,” Vespasianus: „Legyen! Beszélj hát, békésen meghallgatom, bármi jót mondasz.” Ezeket mondta Josephus: „A római császár meghalt, a szenátus téged választott császárnak.” Vespasianus: „Ha próféta vagy, miért nem jövendölted meg ennek a városnak, hogy uralmam alá kerül?” Josephus: „Negyven nappal ezelőtt megmondtam nekik.” Eközben megérkeztek a követek Rómából. Közölték, hogy Vespasianust császárrá emelték, és magukkal vitték Rómába. Tanú erre Eusebius is Krónikájában, vagyis, hogy Josephus Vespasianusnak előre megmondta mind a császár halálát, mind az ő fölemelkedését.

Vespasianus a fiát, Titust hagyta hátra Jeruzsálem ostromára. Azt pedig – amint ugyanabban az apokrif történetben olvasható – akkora öröm és ujjongás töltötte el a hír hallatán, hogy apja lett a császár, hogy beleborzongott, idegei összehúzódtak, és egyik lábára megbénult. Josephus hallva, hogy Titus bénulásban szenved, körültekintően tudakolta a betegség okát, mibenlétét és kitörésének idejét. Oka ismeretlen volt, miként a betegség maga is, de az idejéről megtudta, hogy akkor támadta meg, amikor kiderült, hogy apját választották meg császárnak. Az előrelátó és bölcs Josephus a kevésből is sokra következtetett, és az időpontból rájött a betegségre és okára, vagyis hogy a túlcsorduló öröm és boldogság betegítette meg. Megfigyelése szerint egy dolgot az ellenkezőjével lehet gyógyítani, és tudta, hogy amit a szeretet szerez, a fájdalom gyakran elveszti. Kutatni kezdte, vajon van-e valaki, akit a helytartó különösen utált. Volt Titusnak egy rabszolgája, akit nem szívelt, és erős felindulás nélkül rá se tudott nézni, de még neve puszta említése is felbőszítette. Így szólt hát Josephus Titushoz: „Ha meg akarsz gyógyulni, akkor mindenkit biztosíts arról, hogy nem esik bántódása, ha az én kíséretemben jön.” Titus: „Bárki jöjjön kíséretedben, biztonságban lesz.” Ekkor Josephus gyorsan reggelit készíttetett, asztalát Tituséval szemközt helyeztette el, és arab szolgát a jobbjára ültette. Ahogy Titus rátekintett, felháborodásában csak morogni tudott. Előzőleg az örömtől lehűlt, most a dühkitöréstől felmelegedett, idegei kinyúltak, s meggyógyult. Ezután Titus a rabszolgát kegyeibe, Josephust pedig a barátságába fogadta. Az olvasóra bízom, hogy ezt a történetet el szabad-e mesélni.

Titus két éven át ostromolta Jeruzsálemet, és a sok baj közül, melyek az ostromlottakat szorongatták, az éhínség volt a legsúlyosabb csapás. A szülők gyermekeiktől, azok meg szüleiktől, férjek a feleségüktől és feleségek a férjektől ragadták el az ennivalót, nemcsak a kezükből, hanem a fogaik közül is. A hajdan erős ifjak kísértetként bolyongtak az utcákon, és az éhségtől élettelenül estek össze. Akik a holtakat temették, maguk is gyakran holtan zuhantak a megholtakra. A tetemek bűzét nem bírták elviselni, ezért közpénzen eltemették őket, majd pénz híján az elszaporodó hullákat tömegestül hajigálták le a városfalról. Titus körüljártában látta, hogy a gödröket tetemek töltik meg, és az egész várost megrontotta a bűz; kezét könnyek között az égre emelte mondván: „Isten, te látod, hogy ezt nem én teszem.” Oly nagy volt az éhínség, hogy sarujukat és saruszíjaikat is megették.

Az Egyháztörténetben olvassuk, hogy egy gazdag és nemes hölgy házába fosztogatók törtek be, és mindenéből kiforgatták. Nem maradt semmije, amit megehetett volna. Csecsszopó gyermekét kezében tartva így szólt: „Ó, te szerencsétlen anya még szerencsétlenebb gyermeke! Kinek őrizlek téged háborúban, éhínségben, fosztogatások közepette? Jöjj, gyermekem, légy anyádnak tápláléka, rablóknak szégyene és intése eljövendő századoknak.” E szavakkal megölte fiát, megfőzte, felét megette, a másik felét pedig eldugta. A rablók rögtön megérezték a főtt hús szagát, berontottak a házba, és halállal fenyegették meg az asszonyt, ha nem adja elő a húst. Az előhozta gyermeke tagjait: „Íme, a legjobb részt őriztem meg számotokra.” Erre akkora rémület szállta meg őket, hogy egy szót sem tudtak szólni, Az asszony folytatta: „Az én fiam ez, az én bűnöm, nyugodtan egyétek, akit szültem! Én már előbb ettem belőle, ne legyetek jámborabbak az anyánál, vagy lágyabbak az asszonyoknál! Ha pedig úrrá lesz rajtatok a jámborság és elborzadtok, akkor én megeszem az egészet, hiszen a felét már elköltöttem.” Rémülten és remegve távoztak a rablók.

Vespasianus uralkodásának második évében végül Titus elfoglalta Jeruzsálemet, a várost és a templomot földig lerombolta, és amint a zsidók Krisztust harminc dénárért megvásárolták, ő maga egy dénárért harminc zsidót árult. Josephus elbeszélése szerint kilencvenhétezer zsidót adtak el, tizenegyezer pedig az éhségtől vagy kard által veszett oda.

Még az is olvasható, hogy Titus Jeruzsálembe belépve egy vastag falat vett észre. Átfúratta, és a nyíláson át egy ősz és tiszteletre méltó kinézetű öregemberre bukkantak. Megkérdezték, hogy kicsoda ő, mire azt válaszolta, hogy a júdeai Arimathiából való József, akit a zsidók bezártak és befalaztak, mert eltemette Krisztust. Hozzátette még, hogy attól kezdve egészen mostanig égi eledel táplálta és isteni fény erősítette meg. Róla Nicodemus evangéliumában az áll, hogy amikor bezárták a zsidók, a feltámadott Krisztus kiragadta onnan és Arimathiába vitte. Azt is lehet mondani, hogy kijutván nem hagyott föl azzal, hogy Krisztust prédikálja, és ezért zárták be ismét a zsidók.

Vespasianus halála után Titus lett a császár, nagyon szelíd, bőkezű és jóindulatú férfiú. Caesareai Eusebius írja Krónikájában, de Jeromos is tanúsítja, hogy egyszer már este későn eszébe jutott, hogy aznap semmi jót sem tett vagy adott, erre így szólt: „Barátaim, elvesztegettem ezt a napot.”

Hosszú idő elmúltával néhány zsidó újból fel akarta építeni Jeruzsálemet. Korán reggel kimentek tehát, és mindenütt harmatból való keresztet találtak. Megijedtek, elfutottak, de másnap reggel visszatértek. Amint Miletus írja Krónikájában, mindegyikük véres kereszteket talált a ruhájában. Nagyon megrémültek és ismét futásnak eredtek, de harmadnapra visszatérve a földből feltörő tűzben és füstben elégtek.

fordította: Sarbak Gábor

________________________________________

Fülöp és Jakab apostol - Május 1. 

Fülöp és Jakab Sellye szóhagyományában^* Leveles Fülöp, ami talán legendájára, a zöld ág, zöld levél kultuszára emlékeztet. Az ünnep a legújabb liturgikus rendelkezések értelmében május 11-ére került. Helyét a Munkás József foglalta el. A tavaszi virágzás, zsendülés örömünnepét az archaikus-pogány népeknél éppúgy megtaláljuk, mint a mai nagyvárosi tömegeknél, bár ez utóbbiak kultikus jelentést már alig éreznek benne.

A föld termékenységének istennője a rómaiaknál Maia volt. A május hónapot róla nevezték el, és neki szentelték. A római kalendárium hatása alatt a nyugat-európai népeknél a tavaszi ünnep részben május első napjához, részben pünkösdhöz rögződött. Az ünnep a germánok természetszeretetének különösen megfelelt. A múlt század folyamán a szervezett marxista munkásság választotta legnagyobb ünnepének.^*

Az egyház valamikor bizonyára nem ok nélkül rendelte e napra Fülöp és Jakab apostol ünnepét, hogy ezzel megszentelje, megszelidítse és a maga módján értelmezze a hozzá fűződő laikus képzeteket.

A középkor európai folklór-egységébe beletartozott hazánk is, így tehát a májusi zöldág-kultusz sem volt nálunk ismeretlen. Erről tudomásunk szerint legelőször Temesvári Pelbárt emlékezik meg.^* Kérdezi: miért szokás a keresztényeknél ezen a napon zöld ágakat rakni az ajtókra vagy házuknak, hajlékuknak kapujára, ajtószárnyaira, amint közismert. Felel rá: amint mondják, Fülöp apostol, amikor Hierapolis városába érkezett, a hitetlenek azt a házat, amelyben megszállott, faággal jelölték meg, hogy majd másnap hajnalban rátámadjanak és megöljék. Reggelre azonban Isten angyala a város minden házára hasonló zöldágat tűzött, és így szándékukban megszégyenültek. Mások meg úgy mondják, hogy mindkét apostol fa által szenvedett vértanúságot: Fülöp keresztfán, Jakab pedig gyapjúványolók rúdjától. Ismét egy másik magyarázat szerint május elsején már régi időktől fogva a világi nép gyönyörűségét szokta keresni az erdőben és a madarak énekében. A szokás a keresztény hívek között is elterjedt, hogy ők meg az égi haza gyönyörűségét ismerjék föl benne, és az után vágyakozzanak, amelynek boldogságáról a mai nap evangéliuma szól (János 14, 1–13).

Az egyházi magyarázatnak még a múlt században is akad változata.^* Eszerint a májusfa eredete az, hogy Fülöp és Jakab apostoloknak térítő útjukban egy Valburga nevezetű szűz leány volt a segítőtársuk. Ezért a leányt a pogányok megrágalmazták. Valburga azonban, hogy a gúnyolódókat megszégyenítse, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, letérdepelt és imádkozott előtte, mire a száraz fa a pogányok szemeláttára kizöldült. Innen eredt volna a keresztény fiatalságnál a májusfa állítása. Ez a magyarázat különben összefügg a Tannhäuser-motívummal, és a Walpurgisnacht hagyományaival, és minden bizonnyal középkori eredetre utal. Érdemes még megemlítenünk, hogy egyik régi esztergomi misekönyv, továbbá a soproni Golso-kódex (1363) ezen a napon Valburgáról is megemlékezik.

Nagykörű jámbor öregasszonyai a század elején úgy beszélték, hogy a májfa azokra az időkre emlékeztet, amikor a hetvenkét tanítvány tanítani járt. Volt köztük egy szentéletű lány is, de mégsem hitték el róla, hogy ártatlan tőlük. Mint mondogatták az emberek: elhiszik, ha a földbe szúrt száraz fa reggelre kizöldül. A fa azonban május hajnalára kihajtott.

Van azonban a hagyománynak magyar fejleménye is, amelyet leginkább a katolikus csíki székelység őrzött meg. A múlt század végén itt még virágjában volt a zöldfarsang, vagyis Fülöp és Jakab megtisztelése. Vitos Mózes írja,^* hogy ezen a napon „minden jóravaló lánynak kapujába vagy házajtaja elé, akinek szeretője van, fehér vagy lucfenyő ágat vernek. Megtörténik, hogy annak a gazdag és szép lánynak, kinek több udvarlója van, négy-hat ágat is állítanak. Az ilyen sudár magas fa törzse kérgétől meg van hántva, majd veres és zöld cifrázatokkal, arabeszkekkel van kiékítve. Mivel ezt Jakab napján hajnalban és titokban állítják föl, vagy mivel az ébredező szerelem jelképe, azért jakabfa, jakabág, hajnalfa néven emlegetik. Az a leány, akinek ablaka vagy ajtaja elé ilyen díszfát nem vernek, elhagyatottnak, szegénynek, szerető nélkülinek érzi magát.

Egyes helyeken – folytatja Vitos – szokásban van az is, hogy Jakab napján a legények maguknak gazdát választanak, ki az egész év folyama alatt a mulatságokat rendezi. A gazdának kötelessége, hogy minden szombat és vasárnapra muzsikásokat fogadjon, a táncban rendet tartson és mindenre fölügyeljen... A jóravaló és figyelmes gazda kötelességének tartja, és nagyon figyel arra, hogy a szeretőtlen lányok is meghívassanak, vagy sok helyen nem lévén szokásban a meghívás, hívatlan leányok is megtáncoltassanak, és kellő tiszteletben tartassanak. Különben minden legény a maga szeretőjét szokta meghívni.”

Székely László tanítványainak gyűjtéséből^* tudjuk, hogy a szokás még a két világháború között is eleven volt. Egész Csíkban általános a jakabág fölverése. Az ágakat a legények néhány nappal előbb elkészítik és Szent Jakab napjára virradólag ütik föl kedveseik háza elé vagy kapujára. A lányok ekkor behívják a legényt és megkínálják süteménnyel, pálinkával vagy meghívják ebédre, vacsorára püskösd másnapjára. Ajnádon ugyanekkor két zsebkendőt és egy díszes kendőt adnak. Ez az ágtisztelés. Csíkgöröcsfalván (Satut Nou) a jakabágat este elviszi a legény kedveséhez és megkérdezi, hogy elfogadja-e. Igenlés esetén a legényt megvendégelik. A jakabágat őrzik, mert különben ellopnák és máshelyt ütnék föl. Csíkszentkirályon (Sancraieni) a fiatalok egymásnak jakabágat tűznek. Aki jakabágat kapott, annak májusfát kell állítania helyette. Csíkszentimrén (Sintimbrul) jakabágat a leányoknak és menyasszonyoknak ütnek. A lányoknak az ajtó elé egy kisebb ágat, a menyasszonyoknak egy nagyobbat és a kapu elé ütik jól odakötözve a kapufélfához, nehogy a haragosok kivágják és ellopják. Csíkcsekefalván (Cincani) a legények piros-fehér-zöld szalagos fenyőágat tűznek a lányok kapujára. Kászonújfaluban (Casinul Nou) kisebbeknek is tűznek. Sepsiárkoson (Arcul) minden háznál kell zöld ágnak lennie, mert ahol nincs, oda az ördög tesz. Ez Pelbárt legendájára emlékeztet.

A múlt század derekán „a koloni (Kolinasy) legények^* a májusfákat e népdal szerént szokták kedveseik háza kapuja vagy ablakaik elé állítani:

 Szent Valburga - Május 1.

Valburga, másként Walpurgis angolszász királylány, majd bencés apátasszony (†779). Bonifáccal együtt résztvett a német térítésben. Ereklyéit Eichstätt városában őrzik. Apátbottal, illetőleg három kalásszal szokták ábrázolni. A Walpurgisnacht körül képződött német hiedelemvilág csak a naptári időpont miatt kapcsolódott a szent apáca alakjához.^* Előbb már láttuk, hogy a maga élettörténetétől függetlenül Fülöp és Jakab legendájában is megjelenik.

Tisztelete a magyar középkorban sem ismeretlen, de nyilvánvalóan Szent György napjának hiedelemvilága, illetőleg Fülöp és Jakab ünnepe miatt nem tudott erőre kapni. Egykorú misekönyveink számon tartják (febr. 25. és máj. 1.), ami liturgiánk rajnai-frank ihletettségéből is következett. A Walpurgis-kenyér és Walpurgis-olaj néven emlegetett, Nyugaton eléggé kedvelt szentelmények hazai virágzásáról azonban nem tudunk.

Valburgát választotta templomának középkori védőszentjéül az erdélyi szász Nagydisznód (Heltau, Cisnadie),^* továbbá a magyar Veszprémfajsz (1415).^* Illésházy Valburga emlékezetére szentelték Érd Valburga-oltárát (1760).^*

Babarc németjei az ünnep éjjelét Walpurgisnacht néven, boszorkányok éjszakájaként emlegetik. A szentelt barkát ezen a napon viszik ki a mezőre.^*

*

A Csodák könyve egyik mondája^* egy Valburga sírjához igyekvő zarándokról szól. A múlt század romantikus rémregényeinek stílusában átfogalmazott barokkos történetnek itt csak a tartalmát mondjuk el.

