Beküldte: szentkoronaorszaga.hu Kategória: Egyházi ünnepnapok
Mikor péntek 06 január 2023 ettől 0000 eddig 0314
Bálint Sándor ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Vízkereszt
Vízkereszt (jan. 6.), ősi egyházi nevén Epiphania, a Teleki-kódex fordítása szerint Úr kijelenése, görögkatolikusaink ajkán úrjelenés, ismét másként Háromkirályok: Gáspár, Menyhárt, Boldizsár napja, az Egyháznak egyik legrégibb ünnepe.*
Vízkereszt napja – fejtegeti* Bod Péter – Boldogasszony havának hatodik napjára esik, amely napot a rómaiak szenteltek az Augustus császár tisztességére. A keresztyének pedig a magok vallásokra alkalmaztatták és nagy szorgalmatossággal szokták vólt megszentelni. Micsoda nevei vóltanak ennek az innepnek?
Mondották ezt epifániának, megjelenésnek innepének, mert ezen a napon jelent meg az új csillag a bölcseknek. Melyre nézve nevezték a régiek festum luminarium, világosságok innepének is. Mert a bölcsek megjelentek Jéruzsálemben, mert a Krisztus is ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljáhaz fogott, és kijelentette ki légyen: arra nézve is mondatott teofániának, Isten megjelenésének. Mert a lakodalmazó házban a vizet borrá változtatta, és a maga hatalmát kimutatta, ezért nevezték ezt a napot bethfániának, háznál való megjelenésnek. Kiváltképpen, mivel a Krisztus testben megjelent, szentelték ezt a napot az egyiptomi és más napkeleti eklézsiák a Krisztus születésének emlékezetére is. Későre is hajlottanak arra a napkeleti eklézsiák, hogy karácson havának XXV. napját szenteljék a Krisztus megtestesülésének emlékezetére.
Vízkeresztnek nevezték a magyarok. Miért? Egyáltaljában a Krisztus vízzel való megkereszteltetésének emlékezetére. A görög eklézsia ezen a napon a Krisztus megkereszteltetését emlegeti, melyre nézve vizet szentel, beléütvén háromszor a keresztet, azt hintezi az emberekre és tartja orvosságnak. Az égyiptomi keresztyének pedig azon a napon megferedtek, annak emlékezetére, hogy a Krisztus azon napon keresztelkedett meg a Jordánba: a folyóvizekbe mártották gyermekeiket, azokból edényeikbe merítettek, bizonyos cérémóniával megszentelték, házaikban mint orvosságot, úgy tartották.
Bölcsek innepeknek, festum Magorum vagy festum Trium Regum, három királyok innepeknek, akik napkeletről Jéruzsálembe jöttenek vala a csillag vezérlése után és Betlehemben megtalálván a Krisztust, ott tisztelték.
Ezen a Vízkereszt napján, még mikor legelsőbben keresztyénekké lettenek a magyarok s elegyesleg voltak a pogányokkal, úgy rendelték a magyar fejedelmek, hogy a pap minden ember házához elmenjen a kereszttel, valami áldást mondjon, s akkor kitanulja, ki a keresztyén, és ezért a fáradságáért adjon valami alamizsnát.
Bod Péter korának liturgiatörténeti ismereteihez képest, találóan jellemzi vízkereszt ünnepének történeti alakulását és összetevőit.*
Kétségtelen, hogy a magyar vízkereszt éppen a keleti egyház liturgikus évkezdő hatását tükrözi. Már a Hartvik győri püspök számára írt Agenda pontificalis tartalmazza: ut mos est Graecorum, vagyis amint a keleti egyházban szokásos. Ezt a formát a rítusok kongregációja később eltiltotta, illetőleg jellegtelen szöveggel helyettesítette, amelyben már csak a Háromkirályokról van szó.
Az ünnepi vízszentelés egyébként a középkor utolsó századaiban a nyugati egyházban is elterjedt: A víz mellett ezen a napon szentelték régen a tömjént is. E kettős szentelésből fejlődött ki, de most már a Háromkirályok nevében az emberi hajlékok megszentelése és megfüstölése is vízkereszt nyolcadán. Némelyek szerint a tömjénezés is a görög egyház hatása. E szentelések formulái már a mi középkori szertartáskönyveinkben is előfordulnak.*
Vegyük először szemügyre a Vízkereszt-dedikáció hazai sorsát.
