Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Egyházi ünnepnapok Kapcsolat:level
Mikor péntek 03 április 2026 ettől 0000 eddig 2355
[html]
Bálint Sándor
ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Nagypéntek 2026.
Nagypéntek a csíki székelység ajkán itt-ott hosszúnap, az északi csángókén aszupéntek,* ősi egyházi hagyomány nyomán nagyszombattal együtt a böjt és gyász napja. Mégsem pirosbetűs ünnep: Krisztus nem a Kálvárián, hanem húsvét hajnalán dicsőült meg. Viszont kálvini felfogás szerint a megváltást már Krisztus kereszthalála meghozta. Ezért a református egyház nagypénteket tekinti legnagyobb ünnepének.
Nagypénteknek a hivő katolikus néphagyományban több egymással állandóan vegyülő, újabbnál újabb változatokat termő megnyilatkozása van. Természetesen a passió, népiesen pársió, pásió emelkedik ki, vagyis Jézus kínszenvedése és kereszthalála, továbbá a keresztnek és az arma christi néven összefoglalt kínzóeszközöknek legendában, énekben, elmélkedő imádságban épületes szándékkal való számbavétele. Igen jelentős a passiónak a misztériumjátékokban, felvonulásokban, Mária-siralmakban való fölidézése, elsiratása is.* Mindezeket legtöbbször már nem a kánoni evangélium, hanem az apokrif hagyomány, legenda és látomás ihlette. Kívül kerül a liturgia kötelékén, bár nem szakad el tőle.
A kínszenvedésről való ájtatos megemlékezés természetesen nincs kötve a nagyböjthöz, nagyhéthez, nagypéntekhez, bár ez az időszak szentesíti. Alkalomszerűen sorrakerül pénteki napokon, a Szentkereszt és a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepein, továbbá búcsújáró helyeken végzett ájtatosságokon, halotti virrasztásokon, mindennapos magánáhítatban is.
Jézus a keresztet hordozván, kiméne azon helyre, mely agykoponya helyének mondatik, zsidóul pedig Golgotának (János 19, 17). A Kálvária latin képzésű szó.
A Kálvária a keresztáldozat színhelye, ahol a hagyomány szerint Ádám sírja volt. Erre emlékeztet a keresztfa tövében ábrázolt koponya, amely a legenda jelképes nyelvén a bűnbeesés és megváltás összefüggését fejezi ki. Ezt az őshagyományt már egy Tertullianusnak tulajdonított versezet is megörökíti:
Katolikus tanítás szerint a passió a Kálvárián való beteljesedéssel az első miseáldozat, amelyet engesztelő halálával a Fiú mutatott be az Atyának. Ez ismétlődik meg vérontás nélkül a katolikus kultusz leglelkében, a szentmisében. Ordacsehi barokk Főoltárának menzájába a Szentsír van beépítve, így folyton emlékeztet nagypénteknek a miseáldozatban megújuló misztériumára. Innen a szimbolikus misemagyarázatok is, amelyek szakrális hagyományvilágunkban, ponyvairodalmunkban sem ismeretlenek. Legelső hazai emléküket a Pray-kódexben olvassuk.* Sajátos változat az Aranykoronáé* és a franciskánus Nagy Jánosé;* a mise minden mozzanatát a kínszenvedés és kereszthalál jeleneteivel kapcsolják össze. Ponyvairodalmi eredetű a Krisztus zsoltára, vagyis a vérben mondott szentmise. Szövege romlott. Nyelvének archaizmusa miatt réginek kell tartanunk. Forrását nem ismerjük. Egyelőre nem tudjuk, hogy a középkori egyházi folklór vulgáris nyelvű változatával, vagy talán barokk megnyilatkozással van-e dolgunk. Nótája van, azaz valamikor énekelték is, ez viszont a népszerűsége mellett bizonyít:
Már beteljesedett, halljátok jó lelkek,
Kik elaludtatok, most felserkenjetek.
A szent áldozatnak, sőt egész misének
Vége van, mindnyájan már haza mehettek.
A szent öltözetbe én akkor öltöztem,
Midőn a felszentelt sekrestyébe mentem,
A Szűznek méhébe, hogy testbe öltöztem,
Ruháimról embernek lenni ismertettem.
A szent Irtroitust én akkor mondottam,
Hogy emberi hangon első szót szólottam,
Ez világra jövén keservesen sírtam
És hogy ember vagyok, ezzel megmutattam,
A Kirieleisont ártatlanok mondták,
A Glóriát pedig angyalok találták,
Midőn születtetni Isten fiát látták,
Imádás kedvéért az eget elhagyták.
