vasárnap 13 december 2026 at 0000 - Szent Luca szűz
Beküldte: Dr. Varga Tibor Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:level
Mikor vasárnap 13 december 2026 at 0000 Vége kedd 19 január 2038 at 0314
Jacobus de Voragine LEGENDA AUREA
Szent Luca szűz [december 13.]
A Luca (Lucia) név a ‚fény’ (lux) szóból ered. A fény ugyanis szép, ha rátekintünk, mert mint Ambrus mondja, a fénynek az a természete, hogy a tekintet számára mindent széppé tesz. Terjedése szennyeződés nélküli, mivel akkor sem szennyeződik be, ha valami tisztátalan dologban terjed tova; egyenesen halad, elhajlás nélkül; igen hosszú utat jár be, bajos késlekedés nélkül. Mindebben megmutatkozik, hogy Szent Luca szűzben megvolt a szüzesség ékessége minden romlottság nélkül; a szeretet szétterjedése, bármiféle tisztátalan szeretet nélkül; az Isten iránti feszült figyelem egyenes iránya bármi elhajlás nélkül; az isteni működés igen hosszú vonala a nemtörődömség késlekedése nélkül. Vagy Luca annyi, mint ‚a fény útja’ (lucis via).
Luca, a Siracusából való nemes szűz hallván, hogy Szent Ágota híre Szicília-szerte elterjedt, anyjával, Eutychiával együtt, aki már négy éve gyógyíthatatlan vérfolyásban szenvedett, a szent sírjához zarándokolt. A szentmisén történetesen t az evangéliumot olvasták föl, amelyben az Úr meggyógyítja a vérfolyásos asszonyt.* Akkor Luca így szólt anyjához: „Ha hiszed, amit itt felolvasnak, hidd, hogy Ágota mellett mindig ott van Ő, akinek nevében a vértanúságot elszenvedte. Ha tehát sírját hittel érinted, nyomban visszanyered egészségedet.” Mikor aztán mindenki eltávozott a templomból, anya és leánya kitartóan imádkozott a sír mellett. Luca álomba merült, és látta, amint Ágota angyalokkal körülvéve, gyöngyökkel felékesítve ott áll és ezt mondja neki: „Húgom, Luca, Istennek odaszánt szűz, mit kéred tőlem, amit te magad is meg tudsz adni anyádnak? Íme, a te hitedre meggyógyult!” Luca pedig fölébredvén így szólt anyjához: „Anyám, íme, meggyógyultál! Annak nevében kérlek hát, aki imádságaival meggyógyított téged, hogy ezen túl egy szót se ejts jegyesemről, hanem amit nekem hozományul akartál adni, oszd szét a szegények között!” Így szólt az anyja: „Előbb fogd le a szememet, s akkor azt csinálsz a vagyonnal, amit akarsz.” Erre Luca: „Amit halálodban adsz, azért adod, mert nem tudod magaddal vinni. Add ide nekem, amíg élsz, és meglesz a jutalmad!”
Miután hazatértek, naponta osztogatják vagyonukat, és a szegények szükségleteire adakoznak. Míg az atyai vagyont ily módon szétosztják, eljut a hír a jegyes fülébe, aki Luca dajkájánál tudakozódott. Az óvatosan válaszolt, hogy mátkája hasznosabb birtokot talált, melyet az ő számára akar megvásárolni, s ezért látszik úgy, mintha vagyonát herdálná. Az ostoba elhitte, hogy földi dolgokat vásárol a leány, s ő maga hajtotta föl neki a vevőket. Mikor mindenüket eladták, és a szegényekre költötték, a jegyes Paschasius bíró elé vitte a dolgot, mondván, hogy keresztény lett a lány, és a császárok törvénye ellenében cselekszik.
