newsroom


Szent Korona Országáért alapítvány a facebook-on!
Az összes RSS hírforrás
Dr. Varga Tibor honlapja  |  Bejelentkezés  | Regisztráció  | Új jelszó  | Aktiválás
FőoldalAlapítvány>Szabadegyetem<HírekElőadásokRendezvényekGalériaNapvágás KlubNaptárLetöltésekKapcsolatAjánlók
Szent Korona Szabadegyetem

> vissza a FŐOLDALra
.
Magyar műveltség szak:
• Tudnivalók
• Tanterv
• Jelentkezés
• Oktatók

Akkreditált szak - pedagógus továbbképzés:
• Tudnivalók
• Tanterv
• Jelentkezés
• Oktatók 
• Könyvtár
SzentkoronaTV - YouTube

Szent Korona TV
YouTube csatornája.

szktv_youtubecsatorna_ok.png
VIDEÓK

dr_vrga_tibor_videok.png
Eseménylista - december 26
<< november 2026 december január >>
<< 2025 jan.  febr.  márc.  ápr.  máj.  jún.  júl.  aug.  szept.  okt.  nov.  dec.   2027 >>
Napi események: december 26:

szombat 26 december 2026 at 0000 - KARÁCSONY MÁSNAPJA - Protomártír Szent István napja
Beküldte: Dr. Varga Tibor  Kategória: Egyházi ünnepnapok  Kapcsolat: level 
Mikor szombat 26 december 2026 at 0000 Vége kedd 19 január 2038 at 0314

Bálint Sándor
ÜNNEPI KALENDÁRIUM

Karácsony másnapja
és Protomártír Szent István napja

István (dec. 26) az Egyház első vértanúja, akit úgy köveztek meg (Apostolok Cselekedetei 6,7). Diákonus volt: az apostolok segítsége, a szegények gondviselője. A győzelem jelével, pálmaággal, köntösében pedig kövekkel szokták ábrázolni. Az ünnep szokottabb neve karácsony másnapja. 

István vértanú tisztelete ereklyéinek föltalálásával (415) kezd bontakozni. Testének megleletiről az Érdy-kódex* így emlékezik meg: vala Jeruzsálem tartományában egy Lucianus nevű pap jámbor. Mikoron egy péntek napon ágyában fekűnék, állapék meg előtte egy magas termetű, nagy szép vén ember, kinek vala vidám orcával hosszú szakálla, szép fejér palástja, szép aranyos fontos keresztek fejében. Lábabeli nadrága mind aranyas. Kezében szép aranyas vessző, kivel megütlentvén őtet mondá: imáran nyilván megjelöntöm a mi temetésűnket, mert igen utálatos helyen vannak. Menj el azért, mondjad meg Jeruzsálembeli János pispeknek, hogy tisztöletesb helyre vigye a mi testünket. Mondá Lucianus: Uram, ki vagy? Felele: én vagyok Gamáliel írástudó doktor, ki Pál apostolt feltartottam, és tanojtottam az törvényre. Ez én társom kedég, ki velem vagyon, Szent István, kit irigységben az hitetlen zsidó népek megkövezének, és én eltemetém ennen koporsómban. Az harmadunk Nikadémus unokám, kit Péter és János apostolok megkeresztölének, és sok háborúság, szenvedés után ennen házamnál múlék ki. Negyedik Abybas az én fiam, ki húsz esztendős korában énvelem vevé fel a szent keresztséget, és holtig szűzen marada meg. Azt megmondván Szent Gamáliel, elenyészék. 

Lucialusnak Gamáliel még kétszer megjelenik, most már engedelmeskedik is a törvénytudónak. Így tehát nagy tisztösséggel azért belvivék az testöket Jeruzsálemben, és nagy isteni félelemmel tiszteletes helyre helyezteték. Ereklyéinek ezt a föltalálását az Egyház augusztus 3-án külön is megünnepli. Egy szepességi eredetű táblakép a Legenda Aurea nyomán ezt a jelenetet is ábrázolja.* 

Jeruzsálemben egy gazdag konstantinápolyi polgár, Alexander és felesége Juliána kápolnát rakat István tiszteletére. A férfi meghal és a szent diakonus mellé temetik. Később az özvegy vissza akar térni hazájába és szeretné magával vinni férje földi maradványait is. A püspök a kérést teljesíti, de az asszony tévedésből István csontjait viszi magával. A tengeren a nekivadult ördögök nagy vihart támasztanak, de István megfélemlíti őket. Megérkezvén Konstantinápolyba, ereklyéi a róla elnevetett egyházban nagy tiszteletben részesülnek.

