Elindult a Szent Korona Televízió! Bemutatkozó adások
Augusztus 20-án útjára indult a Szent Korona Televízió. Dr. Varga Tibor, Jámbor Márk és Turner Gábor, a három alapító beszélget az új TV-ről, a média világáról. A második, hosszabb felvételben augusztus 20-a, Szent István, államiságunk kerül boncolga
Nyílnak a Szent Korona virágai: elindult a Szent Korona Televízió!
A Szent Korona Televízió - akárcsak a Rádió indulásakor - gyerekcipőben jár, de ígéretes kezdeményezésnek tűnik, főleg annak tudatában, hogy egy fillér nélkül, a semmiből hozták létre ezt a hazafias médiumot (is).
AMIÉRT A HARANG SZÓL
2009. JÚLIUS 18-ÁN A HUNYADIAKRA EMLÉKEZÜNK sportos ZARÁNDOKLATTAL A DUNAKANYARBAN.
Varga Tibor jogtörténész és a Napvágás együttes előadása
„A Szent-Koronára hitelt felvenni annyit jelent, mint Istent eladni” A trianoni megemlékezés sorozat záróakkordjaként szombaton délelőtt 11 órától a nagykanizsai Erzsébet téren tartott előadást Dr. Varga Tibor jogtörténész, majd a Napvágás nemzeti-ro
Varga Tibor a szentesi kampányzárón
Rendhagyó kampányzáró rendezvényt tartott 2009. május 29-én, pénteken a Jobbik szentesi tagszervezete. Az eseményen dr. Varga Tibor tartott előadást, akit a Napvágás magyar nemzeti rockzenekar követett a színpadon.
Napvágás koncert Nagykanizsán
Napvágás koncert, és dr. Varga Tibor jogtörténész előadása lesz Nagykanizsán, az Erzsébet téren.
Napvágás koncert május 29-én
Dr. VARGA TIBOR előadás és a NAPVÁGÁS nemzeti rockzenekar koncertje május 29-én pénteken!
A néphagyományban több ezer éves bölcsesség van
A néphagyományban több ezer éves bölcsesség van, ez a jövő számára útmutatás - Andrásfalvy Bertalan professzor úrral életéről beszélget Dr. Varga Tibor.
SZENT KORONA DÉLUTÁNOK*Január 31. *Február 28. *Április 25. *Május 16. *Június 20.________________________________________________________________2026. május 16.szombat 14.00 óra„KORONÁBAN IGAZ ... Tovább
MAGYARSÁGKUTATÓ INTÉZET KEREKASZTAL SOROZATASZENT KORONA-ESZME /TAN2026. május 7. (csütörtök) 18:00 LOPJÁK A SZENT KORONÁTESEMÉNY ITT : https://www.facebook.com/events/979812018055867Résztv... Tovább
SZENT KORONA DÉLUTÁNOK*Január 31. *Február 28. *Április 25. *Május 16. *Június 20.________________________________________________________________2026. április 25.szombat 14.00 óraA SZENT KORONA ENGESZTEL... Tovább
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEMszervezésébenKEREKASZTAL BESZÉLGETÉS :TÖRTÉNETI ALKOTMÁNY / SZENT KORONA-TAN2026. április 23.- csütörtök - 18.00 óraRésztvevők:*Dr. HORVÁTH ATTILA*Dr... Tovább
XXI. SZENT KORONA KONFERENCIA2026. MÁRCIUS 28. - szombat 14.00 óra Ingyenes és nyilvános ! VERA ICONNagy Lajos 700 – Rákóczi 350 _______________________________Házigazda : Dr. Varga Tibor... Tovább
SZENT KORONA ORSZÁGÁÉRT ALAPÍTVÁNYA mi alapítványunkat az emberek nemzetünk iránt érzett szeretete tartja fent,köszönet érte: Dr. Varga Tiboraz alapítvány elnöke ... Tovább
Adó 1%
Köszönjük az adó 1% -ot ! Adószám: 18699014-1-13 Kérjük támogassa közhasznú alapítványunk rendezvényeit, köszönjük!