A Szentleckét mondta János útmutatóm,
Magamtól mondatott az Evangéliom,
Mert én mért jöttem, az volt minden célom,
Hogy hirdettessétek a szent evangéliom.
A Krédót a nép mondta, Sanktust a gyermekek,
Virágvasárnapján midőn bevezettek
A városba, rövid énekkel tiszteltek,
Benediktus: áldott vendégnek neveztek.
A konsekrációt csütörtökön estére,
Tanítványaim között magam vittem végre,
Midőn a kenyeret valóságos testre,
A bort változtattam valóságos vérre.
Az Úrfelmutatást a vitézek tették,
Midőn szellememet ég felé emelték.
A felállt kereszten a rézkígyót nézték,
Ámbár nézésöknek hasznát nem vehették.
Mementót hasznosan a lator mondotta,
Okos volt, mert boltig a hasznot hajtotta,
Élőkért, holtakért szavát nem nyugtatta,
De mivel, hogy nem volt pap, ő azt nem tudta.
Pater nostert magam kétízben mondottam,
Atyámnak lelkemet midőn ajánlottam,
Ellenségeimért midőn imádkoztam,
Minden engedelmet részükre koldultam.
Agnus Deit mondták, kik a kereszt mellett
Által menvén buzgón verték a mellüket,
Mivel, hogy énbennem láttak istenséget,
Látván, szánták-bánták bűneiket…
Menjetek, készen van a véres áldozat,
Vér, költött vér nélkül szabadulástokat
Nem eszközölhettem, vérrel záratokat
Feltörtem, megnyertem szabad utatokat…
A kereszt a keresztény ókor és koraközépkor jámborságában és művészetében győzelmi jel, az üdvösség fája, amelyen Krisztus királlyá dicsőül. A keresztesháborúk Szentföld-élménye nyomán, főleg franciskánus értelmezésben inkább Istenemberre emlékeztet.
A Kálvária ábrázolása is visszatükrözi az áhítat korszakait.* Eleinte csak azok jelennek meg a keresztfa alatt, akiket a kánoni evangéliumok említenek: a Szűzanya, János, Mária Magdolna. Később, a román kor Krisztus királyának szimbolikus és allegorikus alakok hódolnak, hangsúlyozván a dogmát: a megtestesülést és a kereszthalállal való megváltás misztériumát. Egyes ábrázolásokon nyilvánvalóan a Grál-legenda ihletésére angyalok is föltűnnek, amint az Úr kicsorduló vérét kehelybe gyűjtik. Ez a fogalmazás misekódexekben, korai nyomtatott misekönyvekben is sűrűn előfordul.
A német későgótika, illetőleg az olasz quattrocento művészetének a Legenda Aureától is ihletett elbeszélő kedve ezt a kötött előadást kibővíti: a Kálváriát világtörténeti esemény, spectaculum, látványosság gyanánt örökíti meg és odahozza a maga korába, környezetébe. A középkori város népe, élén a királlyal, mintegy kirándul a Kálváriára, részben részvétből, hódolatból, részben csak bámészkodó kíváncsiságból. A zsúfolt képen olykor megjelennek a kínszenvedés és megdicsőülés szimultán odafestett jelenetei, sőt a Tízezer Vértanú (Berki 1480, Nagyekemező 1480, Bártfa 1500, Kisszeben 1520)* is. Hazánkban legismertebb spectaculum Kolozsvári Tamásnak garamszentbenedeki Kálvária-oltára (1427).* Zsigmond király is rajta van. A nagyszebenin Szent István és László királyaink tűnnek föl. A téma Kálmáncsehy Domokos misekönyvében is megjelenik.*
A passió épületes szándékkal való szemléltetésével, megelevenítésével találkozunk középkori templomaink falfestményein, szárnyasoltárain, hazánkban is felbukkanó nagyböjti leplein (Hungertuch). Maga az egész szenvedéstörténet a virágvasárnapi és nagypénteki liturgiában hangzik el az evangéliumi passiószövegek anyanyelvi előadásában. Mindezek együttesen ihletik a misztériumjátékokat és vezeklő körmeneteket, a stációjárást, a Kálvária és Szent Garádics (Scala sancta), szentsír kultuszát, továbbá a népi ájtatosságok változatos gazdagságát.