Rómában a Császár leányát ördög gyötri, aki elszólja magát, hogy rajta egyedül Istvánnak van hatalma. A püspök a szent ereklyék fejében Lőrincét kéri cserébe. Mikoron – folytatja a kódex – dicsőséges Szent Istvánnak szent testét Szent Lőrinc mártír levitának koporsójához vitték volna, íme szerelmes atyámfiai, csodálatus egyesség és tisztősség egymáshoz, mintha élő testben volnának, oly nagy atyafiúsággal fogadák egymást. És levita Szent Lőrinc mártír az ő nyugovó helyének felét engedé, hogy mellé férne levita Szent István protomartírnak, mint szerelmes atyafiának. Az görögök kedég, kik Szent Lőrinc testéért jöttenek vala Konstantinápolyból, akarván onnan elvinni, ottan holtelevenül mind lehullának. A pápa könyörgésére térnek magukhoz. 

Ez a római legendarészlet érteti meg velünk, hogy Istvánt és Lőrincet a középkorban többször ábrázolják együttesen, így Csegöld (1494), Kassa (1440), Nagyekemező (Prostea Mare 1480), Szászbogács (Bogeschdorf, Bagaciu, 1518) szárnyasoltárain.* Később is: a szolnoki franciskánus templom Szent Antal oltárának őrálló barokk szobrai. Őket látjuk Tamási barokk templomának homlokzatán is.

Az ünnep, illetőleg szent európai hagyományvilágát legújabban Matthias Zender* és W. Hofman* foglalta össze. Rámutatnak arra, hogy István vértanú tisztelete éppen ereklyéinek föltalálásával a mediterrán világban kezd először kibontakozni. Templomok, városok védőszentjeként, vagy Mária és Péter mellett második patrónusként Galliában különösen népszerű.

A kultusz legfontosabb középeurópai tűzhelye Passau: István a székesegyház és egyházmegye védőszentje. Közvetlen hatását hirdeti a bécsi Stephansdom. Tisztelete eljut hazánkba is, hiszen a X. században részben a passaui egyházmegye missziós területe volt.

Géza fejedelem fiának az István keresztnevet választja, hogy uralkodói méltóságában és kötelességeiben akár a vértanúságig állhatatos legyen. Ezért szól az esztergomi székesegyháznak legelső dedikációja szintén István vértanúnak. Újabb nézet szerint az István nevet Sarolta, Vajk édesanyja választotta fiának. Az ő édesapja, Gyula ugyanis Bizáncban megkeresztelkedve, az István (Stephanos) nevet kapta. A név mindenképpen találó.* Legendai fogalmazásáról István király ünnepénél szólunk.

Sajátságos, hogy az István-patrocinium a koraközépkorban legelőször és elsősorban püspöki székvárosokban bukkan föl. A székesegyház általában a Megváltót, Máriát, Pétert, a keresztelőkápolna Keresztelő Szent Jánost, a püspök magánkápolnája, oratóriuma pedig István vértanút tiszteli védőszentül. Ez sokszor egyúttal a székesegyházi főesperesnek, István hierarchiabeli örökösének székhelye. Ehhez magyar részről hozzátehetjük, hogy Esztergomban a várfalak közelében, a Boldogasszony tiszteletére szentelt későbbi székesegyház szomszédságában állott a szent diakónus tiszteletére szentelt és már említett templom, amelyet még föltétlenül Géza fejedelem építtetett.* Romjai megérték a XIX. századot. A hagyomány szerint ebben keresztelték meg Szent Istvánt. A templom egyébként 1393-ban káptalani egyházzá, prépostsággá lett.* Emlékezetét őrzi az 1856-ban fölszentelt mai bazilika hajójának északi oldalkápolnája István vértanú tiszteletére.

Győr városának ősi soron István vértanú a védőszentje, címerében is egészen napjainkig benne volt. Ez a patrocinium nyilván szintén közvetlenül összefügg Passau kultikus kisugárzásával, illetőleg a protomártír tiszteletére szentelt plébániatemplommal, amely a Váralján, a vármegyeház helyén már a XI. században állott.* A templom a hódoltság alatt tönkrement, azonban a kultusz elevenségét, hatalmas helyi múltját mutatja, hogy a győri székesegyház déli hajóját, amely máig a plébániai istentisztelet céljait szolgálja, külön is István oltalmába ajánlották. Ennek monumentális külső kifejezése a hajó Maulbertsch ihletéséből, egyik tanítványától festett freskója is, amely István diákónussá szentelését és a főtanács előtt való beszédét, maga az oltárkép pedig vértanúhalálát ábrázolja.

Ugyancsak a székesegyház őrzi a szent diákónus ereklyéjét is.* A Győrújvárosi klasszicizáló templom főoltárán szobrát látjuk. Így az idők folyamán Győr bizonyult a magyar kereszténység hőskorát idéző István-kultusz leghűségesebb örökösének. Tudata azonban már az egyházmegyei papságban sem él.