Mikor Paschasius felszólította Lucát, hogy áldozzék a bálványoknak, az így válaszolt: „Istennek tetsző áldozat meglátogatni a szegényeket, és segítségükre lenni szükségükben. S mivel nincs már semmim, amit föláldozhatnék, önmagamat adom áldozatul.” Mire Paschasius: „Ezeket a szavakat egy hozzád hasonló, ostoba kereszténynek meséld, ne nekem, aki a fejedelmek törvényeit vigyázom!” Luca így válaszolt: „Te a te fejedelmeid törvényét vigyázod, én pedig Istenem törvényét vigyázom. Te fejedelmektől félsz, és Istent félem. Te őket nem akarod megsérteni, én attól óvakodom, hogy Istent sértsem meg. Te azoknak óhajtasz tetszeni, én arra vágyom, hogy Krisztusnak tessem. Te azt csinálod tehát, amit te magadnak hasznosnak gondolsz, én meg azt csinálom, amit én gondolok hasznosnak magamnak.” Erre Paschasius: „Atyai örökségedet gazemberekkel együtt herdáltad el, és ezért beszélsz úgy, mint egy szajha.” Kinek Luca: „Atyai örökségemet jó helyen rejtettem el, az értelem és a test megrontóit soha nem ismertem.” Megkérdezte Paschasius: „Kik a test és az értelem megrontói?” Luca válaszolt: „Az értelem megrontói ti vagytok, akik az embereket arra igyekeztek rávenni, hogy elhagyják saját Teremtőjüket. A test megrontói pedig azok, akik a testi gyönyörűséget elébe helyezik az örökkévaló lakomának.”
Paschasius így szólt: „Majd szűnnek a szavak, ha megkorbácsoltatlak.” Így szólt Luca: „Isten szavai meg nem szűnhetnek.” Kinek Paschasius: „Hát te vagy az Isten?” Válaszolt Luca: „Isten szolgálója vagyok, aki így szólt: »Mikor a helytartók és királyok előtt állotok…, nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek«.” (Mk 13,9–11). Paschasius megkérdezte: „Hát tebenned a Szentlélek van?” Erre Luca: „Akik tisztán élnek, azok a Szentlélek temploma (I Kor 6,19).” Mire Paschasius: „Elvitetlek a bordélyba, hogy ott megerőszakoljanak és elveszítsd a Szentlelket.” Luca válaszolt: „Nem szennyeződik be a test, csak a lélek egyetértésével. Ha te engem akaratom ellenére megerőszakoltatsz, szűzi tisztaságom díja megkétszereződik. Engem aztán soha nem veszel rá, hogy beleegyezzem. Itt a testem, minden büntetésre készen van. Mit késlekedsz? Kezdd el hát, ördögfattya, büntess meg, ahogy jólesik!”
Akkor Paschasius bordélyosokat hozatott, azt mondván nékik: „Hívjátok ide az egész népet, és addig szórakozzanak vele, amíg belepusztul!” Ám amikor meg akarták ragadni, a Szentlélek olyan súllyal rögzítette oda, hogy meg se tudták mozdítani. Paschasius ezer férfit hívatott, kezét-lábát összeköttette, de képtelenek voltak megmozdítani. Akkor a férfiak mellé ezer pár ökröt is adott, de Isten szüze mozdíthatatlan maradt. Hívta a mágusokat is, hogy ráolvasásaikkal megmozdítsák, de semmire nem mentek. Elcsodálkozott Paschasius: „Mi ez a rontás, hogy egyetlen leányt ezer férfi sem tud megmozdítani?” Luca így felelt: „Nem rontás ez, hanem Isten jótéteménye. Ha még tízezret hoznál is, ugyanoly mozdíthatatlannak fogsz látni, mint az előbb.” Egyesek kitalálták, hogy vizelettől megszűnik a rontás. Megparancsolta Paschasius, hogy öntsék le vizelettel, de mikor így sem tudta megmozdítani, szorultságában roppant tüzet rakatott körülötte, s szurkot, gyantát és lobogó olajat öntetett rá.
Ezt mondta Luca: „Haladékot kértem vértanúságomhoz, hogy a hívőktől elvegyem a szenvedéstől való félelmet, s torkukra forrasszam az ujjongást a hitetleneknek,” Látták Paschasius barátai, hogy teljesen elcsüggedt a bíró, s a leány torkába kardot mártottak, de ő még így sem veszítette el a beszélőképességét, s megszólalt: „Megjelentem néktek, hogy visszaadatott a békesség az Egyháznak, mert ma meghalt Maximianus, elűzetett az országból Diocletianus, s amiképpen Catania városának nővérem, Ágota lett a pátrónája, így én Siracusa városának lettem Istentől rendelt közbenjárója.”