A passiót számos középkori templomi freskóciklusunk ábrázolja: Almakerék (Malmkrog, Malamcrav, XIV. század), Csécs (Čečejovce, XIII. század), Csetnek (Stitnik, XIV. század), Gecelfalva (Gecelovce, XIV. század), Gelence (Ghelinta, XIV. század), Gerény (Horiany, XIV. század), Mártonháza(Ochtiná, XIV. század), Nagyselmec (Stiavnica, XIV. század), Nagytótlak (Selo, XIV. század), Podolin (Pudlein, Podolinec, XIV. század), Segesvár(Sighisoara, XV. század), Svábfalva (Svábovce, XIV. század), Szepesdaróc(Spišske Dravce, XIV. század), Szepesolaszi (Spišske Vlachy, XIII. század, Arbor vitae), Szucsány (Sučany), Újvásár (Rybnik, XV. század), Vadász (Vadas, XV. század), Velemér (XIV. század), Zsegra (Schigra, Žehra, XIV. száazd).*
Szárnyasoltáraink a szent időkhöz alkalmazkodnak. Kitárt szárnyaik általában a karácsony misztériumát, Mária, esetleg a szentek életét idézik elénk, a becsukott, de nagyböjtben kifordított táblákon pedig a kínszenvedés jeleneteit látjuk: Bakabánya (Pukanec, Mária koronázása-oltár, 1500), Bártfa(Krisztus születése-oltár, 1480, Vir dolorum-oltár, 1500), Csegöld(Segítőszentek oltára, 1494), Csíkménaság (Armaseni, Mária-főoltár, 1543), Csíkszentimre (Santimbru, Mária-oltár, 1500), Csíkszentlélek (Leliceni, Szentlélek-főoltár, 1510), Dovalló (Dovalovo, Mária és István vértanú-oltár, 1520), Farkasfalva (Farkašovce, Mária-oltár, 1480), Földvár (Marienburg, Feldioara, 1490), Garamszentbenedek (Hronsky Benadik, Kálvária-oltár, 1427, Passió-oltár, 1495), Héthárs (Lipany, 1520), Hizsnyó (Chyžné, Angyali üdvözlet-oltár, 1508), Homoródbene (Beia, Szent Orsolya-oltár, 1514). Höltövény (Holchiu, Üdvözítő-oltár, 1530), Jánosrét (Lučky pri Kremnici, Passió-oltár, 1470), Káposztafalu (Hrabušovce, Szent Lőrinc-oltár, 1516), Kassa (Szent Erzsébet-főoltár, 1474), Késmárk (Kálvária-főoltár, 1500), Kisszeben (Sabinov, Keresztelő János-főoltár, 1500), Kund (Cund 1500), Lándok (Lendak; 1500), Leibic (Lubica, 1521), Liptószentandrás (Liptovsky Ondrej, 1480), Liptószentmária (Liptovska Mara, 1450), Liptószentmiklós(Liptovsky Mikulás, 1470), Lőcse (Havi Boldogasszony-oltár, 1494, Szent Miklós-oltár; 1507, Szent Jakab-főoltár, 1517), Medgyes (Medias, 1480), Mosóc (Mošovce, 1520), Muzsna (Mojna, 1521), Nagyőr (Stražke, 1524), Nagyszeben (1520), Németlipcse (Lupča, 1450), Németújvár (Güssing, 1469), Okolicsnó (Okolično, 1500), Prázsmár (Prejmer, 1450), Rádos (Roades, 1520), Sárosszentkereszt (Križovany, 1520), Segesd (Saes, 1520), Somogyom(Smig, 1500), Sorostély (Sorostin, 1500), Sövénység (Fiser, 1520), Székelyzsombor (Jimbor, 1540), Szepeshely (Spišske Pohradie, Szent-Márton-főoltár, 1470), Mária koronázása-oltár, 1499), Szepesszombat (Spišska Sobota, 1480), Tóbiásfalu (Dupusul, 1522), Turócszentilona (Sväta Helena, 1520).*
A kínszenvedés misztériumára emlékeztet az eucharisztikus jellegű Vir dolorum, illetőleg imago pietatis későközépkori ábrázolása. Erről itt csak annyit említünk meg, hogy Bauerreiss kutatásai szerint a zarándokok az 1300-ban meghirdetett szentévben a S. Croce in Gierusalemne templomában ismerkedtek meg a vérrel verejtékező Krisztusnak a legendák szálaiból (Nagy Szent Gergely pápa miséje, továbbá a jeruzsálemi szentsír, olykor Veronika kendője) összeszőtt képmásával. Az ábrázolás Izaiás próféta (55,2) által bibliai hitelesítést is kapott: íme láttuk őt, nem volt sem szépsége, sem ékessége… a fájdalmak embere, a betegség ismerője… Villámgyors elterjedését az magyarázza, hogy búcsúkiváltságok fűződtek hozzá.