A püspöki székváros és a szent vértanú szakrális-szimbolikus kapcsolatát tanúsítja Gyulafehérvár ágostonrendi remete kolostora (1290),* a csanádi székesegyház protomártír oltára,* továbbá Vetési Albert veszprémi püspök († 1486) remekbe készült vörös misemondó ruhája is, amelyre a Szűzanya, Magdolna, Keresztelő János és Pál apostol társaságában István alakja is rá van hímezve.* Megemlíthetjük, hogy a közeli Sóly elenyészett protomártír-patrociniumat* a legkorábbiak közé tartozik (1009) hazánkban.

Ismeretlen a Szent István vértanú tiszteletére szentelt somlóvásárhelyi plébániatemplom alapításának időpontja. Aligha tévedünk azonban, ha még István király egyházszervező tevékenységével, a főesperesi intézmény megteremtésével hozzuk kapcsolatba.

István-ereklyéje volt Csatár bencés apátsági templomának.* 

Királyi alapítás és esztergomi joghatóság alá tartozott Váradhegyfok István vértanúnak szentelt premontrei prépostsága (1130) is. Ez volt a rend legelső hazai monostora. Istvánt nyilván állhatatosságáért, a jó ügyben való kitartásáért választották patrónusnak, itteni példaképnek.

István vértanú oltalmába ajánlották Kő (Szerém) bencés apátságát (1198), Pok premontrei prépostságát (1251)* is.

Szintén a protomártír tiszteletére szentelt kolostoruk és templomuk volt az ágostonrendi remetéknek Budán, a Szombatkapu, vagyis a későbbi Bécsikapu szomszédságában. 1411-ben már virágzik. A patrociniumot nyilván Buda székvárosjellege is magyarázza, A hódoltság után ismét megtelepedve Budán, 1707-ben a kultikus folytonosság hangsúlyozására választják új templomuk védőszentjéül István vértanút, de társpatrónusul most már István királyt is.* Barokk oltára van az Erzsébet-apácák budai templomának sekrestyéjében.

István vértanú legrégibb ismert hazai ábrázolása a Szent Lászlótól alapított somogyvári bencés apátság kőmaradványai között látható domborműtöredék,* amely a XI. század végéről származik, és a protomártír megkövezését örökíti meg. Ezt a jelenetet mutatja be egy három önálló alakból álló, népies ízű szoborcsoport (1500) is,* amely Kassa vidékéről került a Szépművészeti Múzeumba. Faszobrait őrzi még Busóc (Bu¹ovce 1520), Dovalló (Dovalovo 1520), Határhely (Hranièné 1400), Káposztafalva (Hrabu¹ice 1516), (Mo¹ovce 1518), Necpál (Necpaly 1500?), Szepestótfalu (Slovenská Ves 1500), Túrócrudnó (Rudno 1490).* 

Szentünk középkori hazai tiszteletére emlékeztet még Kiszeben (Sabinov 1500) és Lőcse (három képből álló sorozat) szárnyasoltárain föltűnő alakja is.* Megkövezését Nagytótlak (Selo, XIV. század) falképén Rómer Flóris még látta.

István legmonumentálisabb hazai szentélyét, a későbarokk pápai plébániatemplomot Eszterházy Károly egri püspök mint Pápa örökös ura emelte, Fellner Jakab tervei szerint a szintén Istvánnak szentelt középkori templom (1467) helyén.* 

A barokk nem aggályoskodott, amikor egy-egy régi templomtitulus megváltoztatásáról volt szó. Éppen Eszterházy a Tridentinum modern tettvágytól égő szellemiségének egyik legjellegzetesebb képviselője, szinte magyar megtestesülése volt.* Hogy mégis ragaszkodott a régi pápai patrociniumhoz, arra a családi kegyeletnél nyomósabb érzések is ösztönözték. Ezzel fejezte ki ugyanis nagyúri háláját a római S. Stefano Rotondo iránt. Ismeretes, hogy ez az ókeresztény bazilika sokáig nemzeti templomunk volt, és magyar pálosok éltek benne.* Később az a Collegium Germanico-Hungaricum örökölte, amelyben Károly püspök a tanulmányait végezte. Pappá is ebben a bazilikában szentelték (1748). Bár István vértanúnak a főpásztorok, székesegyházak védőszentjeként való tisztelete az idők folyamán elhalványodott, mégsem lehetetlen, hogy az egyéni áhítat mellett teljes tudatossággal választotta újra a hagyományokban is járatos, Róma-hűségében pedig rettenthetetlen Eszterházy ezt az archaikussá vált patrociniumot.