A kultusz hajdani virágzását az ikonográfiai emlékek nagy száma is tanúsítja, a régi Magyarország területén azonban mégis igen kevés az Epiphania-, illetőleg a Háromkirályok-patrocínium. Okát részben az ünnepek karácsonyi torlódásában, részben pedig a téli időszakban kereshetjük.
A szakkutatás előtt ismeretes a német bányászoknak a középkor végén felbukkanó Háromkirály-tisztelete.* Aligha kérdéses, hogy a Breznóbánya (Brezno) melletti, hajdanában Zólyomlipcse várához tartozó Garampéteri (Predajná) XV. századbeli filiális templomának dedikációja, továbbá Vihnye (Eisenbach, Vyhne) bányászfalunak egyik, Háromkirályok nevét viselő tárnája ennek a kultusznak emléke. Lehetséges, hogy a közeli Osztroluka (Ostrá Luka) patrociniumát is a foglalkozás magyarázza. Az sem lehet vitás, hogy Körmöcbánya egykori német bányászfaluinak: Jánoshegy (Johannisberg, Piargy), Kékellő (Blaufuss, Krohule), továbbá Dobsina, Késmárk, Nyitrabánya (Kriegerhai, Handlová) Háromkirályok-, illetőleg Heródes-játéka az ünnepre való emlékezés mellett, eredeti szándék szerint a három szent bányászpatrónus megtisztelése volt. E játékok a falusi legénybíróságok, legénycéhek előadásában még századunk elején is színrekerültek.* Minderről különben nagyobb történeti összefüggésben még szót ejtünk.
A Burgenlandhoz tartozó Udvard (Gross-Mutschen) patrocíniuma nyilván még a középkori, Kölnből szertesugárzó német kultuszt közvetlenül idézi.* Ezt kell mondanunk Pozsony (Szent Márton-templom 1414), Körmöcbánya (Kremnica 1456), Győr (1486), továbbá Buda (Nagyboldogasszony-templom XV. század első fele, Ellenbeck János budai polgár alapítása),* majd Sopron középkori három Háromkirályok-oltáráról (Szent Mihály-, Boldogasszony-templom, Szent György-kápolna),* majd a Szent György-templom nekik szentelt barokk kápolnájáról is. Oltáruk volt Nagyváradon (1524) is.
Bodrogszög (Klín nad Bodrogom) magyar falu középkori titulusához nyilván a leleszi premontrei prépostság révén jutott. Egyedülálló a görögkatolikus Nyírcsászár patrocíniuma (XV. század, nyilván a XVIII. században került a görög egyházkezére).
A török után németekkel újra népesített Bakonynána (1750, később Szent Anna), Ráckeve (1777, később: Keresztelő Szent János),*Tass (1822, filia), Környe(1865, filia) faluk hosszú útra vállalkozó, keleti új hazába települő lakossága a vándorok napkeleti patrónusainak, a Morgenland királyainak oltalma alá helyezi magát, miközben – már részben el is magyarosodva – német szülőföldjének szakrális hagyományait is őrzi tovább.
A kassai egyházmegyéhez tartozó Rokitó (Rokitov, 1806) településtörténetét nem ismerjük, és így Háromkirályok-titulusának hátteréhez nem tudunk hozzászólni.
Mint mondottuk, a középkori hazai Háromkirály-ábrázolások a kevés patricínium ellenére is; a kultusz egyetemes magyarországi virágzását tanúsítják. Tiszteletükben két szakaszt ismerhetünk föl. Az első román időszak alkotásai liturgikus, szinte dogmatikus jellegűek, és alighanem megelőzik Köln hatását, illetőleg ihletését, amelyről később még bővebben is megemlékezünk. Ennek az archaikus periódusnak kiemelkedő ikonográfiai emléke a pécsi altemplom lejáratának európai rangú dombormű-ciklusa (XII. század). Jelentős a gyulafehérvári székesegyház külső falán elhelyezett Háromkirályok-dombormű is (XIII. század), amelynek külföldi analógiákból következtetve gonoszűző rendeltetése volt.*
A második szakaszt már a gótikus jámborság devocionális világa, a szertesugárzó kölni kultusz hatalmas hódítása jellemzi. Kedveltetéséből, népszerűsítéséből Aachent járó búcsúsaink, céhességünk, német városaink egyaránt részt kérnek.