Egykorú falképei: Barcarozsnyó (Rosenau, Rasnov, 1500), Csaroda (XIV. század), Cserkút (XIV. század?), Gyöngyöspata (XV. század?), Hizsnyó(1400), Kolozsvár (Szent Mihály-templom, XV. század), Lőcse (XIV. század), Magyarfenes (Vlaha, XIV. század), Mártonhely (Martjanci, XIV. század), Mezőtelegd (Tileagd, XIV. század), Nagyszeben (1445), Őraljaboldogfalva(Sintamaria-Orlea XIV. század), Radvány (Radvan), Remete (Ramet, XV. század), Vizsoly (XIV. század), Zeykfalva (Streiu, XIV. század).*
A triumphus sajátos helyi fejleményeként, illetőleg örökségeként a Vir dolorum Mária és János között jelenik meg Malompatak és Szepesszombatgótikus szárnyképein, továbbá Cserény (Čerin), Lőcse (Vir dolorum-oltár, 1476, Péter és Pál-oltár, 1490), Nagylomnic, Nagyőr, Szepesdaróc (1470), Szepesszombat (1510) fa-szobrain.*
A Vir dolorum barokk ábrázolásainak, illetőleg elnépiesedett változatainak felsorolására megfelelő előmunkálatok, kellő személyes gyűjtőtapasztalatok híján nem merünk vállalkozni.
A liturgiában és ikonográfiában, a legendában és szakrális folklórban évszázadokon át kivételes helyet foglalt el a már röviden említett arma Christi kultusza.*
Az arma Christi az apokrif iratokban és középkori legendákban Krisztus kínzóeszközeinek összefoglaló neve. Egyúttal azonban signa is: a feltámadt és újra eljövendő Krisztusnak fölségjelvényei. A kereszt mellett idetartoznak a töviskorona, lándzsa, szögek, botra tűzött szivacs, 30 ezüstpénz, kakas, ostor, oszlop, amelyhez az Urat odakötözték, nádszál, harapófogó, Veronika kendője (sudarium), az INRI-titulus, három kocka, kalapács, fúró, kötél, szarkofág, halotti lepel. Az ábrázolásokon, szentképeken ezeket többféleképpen is csoportosították.
Az arma Christi tisztelete bizonyos ikonográfiai kezdemények után a S. Croce di Gerusalemme római templomában bontakozott ki és összefügg a Vir dolorumkultuszával is. Támogatta a kor passiómisztikája is. A festum de armis Christi húsvét nyolcadára következő pénteken volt, amelyet VI. Ince pápa 1353-ban már Német- és Csehország számára is engedélyezett. A kultusz egyidejűleg hazánkban is gyökeret vert. Ikonográfiai emlékeink is ezt tanúsítják.
Az arma Christi legrégibb, legterjedelmesebb, magyar nyelvű, épületes szándékú, burjánzó képzeletű irodalmi méltatása az Érsekújvári-kódex (1530) apácáknak készült előadása,* amely az ikonográfiai típusnak nyilvánvalóan egykorú jámbor magyarázatául is szolgált. A nagypéntek, illetőleg bűnbánat népies élményforrásáról lévén szó, idéznünk kell:
Itt immár kezdetnek Krisztusnak kénjáról való tudások: a fegyverökről avagy állatokról, melyekkel Krisztust kénzották, honnan vótanak azoknak eredeti.
Miképpen az zsidó doktorok mondják, először az kötélről, mely kötelet kötének Krisztusnak nyakára. Először, hogy első kötél az volt, az kivel az tulkot megkötik volt, az Salamonnak temploma előtt az áldozásra. És volt az lónak szőréből csinálva, kin Ábrahám atyánk ült előszer. És az kötél fekete volt, de hol Krisztusnak nyakát illeté az kötél, megfehéredett volt, mikén az tej. Az kötél kedég hosszú volt, mint egy futamás. És az kötél mostan vagyon arméniai királnál.