Míg e szavakat szólja a szűz, megjönnek a rómaiak szolgái, megragadják Paschasiust, s megkötözve hurcolják magukkal a császár elé. Hallotta ugyanis a császár, hogy az egész tartományt fölprédálta. Rómába hurcoltatván, a szenátus előtt vádolták. Bűnösnek találták, s fővesztéssel lakolt. Luca szűz pedig arról a helyről, ahol megsebezték, nem mozdult el, sem lelkét nem adta ki, míg el nem jöttek a papok, és Krisztus testét nem adták neki. A körülötte állók mind amennel feleltek. Ugyanazon a helyen temették el és emelték templomát. Constantinus és Maxentius idejében, az Úr 310. esztendeje táján szenvedett vértanúságot.
Luca, eredetibb hangzással: Lucia ünnepe a magyar néphagyomány egyik legjelesebb napja. Hiedelemvilága azonban csak részben hozható kapcsolatba az ókeresztény szűz (†310) alakjával és legendájával.
Ismereteink szerint a magyar középkorban Luca még nem tartozik a tiszteltebb női szentek közé, bár nevét misenaptárainkban megtaláljuk. Patrociniumaival sem találkozunk, sőt még az újkor századaiban is alig-alig fordul elő. Kivétel Alhó (Allhau) jelenleg burgenlandi falucska, amelynek Luca-titulusát Kazó István említi (1697).* Nem tudjuk, manapság megvan-e. Keresztnévként is igen ritka. Mindezeknek okára még visszatérünk.
Luca gótikus faszobra: Kisszeben (Sabinov 1510).* Táblaképe a következő szárnyasoltárokon tűnik fel: Arnótfalva(Emmaus, Arnutovce 1485), Csíkcsatószeg (1530), Dubrava (1510), Héthárs (Lipany 1520), Leibic (Lubica 1521), Malompatak (Mlynica 1515), Nagylomnic (Lomnica 1493),* a Legenda Aurea többi híres női szentjei: Borbála, Margit, Katalin, Dorottya, Ágnes társaságában, de még nem egyenrangú velük. Az a gyanúnk, hogy Lucát éppen a Legenda Aurea ismertette meg a hazai gótikus jámborsággal. Elgondolkodtató azonban, hogy oltárával Esztergomban már korán (1286) találkozunk.
Legendáját a Legenda Aurea nyomán az Érdy-; Debreczeni- és Cornides-kódexben olvassuk. Ez utóbbi* szerint Szent Luca asszony támada Syracusana nevű várasból. Nemzete szerént nemes vala, testében szeplétlen szűz. Színében szép, lelkében annál szép, szent hitnek miatta, mint Krisztus Jézusnak szerelmes jegyese.
Édesanyja már tizenegy éve szenvedett vérfolyásban. Elzarándokolnak tehát Szent Ágota katániai sírjához. Amíg ott könyörögnek, Luca elalszik, és látá álmában Szent Ágotát a szent angyalok között, nagy gyengyes ruhában, mondván őneki: jó húgom, szűz Lucia, Krisztusnak ájojtatos leánya, mit kérsz éntőlem, kit tennen magad es megadhatsz az te szülédnek, ki immáran az te hitednek miatta megvigaszott, és miképpen énmiattam az Karthágónak várasa felmagasztatott Krisztustul, azonképpen temiattad Syracusának várasa es megékesöltetik temiattad.
Álmából fölébredve kéri meggyógyult édesanyját, hogy ne adja férjhez, mert neki már van vőlegénye, Jézus Krisztus. A jegyruha árát, továbbá örökségét szétosztja a szegények között.
Pogány jegyese följelenti a fejedelemnél, aki a bálványok előtti áldozatra akarja kényszeríteni. Luca e szavakkal tagadja meg: Istennek kellemetes áldozat az szegényeket látogatni és segéleni. De miért immáran nincsen mit továbbá őnekik adnék, ennen magamat Krisztus Jézusnak adom és áldozom. Pascasius fejedelem ezután szűzi állhatatosságában akarja megszégyeníteni, és kezdé bordélyba vonyatni, kit Szentlélek oly igen megnehezejte, hogy semmiképpen az helyről el nem indojthaték. Azt látván, mind kezeit, mind lábait megkötözék, és ezer embert készerejtének vonni, de még azok sem indojthaták el az helyről. Azokhoz ragasztanak ötven iga barmot, de azok sem tehetének indojtást az szent szűzen... Most Pascasius parancsolá, hogy azon álló helyében megégetnék. És hagyá, hogy fenyőszurokkal és olvasztott olajjal agyonöntenék, hogy hamarabb az tűz megemésztené.