A liturgikus és dévocionalis kifejezés közötti átmenetet legszemléletesebben talán freskóink tükrözik: átvonulnak az egész magyar katolikus középkoron. Kezdődnek a XI. században (!) Vizsoly falképeivel, és csak a reformációval szakadnak meg. A megtestesülés misztériumát megjelenítő ciklus képsorozatok később már önálló, szinte öncélú ábrázolássá válnak. Tekintsük meg őket:
Abrudbánya (Abrud, önállá kora?), Almakerék, (Malamcrav, a megtestesülés képciklusában, XIV. század), Berethalom (Biertan, önálló, XV. század), Beszterce (Bistrita, önálló, XIV. század), Boroskrakó (Cricau, 1300), Déva (önálló, XVI. század), Etrefalva (Turicky, önálló, XV. század). Gerény (Horiany, ciklus, XIV, század), Haraszt (Charast; ciklus; XIV. század?), Hizsnyó (Chyzné pri Revuci, önálló, XIV. század), Karaszkó (Kraskovo, XIV. század vége),* Keresztfalu (Križová Ves, a megtestesülés képciklusában, 1400), Kőszeg (XV. század), Martonháza (Ochtiná, a Jézus élete-ciklusban, 1380), Nagydisznód (Heltau, Cisnadie, XIV. század), Nagylibercse (Luberec, megtestesülés-sorozatban, XIV. század), Nagyszombat (székesegyház, önálló, XV. század), Őraljaboldogfalva (Santa Mária Orlea, XIV. század), Podolin (Pudlein, Podolinec, Jézus élete, XIV. század), Prislop (megtestesülés, XVI. század), Rimabrézó (Rimavské Brezovo, XIV. század), Sopronbánfalva (XV. század), Szentsimon (1423), Velemér (XIV. század), Vizsoly (XI, és XIV. század), Zeykfalva (Streiu, XIV. század), Zsigra (Schigra, Žehra, XIV. század).*
A kőszegi Szent Jakab-templom középkori freskójának felső részén ábrázolt Háromkirályok a városka hódolatát helyi környezetbe helyezve ábrázolják a betlehemi Kisded előtt.* Sajnos, már aligha dönthető el, hogy itt a kölni, illetve aacheni búcsújárás kultikus emlékéről, valami kőszegi fogadalom megörökítéséről, vagy egyszerűen csak jámborsági divat kifejezéséről van-e szó.
A Háromkirályok részben már említett oltárai: Sopron (az egyiknek Laistel Gáspár az alapítója), Pozsony (1414), Körmöcbánya (1456), Szepeshely (1470), Győr (1486), Pozsonyszentgyörgy (1514), Nagyvárad (1524).* Znióváralja (Kláštor, Kühhorn) premontrei temploma Corpus Christi-kápolnájának (1520) társpatrónusai voltak a Háromkirályok meg a Tízezer Vitéz. Lehetséges, hogy ezeket az oltárokat aacheni búcsúsközösségek alapították, amelyek – mint majd meglátjuk – a Háromkirályok kölni ereklyéi előtt is ájtatoskodtak. Egy másik részük nyilván céhes alapítás. Barokk oltárképükkel találkozunk a győri székesegyházban, az aranyos-maróti, jászberényi és szentendrei* plébániatemplomban, a kolozsvári Szent Mihály-templomban (1747). Ezek nyilván a templom, illetőleg helység középkori képeit, oltárdedikációit pótolják.
A soproni* és eperjesi takácsok leginkább német ajkú mestereiből álló céhének a középkor végén a három szent király volt a védőszentje.* A XVIII. században az aradi magyarszűcsök* tisztelték őket pártfogóul, nyilván azzal a megfontolással, hogy hosszú téli útjukra jó melegen kellett öltözniök.
A Háromkirályok archaikus magyar kultuszának, egyben a moldvai csángók anyanyelvi liturgiájának jellegzetes bizonysága az a zsolozsma, amelyet 1700 táján Forrófalván (Faraoany) egy kéziratos énekeskönyvbe jegyeztek be. Domokos Pál Péter közlése nyomán* egyelőre csak himnuszait ismerjük. A matutinum kezdete:
Midőn boldog Szűz Mária
Szent Fiát szülő világra,
Ég mutatott új csillagra,
Mely napkeletben ragyaga.