És az Krisztusnak bosszúságáról, az kit Krisztuson töttenek, megírták egy báránynak bőrére, ki vörös szőrű volt. Ez bárányt kedég nyúzták volt meg az áldozásra, mikort Salamon az templomot megkészítötte volt. Az bárányt kedig az zsidók tartották volt fel három esztendeig csak tejjel. És annak utána adatott volt köznépnek eleségére. Azért az ő bűre igen nagy volt és széles. Ez bűren kedég megírták az Krisztuson lött bosszúságokat. És a zsidóknak pecsétök rajta vagyon fejér viaszból. Ez pecsétnek kedig egyik Kaifásé, másik közönséges népé, harmadik Pilátosé, negyedik Erodesé, ötödik mind közönséges papoké. És az megírott bűr vagyon az arméniai királnál. És az ítélet napján megmutattatik mindazoknak ellenök, kik azt gonoszul írták és hamisan szörzötték.
És Krisztusnak fejér ruhájáról szólnak az doktorok, kit Erodes reá adott volt. Ez ruha fejér volt, és Salamonnak templomában állott és selyemből volt alkotván. És tartják vala az áldozásra való tisztességre, miként nálunk az kárpitot. Azért fölül az ruha likas volt és felköttetik volt kötelekvel. Ez ruhát kedig Erodes tartja vala emléközetre, hogy ki volt Salamoné. És az idegökkel, melyekkel az ruha felköttetik volt, azonokból csináltanak ostorokat Krisztust ostorozni.
Az ruhával, kivel Krisztusnak szemeit bekötték volt, ez volt egy papi fejedelemnek inge, és az ki bekötötte volt, Longinosnak atyjafia volt. Volt anyjáról, de nem atyjáról. Annak kedig megjelent Krisztusnak kénja és idvezült.
Krisztusnak ostorozói voltanak hat ifjak. Egyiknek sem volt huszonöt esztendejénél több. Először kettei mindaddig, míg megfáradtak. Másodszor meg kettei, mindaddig míg elfáradtak. Harmadszor esmég kettei kegyetlenben és keservében mindaddig, míg elfáradtanak. Úgymond Izsák nevű zsidó doktor, hogy kötelet köttenek a latrok az ő firfiúságára és az házban tétova vondozták mind ét (éjjel) által nagy szégyenségben anyaszült mezítelen. Mely kénnak miatta Krisztusnak teste mind megdagadozott volt, azért menye (mennyi) nagy ként avval látott avagy vallott, nem illik nekünk megszámlálnunk, de csak kegyesen róla gondolkodni.
Továbbá Krisztusnak keresztfájáról szólnak, hogy kit az mesterek meg akartanak csinálni. Jupiternek napján Krisztusnak megfogásának utána kezdének keresni fát. Keresztfának mind ét által, avagy mind ét szaka, és jutának egy álló tó mellé hajnal felé. És látának egy fát az tóban félig kitetszvén, ki sok ideiglen az tóban állott vala. Mondja egyik ezök közül: ez éjszaka mind fát kerestünk feszíteni, és nem leltünk. Vegyük ki azt, kit láttunk az tóban, mert jó leszen keresztfának. Kivevék azért és elhozák feszítőfának csinálnia. Ez fa kedég hosszú vala, mint hét seng (sing). De maga ez lött dolgot kell tudnunk, kik úgy mondnak avagy írnak, hogy lött légyen tizenöt láb nyomdék. Azért ezképpen ez hét mondás nem kilennöz, mert hét seng teszön tizenöt láb nyomdékot.