Mondá Lucia: én az én édes Uram Jézusnak szent malasztját kértem, hogy ez tűz énnekem semmit ne árthasson, az hű keresztyéneknek eremekre. Erre a poroszlók tőrt döfnek a torkába, de maga még es nem veszté el szólását, miglen ő szent imádságát el nem végezné az Úr Istenhez.
Kiskanizsai hagyomány szerint* Luca szemét tűvel szurkálták ki, ezért nem szabad az ünnepén varrni, tehát a napra annyira jellemző dologtiltást az elnépiesedett legendából magyarázzák.
Szűz Szent Lucáról legendájának átköltésével azt mondja a somogyi nép*, hogy nem akart férjhezmenni, noha gazdag kérői voltak. Ezért rokonai halálra kínozták, de ő inkább eltűrte ezt is, hogy ártatlanságát megőrizze.
Luca nagyon szerette Isten világát és a házi állatokat. Halála után az Úr ezért a szelídségéért szentjei sorába emelte. Napjának előestéjén fiú- és leánygyermekek így köszöntik Lucát:
Megjöttem én jó este,
Luca köszöntésére.
Luca fekszik ágyában
Az őrző angyalával.
Gyere Luca menjünk el,
Mennyországot nyerjük el.
Ha mi aztat elnyerjük,
Boldog lesz az életünk.
Luca már a középkorban a szemfájósok védőszentje. Ezt az Isteni Színjáték is tanúsítja. Dante, aki sokszor fájlalta a szemét, Lucát különösen tisztelte.* A kultusz barokk népkönyveink nyomán parasztságunk körében is elterjedt. Öregek itt-ott (Tápé, Jászladány, Hercegszántó) máig könyörögnek Lucához szemük gyógyulásáért:
A Lelki Paradicsom himnusza és imádsága így fohászkodik:
Ártatlan és gyenge Szűznek
Ellene agyarkodik,
Krisztus kedves jegyesének
Fejére dühösködik
Irigység és kegyetlenség,
Hogy gonoszra vihesse,
Méregtől forró ellenség
Lelkét hogy elveszesse.
De Krisztustól el nem válik,
Végig véle maradván,
Benne a szíve megnyugszik,
Ővéle mulatozván.
A szemei kitolatnak
Végre szent Luciának,
A tagjai kínoztatnak
A Krisztus mátkájának.
Így életed elvégezvén
Légy szemünk orvossága,
Lelkünk menyégbe vitetvén,
Légy szép világossága, Amen.
Antiphona, Megmozdulhatatlan erős oszlop vagy Szent Lúcia, Krisztusnak szerelmes Jegyesse, azért mindenek várják, hogy elvedd az életnek Koronáját.
V. Elosztatott a te ajakidon a malaszt.
A. Azért megáldott téged az Isten mindörökké.
Imádság. Hallgass meg minket üdvözítő Istenünk, hogy akik Szent Luciának emlékezetin örvendezünk, a szemfájásnak ártalmas nyavalyájától megmenekedjünk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Amen.*
Az Egyház nem véletlenül helyezte szűz vértanújának, Luciának ünnepét éppen erre a napra, hiszen a név a lux'fényesség' származéka. December tizenharmadik napja a Gergely-naptár életbelépte (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napfordulat kezdő napja volt. A szegedi, zalaszentbalázsi kalendáriumi eredetű mondás szerint Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.* Ez az archaikus néphagyományban, amely a természeti jelenségeket és változásokat pontosan számon tartja és szimbolikus-mágikus összefüggésekben is szemléli, igen jelentős időpont. Ebből érthető tehát, hogy Luca napja méhében hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait, próbatételeit is. Tele van főleg asszonyi kezdeményezésekkel és változatos tilalmakkal, amelyeknek hatása, következménye a primitív népi felfogás szerint azután az egész új esztendőben érvényesül. Most leghosszabbak az éjszakák, amelyeken a gonoszoknak, bűbájosoknak bőven van idejük arra, hogy téteményeikkel megrontsák az embereket, de a föld fiaiban is az elhárítás és előrelátás készsége is ilyenkor a legelevenebb. A Luca napjához fűződő hagyománynak e végletességéből következik, hogy az oltáron tisztelt Luca mellett a közép-európai néptudatban egy boszorkányszőrű, rontó-bontó nőalak is él, akit a magyarok lucapuca, luca; lucaasszony*, Hollókőn Lucca, a németek Lutzelfrau néven emlegetnek.* Ez a kísértetszerű jelenség ezen az éjszakán és napon, tehát a kezdődő új esztendőben az embereknek mindenképpen a kárára törekszik. Erre az alakra előadásunkban azonban csak éppen emlékeztetünk.