A Háromkirályok legendájának első ismert magyar nyelvű följegyzései a XVI. század elejéről származnak. A Legenda Aurea nyomán a Debreczeni-kódex* így emlékezik meg róluk:
A három szent királyoknak, Gáspár, Boldizsár és Menyhár vala nevök, kik Uronk Jézushoz jővén, imádák őtet tizenharmad napi gyermökkorában. E nömös szent királyok napkelet felé való Persidának tartományából támadának, mely Belső-indiának neveztetik és Sábaországnak, miért a Sába nevű folyóvíz általfolyja az országot. Ezök közül a Gáspár király mikoron Uronk Jézushoz jövének, hatvan esztendős vala, Boltozsár negyven, a Melkior kegyig húsz esztendős. Ezek mind hárman nagy természettudó bölcsek vala. Az ég forgásának tudományába igen esmeretet vettek, s a Bálám prófétának, ki bálványimádó papjok vala a pogányoknak, maradéki valának. Mely Bálám imezt prófétálta vala az ő nemzetséginek: Jákob pátriárkától csillag támad, és vessző támad Izraeltől és megveri e vessző Moábnak hercegit. E jövendőmondást e pogány prófétával az Úristen idvezítenkről mondatá, jóllehet ő maga sem érté: ki a zsidó nemből vala támadandó, és az ördögöknek hatalmokat megtörendő. E királyok ezt érték rajta, hogy mikoron e vessző azt a hatalmas királyi földet és mennyet birnája. Szilettetik, tahát új csillag jelönék az égön. Minek okáért a Bálám fiai, Aranyszájú Szent János mondja, tizenkettőt választának közülük, s ha valamelyik meghal vala annak fiát állatják vala helyében. Ezök mindön esztendőbe hárman-hárman egy hónapnak utána szerrel-szerrel fölmennek vala a nagy magas Vittorialis nevű hegyre és ott lakván harmadnapég nagy szenvedetösségben megmosódnak vala…s imádják vala ennek utána az Úristent, kérvén őtet, hogy a csillagot, kiről szólt vóna az ő atyjok, a Bálám megmutatnája nekiök. Mikoron azért karácsony napjának éjjelén vigyáznának, az újonnan teremtött csillag megjelönék nekik. S miképpen vízkereszt napján megmondaték, a zsidóknak születött királyt megjelönték, és voná az ő kévánságokat arra hogy hozzája mennének és imádnáják e felségös, nagy királt. Kik mikoron a parancsolatot beteljesítötték vóna, más úton térének meg országokban, angyali jelönetből. Kik jóllehet elhagyván a pogányságot, azután Uronk Jézusnak hívei lőnek, de maga a víznek keresztségét fel nem vették vala, míg a Szent Tamás apostol az Idvezíténknek hitét ott nem prédikálja. Mely szent apostol, mihelyt őket a hitnek ágazatira megtanítá, és megkörösztölé, meghagyván mindenik a királyságot, ő prédikátortársi lőnek. Kik azon országba kimúlván Úrban, vitettenek az Isten országába. Kiknek testöket a Nagy Konstantinos császár Indiából hozattatá Konstancinápolyba, s időjártába a Szent Eustorgius pispök Mediolanonba hozá. Onnan az Úristen akarattyából nagy Kolonnnyában.* Ott nyugosznak mastan egész testökben a jó Isten tisztösségére, ki áldott legyen mindörökké. Amen.
A Gesta Romanorum Háromkirályokról szóló példázata* a keresztény embernek szól:
A dániai király nagy indulattal volt azokhoz a három Királyokhoz, kik Jéruzsálemben keresték Idvezítőnket, ajándékot hozván. Midőn azért azon király Koloniába ment volna nagy készülettel, aholott azoknak a királyoknak testek, tartatik, három koronát készíttetett és vitt ugyanazoknak tisztességekre. Annak felette hatezer gira ezüstnél, alamizsnában többet osztogatott el, keresztyénségének akarván jelét hagyni azon a földön.
Visszamenvén házához, álmot lát. Mintha a három Király nagy fényességben menne eleibe koronázott fejekkel és mindeniktől külön-külön szózatot hall. Mond az első: szerencsésen jöttél, de nagyobb szerencsét találsz házadnál. A másiktól illyen szót hall: sokat osztogattál, de több adatik néked. A harmadiktól azt hallja: édes atyámfia, jó bizonyságot töttél hitedről, azért harminchárom esztendő múlva velünk uralkodol mennyországban. Az első egy nagy edényt ád kezébe, teli arannyal, mondván: vegyed a bölcsességnek kincsét, hogy a te népedet igazságban hordozzad, mert a király becsületi a jó ítélettől függ. A másik egy kötés mirhát ád néki, mondván: végyed a penitenciának mirháját, mellyel a testi ösztönöket meggyőzzed, mert az érdemel királyságot, aki zabolán hordozza a természetet. A harmadik temjént ád néki, mondván: végyed az ájétatosságnak temjénjét, és kegyelmességnek illatját, mellyel a szegényeket táplálod. Mert valamint a harmat a virágokat újítja, úgy éleszti a királyi kegyelmesség a fogyatkozott szíveket.
