Szent Vitalis - Április 28.

Vitalis annyi, mint ‚aki ekképpen él’ (vivens talis), mert amiképpen kifelé, cselekedeteiben élt, olyan volt belül, a szívében. Vagy annyi, mint ‚élet’ (vita), vagy olyasvalaki, ‚aki szárnyakon él’ (vivens alis), tudniillik az erények szárnyaival tartja fönn magát. Olyan volt, mint Isten négyszárnyú lényei közül az egyik, akiket Ezekiel látott (Ez 1,4–14): a remény szárnyán a mennybe szállt, a szeretet szárnyán Istenhez, a félelem szárnyán a pokolba, a megismerés szárnyán saját magába. Vértanúságának történetét feltehetően Szent Gervasius és Protasius könyvében találták meg.^*

Vitalis nemes lovag volt, felesége, Valeria szülte Gervasiust és Protasiust. Egy alkalommal Paulinus bíróval együtt Ravennába érkezett, s ott meglátott egy keresztény orvost, név szerint Ursicinust, akit sokféle kínzásnak vetettek alá, majd fővesztésre ítélték. Az orvos nagyon meg volt ijedve. Vitalis rákiáltott, mondván: „Testvérem, Ursicinus, te, aki orvos vagy, s másokat gyógyítasz, ne pusztítsd el magadat örök halállal! Te, aki ennyi szenvedésen át jutottál a pálmáig, el ne veszítsd a koronát, melyet Isten számodra készített!” Ursicinus ezt hallva bátorságra kapott, s bánva rettegését, önként vállalta a vértanúságot. Szent Vitalis méltóképpen eltemettette.

Ezután többé nem akart visszatérni urához, Paulinushoz. Az nagyon zokon vette egyrészt, hogy nem tért vissza hozzá, másrészt, hogy Ursicinust visszatartóztatta a bálványáldozattól, harmadrészt, hogy kereszténynek bizonyult. Parancsot adott, hogy vonják kínzófára. Vitalis erre azt mondta neki: „Nagyon ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy rászedhetsz, mikor én mindig azon voltam, hogy másokat is megszabadítsak a félelemtől.” Paulinus ekkor ezt parancsolta szolgáinak: „Vigyétek ahhoz a pálmához, s ha nem akarna áldozni, ássatok neki egy mély gödröt, míg vizet nem értek, s hanyatt fektetve, élve temessétek bele!” Meg is tették. Szent Vitalist élve temették el Nero uralkodása alatt, aki 57-ben került hatalomra.

A pogány papot pedig, aki ezt a tanácsot adta, megszállta a gonosz lélek, és hét napon át őrjöngve ezt kiáltozta: „Szent Vitalis, égetsz engem!” A hetedik napon a gonosz a folyóba lökte, s nyomorultul ott veszett.

Vitalis felesége Milánóba tartott, s olyanokkal találkozott, akik bálványoknak áldoztak. Arra biztatták, hogy egyék velük együtt abból, amit feláldoztak. Ő azonban azt mondta: „Keresztény vagyok, nem ehetek az áldozatokból.” Ezt hallva olyan kegyetlenül megverték, hogy az emberek, akik vele voltak, félholtan vitték be Milánóba, s ott három nap múlva boldogan költözött az Úrhoz.

fordította: Madas Edit