A zarándok viharos éjszakán egy szénégető kunyhójához ért, aki szállással kínálja meg. A zarándok nem fogadja el, mert fogadalma szerint reggelre Valburga templomában kell lennie. Halad tovább. Most egy rablóval találkozik, aki pénzt követelve tőle, leszúrja. A haldokló zarándok imádkozik: óh Szent Valburga, engedd, hogy hozzád eljussak, ha testemből a lélek ki is száll.

Meghalt, a gyilkos vállára vette, hogy egy sebes folyóba vesse. A holttestet a válláról le akarta dobni, de a halott keményen átölelte. A gyilkos rettentő félelmében beleugrott a folyóba, amely azonban hamarosan partra vetette. Terhe még mindig ott volt a vállán. Eszét vesztve rohant előre.

Hajnalodott. Fülét harangszó ütötte meg, ott állott Valburga temploma előtt. A zarándok fogadalma mégis teljesült. A gyilkos magába roskadt és bűnbánó lélekkel közeledett a templomhoz. A bejáratnál térdre borult és könyörgött Valburgához, hogy legyen szószólója Isten előtt. A halott erre levált róla. Bűneit bánva tovább imádkozott a szűzhöz, és a harmadik nap hajnalán megbékélt lélekkel ő is kimúlt a világból.

 Szent Zsigmond burgund király - Május 1.

Zsigmond burgund király, akit ellenségei feleségével és gyermekeivel együtt kútba fojtanak (†524). Ünnepe már a Pray-kódexben megjelenik. A középkor végén főleg maláriában szenvedők szokták segítségül hívni.

A kultusz Közép-Európában a XIV. század derekán kezdett kibontakozni. Ekkor (1354) került ugyanis a prágai székesegyházba Zsigmond ereklyéje. Egy egykorú fogadalmi képen Szent Zsigmond ajánlja IV. Károly császárt a Szűzanya oltalmába.^* Nyilván hálából keresztelteti fiát, a későbbi magyar királyt, Nagy Lajos vejét a Zsigmond névre (1361). Patrónusának prágai ereklyéjét Zsigmond a huszitáktól féltve, Nagyváradra hozza át (1424), amelyet temetkezési helyéül is választ.^*

A könnyelmű, szélcsap természetű Zsigmond patrónusa tiszteletére Buda várában kápolnát is emeltet, amely 1417 táján kezdett épülni. Elhatározását a mondai hagyomány szerint – amelyben azonban föltétlenül van történeti igazság is – Tar Lőrinc látomása ihlette, amelyet minden vonatkozásban itt nem méltathatunk. Csak arról szólunk, ami idetartozik.

Tar, másként Rátholdi Lőrinc udvari ember, Zsigmond király ajánlólevelével többek között Írországba is elzarándokolt Szent Patrik purgatóriumához (1411). Abban az időben Tar Lőrinc pokoljárása nagy feltűnést keltett: belekerült az európai deákirodalomba, nemzeti nyelven pedig igricek, hegedősök énekelték meg. Az érdeklődésre jellemző, hogy jó két évszázad múlva Tinódi Lantos Sebestyén^* is újra szövegezi:

Szentkereszt föltalálása - Május 3.

Szentkereszt föltalálása a keresztfa egyik ünnepe.

Legendába hajló históriája szerint Nagy Konstantin császár édesanyja, a később szentté avatott Ilonabuzgólkodására 320 szeptember 14-én ásták ki a Kálvária földjéből. Mindhárom kereszt előkerült, külön a titulus, vagyis az INRI–tábla, amelyet Pilátus az Úr keresztjére tűzetett. Nem lehetett megállapítani, hogy a három közül Krisztus melyiken adta ki lelkét. Ezért Makárius jeruzsálemi püspök mindhármat hozzáérintette egy halálos beteg asszonyhoz. Az egyiktől meggyógyult. Így jelentődött ki, hogy melyik Krisztus keresztfája. A császárnő a kereszt egy részét és a szögeket fiának küldte Konstantinápolyba, a másik rész ezüst tartóba foglalva Jeruzsálemben maradt. Ezt a püspök minden nagypénteken nyilvános imádásra tette ki.

A legendát a Legenda Aurea nyomán az Érdy-kódex^* így adja elő: a zsidók Krisztus Jézus halálának utána az szent keresztfát vevék és nagy mély verembe vetvén, eltemeték. És többiglen kétszáz esztendőnél elenyészvén az feld alatt, mind Konstantinos császárnak ideiglen, kinek anyja, Szent Elona asszony lelé meg. Annak utána, kinek Istóriája rövideden ezenképpen vagyon:

Midőn egyidőben Konstantinos császárnak hada támadott volna Maxencius császárral, vívának meg az alfelden, az Duna mellett, Konstantinos császár mikoron nagyon megrettent vólna, jelenék meg őneki álmában az szent keresztnek jegye. Szózatot es halla, mondván: ez szent jegynek erejével győzheted meg az te ellenségedet.

Mikoron az szent keresztnek jegyét aranyból megszereztette volna, kezében viseli vala. Mást es szereztete, azt zászlóképpen a sereg előtt hordoztatja vala. És annak miatta Úristen diadalmat ada őneki, meggyőzvén Maxencius császárt és nagy hálát ada Istennek rajta... Azért meghagyá és kéré ő anyját, Szent Elona asszonyt, hogy egyebet benne ne tenne, hanem megkeresné az áldott szent keresztfát, kin ez világnak teremtéje megváltotta volna az emberi nemzetet és nagy méltó tisztelettel felmagasztalná őtet. Mikoron azért az szent asszony Jeruzsálembe jött volna, nagy haddal, behívatá mind, valahol az tartományban vének és bölcsek valának...

Behívatá azért őket az királyné asszony, tudakozván rajta, holott feszejtették volna meg az áldott Krisztus Jézust. És mikoron semmiképpen meg nem akarná jelenteni, megfenyejté őket, hogy mind tűzben hányatná, ha igazán meg nem akarnák mondani. Azok kedég nagyon megijedének, elővé tolják Júdást (Zakeus ivadékát), mondván: nemes asszonyunk, ím ez igaz embernek és prófétának fia, az régi atyák törvényét jól tudja. Es valamint tőle tudakozol, mind igazán megjelentheti.

Júdás nem akar vallani. Ezért a királyné mély száraz kútba vettette őtet. Holott mikoron egy egész héten volt volna, hetednapon kéré, hogy kivennék, fogadván, hogy mondaná, holott az szent keresztfa elrekkentetött volna. Elmenének azért az helyre és ott imádságot tévén, íme nagy csuda dolog: ottan megindula az hely, és oly mint nagy drága kenetnek füsti és balzsamomnak szép illatja ereszteték. Úgyhogy elcsudálkozván rajta, Júdás ottan mondá, két keze fölemelvén: óh, óh, bizony mondom, Krisztus, Jézus te vagy ez világnak idvezejtője. És ottan felövezvén, kezdé nagy erősen ásni az helyet.

Mikoron húsz lépést ásott volna, találának három keresztfákat, kiket ottan az kerályné asszony eleiben vivé. Kik között mikoron nem tudnának választani, vívék az város közepire, várván Úristennek jelenetit. Azonközben történék: hát íme egy ifjat kezdének kivinni, hol eltemetnék. Júdás nagy hamarsággal járula és tartá meg az koporsót. És mikoron ketteivel illeté volna az keresztfának, és fel nem támadott volna az halott. Az harmadikot is hozjá illeté és ottan feltámada az halott. Kezde Lucifer az pokolbeli sátán felszóval ivölteni, kiáltani az égben, mondván: Óh Júdás, Júdás, mire tőd (tetted) ez dolgot, ellene cseleködél az más Júdásnak, mert az én készleletemnek általa eláruló Krisztust. Te kedég én akaratomnak ellene megjelentéd az ő keresztfáját. Az más Júdásnak miatta nagy sokakat nyerék, temiattad kedég nagy sokakat vesztök. Annak miatta sok ideiglen országlék (uralkodtam), de temiattad kiűzetem az országból. De bizony megfizetőm jól az te rajtam tett bosszúságodat. Ki betelék az időben, mikoron nagy kénokat tétele az hitetlenekkel őrajta és szent mártíromságot szenvede ez szent hit mellett.

Júdás kedég semmit nem gondolván az erdeg beszédével, bosszantja vala őtet, mondván: az áldott Úr Jézus Krisztus téged pokolnak fenekére vessen az örök tűzre, átkozott sátán. Júdás azért ottan megkeresztölködék, és Quiriacus lőn neve, és az jeruzsálembeli püspöknek halála után tevék Jeruzsálembe püspekké.

Az kerályné asszony kedég, mikoron látta volna, hogy az három vasszegek jelen nem volnának, kéré az püspeket, hogy megkeresné. Es mikoron Quiriacus püspek esmég odament volna, holott az keresztfát meglelte vala, imádságra adó magát. És ímé láta hát nagy szép aranyas színnel fénylenek az feldben mind az három vasszegek. És felvevén, nagy hálaadással vivé a kerályné asszonynak. És Szent Elona asszony térdére esék, és nagy főhajtással, nagy tisztességgel elhelyezteté őket...

*

A középkori legenda a népi barokkban él tovább, sőt a ponyván megéri a XX. századot is. A dokumentumok összegyűjtése, rendszerezése még a jövő folklórkutatás feladata. Mi itt csak Varga Lajos Verses Szentírására utalunk,^* amely az Inventio hagyományának külön fejezetet szentel.

*

A katolikus liturgia, így a nagypénteki adoratio crucis, és nyomában a régebbi népi áhítat a keresztfát mindig hódolattal illette, hiszen a Megváltó szenvedett rajta és vérével is megszentelte. A keresztfában most már azonban nem csak a kínszenvedés eszközét tiszteli, hanem a győzelem jelképét is ünnepli. A liturgia ezért így módosítja a 95. zsoltárt: hirdessétek a nemzeteknek, hogy az Úr a fáról uralkodik. Ezért ábrázolják a keresztre feszített Krisztust egészen a gótikáig koronás királyként. Ezt a hódoló felfogást a keresztesháborúk után bontakozó passiómisztika és barokk jámborság szenvedő, töviskoronás Istenembere váltja föl. Ennek legmonumentálisabb kifejezése^* a már többször emlegetett triumphus: a középkori templomok (Kassa, Lőcse, Bártfa, Igló, Szepesszombat, Daróc, és még bizonyára sok más helység) hajójának, szentélyének mennyezete alatt – anélkül, hogy a főoltár artisztikus megjelenését és szakrális sugallatait megzavarná – keresztbe fektetett erős gerendán ott áll a megfeszített Megváltó, két oldalán pedig a Fájdalmas Szűz és János evangélista. Az ábrázolás személyes tapasztalataink szerint Cseh- és Morvaországban is népszerű.

A jelenet azonban leszáll a triumphus magasságából, és otthonossá válik az emberek mindennapi életében. Ott látjuk állandó intelem gyanánt a barokk Kálváriákon, köztereken, szántóföldek, szőlők útkereszteződéseinél, imádságos könyvbe való szentképeken. Olykor a Grál-kehely is megjelenik rajtuk.^*

Az egri egyházmegyében már a török hódoltság alatt virágzott a szentkeresztcéh, vagyis a szentkereszt oltalma alatt álló jámbor társulat (Debrő, Jászapáti), amelynek búcsúkkal járó fő ünnepe az Inventio és Exaltatio volt.

*

Főlírást is íra pedig Pilátus és a kereszt fölé tevé. Vala pedig írva: Názáreti Jézus a zsidók királya (János 19,19). Latinul: Jhesus Nazarenus Rex ludeorum. Rövidítve: INRI. Ez a titulus, amelyet egy német ponyvanyomtatvány jellemző barokk hódolattal így részletez:

Der allmächtigste, allerweiseste, aller durchlauchtigste und unüherwindlichste Fürst und Herr. Herr Jesus Christus, wahrer Gott von Ewigkeit, gekrönter Kaiser der himmlichen Heerscharen, erwählter König zu Syon und des ganzen Erdbodens, zu aller Zeit Mehrer der heiligen christlichen Kirchen, einziger Hoherpriester und Erzbischof der Seelen, Churfürst der Wahrheit, Erzherzog der Ehren, Herzog des Lebens, Markgraf zu Jerusalem, Landgraf in Judea, Burggraf in Galilea, Fürst des Frieddes, Grat zu Betlehem, Freiherr von Nazareth, Obrister-Kriegsheld seiner streitenden Kirchern, Ritter der höllischen Piorten triumphirender Siegesheer und Überwinder des Todes, der Sünden und des Teufels. Herr der Herrlichkeit, Pfleger der Wittwen und Waisen, Trost der Armen und Betrübten, Richter der Lebendigen und der Todten und des himmlischen Vaters geheimster und vertrautester Raht &. Unser allergnädigster Schutzherr, herzallerliebster und getreuester GOTT und HERR.

A titulushoz számos magyar hagyomány, hiedelem fűződik. A keresztfa egyik legendaváltozata szerint a tudás fájáról hozott és a haldokló Ádám nyelve alá tett három almamagból háromágú fa nőtt: egyik ága cédrus, a másiké ciprus, a harmadiké olajág. Ebből ácsolták a keresztfát, a halál fájából az élet fáját.^*

A franciskánus Kiss István jeruzsálemi értesülése, illetőleg fordítása szerint:

 Szent Flórián - Május 4.

Flórián Nagykanizsa vidékén Furgyán, Szent Furgyán római katonatiszt volt Noricum földjén, a mostani Felső-Ausztriában:^* Keresztény hitéért halt vértanúhalált: nagy malomkővel a nyakában az Enns folyóba vetették. Életét és vértanúságát népéleti vonatkozások nélkül magyarul először az Érsekújvári-kódex^* adja elő. A legenda szerint imádságával már gyermekkorában megmentett egy égő házat a teljes elhamvadástól, ezért a tűzoltók tisztelik védőszentjükül. A tűzzel való kapcsolat magyarázza, hogy több helyen a sörfőzők, fazekasok (Szeged; Baja, Sümeg), kovácsok (Arad, Hosszúhetény) pékek (Adony), kéményseprők (Sopron) céhének is patrónusa volt. Ünnepén a kemencében nem égett tűz. Az adonyi pékek céhzászlaján ott látható Nepomuki Szent János is, a vízimolnárok védőszentje. A sörnek egykori tréfás szegedi neve: flóriánvíz. Tisztelete hazánk mellett főképpen Bajorországban, Ausztriában^* és Lengyelországban virágzik.

Középkori kultuszáról alig tudunk, ekkor még Ágota tisztelete járta.

Szórványos ábrázolása azonban a középkor alkonyán, német vidékeken: a Szegességben, német városokban, erdélyi szászok között már felbukkan. Így Kassa (1493), Nagyszalók (Velky Slavkov, 1503), Malompatak (Mlynica, 1510), Szepesszombat (Spišska Sobota, 1516), Szászbogács (Bagaciu, 1518) szárnyasoltárain.^* Oltára van a pozsonyi székesegyházban (1461), a soproni Mihály-templomban (1521).^*

Gótikus faszobrai: Besztercebánya (1500), Leibic (Lubica, 1521), Pozsony (Nemzeti Galéria, 1490), Ruszt(Rust, 1510), Szentjakabfalva (Jakub, 1480).^*

A XVII. századtól kezdve az osztrák barokk, később a katolikus német bevándorlások együttes hatásaként alig van templomunk, falunk, amelyben ne lelhetnénk föl Szent Flórián képét vagy szobrát. Ennek vészelhárító hivatást tulajdonítanak. Mint látni fogjuk, tűzvész után, illetőleg tűzvész ellen hazánkban számos helység tett a barokk időkben Flórián tiszteletére fogadalmat.