Az általfára kedig, kire szegezték Krisztusnak kezeit, az áll vala az Salamonnak templomában az oltár felett által, kire ragasztnak volt három györtyát áldozáskoron. Ez kedig almafa vala, és ezön vala egy nagy vas, kinn állottanak a három györtyák. Ez vasat kedig csinálták vala az nagykésből, kivel Ábrahám atyánk az ő fiát Izsákot akarta vala megölni, Istennek parancsolatja szerint. És azon helyen, hol Salamonnak temploma vagyon csinálván, úgy mond Izsák nevű zsidó doktor, hogy azon vasból csináltanak volt tizenhárom vasszeget, hármat nagyot, Krisztusnak feszítésére, négyet kedég a keresztfának egybeszegezésére, és négyet az tőkének szükségére, kiben az keresztfa állott, két szeget kedig az olajfának. És az olajfa táblának, mely táblán megírták volt az titulost: Jesus Nazarenus Rex Judeorum. Az általfa kedég öt seng volt. Azért Krisztusnak keresztfája megmérvén Krisztusnak testének hosszúsága szerént és ő karjának hosszúsága szerént. Pilátosnak utcáján az keresztfát megfúrák mindeneknek előtte, mert a szegek igen temérdökök valának, és az keresztfának mértékéről, hogy megfúrták volt, oly igen nehéz vita, hogy két ember nehezen vitte vala el. Azért Krisztusnak első kénjáért, ostorozásáért, töviskoronázásáért, vére kifolyásáért, a fának nehéz voltáért és az tóban sokáig állásért és vizes voltúért oly igen nehéz vita, hogy semmiképpen el nem viheté. Azért úgymond Szent Nódius, kinek Krisztus kénje megjelent volt, hogy Krisztus az keresztfát az ő nagy erőtlen voltáért el nem viheté. Azért kényszeríték az Simon Cireneust, hogy segélene neki vinni.
És úgymond Szent Nódius; hogy az időben sírt az édes Jézus és öt könnyet hullatott: kettőt az jobb szeméből, hármat az bal szeméből. Nézjed araér ájtatos lélök az te lelki szemeiddel: ki sír, nem egyéb, hanem az felséges Istennek fia, az te idvezítőd. És az könnyhullatások oly igen megsértették volt az ő szemét, hogy csak alég látott véle. És úgymond Szent Nódius, hogy az könnyhullatások az ő fejében meggyűltek volt. És az ő oldalát mikort megnyitották, akkoron folytanak ki belőle. Mert úgy mondanak természettudó doktorok, hogy szükség felfüggesztött embernek, hogy először könyvezjenek, mert ha kenyvet nem húllatnak, tahát szükség nedvességnek jőni ki belőle. De maga Krisztus Urunk az keresztfán az ő oldalán eresztette ki az vizet.
Az kűről kedig, kiben állott Krisztusnak keresztfája, úgymond Izsák nevű zsidó doktor, hogy az követ csinálták volt Salamonnak láttára az kőművesek az templomnak épülésére. És vót az templomban kereszthelyen az áldozatnak okáért, melyen Ábrahám atyánk az ő fiát akarta áldozni. És ez kű volt szintén fejér és hétszegű hosszúsága kedig öt seng. És egy nagy harangszabású, magasságával álla az földig. És az kűre tötték Salamonnak zászlóját, kinek vasa ércből volt csinálván, és az kopja öt szegű volt. És az végén volt egy levegő. És az kőben állott Salamonnak zászlója az templomnak kezdetitül fogva mind végezetiglen. És az kopján volt egy küs vas, mint egy cérnaszál, vasból csinált. És az mesterek avval mérik volt az templomnak hoszjúságát és szélösségét és magasságát. A zászlónak lobogója pedig selyemből volt csinálván, és égi színű, kiből Bódogasszonynak csináltak volt első palástot, mikort kiment volt az templomból, és az templomnak emlékezetiért tartotta az palástot. És egy részével födte fejét be, másod részével földet. Az korona kedig, ki a zászlónak tetejében volt, Salamoné volt, kivel királlyá lött volt. Most az koronát damascénos király tartja.
És az fölül megmondott kő, kibe Salamon zászlója állott volt, annak utána az kővel Pilátus adta volt az üldöklő helyre, mely hely heles volt, avagy tettetes(híres) embereknek haláláért, és tolvajoknak avagy gonosztévőknek gyötrelmökért. Azért, mikoron a tolvajokat megölték, közönséges Jeruzsálemnek zászlóját az kertben tették, és ott állott addig, míg az latrokat megverték, avagy egyéb gyötrelmeket tettek rajtok. De zsidóknak innepe napján, azon Jupiternek napján egy zászló sem állott a kőben. De igazságnak igaz zászlója állott a kőben, azaz kin Úr Jézus Krisztus felfüggeszteték. Ezeket Izsák nevű zsidó doktor beszéli.
De a keresztény doktorok a megfeszítésrűl, avagy a megfeszítésnek módjárul különben szólnak, és először úgy mondanak: két tolvajt feszíttetének meg. Egyiknek neve Gyizmás, kinek harminchárom esztendeje volt, és Krisztust megismérvén üdvezült. A másiknak Gyézmás volt a neve, kinek hatvanhárom esztendeje volt. Ez Krisztust káromolván, elveszett.