Károly püspök az új templom freskótémáinak kijelölésében gondol a Rotondo Freskóira is. Ezekről vázlatokat készíttet. Maulbertsch festi meg 1781-1873 közölt István diákopussá szentelésének és prédikációjának, továbbá zsinagóga elé hurcolásának hatalmas freskóit. Emlékeztetünk arra, hogy ezt a témát a művész Győrött is megörökítette. A főoltárkép megkövezési jelenete már nem az ő, hanem Maurer alkotása.* 

Egyébként természetes, de Eszterházyra is jellemző, hogy a templom ikonográfiája – Istvánt nem számítva – teljesen a Tridentium világát tükrözi. A kor „divat” szentjei jelennek meg a mellékoltárokon: József, a dinasztia egyik patrónusa, Anna, Károly, a barokk főpásztor ideálja, az alapító védőszentje, továbbá a nemrég szentté avatott Nepomuki János.

István vértanú a patrónusa a már említett, részben el is enyészett középkori dedikációk mellett Lábd (1299), Szigetbecse (1342),* Tomaj (Badacsonytomaj 1344),* Szedikert (Záhradné, középkori), Hedri (Hendrihovce, középkori), Dománfalva (Domanovce, középkori), Kisterenye (1399 exemptus), Sződi (1401),* továbbá Kemenesmihályfa, Sarród, Miklósfalva (Nickelsdorf, 1798 kápolna), Lajtapordány (Leitha-Prodersdorf 1641, később Mária-Magdolna),* Kürt (Ohrady), Nagysurány (©urany), Kisbágyon (1715), Paloznak (1750), Jászóújfalu (Novacany 1807), Krivány (Kriviany), Nagykemence (Kamenica and Cirochau 1792), Agyagospatak (Hlinné 1860), Vichodna, Peceszentmárton (Sommartin 1838) templomainak is. Kupcse (Kupèa 1863) templomát Moyzes István megyéspüspök építette névadójának tiszteletére.

István vértanút választotta mennyei pártfogójául a hajdúdorogi görögkatolikus magyar egyházmegye (1912). A patrocinium igen találó, mert egyszerre emlékeztet megszületésének kivételesen nehéz, hitvallói körülményeire, meg az első főpásztornak, Miklóssy Istvánnak védőszentjére is.

A titulus megválasztását a barokk időkben már nyilvánvalóan nem a protomártír kultuszhagyománya, hanem sokszor az építtető keresztneve szabta meg. A gyér előfordulást az is magyarázza, hogy István vértanú szakrális tekintélyét hazánkban mindinkább István király örökli. A szokottabb karácsony másnapja elnevezés is arra utal, hogy a protomártír tisztelete kissé hátraszorul, elhomályosodik, bár még máig ott él népünk tudatában is. Erre még visszatérünk.

Galgamácsán nem Aprószentek ünnepén, hanem már ezen a napon volt a legénybíró megválasztása a múlt században.* 

Hofmann fejtegetései szerint kultuszának teljességében az Egyház legelső vértanúja eleinte a jó halál védőszentje volt. Tiszteletére sokfelé temetőkápolnát szentelnek. Miután úgy kövezték meg, patrónusa lett a kőmíveseknek, kőfaragóknak, parittyázóknak is. Mindezeknek hazai párhuzamairól nem tudunk.

Nem tudjuk már, hogy milyen megfontolásból tartott a debreceni szabócéh a középkor végén minden harmad hétnek előfordulásában misét* István vértanúnak a Szent András-templomban levő oltáránál. A barokk világban a protomártír volt a szegedi szűrszabók patrónusa is: Lehetséges, hogy azért, mert a céhújítás, vagyis a céhmester választása ezen a napon történt. Ez pedig misehallgatással, áldomásivással járt együtt.

Folytatás itt: http://mek.oszk.hu/04600/04645/html/khp0007.html
szombat 26 december 2026 at 0000 - Szent István első vértanú
Beküldte: Dr. Varga Tibor  Kategória: Szentek és boldogok  Kapcsolat: level 
Mikor szombat 26 december 2026 at 0000 Vége kedd 19 január 2038 at 0314

Jacobus de Voragine
LEGENDA AUREA

Szent István első vértanú

[december 26.] 

Az István (Stephanus) név görög eredetű, latinul koronát, héberül normát jelent. István a vértanúk koronája volt, vagyis az első közülük az Újszövetségben, miként Ábel az Ószövetségben. Norma, azaz szabály és példa volt másoknak a Krisztusén való szenvedésben, a helyes cselekvésben, életvitelben és az ellenségén való imádkozásban. Avagy István annyit tesz, mint ‚buzgón szóló’ (strenue fans), ami megmutatkozik beszédében és az isteni ige világos hirdetésében. Avagy István annyi, mint ‚az idős asszonyokhoz buzgón szóló’ (strenue fans anus), azaz, aki buzgón, vagy dicséretesen tanítja és irányítja az idős asszonyokat, vagyis az özvegyeket, akiket az ő gondjaira bíztak az apostolok, s akik szó szerint idősek voltak. Korona tehát, mert az első vértanú volt, norma szenvedésének és helyes életvitelének példája által, buzgón szóló világos prédikációja által, s az idős asszonyokhoz buzgón szóló az özvegyek dicséretes tanítása által.