Szombathelyen a XVII. század első felében nagy tűzvész pusztított. Ezért a város Flórián oltalmába ajánlotta magát, és a következő fogadalmat tette: Votum civitatis Sabariensis erga sanctum Florianum patronom. Legelsőbben minden városi ember azon Szent Flórián estét fogja megböjtölni és azon nap estvén vecsernyére minden ember elmenjen isteni szolgálatra. Szent Flórián napját pedig minden ember megülje, hogy kézi munkától megtartóztassa magát és cselédjét. Misén, prédikáción és processión jelen légyen és minden házigazda és gazdaasszony Isten tisztességére az oltárra ajándékot, vagy offertoriumot vigyen... Item az processióban minden céh együtt szövétnekkel jelen legyen, az ő régi jó szokások szerint Elevatiokor szentegyházban meggyújtsák szövétnekeket, ha kívántatik... Fogadalmukat a szombathelyiek a legutóbbi évtizedekig megtartották. A fogadalmi kép fölírása: DIVE FLORIANE TE AVXILIATORE PROTECTIO VENIAT AB OMNIPOTENTI SABARIAE EXVSTATE (= 1749). Vagyis: Szent Flórián, a te segítségeddel jöjjön a Mindenhatótól védelem a leégett Szombathely számára. Kronosztichonja a kép adományozásának évét jelzi.^*

1776-ban tűzvész pusztított Csepregen. A városka lakossága még ebben az évben megújította Szent Flórián Martyr tűz ellen való hathatós Patronos üllő Innepét, melly már Gróff Nádasdy Ferentz Tsepregh Városa hajdani Földes Urának idejétől fogva mindenkor Sátoros Innep volt Tsepregben, s különös ájtatossággal s jelen Processióval tartatott meg. Mely ünnep megülésének rendje:

1–0. In Vigilia Scti Floriani, azaz előtte való Nap köteles Böjt vagyon és minden kézi Munkától való megszűnés az öreg Harang szóra.

2–0. Ugyanazon előtte való Napon Estvéli Vetsernyére, sz. Flórián Napján pedig Énekes Misére, Predikátzióra, Processióra és ugyan azon Nap a második Vetsernyékre is megjelenni kiki 12 forint büntetés alatt köteles úgy, hogy egy-egy Háznál nem több, hanem tsak egy Ember maradgyon, a többiek pedig az Ájtatosságra elmenni tartoznak fellyebb említett büntetés alatt.

Hogy pedig Senki azok közül is, kik Énekes Mise és Predikátzió alatt otthon maradnak, Sz. Mise nélkül ne maradgyon: Sz. Floriánnak Napján regveli 7 órakor egy kis Mise tartatik; Kilentz órakor pedig a fölső Templomból a Sz. Katalin templomába indul le az Processio az Oltári Szentséggel (mint Úrnapján), s ottan kis Mise mondatik; melynek vége levén vissza megy az Processió az öreg Templomba, hol Énekes Mise és Predikátzió leszen; s az Énekes Mise alatt kiki Offfertoriumra menni köteles. Az Processioban pedig minden Czéh együtt Szövétnyegekkel legyen jelen, az ő régi jó szokása szerint.

Hogy pedig e nagy Szentnek, mint Városunk fogadott Patrónussának tisztelete öregbedjék és terjedjen, és annak esedezése által annálinkább oltalmaztassunk az Tűzi veszedelmektül. Nyoltz napi Ajtatosság fog évenként az szokott módon tartatni; úgymint 8 Nap mindennap regvel 7 óra tájban az Oltári Szentségnek kitételével és Kettős áldással Mise szolgáltatik, estve pedig 7 órakor Lytaniák, ismét az Oltári Szentségnek kitételével és Duplás Áldással. Mindezeken a napokon pedig a Sz. Mise és Lytániák alkalmatosságával Sz. Flóriánról Ének mondatik az egész Néptől, hogy mindnyájan ditsérvén az Istent e nagy Szentben, annak hathatós esedezését tapasztallyuk.^*

Számos Flórián-emlékkel találkozunk a barokk Pestbudán. Legnevezetesebb Christ Antal vízivárosi pékmester alapítása, a Fő utcai Flórián-kápolna (1759). A tornyának gombjában elhelyezett chronodistichonos ajánlás, illetőleg könyörgés:

INSIGNIS SEMPER CELEBRA LAVDES FLORIANI

NOS EJUS PRECIBUS, ALVET AB IGNE DEUS.

FESTA COLAS SOLENNE ET IAM DIVI FLORIANI

NEC FVGIT IN SANCTI GLORIA PRIMO DE0.^*

A tabáni tűzvészre emlékeztet a tabáni templom egyik mellékoltárán látható fogadalmi kép: ALLMÄCHTIGSTER GOTT MIT WUNDER SCHÜTZEST DU UNS ANZELNE HAUÄSER ERSCHONE O GNÄDIGSTER IN ZUKUNFT AUCH UNSERE MITBRUDER INCENDIVM IN RASCIANICA DIE 5 SEPT. A képen Flórián, mellette angyal önt vizet a lángbaborult Budára.

Egy szerényebb kép a kapucinusok templomában is látható: EX VOTO DIE 5 SEPTEMBRIS ANNO 1810.^*

Flórián szobor áll még a belvárosi templom külső szentélyfalán, továbbá az óbudai Flórián téren és bizonyára még a főváros más helyein is.

Tűzvész ellen a barokk időkben Flórián-szobrot szoktak a házak homlokzatára, sörfőző műhelyek bejárata fölé is helyezni. Jászladány népe az 1893. évi tűzvész helyén és annak emlékezetére emelte Flórián köztéri szobrát. Hasonlóképpen Mohács (1898) is. Becsehely Flórián szobra a falu szélén áll. A környékbeliek szerint a falu bosszúból állította ide, mert egy régi tűzvész idején nem teljesítette kötelességét. A vasi Balozsameggyesútmenti oszlopának fülkéjében Flórián, Donát és Vendel faszobrai (1795).^*

A régi templomok és városi középületek tornyában őrzött tűzharang leginkább Flórián nevét viseli, és bizonyos meghatározott időpontokban, így Szegeden este 9 órakor az ő tiszteletére szólalt meg.

A szent tartós népszerűségére családneveink is utalnak: Flórián, Flóris, Fóris, Fórizs, Forján, Furján, Fóró, Forró,^* régi szegedi Fura, Furka, Fúrús.

Flórián-patrociniumok:

Esztergom: Buda (1769), Detrekőszentmiklós (Plavecky Mikuláš, kápolna), Nemeskosút (Kosúty), Máriavölgy (Marianka, kápolna), Szentendre.

Besztercebánya: Bisztra (Bistra).

Nyitra: Várna (Varin).

Eger: Hámor (1817).

Kassa: Apátka (Opátka 1784).

Szatmár: Szaksz (Rateşti, 1817), Mezőfény (Foeni, kápolna).

Veszprém: Somogyacsa, Őrtilos (kápolna), Szőc, Városlőd (kápolna), Somogyszentmiklós (kápolna), Somogyaracs, Nyirád (kápolna).

Pécs: Pécs-Bányatelep (1901), Cselegörcsöny, Szigetvár (kápolna).

Székesfehérvár: Seregélyes (1801), Pilisvörösvár (1811).

Győr: Sásony (Winden), Edve, Oroszvár (kápolna).

Vác: Felsősáp (1834).

Csanád: Arad (kápolna, 1753, Jung Tamás sörfőző emeltette),^* Bogsánbánya (Bogšadlontana, 1768).

Erdély: Govásdia (Govaşdia), Királybánya (Baia Craiulué).

*

Flórián magyarországi népi kultuszáról még aránylag keveset tudunk, adataink bőséges kiegészítésre szorulnak, Föltűnő; bár a bajor–osztrák kultusztájhoz való közelsége miatt érthető, hogy tisztelete inkább a dunántúli, főképpen pedig a göcseji nép körében vált általánossá, ahol a primitív tűzkultusz csökevényei is Flórián személye és ünnepe köré rögződtek.

A század elején még sok göcseji faluban ezen a napon nem raktak tüzet, a kovácsok nem dolgoztak, kenyeret nem sütöttek. Máshol meg ősi módon szokták a tüzet éppen ezen a napon éleszteni. Reggel napkölte előtt valamely élőfa vastagabb, szárazabb ágán át kőtelet dobtak, és azt két végénél fogva két ember addig húzogatta, amíg lángot nem vetett. Az egész falu erről gyújtott aztán tüzet. Egy másik faluban az volt a szokás, hogy valamelyik férfi öt Miatyánkot és öt Üdvözlégyet mondott el Flórián tiszteletére. Vízzel keresztet hintett a tűzhelyre, és csak azután gyújtott alá. Ismét máshol ezen a napon csak férfi rakhat tüzet, különben a tűz, amely Flórián napján különösen haragos, kifutna a házból, és veszedelmet okozna. Göntérházán, amikor kenyérsütés idején nagy láng gomolygott, az asszony eléje térdelt és Flórián tiszteletére egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet mondott.^* A Székesfehérvár–felsővárosi gazdasszony ugyanígy szokott imádkozni kemencébe vetés idején.

Rábagyarmat hagyománya szerint Tüzes Flórián napján, hajnalban minden családtag vízbe mártja a kezét, nehogy keze nyomán majd tűz támadjon a házban.^*

Sok helyen azt is tartják, hogy amelyik házra Flórián képét odafestik, vagy szobrát odaállítják, nem éghet le.

Hosszúhetény kovácsainak műhelyében sem égett tűz ezen a napon.

A somlóvidéki Oroszi faluban még századunk első évtizedeiben is a család esti harangszó után a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkozott. Egy óra múlva Szent Flórián tiszteletére újra megszólalt a harang. Ha a gyermekek már elaludtak volna, fölébresztették őket. Tűzvész ellen mindnyájan elmondtak egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Végül így fohászkodtak: Mentsen meg az Úristen Szent Flórián közbenjárására tűztől, víztől, másvilági tűztől!

A zalai Sármellék faluban esti harangszó után szintén harangoztak külön is Flórián tiszteletére. A család itt is imádkozott, hogy a házat, falut a tűzvész elkerülje. Az imádságot így fejezték be: Szent Flórián ments meg minket a földi tűztől és az örök tűztől. Amen.

Csököly katolikus asszonyai égiháború idején Flóriánhoz is fohászkodnak egy Miatyánkkal és Üdvözléggyel.

Szemtanúi voltunk 1969-ben, amikor a számban igen megfogyatkozott székesfehérvári cserépkályhások, tetőfedők, cserepezők Flóriánt ábrázoló régi társulati zászlajuk mellé a szent ünnepén még temetkezési lobogót is szenteltettek a helybeli parasztság és magyar polgárnép templomában, a Sebestyén-egyházban. Úgy éreztük, mintha nemcsak személyes elmúlásukat, hanem a tisztes hagyomány pusztulását is meg akarták volna az avatással tisztelni.

*

Rábaköz több falujában a Flórián-mise után régebben tűzoltóversenyt szoktak tartani, amelynek tűzoltóbúcsú volt a jellemző neve.

*

A Szent György ünnepénél jellemzett fogadalmi időszak Szökéd baranyai falucskában Flórián és Illés próféta közé eső csütörtöki napokon volt.^*

Bálint Sándor

ÜNNEPI KALENDÁRIUM

Szent Mónika - Május 4.

Monika Szent Ágoston édesanyja.^* Tisztelete hazánkban a barokk időkben az ágostonrendiek buzgólkodására egykori templomukban Budán, a mai franciskánus templomban virágzott.^*

Az augusztinusok harmadrendjének tagjai az önmegtagadás és szigorúbb erkölcsi élet jeléül szentelt szíjövet viseltek derekukon, és Szent Monika oltalma alá helyezték magukat. Külön Monika-kápolnájuk is volt.

A társulat (Sodalitas Sacra Corrigiae) az anyaság magasztos felelősségével és önfeláldozásával, a család kultuszával társadalomreformáló hivatásra vállalkozott. Népszerűségét ránk maradt díszes, illusztrált névkönyve is tanúsítja: sok tagja volt a társadalom minden osztályából.

Feltűnő, hogy a Majsa vidéki és kisalföldi parasztok szívesen kereszteltetik leányaikat Monika névre, amely egyébként Budapesten, nagyvárosokban is divatnév kezd lenni.

Monika-ereklyét őriz Piliscsaba temploma.^* Talán a budai klarisszáktól került ide.

Kunszigeti asszonytól hallottuk: Szent Monika úgy tartotta, hogy az életnek kilenc keresztje van. A házasság keresztje közöttük a legnehezebb.

Szent János a Porta Latina előtt - Május 6.

Amikor János apostol és evangélista Ephesusban prédikált, a proconsul elfogatja és felszólítja, hogy áldozzon az isteneknek. Miután ezt megtagadta, börtönbe vetik, és levelet küldenek Domitianus császárnak, amelyben nagy szentségtörőnek, az istenek gyalázójának és a Keresztrefeszített követőjének nevezik. Domitianus parancsára Rómába viszik, s miután odaérkezett, gúnyt űzve belőle teljesen kopaszra nyírják, és a Latinnak nevezett városkapu előtt belevetik egy forró olajjal teli üstbe, amely alatt tűz ég, de semmi fájdalmat nem érzett, és sértetlenül jött ki belőle. Azon a helyen pedig a keresztények templomot emelnek, és ezt a napot, mint az ő vértanúságának napját ünneplik meg. Mivel ezek után sem állt el Krisztus igéjének hirdetésétől, Domitianus parancsára Patmos szigetére száműzik.

A római császárok nem azért üldözték az apostolokat, mert Krisztust hirdették – mivel ők maguk egyetlen istent sem utasítottak el –, hanem azért, mert Őt, úgymond, a szenátus kezdeményezése nélkül nyilvánították az apostolok istenné, ez pedig mindenkire nézve tilos volt. Ezért olvasható az Egyháztörténetben,^* hogy midőn Pilátus egy alkalommal levelet intézett Tiberiushoz Krisztussal kapcsolatban, és Tiberius a maga részéről beleegyezett, hogy Krisztus hitét a rómaiak befogadják, a szenátus mindenestül visszautasította azzal, hogy nem az ő kezdeményezésükre nevezték istennek.

A másik indoklás szerint – ami valamelyik krónikában olvasható – azért utasították el, mert nem a rómaiaknak jelent meg először. Ismét másik indoklás pedig az, hogy valamennyi isten kultuszát, akinek a rómaiak szolgáltak, elvetette. Egy újabb indoklás szerint azért, mert a világ megvetését hirdette, a rómaiak pedig kapzsik és nagyravágyók voltak. Krisztus nem is engedte meg, hogy ez így történjék, nehogy istenségének elismerése emberi hatalomtól függjön. Johannes Beleth mester szerint a császár és a szenátus azért üldözték Krisztust és az apostolokat, mert túlságosan gőgös és irigy istennek tűnt nekik, mivel nem tűrt meg más istent maga mellett. Megint másik ok, amire Orosius hivatkozik,^* az, hogy a szenátus rossz néven vette, amiért Pilátus Tiberiushoz, és nem a szenátushoz címezte Krisztus csodáiról szóló levelét, s ezért nem akarták az istenek közé iktatni. Tiberius ezen haragra gerjedve sok szenátort megölt, némelyeket pedig száműzetéssel sújtott.

János anyja pedig meghallván, hogy fiát Rómában fogva tartják, anyai fájdalmától felindulva Rómába ment meglátogatni, de midőn megérkezett, és meghallotta, hogy fiát száműzetésbe küldték, visszaindult, és Campaniában, Vetula városában Krisztushoz tért. Teste hosszú időn át egy barlangban feküdt eltemetve, de végül fia, Jakab felfedezte, ekkor aztán nagy tisztességgel átvitték a fent nevezett városba, miközben jó illatot árasztott és sok csodajellel tündökölt.

fordította: Szente Katalin

______________________________________

 Olajbafőtt Szent János - Május 6.

Olajbafőtt Szent János, a Müncheni-kódexben Szent János olajbanfőzete, voltaképpen a római Johannes ante portam Latinam-templom fölszentelési ünnepe. A titulus János evangélista legendájának arra a mozzanatára emlékeztet, amikor Domitianus császár idejében a templom helyén forró olajjal telt katlanba vetik, ahonnan azonban sértetlenül jön ki.

Ismeretes, hogy Olajbafőtt Szent János az egri főegyházmegyének és székesegyháznak ősrégi védőszentje: Már az evangélista főünnepénél (dec. 27.) szólottunk e titulus megválasztásának valószínű okairól. Miután egyrészt a karácsonyi ünnepkör liturgikus telítettsége, másfelől pedig a téli időjárás miatt nincs méltó alkalom a búcsú megülésére, búcsúnapul Jánosnak ezt az ünnepét választották. Középkori helyi liturgiája szerint^* az egész papság részvételével körmenet indult a székesegyházból a vár nagykapujához (ad magnam portam). Ez nyilván emlékeztetni akart a római kapunál történt jelenetre.