Ez a kettősség magyarázza, hogy hazánkban Luca templomi titulusával csak hírmondóul, találkozunk. A Luca-keresztnév is igen ritka. Sokfelé teljességgel hiányzik. Attól tartogatnak, hogy az ilyen nevű újszülött hamarosan meghal elviszi a Luca. Ezért a naptól a szegedi tájon régebben a várandósok is féltek. E név-mágiás szorongásból következik, hogy Tápén még születésnapjuknak sem akarják vállalni, akik akkor jöttek világra.
Egyes vidékeinken a zöld ág sarjaztatása Luca estéjén kezdődik. A szegedi gyökérzetű Csanádapácán és Újkígyóson Luca estéjén meggyfaágat vágnak, és meleg helyen vízben tartják. Ha karácsonyra kizöldül: jó lesz majd az esztendő, a lány is férjhezmegy. Luca a legenda szerint Jézusnak koszorús menyasszonya, és így az eladólányoknak több országban mennyei pártfogója; házasságszerzője. Hazánkban a hercegszántai sokác kislányok a századforduló táján hajukba font virágkoszorúval (košanka) mentek Luca napja és karácsony között az iskolába. Öregek arra is emlékeznek, hogy valamikor a nagylányok is így jártak. Kiskunmajsán egy lucapogácsába gyűrűt is sütnek. Ha az eladólány találja meg, akkor férjhez megy. Lucának ez a házasságszerző patronátusa profanizálódott az ünnepétől karácsonyig terjedő, Baranya több magyar falujában (Hídvég, Diósviszló) tizönkét napok névvel* is illetett időszak hagyományvilágában. Ilyen a lucakerék, lucalevél, továbbá a piros almával kapcsolatos lánypraktika.
A Luca napjához fűződő többi, leginkább időjárásra vonatkozó, bajelhárító hiedelmek, mint a lucakalendárium,*lucaszék,* tápai lucagűgyű; valamint a dunántúli panspermiás lucázás, palázolás, palóc lucajárás már annyira elszakadtak a nap szakrális liturgikus világától, hogy bemutatásukról már hosszadalmasságuk miatt is itt lemondhatunk. Szakkutatásunk egyébként is Lucának ezeket a népéleti vonatkozásait dolgozta ki legrészletesebben.
A mágikus és szakrális hagyomány jellegzetes összefonódásaként Székesfehérvár-Felsővároson megjegyzik, hogy Luca napja a hét melyik napjára esett. Ezen a napon egész éven át szokott a gazdasszony imádkozni az aprójószág szaporaságáért, megmaradásáért.
Luca napját Európa számos népe kultikus célzatú sütemény evésével is megünnepli. Ez a hagyomány az Adria, vidékének karácsonyi kultuszközösségébe tartozó szlovének, horvátok, stájerok, magyarok között is él.
A szegedi tájon máig sütött lucapogácsa jó sok zsírral készül. Sütés előtt kis tollakat szúrnak bele minden családtag számára külön-külön. Akié sütés közben elég, hamarosan meghal. Így van ez Bátyán, Dusnokon, Bócsán is. A szegedi gazdasszony még ércpénzt is szokott belesütni. A pénzt azután vagy az eleséggel keverve a jószágnak, főleg disznónak adják, vagy pedig a legközelebbi vásár alkalmával az állat vételárába fizetik bele, hogy szerencséjük legyen hozzá. Az is szokás, hogy a pogácsába rejtett pénzt koldusnak adják oda. Akadnak olyanok is, akik azért vetik a templomi Szent Antal-perselybe, hogy a jószághoz szerencséjük legyen. Legújabban azonban már azé lesz, főleg gyerekeké, aki éppen megtalálja.
A lucapogácsa morzsájából a tápaiak a tehén elé, a ló abrakjába is szoktak szórni. A pogácsa egyébként már vagy az ünnep estéjén, vagy pedig napján ebéd után kerül fogyasztásra.
Csíkmadarason a jobbmódúaknál lucalepény sül, amelyet a szegények között osztanak szét.*
Ezen a napon Göcsejben is készül*kukoricapogácsa. Bevetés előtt itt is a családtagok számának megfelelően egy-egy tollat szúrnak beléjük. Meg is jelölik a gazdáját. Akié megpörzsölődik, az a hiedelem szerint a következő évben meghal.