István a hét diákonus egyike volt, akiket az apostolok szolgálatra rendeltek. Növekedvén a tanítványok száma, a pogányok közül megtértek zúgolódni kezdtek a zsidók közül megtértek ellen, hogy özvegyeiket megvetik a mindennapi szolgálatban (ApCsel 6,1). A zúgolódás okát kétféleképpen értelmezhetjük: vagy, mert özvegyeiknek nem engedték meg, hogy részt vegyenek a szolgálatban, vagy mert a többieknél jobban megterhelték őket a mindennapi szolgálatban. Az apostolok ugyanis az özvegyekre bízták az asztal körüli szolgálatot, hogy ők maguk szabadabban foglalkozhassanak az igehirdetéssel. Az apostolok le akarták csillapítani az emiatt támadt zúgolódást, és a sokaságot egybehívták, mondván: „Nem méltó nékünk elhagynunk az Isten igéjét és az asztaloknál szolgálnunk” (uo. 6,2). A Glossza hozzáteszi: „Mert jobb a szellem étke, mint a test lakomája.” – „Válasszatok azért, atyámfiai, tiközületek hét jóhírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfiút, kiket erre a dologra rendeljünk” (uo. 6,3). A Glossza még hozzáteszi: hogy szolgáljanak, vagy a szolgálatot végzőket irányítsák. „Mi pedig az imádságban és az igének hirdetésében lészünk foglalatosak” (uo. 6,4). És tetszék a beszéd az egész sokaságnak, és kiválaszták a hét férfit (uo. 6,5), akik közül az első és legfőbb Szent István volt. Odavezették őket az apostolokhoz, akik rájuk tevék kezüket (uo. 6,6).

István pedig, aki telve volt malaszttal és erővel, csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között (uo. 6,8). A zsidók ezt megirigyelték és arra törekedtek, hogy fölébe kerekedjenek és legyőzzék. Háromféleképpen szálltak vele szembe, tudniillik vitában, tanúk elővezetésével és kínzások alkalmazásával. Ő azonban a vitázókat legyőzte, a tanúkra rábizonyította hamisságukat, kínzói felett győzedelmeskedett. Harcaiban segítséget mindig az égtől kapott. Először megkapta a Szentlelket, hogy az eltöltse bölcsességgel. Másodszor angyali tekintetet, hogy azzal megfélemlítse a hamis tanúkat. Harmadszor Krisztus maga volt kész segíteni, hogy vértanúságában megerősítse. Az Apostolok Cselekedetei minden egyes küzdelménél három dologról szól: a harc vállalásáról, a segítségnyújtásról és a győzelem megszerzéséről. Röviden összefoglalva minderről meggyőződhetünk.

Mikor már Szent István sok csodát művelt és gyakran prédikált a nép előtt, a zsidók megirigyelvén rátámadtak, hogy vitában győzzék le. Felkelének pedig a libertinusok zsinagógájából, akiket vagy arról a vidékről, ahonnan származtak, vagy a szabadosokról, azaz a felszabadítottak fiairól neveztek így. Szabadosnak (libertini) ugyanis azoknak a felszabadítottaknak a fiait nevezik, akiket a szolgaságból szabadon bocsátottak és szabadsággal ajándékoztak meg. Így szolganemből valók voltak azok, akik elsőként helyezkedtek szembe a hittel; valamint a cireneiek zsinagógájából, Cirene városából, az alexandriaiakéból, és akik Ciliciából és Ázsiából valók és vetekednek vala Istvánnal (uo. 6,9). Lám, az első a harc. Aztán a győzelmet említi: nem állhattak vala ellene a bölcsességnek. Végül a segítséggel fejezi be: a Szentlélek, aki szól vala (uo. 6,10).