Telekessy István, Eger nagynevű főpásztora egyik öregkori, Hevenesi Gábor jezsuitához írt levelében (1710)^* megilletődötten idézi az ünnepet:

Én éppen elöregedtem. Ha Isten a jövő pünkösd havának hatodik napját adja érnem s annyira való erőm lészen második primiciámat fogom elmondani... A mely nap ezelőtt ötven esztendővel Rómában in collegio S. Apollinaris első misémet mondottam vala, de nem lévén szerencsém ehez a solemnitáshoz, hogy itt is azon a szent napon (S. Joannis ante portam Latinam) énekelhessem el második misémet Szent János templomához, az egri várnak kápolnájában. Kinek felette ezelőtt egynéhány esztendőkkel csodálatosan in festo Beatae Marie Virginis Elisabeth Visitantis három szál liliom virágzik vala ki.

Atya (Sarengrad) középkori, Szentlélek tiszteletére szentelt franciskánus temploma különös pápai búcsúkiváltsággal dicsekedhetett: minden olyan esztendőben, amikor Olajbafőtt Szent János napja péntekre esett, három ferences pátert választhatott ki gyóntatásra, akik az apostoli felhatalmazás erejénél fogva a gyónókat minden bűnük alól teljes föloldozásban részesíthették. Így aztán minden hetedik esztendőben hatalmas búcsújárás volt Atyán.^*

Ezt az ünnepet választotta búcsúnapul Mezőtárkány (1773), Sáta (1781), Csécs (1800), Lucska (Lučka, Rozsnyó közelében), amely régebben szintén Egerhez, az egyházmegye északi határvidékéhez tartozott. Mátraszöllős (1772), Abasár (1756) szőlőbeli kápolnájának patrociniuma is a Szent János áldása szerzőjét dicséri. Nem tudjuk, hogy az Esztergom környéki Kirva, újabb nevén Máriahalom, továbbá Csiffár (Čifáre), hogyan jutott a ritka titulushoz.

A kassai székesegyház sekrestyéjében egy 1510 tájáról származó táblakép az olajbafőzést ábrázolja.^* A hagyomány szerint Egerből hozták ide. Nyilvánvalóan még abban az időben, amikor az egri káptalan a török elől Kassára, az egyházmegye északi jeles városába menekült.

A jelenet látható még Muzsna (Mojsna) erdélyi szász falu szárnyasoltárán (1521),^* fadomborműként a lőcsei Jakab-templom főoltárán, Lőcsei Pál alkotásán is.

A sátai templom oltárképe (Johannes ante Portam Latinam, 1767, Wagenschön) az egri székesegyház egykori főoltárképe.^* Olajbafőtt János társpatrónusa a szatmári egyházmegyének. A titulust az egri anyamegye, majd metropolia védőszentjére való emlékezéssel választotta magának.

 Szent Szaniszló - Május 7.

Szaniszló Krakkó püspöke, vértanú (†1079). Boleszló lengyel királyt kicsapongó élete miatt sokszor megfeddte. Boleszló azzal próbálta rágalmazni, hogy az elhalt nagybátyjától vásárolt telek árával a püspök adós maradt. Szaniszló három nap – három éjjel böjtölve, virrasztva, kérte a halottat, hogy tanúskodjék mellette. A halott nagybácsi a tárgyaláson meg is jelent, és tisztázta Szaniszlót. Intelmeit azonban a király ezután sem hallgatta meg, sőt a püspököt kivégeztette.

Hallgassuk meg erről az Érdy–kódex^* előadását:

az Úristennek szent papját kivonyá az egyházból és mind ízenkéd koncoltatá és bestyeknek és égi madaraknak hányatá megemészteni. De ime azonközben Úristennek akaratjából Vizli vízről négy keselyűmadarak jövének és ez szent mártirnak szent testét senkinek sem hagyák bántani. Mikoron mindez isteni csodadolgokat látták volna, nekik ájotatusságnak okáért odamenének, és felgyőjtvén az szent testnek remekeit. És mikoron egymás mellé rakták volna, ottan egésszé lén az szent test, mintha semmi seb reá nem esött volna. Szent Mihály egyházában temették el, és az lámpás, kit fejének felfüggesztöttek, nagy sok esztendég szenetlen égött minden segedelem nélkül.

Szaniszló tisztelete leginkább a Szepességben és a vele szomszédos tájakon virágzott, ami világosan a lengyel jámborság átsugárzását bizonyítja. Ismeretes az is, hogy Zsigmond király tizenhat szepesi várost zálogosított el Lengyelországnak, amelyek csak jó negyedfélszázad múlva, Mária Terézia idejében kerültek vissza hazánkhoz.

A szent hajdani tiszteletét Szaniszló, Szanka családneveink is tanúsítják.

Szaniszló legrégibb ismert hazai patrociniuma Nagysáros (Velky Šariš), Szent Ágoston remetéinek perjelsége (1274).'^*

Nyilván még szintén középkori Frigyesvágása (Friedmann, Frydnam), Pongrácfalva (Pongracovce), Szaniszló-patrociniuma. A podolini piarista templom és kollégium titulusát (1642) az magyarázza, hogy a rend egyrészt Lengyelországból települt át hazánkba, másfelől pedig alapítója Lubomirski Szaniszló volt. Adatok híján nem tudjuk magyarázni Apátfalva (Opatovce, Nyitra) Szaniszló-patrociniumának eredetét.

Szaniszló alakja föltűnik Bélakorompa (Krempa 1516), Kassa (1440), Kisszeben (Sabinov 1500, István király társaságában), Nagyszalók (Velky Slavkov 1483), Németlipcse (Partizénská Lupča 1450), Szepesszombat(Spišska Sobota 1516) szárnyasoltárainak táblaképein.^*

Egy, a Szépművészeti Múzeumban őrzött, nyilván a Szepességből származó házioltárka (1420) Vencel király társaságában örökíti meg Szaniszlót. Szintén itt látható Jankovich Miklós gyűjteményéből, ismeretlen helyről, de mégis a Szepességről három táblakép: 1. Szaniszló vértanúsága, 2. Csoda Szaniszló ereklyéjénél, 3. A gyilkos Boleszló halála.^* A legenda szerint a király megtébolyodott, és a Kárpátok erdőségeiben bolyongva lelte halálát.

A szent gótikus faszobrát őrzi (Gánovce, Szaniszló-oltár 1480).^*

Szaniszló-oltára van a lőcsei volt jezsuita templomnak.^*

Lengyel kapcsolataink melegségére jellemző, hogy a püspök ünnepével középkori misekönyveinkben sűrűn találkozunk.

Népéleti nyomaink, egyben Szaniszló interetnikus: lengyel, szlovák, szepesi német kultuszának vizsgálata elsősorban a szlovák, illetőleg lengyel szakkutatásra tartozik.

Nyilvánvalóan lappangó barokk irodalmi forrásból merít Varga Lajos szakrális népköltő verses földolgozása: A megtámadott végrendelet.^* Eszerint Millén Péter dúsgazdag lengyel államférfi halálos ágyán átok terhe alatt vagyonának felét három fiára, másik felét pedig az Egyházra hagyta. Ott állott mellette Szaniszló püspök is. A gonosz Boleszláv király hamis tanúvallomások alapján az egyház jussára rátette a kezét. Szaniszló hiába kérte a három fiút, hogy mondják meg a királynak az igazat, őket ugyanis a király örökségüktől nem fosztotta meg. A püspök – miután a király könyörtelen maradt – a halott Pétert hívta tanúnak, aki már három éve nyugodott székesegyházbeli sírjában. Ez Mindenszentek napján történt, de a király kinevette. Szaniszló erre halottak napján a sírt felbontatta, és a halottat bizonyságul hívta. Péter megelevenedett, Szaniszló pedig kezénél fogva a király elé vezette. Boleszláv remegve ígért bűnbánatot és elégtételt. Péter még a hívekhez fordult, és olyan életre ösztönözte őket, hogy méltók legyenek az örökboldogságra, majd visszatért sírjába, ahol nyomban por és hamuvá foszlott.

A király ezután sorvadó betegségbe esett, de halála késett. Varga itt erkölcstanító buzgalmában – megtérni sohasem késő – eltért a középkori legendától. A király ugyanis vezekelni kezdett, majd amikor minden törvénytelenségét helyreigazította, megbékélve fogadta Szaniszló kezéből a végső vigasztalást.

Tudomásunk szerint Varga Lajos műve szakrális folklórhagyományunkban nem hagyott nyomot.

 Szent Mihály arkangyal megjelenése - Május 8.

Mihály megjelenése. Az ünnepet középkori misekönyveink adventus, apparitio, inventio, victoria S. Michaelis váltakozó neveken tartják számon.^* Régi kalendáriumainkban: Szent Mihály jelenete.

A legenda szerint I. Gelázius (496) pápa idejében Nápoly közelében pásztorok vettek űzőbe egy megvadult bikát. Eger hegyi barlang nyílásában meg is találták. Amikor rálőttek, a nyíl visszarepült. A különös dolgot jelentették a püspöknek, ki háromnapos böjtöt és könyörgést rendelt el. Harmadnap megjelent a püspök álmában Mihály arkangyal, és tudtára adta, hogy a barlang az ő Szent helye.^* Erre templommá alakították át, és Monte Gargano néven jeles búcsújáróhely lett belőle.^* Középkori legenda szerint angyali seregek végzik benne az isteni szolgálatot.^*

A kolozsvári Szent Mihály-templom sajátos fölépítésű miséjét örökítette meg Megyericsei János helybeli archidiakonus (1517). A graduale így hangzik: Surrexit pastor bonus, Alleluja. Mons Gargano noli timere, quia ego sum archangelus, missus a Domino aedificare templom Dei, ubi saxa panduntur et peccata hominum remittuntur.^*

Mihálynak ez az ünnepe volt a soproni híres Mihály-templom középkori búcsúnapja. Ilyenkor zöld lombbal díszítették föl.^* A pápa Tápé Szent Mihály-temploma számára is erre a napra engedélyezett búcsút (1642). Emlékezete azonban már régen veszendőbe ment: a tápai misabúcsú megünneplésére is szeptember 29-én, illetőleg a rákövetkező vasárnap kerül sor.

A magyarországi Mihály-kultuszt egyébként fő ünnepénél mutatjuk be.

Szent Jób - Május 10.

Jób. A sokat tűrő, szenvedő ószövetségi férfiút az Egyház szentjei között tiszteli. Keresztnévként nyilván szakrális-mágikus megfontolásból régebben hazánkban is föl-fölbukkan.

A siklósi várkápolna korareneszánsz falfestményét Garay Jób, nagyhírű családjának utolsó férfisarja ajánlotta föl keresztségben nyert védőszentjének tiszteletére. Ő maga sziklára szórt kevés szalmán fekszik. Jobb kezében írásos szalagot tart: DOMINUS DEDIT DOMINUS ABSTULIT, SICUT DOMINO PLACUIT; NOMEN DOMINI SIT BENEDICTUM, vagyis: az Úr adta, az Úr elvette, áldassék az Úr neve. A Jóbhoz közeledő előkelő nőalak, majd szerzetes prior, végül egy főúr arca nyilván portré is volt egyúttal.^*

A középkor végén, Amerika fölfedezésével vészes mértékben elharapódzó szifilisz, magyar nevén franc, francvar áldozatai az ő oltalmában bizakodtak és külön misét (missa de beato Job contra morbum gallicum) szolgáltattak a segítségéért.^*

A nyavalya hazánkba is hamarosan elérkezett. Brassó városa már 1500-ban külön kórházat alapít a benne szenvedők számára.^*

Nagy Szalathiel és felesége kolozsvári sütőházukat és egy darab földjüket a helybeli Szentlélek és Szent Jób-ispotály leprás és szifiliszben szenvedő betegei javára adományozták (1559).^* A betegség terjedésére és a velejáró emberi fejvesztettségére jellemző, hogy ez a kórház 1531-ben még egyedül a Szentlelket vallotta patrónusának.

Jób kultuszának a barokk jámborságban, illetőleg a szakrális néphagyományban tudomásunk szerint már nincs nyoma.

 Szent Izidor - Május 11.

Izidor (Tüskevárott máj. 10.) jámbor spanyol parasztember (†1170), aki Madridban született. Mialatt kezét – írja^* legendája – az eke szarván tartotta, lelke a mennyországban időzött. Mikor a pacsirta dalában gyönyörködött, az angyalok karának énekét vélte hallani. Mikor a kertben, szőlőben vagy gyümölcsösben a fákat nyesegette, oltott vagy szemezett, mindig úgy érezte, mintha őrzőangyala is segítene neki. Egyszer azt mondatta, hogy Isten angyalai készek neki minden munkájában szolgálni. Ezért úgy szokták ábrázolni, hogy angyalok fogják az ekeszarvát, ő meg nyomukban lépked.

Legendája azt is elmondja, hogy könyörgésére hosszú szárazság idején megeredt az eső. Imádságával távoltartotta a farkast a nyájtól. Egyszer szigorú tél volt, amikor egy zsák búzát vitt őröltetni a malomba. Megesett a szíve a fákon éhező madarakon. Bőven szórt nekik a búzából. A malomba érve, mégsem hiányzott belőle semmi.

1622-ben nagy honfitársaival, Loyolai Ignáccal és Avilai Terézzel egyetemben avatták szentté. Ezt a barokk világ a parasztállapot megdicsőítéseként ünnepelte és értékelte. Szülővárosa védőszentjéül választotta. A névnapján évenként ismétlődő madridi körmenetek Spanyolországnak máig legnagyobb szakrális látványosságai közé tartoznak.^*

Izidor kultusza hazáján kívül elsősorban a dél-német parasztság körében bontakozott ki: kápolnákat, oltárokat szenteltek, jámbor társulatokat alapítattak a tiszteletére.

Hazánkban tudomásunk szerint ma már egyedül Tüskevárott él Izidornak bensőséges, eleven tisztelete. Hogyan, milyen közvetítéssel plántálódott ide és vált a falu fogadalmi ünnepévé, pontosan nem tudjuk. Aligha tévedünk azonban, ha földesúri, lelkipásztori kezdeményre, egyben az osztrák barokk példájára gyanakszunk.

Tüskevár népe 1774-ben kápolnát emelt Szent Izidor földmíves tiszteletére, amelyet freskókkal is díszítettek. Ezek sajnos, az idők folyamán tönkrementek. A napot a legutóbbi időkig ünnepnek tekintették.

Régi följegyzések szerint, amikor a kápolnát Hábor István bíró idejében fölszentelték, az összesereglett papokat a falu megvendégelte, de a mestereket, vagyis a kántorokat nem. Ezt teszi szóvá a következő egykorú versike:

Szent Pongrác -  Május 12.

Pongrác (Pancratius) a pan, azaz ‚egész’, a ‚kedves’ (gratus) és a ‚hamarabb’ (cities) szavak összetétele, s mintegy azt jelenti: ‚hamar egészen kedves’, mivel Pongrác már gyermekkorában az volt. Vagy amint a Glossarium mondja: pancras annyi, mint ‚rablás’, pancranarius ‚akit ostorozásnak vetnek alá’, pancras egy többszínű kő. Pongrác ugyanis zsákmányt rabolt a foglyoknak, alávetették a kínzás ostorcsapásainak, benne az erények sokszínűen ragyognak.

Pongrác igen nemes szülőktől származott. Frígiában veszítette el atyját és anyját. Ekkor Dénes, atyai nagybátyja gyámságára maradt. Együtt tértek vissza Rómába, ahol atyja nagy öröksége várt rájuk. Az ő negyedükben bujkált híveivel Kornél pápa, s tőle vette fel a keresztséget Dénes és Pongrác. Végül Dénes békében elhunyt, Pongrácot pedig elfogják, és a császár elé hurcolják. Pongrác ekkor mintegy tizennégy éves volt.