És Krisztus Urunkat mezítelen az keresztfára feszítvén, nagy éktelenül. Először a bal kezét megszegezék, mely szeget a verővel kilencszer ütöttenek. Úgymond Izsák nevű zsidó doktor, hogy az verő volt Salamonnak idejében, kivel a sült báránynak csontját megtörik vala, és a csontjából a velőt kiszedik vala a zsidó papok, és mikoron pappá löttek, avval magokat megkenik vala. Ez verő pedig régente Mojzesé volt, kivel a bálványt, avagy az tulkot letörte volt, mikoron az táblát Úristentül hozta volt. És a verő egyfelől hasított volt, kivel a vasszegeket kivonták. Annak utána Üdvezítűnknek az jobb kezét a fúrásra vonták, mely fúrás igen messze volt a másiktűl, és még kilencszer a szeget reá ütötték.
Azután az ő fölséges lábait is megszegezték. És mivelhogy messze fúrták volt a szeghelyt, ismég kivonták és ismég kilencszer a szeget reá ütötték. De a jobb lábát a bal lábára tévén – úgymond Szent Nódius – mivelhogy a szeg félen ment volt, azért ismég a szeget a verővel kivonták lábából, és az fúrásban verték annak utána. Azért néha a verő a szegre, néha pedig Krisztus Urunk lábaira esett, azképpen azért igen nagy kint vallott őfölsége.
Úgy mondanak a doktorok, hogy az időben Krisztus Urunk nem ivöltött, de az ő szemeit mennyországra emelte, és imádkozott.
Eképpen nagy éktelenül fölfeszétvén Krisztus Urunkat, a keresztet felemelték dorongokkal, mely dorongok, amint mondja Izsák nevű zsidó doktor, magosak voltanak, és Salamon templomában állnak vala. Mert Salamon csináltatott volt egy szép termöt, és az teröm igen magos volt, mely csinálva volt elefánt tetémbül és aranyból. És áldozatkor Salamon király az terömben felment, és ott ült, míg az áldozást elvégezték, hogy mindenek látnák őtet. Mikoron pedig leszállott a terembül, az termöt béfödik vala, mint most nálunk az orgonát. Dorongokkal köllött pedig azt béfödni, mely dorongokkal emelték föl a Krisztust, és a megmondott fehér kőben úgy eresztették, Azt mondja Szent Nódius, hogy a felemelt Krisztus keserőséggel, szidalmazással és káromlással függött a keresztfán, minden testében megsebesülve.
Némelyek az doktorok közül úgy mondnak, hogy Asszonyunk Mária födte bé Urunk Krisztust. Némelyek pedig azt mondják, hogy egy szegény özvegyasszony leánya födte volna bé, miképpen olvastatik egy jeles csodában… És ott nagy sérelömvel megfeszíttetött. Némelyek kedég úgymondnak, hogy cipriai király tartja a ruhát, az, kivel bekötték volt Krisztusnak szemérmét.
Az nevezetről kedig, kit az olajfatáblákra írtak volt, úgymondnak az doktorok, hogy ez az olajfából volt csinálván, melyet az galamb Noénak bárkájában az vízözönnek idejében estve felé hozott volt. És az tábla volt Salamonnak templomában, és ezt hozták volt Pilátushoz. Ezön kedig az papok esküsznek volt valamit megtartani. Azért akkoron azon esküdtetnek Krisztust méltónak lenni halálra. Ezt az evangélisták nem írták meg, mert sokat elhagytanak benne. Némely doktorok azért úgymondnak, hogy az szolga, ki az táblát az keresztfához vitte, olvastatik, hogy tízször esött és háromszor megholt, azért ezképpen két szeggel megszegezték az keresztfához.
Az ecetöt, kit Krisztusnak hoztak volt, vötték volt Jeruzsálemnek előtte egy vénasszonynak házában. Némelyek kedég az latrok közül mérgöt bocsátanak volt bele, mely mérög volt az tuloknak epéjéből csinálván, kit áldozzanak idegön moherekért és jövevényökért.
Az kopja kedig, kivel Krisztusnak szívét megöklelték, volt Salamonnak templomában, az templomnak szükségére. És aki megöklelte, az Longinos volt Az gyermek, ki az pásztoroknak üzenést tött volt. Azért minden fegyverök voltanak Salamonnak templomából, mert azokkal szereznek volt áldozást.