A Zala megyei vendek Luca hajnalán napkelte előtt kenyérlisztből nagy pogácsát sütnek, amelyet még aznap a jószágokkal etetnek meg. Némely helyen az asztalfiókba is tesznek a pogácsából, hogy alkalomadtán porrá zúzva, valamelyik megbetegedett jószágnak adják. Főleg akkor veszik elő, ha az állat szája habzik, vagyis megveszett. Akadnak más vend faluk, ahol kelešica néven emlegetett kukoricamálé sül a család és jószág számára. Az elnevezésből világos, hogy régebben kölesből készült. Foganatos kutyaharapás ellen is.* A gyakorlatnak Kretzenbacher közléséből szlovén és stájer párhuzamait is ismerjük.
Egészen archaikus jellegű tehát a Tápén készített lucakása, vagyis tejben keményre főzött, mézzel ízesített köleskása, amelyből a jószág is részesült.
Kretzenbacher kutatásaiból tudjuk, hogy a német Luzienbrot, szlovén lucijščak, Lucijin kruh, vend pogače,*hozzátehetjük: a magyar lucapogácsa a család élő és elhalt tagjait a lakoma kultikus közösségében fogta össze. Az esztendő leghosszabb éjszakája nemcsak a gonoszok, hanem a halottak ideje is, kik ilyenkor hazatérnek a családba. Illendően kell őket fogadni. Láttuk, hogy a pogácsaevésnél arra is következtetnek, hogy ki lesz a család legközelebbi halottja. A halottkultuszra emlékeztet a koldusok csíkmadarasi etetése is. Az archaikus hagyománynak Luca ünnepével és nevével való kapcsolódása már későbbi fejlemény, de korunkig csak e tapadás segítségével tudott életben maradni.
Kretzenbacher utal rá, hogy a középkorban Lucia nevének a lux szóval való rokonsága révén temetők, temetőkápolnák védőszentjének is választották. Az Egyház liturgikus imádságaiban ugyanis azért könyörög, hogy a halottaknak az örök világosság fényeskedjék (et lux perpetua luceat eis).* Úgy tetszik, hogy az esztergomi főszékesegyház középkori harangtornyában álló Szent Luca-oltárnál, amelynek gazdag birtokai is voltak, éppen a megholt hívekért miséztek, harangjának szavával pedig a leselkedő gonoszokat akarták elrettenteni.
Veglia (Krk) adriai szigeten máig áll a Szent Lucia tiszteletére emelt középkori bencés apátság. A búcsúnapon a templom tornyából lucakenyeret szoktak dobni a nép közé.* Úgy véljük, hogy e szokás hajdani hazai párhuzamaira következtethetünk az esztergomi igen szűkszavú, de nagy értékű utalásból.
Sajátos módon Karátsonyifalva (Offsenica) temetőkápolnáját Luca tiszteletére szentelte Papp István (1885). A titulus indítékát és a hozzáfűződő helyi hagyományt, sajnos, nem ismerjük.
A lucabúza sarjaztatása is ősi primitív természetvarázsló, vegetációs kultuszból szublimálódik szinte liturgikus hagyománnyá.
A lucabúza nem más, mint Luca napján csíráztatott és vízzel, Algyőn szentelt vízzel öntözött búza. Akadnak olyan idősebb asszonyok, akik a szájukba vett vízzel táplálják. A gazdasszony lapos tányérban meleg helyen búzaszemeket kezd csíráztatni amelyek karácsonyra kizöldülnek. A tápai asszony közben ezt mondja: néköm kinyerem, jószágomnak legelője, ződ mezeje. Ha a szára hosszúra nő, jó szalmás termés lesz. Ilyenkor Tápén kék szalaggal kötik át. Ebből a jövő termésre következtetnek, de rontásnál is foganatosnak tartják. Így beteg jószággal szokták etetni. Karácsonykor az asszonyok oltárt is díszítenek vele. Egyesek odateszik a karácsonyfa alá, meg karácsonyeste vacsorakor az asztalra. Rábén ilyenkor még égő gyertyát is állítanak közéje. Az ünnepek után a jószágnak szaggatják oda. A szatymazi gazdák vízkereszt napján földjeiken, vetéseiken szórják szét. Hercegszántó sokácai is most rakják jószágaik szájába.