Azt mondja neki Diocletianus császár: „Gyermekem, nem szeretném, gonosz halállal kellene meghalnod! Te még kisfiú vagy, könnyen rá lehetett szedni téged. Mivel nemes vagy és egy számomra oly kedves embernek voltál a fia, kérlek, hagyj föl ezzel az őrültséggel! Úgy fogok bánni veled, mint saját fiammal.” Pongrác erre így válaszolt: „Ha a testem szerint gyermek vagyok is, szívemben vénséges vén vagyok. Az én Uram, Jézus Krisztus erejénél fogva annyit számít nekem a ti fenyegetésetek, mint ez a képmás itt, amit nézünk. Ezek az istenek, akiket szerinted tisztelnem kellene, csalók és saját nővéreik megrontói, akik még szüleiknek sem irgalmaztak. Ha ma ugyanez valamelyik szolgádról derülne ki, rögtön megöletnéd. Csodálom, hogy nem szégyelled tisztelni ezeket!”

A császár látta, hogy a gyermek legyőzte, s parancsot adott, hogy fejezzék le a Via Aurelián. Ez az Úr 287. esztendeje táján történt. Pongrác testét Cocavilla, egy szenátor felesége temette el nagy buzgósággal.

Tours-i Gergely mondja el, hogy ha valaki a vértanú sírjánál hamis esküt akart tenni, még mielőtt a kórus rácsához érkezett volna, megszállta az ördög és őrjöngeni kezdett, vagy a padozatra zuhanva életét vesztette. Egyszer két ember között egy nem jelentéktelen per folyt. A bíró jól tudta, melyik a vétkes, és az igazságvágytól vezérelve mindkettejüket Szent Péter oltárához vezettette. Kényszerítette a bűnöst, hogy annyira bizonygatott ártatlanságát esküvel erősítse meg, és kérte az apostolt, hogy valamiféle jellel mutassa meg az igazságot. Az ember megesküdött, és semmi baja nem történt. A bíró azonban ismerte csalárdságát, és az igazságvágytól hevítve így kiáltott: „Ez az öreg Péter vagy túl könyörületes, vagy az ifjabbnak akarja hagyni az érdemet. Menjünk az ifjú Pongráchoz, és kérdezzük meg őt!” Megérkeztek a sírhoz, és a bűnös ott is hamisan merészelt esküdni, de kezét nem tudta többé visszavonni, és hamarosan meg is halt. Ezért tartják mind a mai napig, hogy súlyos dolgokban Szent Pongrác ereklyéire kell megesküdni.

fordította: Madas Edit

____________________________________

Bálint Sándor

ÜNNEPI KALENDÁRIUM
 

Göcsejben fagyosnapok néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác (máj. 12, 13, 14) alakját és napjait a közép-európai, tehát a hazai néphagyomány is. Pongrác egyébként ókeresztény vértanú (†304), Szervác püspök (†384), Bonifác (†303) szintén mártír volt.

Évszázados paraszti tapasztalat szerinte ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti. A szorongás olyan erős, hogy szakrális kultuszuknak nincs nyoma: még patrociniummal, szoborállítással sem remélik, hogy jóindulatuk megnyerhető. Egyedül Szervác a kivétel, de – mint mindjárt látni fogjuk – tiszteletének más indítékai is vannak.

A három szenthez fűződő hagyomány így kizárólag naptári jellegű. Mindszent idősebb népe úgy véli, hogy e szentek úgy fagytak halálra: nyomorult betegeket a maguk ruhájába takargattak. Ezek megmaradtak, ők azonban belehaltak a névünnepükön hirtelen támadt hidegbe. A szegedi tanyák öregjei szerint a garabonciások valamikor el tudták űzni a fagyosszentek haragját, mert ezekben a napokban könyvükből ráolvastak az időre.

Pereked baranyai faluban mondogatják: sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz.^*

A rábaközi Vág népét a környékbeliek azzal ugrasztják, hogy a fagyosszentek nevét és ünnepét furfangosan decemberre írták át.^* Ha májusi fagy éri a szőlőt, Eger szőlőművesei így fakadnak ki: a fagyosszentek megszüreteltek.^*

Ha a fagyosszentek napjaiban az idő hidegre fordult, az eleki németek trágyát égettek és félreverték a harangokat.

Szent Pongrác - Május 12.

Pongrác Ruszt (Rust) középkori Egyed-templomának társpatrónusa.^* Ez a tisztesség bizonyára a vidék híres borkultúrájával függ össze: a szent tartsa tőle távol a kedvezőtlen időjárást.

Önálló hazai tiszteletéről, kódexirodalmi és ikonográfiai nyomairól nem tudunk. Feltűnik azonban jezsuita játékszínen: Sopron (1681), Zágráb (1724), Székesfehérvár (1737, 1759), Trencsén (1757).^*Mindenesetre a ritkásan felbukkanó Pongrác-keresztnév és a Pongrácz-családnév mutatja, hogy népünk az ünnepet így, önállóan is számon tartotta. Más családnevek: Pongor, Pongó, Pongorácz, erdélyi Pungur, Pungor.^*

Bálint Sándor

ÜNNEPI KALENDÁRIUM
 

Göcsejben fagyosnapok néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác (máj. 12, 13, 14) alakját és napjait a közép-európai, tehát a hazai néphagyomány is. Pongrác egyébként ókeresztény vértanú (†304), Szervác püspök (†384), Bonifác (†303) szintén mártír volt.

Évszázados paraszti tapasztalat szerinte ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti. A szorongás olyan erős, hogy szakrális kultuszuknak nincs nyoma: még patrociniummal, szoborállítással sem remélik, hogy jóindulatuk megnyerhető. Egyedül Szervác a kivétel, de – mint mindjárt látni fogjuk – tiszteletének más indítékai is vannak.

A három szenthez fűződő hagyomány így kizárólag naptári jellegű. Mindszent idősebb népe úgy véli, hogy e szentek úgy fagytak halálra: nyomorult betegeket a maguk ruhájába takargattak. Ezek megmaradtak, ők azonban belehaltak a névünnepükön hirtelen támadt hidegbe. A szegedi tanyák öregjei szerint a garabonciások valamikor el tudták űzni a fagyosszentek haragját, mert ezekben a napokban könyvükből ráolvastak az időre.

Pereked baranyai faluban mondogatják: sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz.^*

A rábaközi Vág népét a környékbeliek azzal ugrasztják, hogy a fagyosszentek nevét és ünnepét furfangosan decemberre írták át.^* Ha májusi fagy éri a szőlőt, Eger szőlőművesei így fakadnak ki: a fagyosszentek megszüreteltek.^*

Ha a fagyosszentek napjaiban az idő hidegre fordult, az eleki németek trágyát égettek és félreverték a harangokat.

Szent Szervác - Május 13.

FATIMAI JELENÉSEK

1916. máj. 13.-1917. okt. 13.:

három angyali és hat Mária-jelenés, melyet a 10 éves Santos →Lúcia, a 9 éves Marto →Ferenc és a 7 éves Marto →Jácinta látott. - 1916 tavaszán a 3 pásztorgyermek egy ifjút pillantott meg, aki a béke angyalának nevezte magát és imádságra buzdította őket.

Nyár közepén az angyal Portugália őrzőangyalaként mutatkozott be és áldozatokra buzdította őket. IX. végén az angyal az Eucharisztiával jelent meg, és megáldoztatta a 3 gyermeket.

1917. V. 13: jelent meg a Szent Szűz a Cova da Iria, 'a Béke völgye' lejtőjén, és kérte a gyermekeket, hogy imádkozzák a rózsafüzért és 6 hónapon át ugyanebben az időpontban jöjjenek el hozzá.

VIII. 13: a gyermekeket elzárva tartották, ezért a Szűzanya VIII. 19: jelent meg Valinhosban.

E jelenés helyén a magyarok építettek kápolnát, melyet 1956. VIII. 12: szteltek föl.

A Szűzanya imádságokat, áldozatot és engesztelést kért.

X. 13: kb. 70.000 ember jelenlétében történt a jelenés és a mindenki számára látható →napcsoda.

A fatimai jelenések egységet alkotnak, s hozzájuk tartozik még 1925. XII. 10: a pontevedrai jelenés, amikor a Szűzanya az engesztelő →elsőszombati ájtatosságot és 1929. VI. 13: a tuy-i jelenés, amikor Oroszország fölajánlását kérte.  
E fölajánlást 1942. X. 31: XII. Pius végezte el, 1964. IX. 21: a II. Vat. Zsinat 3. ülésszakának végén VI. Pál, 1984. II. 25: II. János Pál pápa a Szent Péter téren, a fatimai kegyszobor előtt a világ püspökeivel együtt megismételte úgy, ahogy azt a Szűzanya kérte.

A fatimai jelenések kivizsgálása 1929. IV. 14: fejeződött be, s a fatimai püspökökkel 1930. X. 13: hirdette ki hiteles voltukat.
II. János Pál p. 2000. V. 13: boldoggá avatta a látnokokat. Ko.La.

__________

Moresco, Luigi: Szemek, amelyek a Szűzanyát látták. Mi történt a fatimai látók lelkében a jelenések után? Ford. Békei Irén. Rákospalota, 1943.
Fatima nagy csodája. Írta J. J. Castelbranco. Ford. Csontos Gyula és Pintér Sándor. 2. kiad. Bp., 1944.
Élt egyszer Fatimában 3 kis gyerek. A fatimai látnokok rejtett és vezeklő élete. Írta C. Barthas. Ford. Gaál Ottó és Virág Gyula. Uo., 1944. (2. kiad. Uo. 1997, 3. kiad. 1998)
Fatima üzenete. Rákospalota, 1944. - Antalóczi 1991:63.

Szent Bonifác vértanú - Május 14.

Szent Bonifác (Bonifatius) vértanú szenvedése, aki Diocletianus és Maximianus császárok idején Tarsus városában szenvedett vértanúhalált, és Rómában, a Latinnak nevezett út mentén temettek el.

Egy Aglaes nevű nemes hölgy vagyonának volt a sáfára, akivel paráznaságba keveredett. Később isteni intésre töredelmesen megbánták bűnüket, és elhatározták, hogy Bonifác a vértanúk holttesteinek megkeresésére indul, hátha ily módon, engedelmesen szolgálván, imáik révén üdvöt nyerhetnek. Néhány nap múlva megérkezett Bonifác Tarsus városába, és azt mondta társainak: „Menjetek és kerítsetek szállást, én pedig megkeresem azokat, akik után nagyon vágyódom: a küzdő vértanúkat.” Odasietett tehát, és látta a boldogságos vértanúkat: az egyiket a lábánál fogva akasztották fel és tüzet gyújtottak alája, a másikat négy fa közé feszítve lassan kínozták, egy harmadikat vaskarmokkal hasogattak, a negyediknek levágták a kezét, az ötödiknek karót döftek a nyakába és annál fogva emelték a magasba. A gonosz pribék ily különféle gyötrelmeket eszelt ki vértanúságukra. Bonifác távolról szemlélte őket, és Krisztus szeretetétől hevítve kiabálni kezdett: „Nagy a szent vértanúk Istene!” Odafutva leült lábaikhoz, bilincseiket csókolgatta, és szólt: „Tapodjátok meg az ördögöt, Krisztus küzdő vértanúi! Csak még egy kicsit tartsatok ki! Rövid a szenvedés, amit örök nyugalom és kimondhatatlan megelégülés követ majd. E kínzások, amiket Isten iránti szeretetből elszenvedtek, csak ideig-óráig tartanak, egy pillanat alatt el is múlnak, és rövidesen az örök boldogság örömébe juttok, ahol Királyotok látásának örvendeztek, néki mennyei énekek dicséretét zengitek, az angyalok kórusában a halhatatlanság díszébe öltözve meglátjátok majd, amint az örök szenvedés poklában gyötrődnek pribékjeitek.”

Odanézett ekkor Simplicius bíró, székéhez vezettette Bonifácot, és megkérdezte, hogy kicsoda. „Keresztény vagyok – válaszolta –, Bonifác a nevem.” Feldühödött a bíró, felakasztatta, és testét addig szaggattatta vaskarmokkal, mígnem előtűntek csontjai; ezután hegyes nádakat szúrtak körmei alá. Istennek szent vértanúja az égre tekintve derűsen viselte a fájdalmakat. Látva ezt a gonosz bíró, szájába forró ólmot öntetett. A szent vértanú pedig ezt mondta: „Hálát adok neked, Uram, Jézus Krisztus, élő Isten fia.” Ezután a bíró üstöt hozatott, megtöltette szurokkal, és a szent vértanút fejjel lefelé a fortyogó szurokba tétette. Mivel ez sem ártott neki, megparancsolta, hogy fejezzék le. Erre nagy földindulás lett, és sok hitetlen tért meg Krisztus erejét látva a vértanúban.

Bonifác vértanú szolgatársai őt keresvén, körbejártak mindenütt, és hogy nem találták, mondogatták egymásnak: „Vagy paráználkodik, vagy egy kocsmában lakomázik.” Míg egymás között így beszélgettek, éppen szembetalálkoztak egy börtönőrrel. Megkérdezték: „Láttál-e egy idegen, római férfit?” Ő válaszolt: „Tegnap egy idegen férfit fejeztek le a stadionban.” Tovább kérdezték: „Hogyan nézett ki?” És leírták: „Tagbaszakadt és erős, sűrű hajú ember volt, skarlátszínű köpönyegben.” Ő erre azt mondta: „Akit kerestek, tegnap halt nálunk vértanúhalált,” Ám azok: „Az az ember, akit keresünk, parázna és részeges.” Mire amaz: „Gyertek, nézzétek meg.” Megmutatta nekik a boldogságos vértanú testét és drága fejét, és mondták a társak: „Ő az, akit keresünk, kérünk, add nekünk.” Az őr: „Ingyen nem adhatom.” Ötszáz aranyat adtak az őrnek, és megkapták a szent vértanú testét. Illatos balzsamokkal kenték be, értékes gyolcsokba tekerték, hordszékbe téve, örvendezve és Istent dicsőítve tértek haza. Az Úr angyala megjelent az úrnőnek, és elbeszélte a boldog vértanú történetét, ő pedig azon nyomban nagy tisztelettel sietett a szent test elébe. Méltó nyughelyet épített számára, és ott helyezte el, ötstadionnyi távolságra Rómától.

Bonifác Cilicia fővárosában, Tarsusban halt vértanúhalált május tizennegyedikén, és Rómában temették el július kilencedikén. Szent Aglaes pedig lemondott a világról és annak pompájáról, amije csak volt, szétosztotta a szűkölködőknek és a monostoroknak, és egész háza népét felszabadította a szolgaság igája alól. Ő maga meg szünet nélkül imáival és böjtjeivel oly nagy kegyelmet érdemelt az Úrjézustól, hogy az Ő nevében az erények jeleivel ragyogott. Még tizenkét évet élt szerzetesi öltözetben, jámbor cselekedeteiben tökéletesen, és az előbb említett vértanú mellé temették el.

fordította: Sarbak Gábor

Bálint Sándor

ÜNNEPI KALENDÁRIUM
 

Göcsejben fagyosnapok néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác (máj. 12, 13, 14) alakját és napjait a közép-európai, tehát a hazai néphagyomány is. Pongrác egyébként ókeresztény vértanú (†304), Szervác püspök (†384), Bonifác (†303) szintén mártír volt.

Évszázados paraszti tapasztalat szerinte ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti. A szorongás olyan erős, hogy szakrális kultuszuknak nincs nyoma: még patrociniummal, szoborállítással sem remélik, hogy jóindulatuk megnyerhető. Egyedül Szervác a kivétel, de – mint mindjárt látni fogjuk – tiszteletének más indítékai is vannak.

A három szenthez fűződő hagyomány így kizárólag naptári jellegű. Mindszent idősebb népe úgy véli, hogy e szentek úgy fagytak halálra: nyomorult betegeket a maguk ruhájába takargattak. Ezek megmaradtak, ők azonban belehaltak a névünnepükön hirtelen támadt hidegbe. A szegedi tanyák öregjei szerint a garabonciások valamikor el tudták űzni a fagyosszentek haragját, mert ezekben a napokban könyvükből ráolvastak az időre.

Pereked baranyai faluban mondogatják: sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz.^*

A rábaközi Vág népét a környékbeliek azzal ugrasztják, hogy a fagyosszentek nevét és ünnepét furfangosan decemberre írták át.^* Ha májusi fagy éri a szőlőt, Eger szőlőművesei így fakadnak ki: a fagyosszentek megszüreteltek.^*

Ha a fagyosszentek napjaiban az idő hidegre fordult, az eleki németek trágyát égettek és félreverték a harangokat.