Azért továbbá az házról, kiben Krisztust ostorozták, a volt az ház, kiben az bárbárányokat nyúzják volt áldozásra és vérektül megtisztíttatnak volt. Kiével Istennek előtte az templomban áldoznak volt. Azért azon házba ez bizony bárányt, ez Krisztust vesszőknek miatta és ostoroknak miatta megnyúzattaték az kötelekvel, avagy az idegökkel, kivel Krisztust verték volt, az kosnak beliböl csinálván, ki jelen volt Ábrahámnak.
És Istennek szent teste fölülhaladja volt az latroknak fejeket, hogy mindenektül inkább láttatnék.
Cipriai királynál vagyont az fejér kő, kiben az keresztfa állott. Az asztal es nála vagyon, kin Krisztus az végvacsorát tette. Az ostoroknak es egyik nála vagyon. Arméniai királynál vagyon az kötél, az kit Krisztus nyakára kötöttenek volt. Az ruha es nála vagyon, kivel szemét bekötötték volt. Az fának egyik es nála vagyon, kivel az keresztfát felemelték. Arméniai fejedelömnél vagyon az Krisztusnak szakállában nyolc szálak, kiket kiszaggattak volt az gonosz zsidók. Kik kevéssé láttatnak verhönyösnek lenni. Arméniai királynál vagyon az posztószél, kivel az spongyát megkötötték volt, kibe ecetöt és mérgöt felnyújtottak volt. Indiai királynál vagyon Krisztus lábainak szege, ki négy ujjal volt hosszabb az többinél. Cipriai ispánnál vagyon az szék, kin Krisztus ült, mikoron megkoronázták. Boldogasszony házánál vagyon az keszenő, kivel Krisztus általkötötte volt magát az végvacsorán. Az nagy egyházban vagyon Boldogasszonynak inge. Franciai királynál vagyon az tiviskorona, és az keresztfának nagyobb része. És az szegnek egyik parozai császárnál vagyon az csúcsa, melyet elvött franciai királytól. És még nála vagyon az szegnek egyik, és nála vagyon Boldogasszonynak egy fő fedele, ki Boldogasszonynak fején volt az keresztfa alatt, kire húllott Krisztusnak szent vére. És nála vagyon az asztalnak nagyobb része, kin Krisztus vacsorált az apostolokkal.
Az Krisztusnak ostorozói közül kettő kárhozott, kik káromlották Istent, és őtűlle távol estenek, és hirtelen megholtanak. Egy káromlót kedig az föld elnyelt. És az négye kedig idvezült. Olvastatik kedig, hogy kik Máriával bánkódtanak, azok idvezültenek. Ezüket azért szerelmes atyámfiai kegyesön higyjétek és szívetökben hordozjátok, hogy mehessetek az örök örömben azokkal, kik Máriával bánkódtanak. Amen, vége vagyon.
Itt immár elvégeztettenek Krisztusnak kénjáról való fegyvereknek tanulságai, kikkel Krisztust kénzották.
Sajnos, népibe hajló szakrális művészetünk kutatásának fájdalmas elmaradottsága, és ebből következő hiányosságai miatt kevés arma Christi-ábrázolásra utalhatunk.
Első emlékeink a XV. században, az európai párhuzamokkal majdnem egyidőben tűnnek föl. Segesvár szentségház melletti freskóján angyal kezében,*Mezőtelegd(Tileagd) falképén négy angyal kezében a kínszenvedés eszközei.*Siklósvárkápolnájának reneszánsz domborművén is föltűnik. Talán még abból az időből való, amikor a híres bátai szentvérereklyét átmenetileg itt őrizték.
A barokk világból megtaláljuk Vörösberény mennyezetfreskóján, Nádújfalufamennyezetén,* önálló keresztkompozícióként Máriabesnyő kapucinus kolostorának udvarán, amelyet ájtatosságukkal a búcsúsok is megtisztelnek. Ilyen körmeneti keresztet őriz tudomásunk szerint Szolnok, Mátraverebély (Szentkút), Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján franciskánus ihletésű temploma. Alatta járják a hívek a nagyböjti stációt.
Nem feledkezhetünk meg azokról a régebben olykor raboktól, ágyban fekvő betegektől nyilván fogadalomból is készített alkotásokról sem, amelyek az arma Christi darabjait nagy türelemmel keskenyszájú üvegekbe építik bele. Régebben búcsúkon árusították és a paras
péntek 03 április 2026 at 0000 - 2026. NAGYPÉNTEK