A hazai sokác és bunyevác nép körében is általános a lucabúza csíráztatása.* Odateszik a karácsonyi asztalra. Jellemzésére karácsony estéjénél kerül sor.
A szokás a mai Burgenlandban is él. Leopold Schmidt kutatásai szerint*Barbaraweizen (ahol már Borbála napján kezdik csíráztatni), inkább azonban Luzienweizen, a német Bánfalván (Apetlon) Christkindlfrucht, az itteni horvát falukban pedig sijanje (vetés) a neve. A szokás elvétve más napokhoz (Miklós, húshagyó, húsvét) is kapcsolódik, ismeri az egész Mediterraneum.
Apokrif hagyományokra megy vissza az a mi magyar népünknél is elterjedt hiedelem, hogy a búzaszemen rajta van az élő kenyérnek, Krisztusnak képmása.
A lucabúza sarjasztása hozzánk az Adria tájáról eljutott vegetációs hagyomány, amelynek antik ősképe az Adonis kertje. Jelenlegi tudomásunk és föltételezésünk szerint a mi magyar népünknél a katolikus délszlávok (horvátok, bunyevácok, sokacok) északabbra vándorlása következtében honosodott meg. Magyarországi elterjedése máig sem általános. Legelőször azokon a hazai helyeken, déli vidékeken tűnik föl, amelyek a hódoltság idején a franciskánus obszervancia szellemi hatása alatt állottak. A franciskánizmus a maga jellegzetes életközelségével megnyitotta templomait is a lucabúza előtt, odahelyezte a karácsonyi oltárra, és ezzel a hagyománynak liturgikus jelleget, szentelményi erőt tulajdonított, egyben azonban állandósulását, további virágzását, terjedését is biztosította.
vasárnap 13 december 2026 at 0000 - Szent Ottilia
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok
Mikor vasárnap 13 december 2026 at 0000 Vége kedd 19 január 2038 at 0314
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Szent Ottilia
December 13.
Ottilia (a pozsonyi misekönyvek szerint dec. 14.) a német középkornak egyik legkedveltebb női szentje, Elzász patrónája (†720 táján).
Tisztelete hazánkba is eljutott, bár nem vált általánossá. A bihari Kőrösszeg hajdani várkápolnájának ő volt a védőszentje (1424).* Egyetlen ismeretes élő patrociniuma Parád (1758), amely a birtokos Károlyi-család egyik nőtagjának keresztnevével függhet össze.*
Legendáját kódexeinkben hiába keressük, ezért egy múlt századbeli ritka népkönyvünkből* idézzük:
Attich nevű büszke várúrnak neje lebetegedvén, kis leánykát szült, ki vak vala. Miért Attich megharagudván, parancsolta, hogy a kisleányt öljék meg. Az anya azonban a dajkát elküldé vele hű csatlósok kíséretében Bajorországba egy apácakolostorba.
Bajorországban pedig vala akkor egy jámbor püspök, Erhardus nevű, ki álmában szózatot hallott: menjen a kolostorba és ott kis leánykát fog találni, keresztelje Ottiliának. Erhardus késedelem nélkül fogadá meg Isten intését, és a kolostorban megtalálván a leánykát, megkeresztelé. Megáldván, íme a leányka tüstént látni kezdett. Ottmaradván szép szűzzé fejlődött, és mindenben előhaladást tett.
Attich azonban magábatérvén, eltaszított gyermekét sajnálván, elzarándokolt, hogy fölkeresse. Meghallván a csodát, mi lányával történt, Istentől buzgó imádságban bocsánatot kért, és penitenciát tartván, visszakapta Ottiliát. Örömmel vitte haza.
A jámbor Ottilia szépsége és gazdagsága csakhamar számtalan kérőt csalt atyja várába, aki egy derék gróf ifjúnak oda is ígérte leányát. Ottilia azonban egyedül csak Krisztus menyasszonya kívánt maradni. Atyja kényszerítései végre arra bírták, miután buzgón imádkozott, hogy a mennyegző előtti éjjel a várat elhagyja.
Midőn tehát a vőlegény másnap megérkezett, Ottiliát seholsem találták. A kiküldött csatlósok harmadnap azzal a hírrel jöttek vissza, hogy Ottilia a Rajna vizén egy kis csónakon egyedül kelt át angyaloktól vezérelve. Az atya és a vőlegény keresésére indult. Amikor egy völgyben lovagoltak, a sziklahegyen meglátták a régen keresett leányt, éppen egy kápolna előtt imádkozott. Odasietének tehát, hogy hazajövetelre és a házasságra kényszerítsék.