Szent Bonifác - Május 14.

Bonifác nevét és ünnepét a régi Magyarországon nemcsak a fagyosszentek társaságában, hanem külön is számon tartották. Miséjét több középkori misekönyvünkben megtaláljuk. A Bónis, Bóné, Bóna, Bonó családnév nyilván a Bonifác származéka.

Homonna (Humenné) XV. században épült fraciskánus templomának Bonifác volt a patrónusa.^* A szentnek ereklyéit is őrizték a barátok. A későbbi titulus azonban Mindenszentek lett. Mindenesetre kérdés, hogy melyik Bonifácról van szó. E napon ugyanis az Egyház két Bonifác nevű szentjét is számon tartja. Még a németek nagy térítője, Fuldai Szent Bonifác (jún. 5) is számításba jöhet.

Bizonytalan a budai klarisszák hajdan üvegkoporsóban őrzött, barokk ízlés szerint felöltöztetett, Bonifác-ereklyéjének azonosítása is, amelyet a Binder-műhely metszetéről,^* egy birtokunkban lévő, talán unikumnak tekinthető röplapról ismerünk: Andächtige Bitt Seufzer zu den Blutzeugen Bonifacius, dessen H. Leichnam in den Gottes Haus deren W. W. L. L. Kloster Frauen in der Vöstung Ofen zur öffentlichen Verehrung aufgesetzt ist. A következő imádság csak általánosságokat mond: sem patronátusára, sem személyére nem történik utalás. Nem tudjuk azt sem, hogy II. József intézkedései során az ereklye hova került.

 Szent Korona ókeresztény vértanú - Május 14.

Korona ókeresztény vértanú. A tébai sivatagban szenvedett mártírhalált férjével, Viktorral együtt, aki katona volt. Passau közelében lévő temploma jeles búcsújáró hely. Főleg Bajorországban és Ausztriában tisztelik.^* Nevezetes a bécsi Am Hof-templom Korona-kultusza.^*

A régi ércpénzekre az uralkodói koronát is ráverték. Így jutott a névazonosság révén a szent ahhoz a már babonás megtiszteltetéshez, hogy szűkölködők, szerencsejátékosok, lottózók és kincsásók hozzá könyörögnek segítségért.

A kultusz nem tudott hazánkban gyökeret verni, de tiszteletének halvány nyomaival találkozunk. Egy Bagó Mártonnál megjelent német nyelvű ponyvairat^* imádságában (1863) szűkölködők, gondok között vergődők fordulnak Koronához. Bartalits Imre egyik kiadványjegyzékében magyarul is fölbukkan, kezünkben azonban nem fordult meg: Szent Corona asszony könyve. Kilenc napi ájtatosság a Szent Coronához

 Szent Pachomius egyiptomi remete - Május 14.

Pachomius egyiptomi remete. A híres Pachomiustól, a keleti szerzetesség atyjától való megkülönböztetésül, esetleg vulgáris latin szóelemzésből inkább Posthumius, Posthumus néven emlegetik.^*Miután korábbi életében takács, illetőleg kötélverő mesterséget folytatott, a szegedi kötélverő céhnek a XVIII. században ismeretlen előzmények után – védőszentje lett.^* A patronátus hazai és külföldi párhuzamairól nem tudunk.

Szent Zsófia és három leánya - május 15.

Úgy mondják, hogy Konstantinápolyban van a szent mártírok, Zsófia (Sophia) és három leánya, Hit (Fides), Remény (Spes) és Szeretet (Caritas) hatalmas temploma. Szent Zsófia a leányait Isten félelmében bölcsen nevelte. Az első tizenegy, a második tíz-, a harmadik nyolcéves volt, amikor letelepedtek Rómában. Zsófia vasárnaponként sorra látogatta az egyházakat, sok asszonyt megnyerve Krisztusnak.

Bevádolják őket Hadrianus előtt, akit szépségük annyira megragadott, hogy leányaivá akarta őket fogadni, ők azonban, mint a ganéjtól irtóztak tőle. Hitet először harminchat katona megverte, másodszorra mindenki szeme láttára kitépték mellbimbóit, és sebeiből tej, melléből pedig vér folyt. Felkiáltanak sokan, akik ezt látják, hogy a császár ítélete igazságtalan, a szűz pedig örvendezve ujjong. Harmadszorra izzó vasrostélyra helyezik a leánykát, de sértetlen marad. Negyedszerre egy olajjal és viasszal teli serpenyőbe teszik. Ötödszörre lefejezik.

Húgát, Reményt is előállítják, de nem volt hajlandó a bálványok előtt áldozatot bemutatni. Emiatt először zsírral, viasszal és gyantával teli üstbe vetik, és a kifröccsenő forró cseppek a hitetleneket égetik meg. Végül kard végez vele.

A harmadik leányt, Szeretetet, lévén ő a legkisebb, anyja bátorította, és Hadrianusnak ő sem hízelgett, nem is engedelmeskedett semmiben. Ezért az a gazember először kifeszíttette végtagjait, ízületeit szétszaggattatta, másodszorra megbotoztatta, harmadszorra megvesszőztette, negyedszerre tüzes kemencébe vettette, amiből hatvankönyöknyi láng csapott ki és hatezer bálványimádót ölt meg. A szűz pedig sértetlenül sétált a tűz közepében, s mint az arany, sugárzott. Ötödszörre tüzes fúrókkal fúrták át, és így a vértanúk győzelmi táncával, kard által jutott el a koronához.

A kiváló leányok kiváló édesanyja a jelenlevőkkel együtt eltemette földi maradványaikat, és a sírra borulva így kiált: „Vágyódom veletek lenni, drága leányaim.” Ekkor Zsófia békességben elköltözött, s az ott lévők kedves leányai mellé temették. Mindőjük gyötrelmét elszenvedve sokkal több volt, mint egyszerű vértanú. Hadrianus teljesen elsorvadva elerőtlenedett, és megvallotta, hogy Isten szentjeivel szemben igazságtalanságot követett el.

fordította: Sarbak Gábor

 Nepomuki Szent János - Május 16.

Nepomuki Szent János, népünk ajkán többfelé Jánoska, Csehország patrónusa, a Jézus-Társaság egyik mennyei pártfogója, egyúttal a középeurópai, magyarországi barokk jámborság, népi vallásosság kiváltságos alakja (1340–1383). Legendáját Illyés András előadásai nyomán mondjuk el.

János falusi parasztszülék kései gyermekének született. Amikor az ideje eljött, láttattanak némely szépen ragyogó lángok leszállani az égből, és a házat, melyben született, környülállván, megvilágosítani, az egész városbélieknek gyönyörködtető álmélkodására.

Pap lett belőle. Fényes tehetsége, jámbor élete hamar kitűnvén, a prágai székesegyház kanonoka, hitszónoka, a királynak alamizsnaosztogatója, az erényes királynénak pedig gyóntatóatyja lett. A kegyetlen természetű király Jánostól meg akarta tudni, hogy felesége miről gyónik neki, de hiába faggatta. Egy alkalommal az udvari szakács nem a király szájaíze szerint sült kappant szolgált föl, mire Vencel a boldogtalan embert nyársra kötöztette és elevenen kezdte süttetni. Az udvari emberek megrettentek, de szólani senki sem mert. János azonban keményen megdorgálta, mire a király börtönbe vetette, és ott számos napig éhen-szomjan tartotta.

Vencel azt hitte, hogy Jánost most már szóra tudja bírni. Követet küldött hozzá, aki elmondta neki, hogy a király bánja, amit hirtelenségből elkövetett és ebédre kéreti. Jánost a király nagy tisztelettel fogadta, de utána négyszemközt megint a királynéról, gyónásairól kérdezgette, ő azonban a gyónás szentségi pecsétjére hivatkozva, most sem árult el semmit. Erre Vencel kegyetlenül megkínoztatta, de cselekedetétől maga is megrettenve, elbocsátotta.

János ezután elzarándokolt a boleszlávi búcsújáróhelyre, ahol eljövendő, előrelátott újabb szenvedéseihez Mária segítségét kérte. Visszatérvén Prágába, a király megfenyegette: hallod-e pap, meg kell halnod, ha mindjárt elő nem számlálsz mindent, valamit néked gyónt Johanna. Haszontalan minden mentséged, el kell veszned. Az Istenre esküszöm, vizet iszol. Ezzel előre jelezte, hogy milyen halállal akarja elemészteni.

Elközelgetvén az éjszaka, kivezetteték Szent János a Moldava vizén való hídra, és megkötöztetett kezekkel és lábakkal, a király parancsolatja szerént, kegyetlenül a Moldava vizébe vetették. Krisztus Urunk mennybemenetele előtt való éjszakán, 1383. esztendőben. Így nyeré el a mártíromságnak koronáját.

A szent mártír halálát, melyet annyira kívánt titkolni Venceslaus, az Isten mindjárt csudák által kijelentette, és dicsőségessé tette: legottan a szent mártír testét a mennyei világosság körnülfogá, s az egész Moldava vízén ékesen tündöklő égő gyertyáknak számtalan sokasága láttaték úszkálni. Ahol pedig a szent mártír teste lassan-lassan a víz színén folydogál vala, ott magasabban kitetsző fáklyáknak és szövétnekeknek sokasága tündöklött, melyek szép renddel késérvén a szent testet, annak mintegy temető pompát és tiszteletet tettenek.

Egy barokk szentkép ezért magasztalja a 109. zsoltár szavaival: De torrente in via bibet, propterea exaltabit caput. Magyarul: a patakból iszik az úton, azért emeli magasra fejét.^*

Földi maradványait a prágai Szent Vitus-székesegyházban helyezték nyugovóra.

Írásban hagyták a régiek, hogy abban a házban, melyben Szent János született, az ő halála után senki nem alhatott, hanem egész éjszakát álom nélkül kényteleníttetett tölteni. Azért a Pomuk lakosai elrontván a házat, annak helyére a Szent János tisztességére kápolnát építettek... Bizonyos dolog, hogy midőn ártalmas szárazság vagyon és az sokáig tart, ha egyszer nagy kétszer közönséges processió rendeltetik ezen szentnek templomához, mindjárt kívánatos esőt nyernek...

Csudálatos dolog az is, és mindeneknél tudva vagyon, hogy aki a Szent János prágai hídon lévő temetőhelyét lábaival illeti, főképpen ha azt bal szándékból cselekszi, azon a napon el nem kerülheti, hogy valamikor gyalázatot és kisebbséget ne valljon... Egy tisztességes leányzó nagy merészséggel azt megtapodta. Midőn sok nép között hazamenne a leányzó, a prágai hídon hirtelen nagy forgószél támadván, úgy felfordította minden alsóruháit a fejére, hogy kimondhatatlan szégyent szenvedett sokaknak láttára...

Amikor a szenttéavatási pör során János tetemeit föltárták: a nyelve mint a szentgyónás titkainak felnyithatatlan tárháza, minden rothadás nélkül épen és friss színben találtatott. 1729-ben avatták szentté.

Eddig János legendája. Ami a tudományos kutatást illeti, kétségtelen, hogy a király megölette, a Moldva vizébe fojtatta. Oka azonban máig tisztázatlan. Hogy a gyónási titok vértanúja, az a néphagyomány nyomán csak később bukkant föl. Kétséges a királyi udvarban viselt papi hivatala is. Ezzel szemben biztos, hogy már kortársai is Krisztus vértanújaként tisztelték.^* Nekünk nem feladatunk e kérdések elemzése. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a régebbi korok a történeti igazság tisztázásában az élőszavas hagyományt is – tekintélyi ereje miatt – sokszor tekintették forrásnak. Mindenesetre hiányzik Nepomuki Szent János közép-európai kultuszának monografikus feldolgozása, bár több értékes részlettanulmánnyal már rendelkezünk. Sajnos, a cseh szakkutatások ismeretlenek előttünk.

*

Nepomuki Szent János tiszteletét a XVII. század folyamán, a csehországi vallásháborúk elmúltával jezsuiták készítik elő. János alakjában egyrészt a papság misztériumát, a gyónás szentségét akarták megdicsőíteni, másrészt szintén egy másik János, Husz nevével jelzett eretnekhagyományokat ellensúlyozni, népies jellegű jámborságban feloldani, és a csehek, de egyáltalán az egész Habsburg-birodalom népeinek tradíciótiszteletét és ezzel együtt dinasztikus hűségét építeni.

A kultuszt tehát a jezsuiták a barokk pasztoráció páratlan szemléletességével és lélektani eszközeivel terjesztik. A Társaság feloszlatása után, a jozefinista racionalizmus lelkipásztori hűvösségében aláhanyatlik ugyan, de a népi jámborságban talán csak Szent Anna tiszteletéhez fogható utóvirágzását éri meg.

*

Mit jelent Nepomuki Szent János a népnek? Elöljáróban feleljünk rá Illyés András szavaival: azokat szokta tapasztalhatóképpen esedezése által segéteni, kik gyalázatnak, vagy valami kisebbségnek veszedelmében forganak. És akik attól tartanak, netalán titkos vétkek és gonosz cselekedetek kinyilatkozzék. Sokan tapasztalták ezt az ő tisztelői közül. Azokat is segéti Szent János, kik veszedelmes szemérmetességtől viseltetvén, szégyenlik a szentgyónásban igazán megvallani tulajdon vétkeket.

Afelett mind a szülésben kínlódó asszonyok, mind a vízibetegségesek, mind a hideglelösök az ő esedezésének foganatosságát tapasztalták, amint bizonyítják az ő temetésénél emlékezetre fölfüggesztett ajándékok. Sőt némelyek csak a temetésén lévő kőről vakart porral is sok betegségekből meggyógyultak...

János nyelve sértetlen maradt. Ez tiszteletének egyik forrása, mintegy jelképe, mert ez a nyelv hallgatni tudott. Alig lehetett a XVIII. század sokfelől összeverődött új hazai társadalmának időszerűbb emberi feladata, keresztény kötelessége, mint János mennyei közbenjárásával egymás jóhírének tiszteletben tartása, egyben a kölcsönös bizalom légkörének, minden társadalmi élet alapföltételének biztosítása. Egy barokk imádság jó hírnek és névnek őrizetéért így könyörög János nyelvéhez:

Óh nagy szószóló és hathatós pártfogó, dicsőséges Nepomuki Szent János, kinek szentséges nyelve a fölséges Úristentül, úgy mint az ő szent neve dicséretének, mások jó hírének, nevének védelmező eszköze tovább háromszáz esztendőknél minden rothadás nélkül kegyesen megtartatott. Buzgó ájtatos csókkal tisztelem ezerszer ezt a szent nyelvet, azon kérvén Téged nagy alázatossággal, hogy minden gonosz, ellenem agyarkodó és utánam áskálódó nyelveket megzabolázni méltóztassál, nem engedvén, hogy magam vagy felebarátim becsületének lehessenek ártalmára. De egyszersmind az én nyelvemet is mind a szólásban, mindpedig az hallgatásban aképpen kormányozzad és igazgassad, hogy mind a kettő által az én szerelmes Istenemet itt a földön dicsérhessem, amott pedig a boldog örökkévalóságban szüntelen magasztalhassam. Amen.^*

A János tiszteletére alakult jámbor társulatoknak, amelyek leginkább jezsuita vezetés alatt – tudomásunk szerint – Temesvár (1724),^* Kalocsa (1750),^* Kőszeg (1761),^* Győr (XVIII. század)^* városában virágoztak, fő kötelességük éppen az emberek jóhírének tisztelete és megvédelmezése, küzdelem és fogadalom a pletyka és rágalom ellen.

*

Életéből, illetőleg vértanúságából érthető, hogy e társulatok mellett főleg a vízenjárók választották patrónusnak. A kultusz egyetemességére jellemző, hogy háttérbe szorította, szinte el is feledtette Szent Miklósnak, a vízimolnároknál pedig Szent Katalinnak még a középkorból eredő, de a hitújítás és hódoltság következtében megfakult tiszteletét. Napjának megülésénél erről még bővebben is szólunk.