A zsidók belátván, hogy ilyen harcmodorral nem bírnak vele, ravaszul a második módszerhez folyamodtak, ahhoz tudniillik, hogy hamis tanúkkal győzzék le. Felbéreltek két hamis tanút, hogy négyszeres káromlással vádolják meg. Elővezették Istvánt a főtanácsba, s a hamis tanúk megvádolták az Isten, Mózes, a Törvény és a Szent Sátor vagy templom elleni négyszeres káromlással (uo. 6, 11–13). Íme a harc. Akik a főtanácsban ültek, mind őt nézik vala, s olyannak látták orcáját, mint egy angyalét (uo. 6,15). Íme a segítség. Végül a második harc is győzelemmel zárul, mivel a hamis tanúkat minden állításukban megcáfolta. Szóla pedig a főpap: „Csakugyan így vannak ezek?” (uo. 7,1). Akkor Szent István a hamis tanúk mind a négy vádpontja alól tisztázta magát. Először az Isten-káromlás vádja alól, mondván: „Az Isten, aki szólott az atyáknak és prófétáknak, a dicsőség Istene volt (7,2).” Ezzel háromszorosan dicsérte az Istent, mivel szavait háromféleképpen lehet értelmezni: ő ugyanis a dicsőség Istene, azaz aki dicsőséget ad, mint Sámuel könyvében áll: „Ha valaki engem dicsőít, megdicsőítem őt” (1 Sám 2,30); avagy a dicsőség Istene, azaz akié a dicsőség, amint a Példabeszédek könyvében áll: „Nálam vagyon a gazdagság és dicsőség” (Péld 8,18); avagy a dicsőség Istene, azaz akit a teremtménytől dicsőség illet meg, amint a Timóteusnak írott levélben áll: „Az örökkévaló halhatatlan királynak pedig … tisztesség és dicsőség” (1 Tim 1,17). Háromszorosan dicséri tehát az Istent, tudniillik, hogy dicsőséges, dicsőítő és dicsőítendő.

Ezután a Mózessel szembeni káromlás vádja alól tisztázza magát, sokszorosan dicsérve őt, tudniillik buzgóságának heve miatt, ahogy megölt egy egyiptomit, aki megütött egy zsidót (ApCsel 7,24); csodái miatt, amelyeket Egyiptomban és a pusztában vitt végbe; és Isten barátsága miatt, hiszen többször is bizalmasan beszélgetett Istennel.

Ezután a törvény elleni káromlás vádja alól tisztázza magát, háromszor dicsérve azt, tudniillik Isten miatt, aki adta; ama nagy Mózes miatt, aki közvetítette, és célja miatt, mert örök életet ad.

Ezután a Szent Sátorral és a templommal szembeni káromlás vádja alól kezdte tisztázni magát, négy okból dicsérve azt, tudniillik, mert Isten megparancsolta, látomásban megmutatta, Mózes megalkotta és a frigyládát magába foglalta. A Szent Sátrat pedig a templom követte – mondotta. Így tehát Szent István, az ellene felhozott vád alól érveléssel tisztázta magát.

A zsidók látva, hogy sem az első, sem a második módon nem tudtak fölébe kerekedni, harmadszor is harcba bocsátkoztak, hogy legalább kínzással és gyötrelmekkel győzzék le. Mikor ezt Szent István látta, meg akarta tartani az Úrnak a felebarátok intésére vonatkozó parancsát, s három módon próbálta figyelmeztetni és visszatartani azokat ettől a nagy gonoszságtól, tudniillik megszégyenítéssel, megfélemlítéssel és szeretettel. Megszégyenítéssel kezdte, szemükre vetve szívük keménységét és a szentek megölését. „Ti kemény nyakúak – mondta – és körülmetéletlen szívűek, és fülűek! Ti mindenkor ellene álltatok a Szentléleknek, amiként atyáitok, úgy ti is. Hiszen melyik prófétát nem üldözték atyáitok? És megölték azokat, akik az Igaznak eljövetelét hirdették” (uo. 7,51–52). Ekkor – mint a Glossza mondja gonoszságuk három fokozatáról szólt. Az első, hogy szembeszálltak a Szentlélekkel, a második, hogy üldözték a prófétákat, a harmadik, hogy elfajuló gonoszságukban megölték őket. Homlokuk olyan lett, mint a parázna asszonyé, nem tudott elpirulni (Jer 3,3), így a megfogant gonoszságtól sem tágítottak. Hallván pedig ezeket, dúlnak-fúlnak vala szívükben; és fogukat csikorgatják vala rája (Ap Csel. 7,54). Másodszor megfélemlítéssel próbálta jobb útra téríteni őket, elmondva, hogy látá Jézust Istennek jobbja felől állani (uo. 7,55), mintegy készen arra, hogy segítségére siessen, és ellenségeit elítélje. Amikor ugyanis István, a Szentlélektől eltelve, föltekintvén az égre, látá Isten dicsőségét, megszólalt: „Íme, nyitva látom az egeket és az Emberfiát állani az Isten jobbja felől” (uo. 7,55–56).