Ottilia meglátván őket, elfutott előlük. Iszonyú magas sziklafal elébe ért, amely minden oldalról meredek lévén, nem menekülhetett tovább. Ekkor térdre borulva kérte Istent, hogy mentse meg. És íme, a sziklafal megnyílt, Ottilia a nyílásba bemenvén, eltűnt. A sziklából ezen a helyen tiszta forrás tört elő. Az atya és a vőlegény a csodát látván, nagyon megdöbbent.
Most Attich újra magábatért. A forrásnál siránkozott. Fogadást tett Istennek, ha leányát neki mégegyszer visszaadja, erre a helyre kápolnát építtet, és várából kolostort formál, amelyet gazdagon megajándékoz. Isten újra meghallgatta őt és visszaadá leányát. Attich a forrás mellé, amely Ottilia kútjának hívatott, és csoda-ereje volt, kápolnát épített, várából pedig kolostort, amelynek fejedelemasszonya Ottilia lett.
Legendájából érthető, hogy Ottilia a szemfájósok védőszentje. Hogy ez a patronátusa valamikor hazánkban sem volt ismeretlen, azt több, a középkor végéről származó liturgikus könyvünk részben utólagos bejegyzése,* de Szkárosi Horvát András ingerült versezete* is tanúsítja:
Ottolia mert vakon született volt,
Önékie szolgált; kinek szeme nem volt,
Ám lásd, ha az adja, kinek soha nem volt.
Idézzünk ezzel szemben egy középkori deák versecskét:
Ottiliát kezében könyvre helyezett két szemmel szokás megjeleníteni. Egyelőre csak kevés hazai ábrázolását ismerjük. Ilyen Frics (Fričovce) szárnyasoltárának táblaképe (1510),* továbbá Czottmann Bertalan kassai patikus és feleségének fogadalmi Mettertia-képe (1516), amelyen a betegek hódoló szent patrónusai között Ottilia is megjelenik: fejét kendő födi, kezében pedig vöröskötésű kapcsos könyvet tart. Táblájára két szem van festve.*Tüskevárott, a templom múzeumában barokk szobrát, Pápateszér templomában* nyilván a felajánló keresztnevét idéző képét (1868), a váci Hétkápolna néven ismert búcsújáróhelyen* pedig késő-barokk képét őrzik. Felírása: Psal. 118,37. AVERTI OCULOS MEOS NE VIDEAM VANITATEM UT SERVET COR MEUM IMMACULATUM TIBI DEUS. SANCTA OTTILIA. Nyelvünkön: fordítsd el szemeimet, hogy ne lássam a hiúságot. A te utadon engedj élnem.
Kezdetleges viaszképét – részletező felírás nélkül – Csicsó búcsújáró kápolnájában is láttuk. Szép barokk képe Tápiósáp templomában.
Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Szentek és boldogok Kapcsolat:szentkoronaorszaga
Mikor vasárnap 13 december 2026 at 0000 Vége kedd 19 január 2038 at 0314
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Szent Jodok
December 13.
Jodok Bretagne szülöttje (†669?) Királyfi, majd pap, később remete. Elzarándokolt Rómába, ezért Jakab mellett a középkori búcsújárók védőszentjükként tisztelték.* Jodokot segítségül szokták hívni a háztartás és parasztélet ügyeiben-bajaiban, továbbá pestis ellen. Szívesen választották járványkórházak patrónusául is. Tiszteletének egyetemesebbé válását Közép-Európában nyilván az gátolta meg, hogy névünnepe Luca napjával esik össze.
Kultusza leginkább a Rajna-vidéken virágzott, innen sugárzott szét Landshut közvetítésével az egész német-római birodalomban. Régi hazánkban is felbukkan: a karthauzi Vörösklastromhoz tartozá Lechnic egykori szász falu templomának (1419) védőszentje.* Több középkori búcsúengedélye ismeretes. Népi hagyományvilágáról elsősorban a szlovák és lengyel kutatás hivatott számot adni. Elenyészett az erdélyi szász Grozspold (1378) és Schőnberg (1499) patrociniuma.
vasárnap 13 december 2026 at 0000 - Szent Luca szűz