A XVIII. század „modern” szentjei közül az ő tiszteletére szentelték a legtöbb új templomot, kápolnát, oltárt. Ezek a titulusok hazánk hódoltság utáni újjátelepülésére, társadalmi összetételére is jellemző fényt vetnek. A kultusz először a jezsuita városi központokban (Buda, Székesfehérvár, Besztercebánya, Temesvár), a német lakosság körében tűnik föl, de a szakrális kordivat hatására a mi népünk körében is kedveltté válik. Mint már mondottuk, népszerűségét dinasztikus ihlettsége is elősegíti.

Esztergom: Alsóvárad (Tekovsky Hradok), Bélabánya (kápolna), Buda (1944-ben megsemmisült: kápolna és kórház), Budaörs (1802), Búrszentgyörgy (Búrsky Jur, kápolna), Búrszentmiklós (Búrsky Mikulaš, kápolna), Cseke (Čaka), Csolnok, Dunaremete, Érsekél, Hegybánya (Pjerg, Štiavnické Bane), Hodrusbánya(Banska Hodruša), Hontszentantal (Antol), Karancsság (kápolna, 1757), Komárom (kápolna), Lakács(Lukačovce), Nagyherestyén (Chraştany), Nagymagasfalu (Hochštetno, kápolna), Patak (kápolna), Pozsonypüspöki (Biskupice pri Dunaji), Pozsonyszentgyörgy (Jur, kápolna), Pozsonyszöllős (Vajnory, kápolna), Révfalu (1776), Selmecbánya, Stomfa (Štupava, kápolna),,Szakolca (Skalica, pálosok), Szalatnya (Hontianska Slatina), Sziklabánya (Chropov), Tópatak (,Bansky Studenec, kápolna), Tótgurab (Slovensky Grob, kápolna), Tótmegyer (Palánikovo), Túrréte (Turá Lúka), Vajka (Vojka nad Dunajom, kápolna), Vágújhely (Nové Mesto nad Vahom, kápolna).

Nyitra: Alsómotesic (Dolné Motečice), Alsószernye (Dohé Srnie), Csaca (Čadca), Csákfalva (Kubra), Eremo, Felsőszúcs (Horná Súča), Istvánszabadja (Velká Lehota), Kisdivény (Malá Divina, kápolna), Lednic(Lednica), Nagyszlatina (Slatina nad Bebrovu, kápolna), Neszlény (Nesluša), Szentjánosháza (Hloža), Zsigmondháza (Orlove).

Besztercebánya: Vasberzence (Železná Breznica, 1715), Bartoslehota (Bartošová Lehotka, 1732), Besztercebánya (kápolna, 1727), Háj, Jálna (Jalna, 1767), Kékellő (Blaufuss, Krahula, 1806), Libetbánya(Lubietova, kápolna), Mezibrod (1790), Óhegy (Veteres Montes, Staré Hory, kápolna). Alsóturcsek (Turček, (1828).

Szepes: Árvaváralja (Podzamok), Csépánfalva (Štefanovce), Csütörtökhely (Quintoforum, Stvrtok pad Hornadom, kápolna), Kalács (Kolačkov, kápolna), Káposztafalva (Hrabušovce, kápolna), Késmárk (kápolna), Kluknó (Kluknava, kápolna), Ménhárd (Vrbov, kápolna), Nagyfrankvágása (Frankova). Szepesdaróc (Dravce), Szepeshely (Spišské Pohradie), Szepesolaszi (Spišska Vlahy), Szepessümeg (Smižany).

Rozsnyó: Ágostonlak (Zavadka, 1784), Garamkohó (Pohorella), Garamszécs (Polonka, kápolna, 1828), Kálnó (kápolna), Korompa (Krompachy, 1776), Mátranovák (1800), Mihálygerge (1776), Stósz (Štos). Az egyházmegye patrónusa.

Eger: Egerszólát (1734), Edelény (1750, kápolna), Fogacs (1776, kápolna), Jéke (1783, kápolna), Tiszaigar (1785), Cserépváralja (1788), Hejőkürt (1819), Bátor (1845, kápolna), Nagyhalász (1888), Négyes(1909), Nyírjákó.

Kassa: Szeszta (Cestice, 1738), Enyicke (Haniska, 1751), Beszter (Byster, 1765), Kiskemence (Kamienka, 1799), Palocsa (Plaveč pad Popradom, XVIII. század), Nagyzseb (Žbince, 1804), Pécsújfalu (Pečovská Nova Ves, 1815), Kásó (Kašov, 1816), Gödrös (Krivoštany, 1816), Vehéc (Vechec, 1817), Alsószalók (Nižny Slavkov, 1821), Berzevice (Brezovica, 1834), Petróc (Petrovce, 1935).

Szatmár: Rónaszék (Romna-Sarat, 1814), Rahó (1825), Pusztadobos (1841), Felsődomonya (Onokovce, kápolna), Gilvács (Gilvaci), Kőrösmező (Jasina, kápolna), Lajosvölgyihuta (kápolna), Mezőpetri (Petresti, kápolna), Tiszaújlak (kápolna), Vállaj (szőlőhegyi kápolna), Várpalánka.

Veszprém: Balatonhídvég (kápolna), Enying (1838), Gyulafirátót, Kisberki (kápolna), Kiskomárom(kápolna), Lovászpatona (1884), Marcaltő (1774), Mesztegnyő (1757), Monostorapáti (1759), Nagyesztergár(1796), Nagykanizsa, Nemesrádó (kápolna), Öreglak (szőlőhegyi kápolna), Öskű (kápolna), Padár (kápolna), Szólád (1775), Vízvár (1854), Zalacsány (kápolna), Zirc (1929, kápolna).^*

Győr: Árpás (kápolna a Rába partján, 1780), Bábolnapuszta (kápolna), Dunaalmás (1754), Győr (kápolna a Rábca-hídnál, a hajdani vámház mellett), Moson (XVIII. század), Peresznye (kápolna), Sopron (kápolna).

Szombathely: Nagycsákány (XVIII. század), Csénye (XVIII. század), Bándol (Weiden), Izsákfa (1798).

Székesfehérvár: Dunabogdány (1724), Székesfehérvár (1751, jezsuiták), Sárosd (1824), Velence (1827, kápolna), Árkipuszta (XVIII. század), Vereb.

Pécs: Németbóly (1746), Laskafalu (1749), Dunaföldvár (1763), Felsőhidvég (1770), Várong (1775), Bátaszék (1776, kápolna híd mellett), Baranyavár (1781 kápolna), Aparhant (1783, kápolna), Várdomb (1787), Bükkösd (1796), Nagyhajmás (XVIII. század), Véménd (1812, kápolna), Drávasztára (1851, kápolna), Bár(1864), Sióagárd (1887), Pincehely (kápolna), Ladomány.

Vác: Gödölő (1777), Rákoscsaba (1762), Törtel (1765), Rákospalota (1777), Alsótold (1805), Ceglédbercel (1807), Csanytelek (1807), Ányás (1807), Alag (1906), Derekegyháza, Nógrádsáp, Gyömrő, Danaharaszti, Dunavecse.

Kalocsa: Dunapataj (1761), Zombor (1758, kápolna), Horgos (1776), Katymár (1809), Paripás (Paraputy, 1818), Baja (1876, kápolna).

Csanád: Temesvár (1733)^*, Perjámos (Periam, 1722), Csanádpalota (1773), Párdány (1801), Károlyfalva(Karlsdorf, Banatski Karlovac, 1806), Körösbökény (Buteni, 1818), Backóvár (Bakova, 1825), Németelemér(Nemački Elemir 1825, kápolna), Tiszafa (Eibenthal, 1846, lakóinak zöme cseh ajkú volt a századfordulón), Torda (1848), Kisteremia (Albrechtsflor, Teremia Mica, 1855), Szörénybúzás (Weitzenried, Garnic, 1856), Makó (1857, kápolna)^*, Nagybecskerek (1868), Temesrékas (Recas, 1868, kápolna), Csősztelek (Čestereg, 1880), Dognácska (Dognecea, 1884), Öthalom (Glogovaţ, 1886), Lippa (Lipova, 1889), Csákova (Ciacova, kápolna), Temesújfalu (Neudorf, kápolna).

Nagyvárad: Tenke (Tinca, 1810), Sályi (Saueu, 1834), Szilágycsehi (Cehul Silvanei).

Erdély: Gyulafehérvár (kikötő), Boica (Boiţa), Zalatna, Farkaslaka (Lupeni), Felsőtömös (?), Szék (Sic), Vöröstorony (Turnu Rossu), Naszód (Nasaud), Vízakna (Ocna Sibiului), Kide (Chidea), Kolozs (Cojocna), Görgényüvegcsűr (Glajarie), Csíkkozmás (Cozmeni), Csíkbalánbánya (Balan).

*

A Szentháromság és Szeplőtelen Fogantatás mellett, olykor ezeknek hódoló mellékalakjaként, Nepomuki Szent János szobra a maga artisztikus-szakrális atmoszférájával egyik legjellegzetesebb téralkotó eleme a magyar, illetőleg közép-európai barokk városképnek. Megtaláljuk azonban egykorú házak homlokzati fülkéjében, útfélen, kutak, hidak mellett, magukon a hidakon, kompok tövében, vízjárta helyek szélén is.

Alighanem Magyaróvár köztéri szoborkompozíciója (1744) a legmonumentálisabb hazai János–emlékünk, domborműves jelenetekkel: hallgatja a királyné gyónását, a király püspökséggel kínálja meg, a Moldvába ölik. Egyúttal azonban pestisemlék is: Antal, Sebestyén, Károly szobrát, Rozália domborművét is ott látjuk az alkotáson, amely háromszögű alaprajzával még a Szentháromságra is emlékeztet.

János első szegedi szobrát még a XVIII. században, nyomban a szenttéavatás után állították a vár előtt, a tiszai hajóhídnál, a mostani közúti híd ősénél. Kiss István alsóvárosi barát szentföldi útinaplójában^* így emlékezik rá: „Ha megindulnék Szegedről a Tisza vizén, akkor a szárazföld tapodása nélkül is elmehetek Alexandriába mindenkor vízen. Innét pedig egész Amerikában, Affrikában, sőtt Indiákban is, és úgy intézhetném az utazást, hogy négy esztendők alatt egész a földnek kerekségét megkerülhetném Szegedről mindenütt vízen, és ismét Szegeden ugranék ki az Vár alatt való Nepomucénos Szent János képénél, vagy ahol tetzene, ha mindjárt a Boszorkányok Szigetinél is. Aki ezt nem hiszi, próbállya, és amint írom, úgy tapasztallya.”

Felsővárosban a szegedi víziélet szívében, a parti sópajták szomszédságában hatalmas köztéri szobra állott, amelyet a nagyvíz (1879) döntött össze. János napján felvirágozták, szívalakú lámpáját kivilágították. A koplaló, vagyis fuvarosok várakozó helye volt ezen a téren, és így János mintegy a koplalósok, fuvarosok védőszentje is lett, akik beülvén a sarki kocsmába, ökrüket, szekerüket kint magára hagyván, ezt dalolgatták:

Ma Szent János napja, én vagyok Zsuzsánna. <table class="sor" style="width: 100%

vasárnap 18 május 2025 at 0000 - Szent Venánc Beküldte: szentkoronaorszaga.hu  Kategória: Szentek és boldogok  Mikor vasárnap 18 május 2025 at 0000 Vége kedd 19 január 2038 at 0314 Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM  Szent Venánc - Május 18. Venánc fiatal római vértanú, Decius császár idejéből. Élete teljesen a legendák homályába vész. Ifjú római lovagként zászlóval és vérttel szokták ábrázolni.* Hazai kultuszának a középkorban semmi nyoma, csak a barokk időkben tűnik föl néhány szoborkompozíción. Tiszteletét Itálián, Camerino városán kívül, nyilván a Venantius-venator szóegyeztetésnek köszönheti. A váci Gombáspatak híres barokk hídjának szentjei között ott találjuk Venáncnak, mint a vadászok patrónusának szobrát is. Talán Géza és László hajdani legendás váci vadászata járt gróf Forgách Pál püspök eszében, amikor állíttatta (1759). Felírása: S. VENANTI, PER RUPES SAXA VEPRES VENATUS IUVA NOS SINE LAPSU VENARI* Ott látjuk Bogyoszló (Sopron) egyik útszéli keresztjének (1808) mellékalakjaként. Szobra áll Lövőn is (1750).* Talán ezeket is az udvari vallásosság ihlette. Venánc megjelenik a heroizáló jezsuita iskoladráma hősei között is: Zágráb (1721), Besztercebánya(1727), Rozsnyó (1752), Nagyszombat (1763).*

hétfő 19 május 2025 at 0000 -  Szent Ivó Beküldte: szentkoronaorszaga.hu  Kategória: Szentek és boldogok  Mikor hétfő 19 május 2025 at 0000 Vége kedd 19 január 2038 at 0314 Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM  Szent Ivó - Május 19. Ivó Bretagne szülöttje (1253–1303), aki a szegények ügyeit nagy bölcsességgel, jogi tudással és szeretettel védelmezte mind az egyházi, mindpedig a világi bíróságok előtt. Középkori egyetemek jogi karának, továbbá a jogtudósoknak, jogászoknak, ügyvédeknek, törvénybemenőknek védőszentje* A római S. Ivo, a vele összefüggő Sapienza néven emlegetett egykori pápai, most állami egyetem (1303) barakk temploma az ő oltalma alatt áll. Tisztelete főleg a jezsuita barokk, vagy a Collegium Germanico-Hungaricum magyar növendékeinek közvetítésével hazánkba is eljutott, de szélesebb társadalmi körökben nem vált egyetemessé. A nagyszombati, majd pesti egyetem jogi karának ő volt a patrónusa. 1695-től kezdve ünnepélyesen ülte meg névünnepét: vagy valamelyik professzor, vagy egyik kiváló hallgató méltatta Ivó érdemeit.* Így volt a XVIII. században is. Trencsénben színjátékkal* is ünnepelték (1729). A kiscelli trinitárius templomnak az óbudai templomba került oltárképe Ivót úgy ábrázolja, hogy a szegények írásbafoglalt kérvényeit angyalnak nyújtja át, mintegy mennyei elintézés végett. Oltára állott a budavári Nagyboldogasszony templomban is, amely a XVIII. században tudvalevőleg a jezsuiták kezén volt.* Az Ivó név a régi, jókedvű, mulatós jurátusokban rokon képzeteket szült. Egy Szeged környékén, Szőregen följegyzett félnépivé vált diákdal* szerint:   E szép szóra: jurátus, jurátus, Ej de ráillik a tus, a bor tus! Többet ér ez mint a jus, mint a jus, Élj hát vele jurátus, jurátus. Ősapánk is szent Ivó, szent Ivó, Nem volt soha vízivó, vízivó. Hogy éltében tusozott, tusozott, Azért szentté változott, változott.