István ugyan megszégyenítéssel és megfélemlítéssel jobb belátásra akarta téríteni őket, mégsem változtak meg, hanem még gonoszabbak lettek, mint annak előtte. Fennhangon kiáltván bedugták fülüket (uo. 7,57), hogy – miként a Glossza mondja – ne hallják az istenkáromlást. Egy akarattal reárohantak, és kivetvén őt a városon kívülre, megkövezték (uo. 7,57–58). Úgy vélték, hogy a Törvény szerint járnak el, mely előírja, hogy az istenkáromlót a táboron kívül kell megkövezni (Lev 24,14). És a két hamis tanú pedig, akiknek az első követ kellett rávetniük a törvény szerint: „a tanúk keze kezdje meg a kövezést stb.” (MTörv. 17,7) – levetették ruháikat egy ifjú lábához, kit Saulusnak hívnak vala, később pedig Pálnak (ApCsel 7,58), nehogy István érintésétől bemocskolódjanak, vagy hogy könnyebben megkövezhessék. Saulus, miközben a kövezők ruháit őrizte, hogy azok könnyebben mozogjanak, szinte maga is hajigálta kezükkel a követ.

Amikor azonban a szent a kövezőket ettől a gonoszságtól sem megszégyenítéssel, sem megfélemlítéssel nem tudta visszatartani, a harmadik módszerhez folyamodott, hogy legalább szeretettel fékezze meg őket. Vajon nem a legnagyobb szeretet volt-e, amit irántuk mutatott, amikor magáért és értük imádkozott? Magáért azért imádkozott, hogy szenvedése ne tartson sokáig, s miatta lelkük ne szenvedjen nagyobb kárt, érettük pedig azért imádkozott, hogy tettük ne minősüljön bűnnek.

Kövezék Istvánt, ki könyörögvén mondá: „Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!” Térdre esvén pedig fennhangon kiálta: „Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt (uo. 7,59–60), mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). És lám, mily csodálatos szeretet, hiszen magáért állva imádkozott, megkövezőiért pedig térdre ereszkedett, mintha inkább kívánta volna az értük, mint a magáért szóló imái meghallgatását. Érettük azért is inkább letérdelt – mint a Glossza mondja –, mert a nagyobb gonoszság a könyörgés hathatósabb gyógyszerét kívánta. A vértanú ebben is Krisztust követte, aki szenvedésében magáért imádkozván, így szólt: „Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46), keresztre feszítőiért pedig így imádkozott: „Atyám bocsáss meg nekik stb.” (Lk 23,34). És ezt mondván, elaludt az Úrban (ApCsel 7,60). A Glossza szerint: szép kifelezés, hogy elaludt, nem pedig meghalt, mert meghozta a szeretet áldozatát, és a feltámadás reményében aludt el.

Ugyanazon évben kövezték meg Istvánt, amikor az Úr a mennybe ment, augusztus hó harmadik napjának reggelén. Szent Gamaliel és Nicodemus, akik a zsidók tanácsában mindig a keresztények pártját fogták, Gamaliel mezején temették el, és nagyon megsiratták (uo. 8,2). Jeruzsálemben nagy keresztényüldözés támadt (uo. 8,1), mert Szent István megölése után, aki egy volt vezetőik közül, a többieket is dühödten üldözni kezdték, olyannyira, hogy az apostolok kivételével, akik a többieknél bátrabbak voltak, mindnyájan elszélednek vala a zsidók tartományaiban (uo. 8, 1), az Úr parancsának megfelelően: „Mikor pedig üldöznek titeket az egyik városban, fussatok a másikba” (Mt 10,23).

Szent Ágoston, a kiváló egyháztanító azt mondja, hogy Szent István számtalan csodával ékeskedett, érdemei révén hét halottat feltámasztott, sokakat különböző betegségekből meggyógyított. Ezeken kívül egyéb említésre méltó csodáról is szól. Elmeséli, hogy a Szent István oltáráról levett virágokat a betegekre helyezték, s az oltáráról leemelt terítőket kórságokban szenvedőkre terítették, s azok meggyógyultak. Ugyanis, miként az Isten városa 22. könyvében mondja, az oltárról vett virágokat egy vak asszony szemére helyezték, s az rögtön visszanyerte szeme világát. Ugyanabban a könyvben mondja, hogy egy városi elöljáró, név szerint Martialis, pogány volt, és semmiképpen nem akart megtérni. Egyszer súlyosan megbetegedett, s buzgón hívő veje eljött Szent István egyházába, és az oltárról vett virágokat titkon apósa fejéhez helyezte. Az a virágokon aludt, és még virradat előtt felkiáltott, hogy küldjenek a püspökért. Mivel a püspök nem volt otthon, egy pap jött el hozzá, és amikor a beteg kijelentette, hogy hisz, az megkeresztelte. Amíg csak élt, minden imájába belefoglalta e szavakat; „Krisztus, vedd magadhoz az én lelkemet” (ApCsel 7,59), bár nem volt tudatában, hogy ezek Szent István utolsó szavai voltak.

Ugyanott elmond egy másik hasonló csodát is. Egy Petrónia nevű matróna, akit már régóta súlyos betegség gyötört, és a sok gyógyszer ellenére sem érezte a javulás jeleit, végül egy zsidóhoz fordult. Az egy ékköves gyűrűt adott neki, hogy kösse egy zsinórral közvetlenül a testére, és annak erejétől meggyógyul. De mikor kiderült, hogy semmit sem ér, az Első Vértanú egyházába sietett, és kitartóan könyörgött Szent Istvánhoz a gyógyulásért. Akkor hirtelen kioldódott a zsinór, a gyűrű lehullott a földre, sértetlen maradt, a matróna pedig azon nyomban tökéletesen egészségesnek érezte magát.

Ugyanott hasonló, de nem kevésbé rendkívüli csodáról szól. A kappadókiai Caesarea közelében élt egy nemes, megözvegyült matróna, akit tíz nemes gyermeke, hét fia és három leánya vett körül. Egy alkalommal, amikor anyjukat megsértik, az megátkozza őket. Anyjuk átkát az isteni bosszú azonnal beteljesíti, és mindannyiukat ugyanaz a félelmetes büntetés sújtja: minden egyes tagjuk borzalmasan remegni kezd. Ezért nagy fájdalmukban, és hogy kerüljék a polgárok tekintetét, elbujdostak. De bármerre mentek is, mindenütt magukra vonták a figyelmet. Közülük ketten, fivér és nővér, Pál és Palladia Hippóba érve elmesélték történetüket a hely püspökének, Ágostonnak. Húsvét előtt, két héten át, naponta felkeresték Szent István egyházát, és gyógyulásért könyörögtek. Húsvét napján, nagy tömeg jelenlétében, Pál átlépte a szentélyrekesztőt, és az oltár előtt, nagy hittel és tisztelettel a földre vetette magát, s míg a tömeg a dolog kimenetelét várta, ő gyógyultan emelkedett fel, és elmúlt testének remegése. Miután Ágostonhoz vezették, ő a nép elé állította, és megígérte nekik, hogy a következő napra megírja a gyógyulás történetét, s azt felolvassa. Miközben a püspök a néphez szólt, a fiú nővére, aki egész testében remegett, felállt és Szent István egyházának közepéből előrement, belépett a szentélybe, és ő is, mintegy álmából ébredve, gyógyultan emelkedett föl. Őt is a templom közepébe vezetik, és nagy hálát adnak mindkettejük gyógyulásáért Istennek és Szent Istvánnak. Orosius, Jeromostól Ágostonhoz visszatérve, elhozta Szent István néhány ereklyéjét. Az említett sok csoda ezek miatt történt.

Meg kell jegyeznünk, hogy Szent István nem ezen a napon szenvedett vértanúságot, hanem azon a napon, amelyen megtalálását ünnepeljük.* Azt mondják, hogy megtalálása pedig ezen a napon történt, de hogy miért cserélődtek fel az ünnepek, azt majd akkor mondjuk el, mikor a megtalálásáról lesz szó.* Most elégedjünk meg annyival, hogy az Egyház az Úr születése utáni három ünnepről két okból rendelkezett így. Először, hogy Krisztushoz, az Egyház vőlegényéhez és fejéhez társai mind közel legyenek. A megszületett Krisztus menyasszonyának, az Egyháznak vőlegénye, ezen a módon három társat vett maga mellé, akikről az Énekek énekében így szól: „Az én szerelmesem fehér és piros, ezerekből választatott” (Én 5,10). A fehér a kiváló hitvallóra, János evangélistára, a piros István első vértanúra, az ezerekből választatott pedig az aprószentek szűzi tömegére vonatkozik. Másodszor, hogy így az Egyház a vértanúk különböző nemeit rang szerint egybefoglalja, akiknek vértanúságát Krisztus születése okozta. A vértanúságnak három fajtája van: az első szándékban és tettben, a második csak szándékban, de tettben nem, a harmadik tettben, de nem szándékban. Az elsőre Szent István, a másodikra Szent János, a harmadikra az aprószentek szolgálnak például.

fordította: Veszprémy László

Következő 10 esemény ...
vasárnap 27 december 2026 Szent János apostol és evangélista
hétfő 28 december 2026 APRÓSZENTEK
kedd 29 december 2026 Canterbury Becket Szent Tamás
csütörtök 31 december 2026 Szent Szilveszter
péntek 01 január 2027 ÚJÉV
péntek 01 január 2027 ISTEN ANYJA, A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA
szombat 02 január 2027 JÉZUS NEVENAPJA
szombat 02 január 2027 Nazianzi Szent Gergely
vasárnap 03 január 2027 Szent Genovéva
kedd 05 január 2027 Oszlopos Szent Simeon
Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a Szent Korona Országáért Alapítvány tulajdonát képezik.© 2006 - 2026
Szent Korona Országáért Alapítvány