vasárnap 25 május 2025 at 0000 - Szent Orbán Beküldte: szentkoronaorszaga.hu  Kategória: Szentek és boldogok  Mikor vasárnap 25 május 2025 at 0000 Vége kedd 19 január 2038 at 0314 Jacobus de Voragine LEGENDA AUREA  Válogatta, az utószót, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Madas Edit  Fordította Bárczi Ildikó [et al. Szent Orbán - Május 25. Az Orbán (Urbanus) jelentése: ‚finom viselkedés’ (urbanitas), vagy az ur, azaz ‚világosság’ vagy ‚tűz’ és a banal, azaz ‚válasz’ szavak összetétele. Világosság volt tisztes életvitelében, tűz volt lángoló szeretetében, válasz volt tanítása mélységében. Világosság volt vagy fény, mivel a fény kellemes a ránézésben, szellemi a lényegében, égi a helyzetében, hasznos a tevékenységében. Így ez a szent szeretetre méltó volt életvitelében, szellemi a világ megvetésében, égi a szemlélődésben és hasznos a hit hirdetésében.   Orbán Calixtus pápa utóda volt. Az ő idejében kegyetlen keresztényüldözés folyt mindaddig, míg Alexander nem lett a császár, akinek anyját, Ammaeát Origenes térítette keresztény hitre. Ammaea könyörgéseivel vette rá Alexandert, hogy hagyjon föl a keresztények üldözésével, Almachius, Róma prefektusa azonban – ő fejeztette le Szent Cecíliát is – kegyetlenül acsarkodott a keresztények ellen: kinyomoztatta Szent Orbán hollétét, akit egykori szolgája, Carpasius segítségével, három pappal és három diákonussal együtt meg is találtak egy barlangban, és börtönbe vetette őket. Ezután maga elé vezettette Orbánt, és a szemére vetette, hogy a szentségtörő Cecíliával, továbbá Tiburtiussal és Valerianussal, emez előkelő férfiakkal egyetemben ötezer embert vezetett tévútra. Később Cecília vagyona felől tudakozódott, „A szentek elleni dühöngésedben, úgy látom, inkább a kapzsiság vezet téged, semmint az istenek tisztelete. Cecília vagyona a szegények keze által az égbe szállt” – válaszolta Orbán. Szent Orbánt és társait ólmos korbáccsal megverték, ő azonban az Úr nevét, „Elyon”-t hívta segítségül. A prefektus nevetett: „Bölcsnek akar látszani ez a vénember, ezért mond ismeretlen szavakat.” Mivel azonban nem tudták legyőzni, ismét börtönbe csukták őket. Ott Szent Orbán három tribunust, akik eljöttek hozzá, és a börtönőrt, Anolinust megkeresztelte. Mikor a prefektus meghallotta, hogy Anolinus keresztény lett, megparancsolta, hogy vezessék elő és fejezzék le, mert megtagadta az áldozatbemutatást. Társaival együtt Szent Orbánt is egy bálványszobor elé vezették, és sürgették, hogy mutasson be tömjénáldozatot. Orbán imájára azonban a szobor ledőlt, és megölt huszonkét papot, akik a tűznél segédkeztek. Akkor összevissza szaggatták a keresztényeket, utána ismét áldozatbemutatáshoz vezették őket, de ők leköpték a bálványt, majd békecsókot váltva, homlokukat kereszttel megerősítve fogadták a halálos ítéletet, Alexander császár idején, aki az Úr 220. esztendeje táján kezdett uralkodni. Carpasiust rögtön elragadta egy ördög és megfojtotta, közben pedig ócsárolta isteneiket, és akarata ellenére dicsérte a keresztényeket. Armenia, a felesége ezt látva, lányával, Lucinával és egész háza népével együtt fölvette Fortunatus paptól a keresztséget, és a szentek testét tisztességgel eltemette.  fordította: Sarbak Gábor __________________________________ Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM   Szent Orbán - Május 25. Orbán, népiesen Urbán (†230), családnevekben: Orbók, Orbó, Orba, Orkó, Oros.* Középkori hagyomány szerint pápaként ő rendelte el, hogy a miseáldozat kelyhét és tányérkáját (patena) aranyból vagy ezüstből készítsék. Ezért kehellyel, később szőlőfürttel a kezében szokták ábrázolni. Részben ezért választották a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusuknak. Így Tolna egyesült asztalos és kádárcéhének zászlaján (1822) Orbán látható.* Orbán népi kultuszának forrása alighanem az elzászi szőlővidék. Kialakulását a IX. században Sixtus és Cecília tiszteletére alapított ersteini apácakolostornak Orbán-ereklyéi ihlették. Innen sugárzott Franciaországba, de főleg a Rajnavidékre, illetőleg a németrómai birodalomba, majd adataink szerint a középkor legvégén hazánkba. Terjedését elősegítette a híres középkori jogkönyv, a Sachsenspiegel is, amely Orbán ünnepét a nyár kezdő napjaként tartotta számon. A szőlőhegyeket nyilvánvalóan ezért helyezték – miután a nagyja munkát már elvégezték – az elkövetkezendő viharos nyári időszakokban a szent pápa oltalma alá.* Legtöbb nyugateurópai népnél manapság élnek azok az időjárási szentenciák, amelyeket hazánkban is emlegetnek. Ezekről még szó lesz. Egyes nézetek szerint Orbán tisztelete a római Bacchus-kultusz helyére lépett, az összefüggés azonban nehezen tisztázható. Az Orbán napjára annyira jellemző, könyörgő célzatú körmenetek, szőlőbe vonulások ünnepi hangulatában, kedvezőtlen időjárás esetén a szent megszégyenítésének mozzanata is jelentkezik, hogy ezzel is kényszerítsék patrónusi kötelességeinek teljesítésére. Orbán szőlővédő patronátusáról az Érdy-kódexben olvasható legendája* még nem szól. Első hazai adatunk Szkhárosi Horvát Andrásnál* bukkan föl:   Trinck Urbán, sokszor részegségben mondják, Bornak bőségét mert ő tüle várják.   Komáromi Csipkés György említi,* hogy Orbán napján körülhordozzák a szent faképét, azaz szobrát, de csak akkor, ha tiszta idő van. Ha esik, meghempergetik a sárban. Erről még szó esik. Az Orbán-kultusznak egyik legrégibb, de legmonumentálisabb emléke Kassa főterén, a székesegyház mellett álló Orbántorony,* amely 1628-ban épült egy hatalmas, Szent Orbán tiszteletére szentelt harang számára.   A torony keletkezésének körülményeit a kapu fölé helyezett egykorú márványtábláról tudjuk meg:   EXSTRUCTAE, CUPIENS SPECTATOR NOSCERE TURRIS AUTHORES, FLEXO LUMINE PERCIPIES. NAMQUE SENATORUM CLARO CUM JUDICE CLARUS, QUEM PENES IMPERIUM TUNC FUIT, ORDO MICAT. NULLA SUPERSTITIO MEA FORSITAN AERA FATIGET; SED VERUS VERAE RELIGIONIS AMOR. O BENEDICTA TRIAS! TANTO, FAC, DOGMATA, PLAUSU, UT MEA PER COELUM VERBERA SACRA TONENT. ANNO DOMINI MDCXXVIII. JUDEX STEPHANUS ALMÁSY.   Magyarul: Ha ismerni akarod ó néző, e felállított torony alapítóit, ide vetett tekintettel megtudod. Mert itt ragyog a bíró és a szenátorok dicső sora, akiknek kezében volt ekkor a hatalom. Ne holmi vakhit fárassza ércemet, hanem az igaz vallás szeretete. Ó áldott Háromság! Add, hogy oly tetszésre találjanak tanaid, hogy az egeken át harsogjon ütésemnek szent szava. Az Úr 1628. esztendejében. Almásy István bíró. A hatalmas méretű harangot Illenfeld Ferenc harang- és ágyúöntő 1557-ben készítette az 1556. évi nagy tűzvészben megolvadt harangok maradványaiból. A harang valóságos remekmű. „Vállpárkányán szalagdíszek futnak körül: egymásba fonódó halfarkú szirének, a zivatarok és viharok megszemélyesítői, lejjebb pedig borágak és puttonyos szőlőszedők reliefjei. Ezek az emblémák a kassai polgárok jövedelmének egykori forrására, a szőlőművelésre utalnak. Ezért ajánlották föl harangjukat is Szent Orbánnak, mint a szőlők védőszentjének, hogy közbenjárásával óvja meg termésüket a szirének által jelképezett záportól, jégesőtől, és vihartól.” A harang derekán a keresztfán függő Jézus, Mária és János alakjával. Vállpárkányán két reneszánsz szalagdísz között Izaiás prófétának Kassa pusztulására utaló verse: OMNIS CARO FOENUM ET OMNIS GLORIA EIUS QUASI FLOS AGRI. VERE FOENUM EST POPULUS. 1556. EXSICCATUM EST FOENUM ET CECIDIT FLOS. VERBUM AUTEM DEI NOSTRI MANET IN AETERNUM. ESAI XL. – Magyarul: Minden test olyan, mint a fű és minden szépsége, mint a mező virága. Valóban olyan a nép, mint a fű. Kiszárad a fű és elhervad a virág, de Istenünk szava örökké megmarad. Az ülőgyűrű alsó peremén a felajánlás körülményeiről olvasunk: ANNO. CHRISTI: MDLVI. QUO. COMETAE. DUO. VISI. AC. REBELLIUM. ALIQUOT. REGNI. PROCER. CONTRA. MAJ. REG. INVALESCEBAT. CONSPIRATIO. HAEC. REGALIS. URBS. CASSOVIA. EX. HORRIBILI FLATU. PROXIMA. DIEM. XXIII. APRILIS. SEQUENTE. UNA. CUM. SACRIS. AEDIBUS. AC. SPECIOSIS. AEDIFICIIS. FERE. TOTA. CONFLAGRAVIT. CUJUS. CALAMITATIS. UT. ET. POSTERITAS. MONUMENTUM. AGNOSCERET. HOC. OPUS. EX. FRAGMENTIS. CAMPANARUM. IGNE. FURENTE. CONFRACTARUM. INCLITUS. SENATUS. JUDICE. EMERICO. PATSCHNER. PRO. COMMUNI. ECCLESIE. COMMODO. FIERI. FECIT. ANNO. SALUTIS M. D. LVII. FRANCISCUS. ILLENFELD OLMUCIENSIS. CASSOVIAE. ME. FUDIT. ANNO. M. D. LVII.* Monok Orbán-ereklyéjét a pápa ajándékozta (1773) Andrássy István grófnak,* nyilvánvalóan szőlőoltalmazó célzattal.   Hogy Orbán közbenjárását megnyerjék, a szőlőhegyeken szobrot, kápolnát szoktak emelni a tiszteletére, képét pedig olykor ráfestik, ráfaragják a borsajtóra, hordóra. Ilyen hordóvégeket a soproni és győri múzeumban is láttunk. Az egri, 1703-ban alakult kádár céhnek Medárddal, a szegedinek Szent Annával együtt ő volt a patrónusa. A gyöngyösi kádárok máig misét mondatnak a helybeli Orbán-templomban. Jezsuita barokk kultusza teljesen kiveszett a város emlékezetéből. Ismereteink szerint Orbán szobra áll Csongrád, Bácsalmás, Mélykút, Palics, Bátaszék,* Gyimes (Jelence) kápolnájában, illetőleg határában. Képét láttuk (1940) az északi szőlőhatáron Körtvélyes templomában, Rozsnyó közelében. Fölirata: S. URBANUS. DELIS VIRTUTUM RESPICE DE COELO, VISITA VINEAS ISTAS ET PERFICE EAS QUAS PLANTAVIT DEXTERA TUA. CURAVIT ANTONIUS HORVÁTH CASTELLANUS ARCIS K. HORKA. AO. 1754. Magyarul: Szent Orbán, Dicsőség Istene, nézz le az égből, tekintsd e szőlőket és juttasd jó végre, amit jobbod ültetett. Állíttatta Horváth Antal krasznahorkai várnagy. Prokop Péter Bácsszőllős kápolnájában modern Orbán-freskót festett. Az Orbán napja körül elhűvösödő időjárás az éppen virágzó szőlőnek ártalmára szokott lenni: segítsen tehát hívein. Szegedi öreg parasztok ezért szokták tréfás-bosszúsan mondogatni, hogy azt is agyon kellett volna ütni, aki Orbánt beletette a kalendáriumba. Egy Szőregen följegyzett hagyomány szerint, amikor a kalendáriumot csinálták és a szenteket belerakták, Orbán a kocsmában mulatott. Későn ment haza. Kérdezte, hogy az ő neve hova került? Amikor megtudta, hol van, azt mondotta, hogy miért nem tették a tél közepére, akkor bele tudta volna fagyasztani a borjút a tehénbe, az asszonyba pedig a gyereket. A zalai Kethely faluban* még a századforduló táján is úgy vélték, hogy Orbán után már nem kell a fagytól tartani. Ugyanis a füst egyenesen emelkedik fölfelé, mert Orbán eltávozott a tűzhelyről. Igaz ugyan, hogy nem jószántából, mert amelyik házban csak öregasszony volt, az mindenütt seprőt ragadott e napon, hogy Orbánt elűzze. Először a tűzhelyről verte le, azután a konyhából kergette ki, és az utcaajtóig űzte, folytonosan ütvén a seprővel a földet. Miután kiűzte, boldogan dicsekedett a házbeliek előtt: na gyerekek, Orbánt kiseprőztem, nem lesz többé hideg. Hasonló szándékkal söpörte le a tűzhelyet a kaposvári gazdasszony is.* Göcsejben úgy tartják, hogy amíg Orbán a kemence hátán ül, a nadrágot nem szabad elhagyni, levetni.* A kiskanizsaiak szerint Orbán löki le a macskát a kályháról: most már jön a meleg idő. Pölöskefői mondás: ha Orbán le nem száll a tűzhelyről, akkor lelökik, vagyis hogy már jöjjön a jó idő, Gutorföldi tréfás hiedelem szerint ő ereszti ki zsákjából a legyeket. Nemeshetésiek szerint a dongókat. Ha ezen a napon szép az idő, akkor Tamási népe ezt mondogatja: Orbán leszállt a tűzhelyről. Így vélekedik egyébként Németpróna (Slovenské Pravno) német népe is.* A zamárdiak szerint, amilyen Orbán napja, olyan lesz az ősz is.   *   Nyitraújlak (Ujlok) szlovák–magyar népe körmenetben szokta fölkeresni a szőlőkben álló Orbán-szobrot. Ha az idő jó, akkor megkoszorúzzák, felvirágozzák, ha pedig nem, kövekkel is megdobálják. Nagykér (Velky Kyr) magyar népe szintén körmenettel tiszteli meg a szőlőhegy tövében álló Urbánkaszobrát. A kezében tartott edénybe frissen ért cseresznyét raknak. Visszaindulóban a szőlőcsőszök lövöldözni szoktak. Ennek gonoszűző célzata kétségtelen. Mór német szőlősgazdái Orbán szobrát borral szokták megöntözni, ha napján szép az idő. Ha azonban esik, akkor leköpködik. Tréfás helyi hagyomány szerint Orbán szobrát a jászberényiek megpálcázták, botjukkal ütlegelték, amikor egyszer a nevenapjára fagyot hozott. Csátalja német népe még századunk elején is a dávodi út mentén álló Orbán-szobrot körmenetben, fúvós zenekar kíséretében szokta fölkeresni. Ha Fagyosszentek táján nem érte fagy a szőlőket és Orbán napján is kedvezett az idő, akkor zengett a muzsika, szólt a nóta, a szobrot pedig a magukkal hozott színborral bőségesen megöntözték. Ha azonban hűvös volt, vagy a szőlő már elfagyott, akkor drink Urban, drink Urban kiáltozással a feneküket verték a szobor felé.* Ha Orbán napján esett az eső, a régi csongrádiak borosüvegeiket ezzel az esővízzel töltötték meg, hogy szüretkor is megteljenek. Ha pedig meleg van, akkor bábolnai tanács szerint a vincellérrel ne állj szóba.*Nyilván azért, mert a kedvező szüreti előjel miatt fönnhordja az orrát. Orbán napja Zalatárnok ősi fogadalmi ünnepe. Katona Lajosnak föltétlenül igaza van,* amikor Tóth Bélának Dóczi Orbán egri püspök személyéhez fűzőit szellemes magyarázatával* szemben, régi szólásunkról: föltette az Orbán süvegét, azaz felöntött a garatra, azt állítja, hogy ez a süveges szent napján ivott áldomással függ össze.   Patrociniumok: Esztergom: Búrszentgyörgy (Bursky Svety Jur), Egeg, Esztergom, Garamszőllős, Ipolydamásd, Modor(Modra), Nagycétény (Velky Cityn), Nemespann, Sempte (Sintava), Stomfa (Stampfen, Štujava), Szakolca(Skalica), Szécsény, Udvard, Ürmény (Urmin), Verebély. Nyitra: Nyitra (Csermánhegy), Mocsonok, Zobor. Eger: Gyöngyös (középkor). Kassa: Tapolybeszterce (Bystré 1717). Győr: Rödöny (Riedlingsdorf 1697). Veszprém: Marcali. Pécs: Bátaszék (1754 előtt, egyúttal pestisemlék is). Székesfehérvár: Adony, Mór, Pomáz. Vác: Szandaszöllős. Kalocsa: Bácsszöllős. Csanád: Versec (Vršac, 1826). Szatmár: Krasznabéltek (Beltiug). Szentorbánhegy helynévvel Csáktornya és Alsódabas közelében találkozunk. Aligha kétséges, hogy a budai Orbánhegy is hajdani szőlőkultúra emlékezetét őrzi.