Midőn azért e nagy látáson álmélkodnék a király, felserken és émette is maga mellett találja az ajándékokat. És időre mindenek bételjesedtek rajta, a mennyei boldog királyságra menvén át e földi birodalomból.
A hozzáfűzött magyarázat kifejti, hogy a király nem más, mint a jó keresztény ember, aki tartozik, három koronát készíteni a királyok Királyának, úgymint az Atya, Fiú, Szentlélek Istennek. Az Atyaistennek tartozik a tisztesség koronájával… Második korona légyen a reménység koronája, melyet kell helyheztetnünk az Úr Jézus halálának érdemében… Harmadszor tartozunk a szeretetnek koronájával a Szentlélek Istennek, ki által az isteni szeretetben megmaradhatunk örökké.
Ha e három koronát igaz szeretettel bémutatjuk, mink is szép ajándékokat vészünk a Szentháromságtól. Az Atyától a jószágos cselekedeteknek kincsét… A Fiútól a pénitenciatartásnak mirháját és ajándékját vesszük… A Szentlélektől az ájétatosságnak temjénjét vesszök, aki az ő erejével és ajándékjával csudálatos buzgóságra és kimondhatatlan fohászkodásokra gerjeszti föl lelkünket.
Idézett régi szövegeinkből is kitűnik, hogy a Háromkirályok tiszteletének az Újszövetség, illetőleg a liturgia mellett Köln (Colonia) városa a fő forrása.*Természetes tehát, hogy a mi magyarországi kultuszunk is bőségesen merített belőle. Merített pedig az Aachenfahrt, vagyis az Aachenbe hét évenként ismétlődő búcsújárás révén, amelyen évszázadokon át egészen II. József tiltó rendelkezéséig magyarországi zarándokközösségek is megfordultak. Útjukban Köln városát sem kerülték el. Helyi mondaszerű kölni hagyomány szerint ínség idején fogadalmat tettek a Háromkirályok tiszteletére. Zarándokaink nemzetiség szerint lehettek hazánkba vándorolt vallonok és németek ivadékai, de természetesen magyarok is.
Búcsúsaink Kölnben hat hétig tartózkodtak, maga a város látta őket vendégül. Rendesen május második felében érkeztek ide. Később csak június elseje után eresztették be őket a Hahnentor nevezetű kapun, ahol tolmácsok és kórházi emberek ellenőrizték őket, van-e útlevelük, és nem hurcolnak-e be valami járványos betegséget. Amikor minden vizsgálat megtörtént, a magyarok imádkozva és énekelve bevonultak a székesegyházba. Huszonnégy férfi kivált közülük és előre sietett, hogy a nagyharangot ünnepélyesen megkondítsa.
Legnagyobb, búcsúval járó tiszteletben a Háromkirályok ereklyéje részesült, amelynek 62 fontos gyertyát ajánlottak föl. Imádságaik egy Prágában őrzött kódexből kiadásra várnak. Egyéb, már szorosan nem a Háromkirályok kultuszához tartozó részleteket, tiszteletadásokat a magyar búcsújárásról készülő munkánkban mutatunk be. Ott szólunk majd a magyar búcsúsok híres táncáról is, amelyet a rajnavidéki németek mindig nagy érdeklődéssel vártak, és ugyancsak megbámultak.*
Bibliai utazásukból, de a kölni búcsújárásból is érthető, hogy a három napkeleti király; Gáspár, Menyhért, Boldizsár egyfelől az utasok, útonjárók, vándorok, zarándokok,* másfelől pedig a vendégfogadósok patrónusa lett.
A vendégfogadók, szállodák hajdani neve, cégére, címere is szerte az európai katolikus világban e három, részben szerecsennek tartott szent vándorra emlékeztetett: Három Király, Három Szerecsen, Három Korona,* majd a képzet fokozódó elhalványulásával Szerecsen, Korona, Magyar Korona, Magyar Király, sőt Angol Királynő. Szegeden is volt a múlt század elején Három Korona nevezetű fogadó. Az utcát is cégéréről nevezték el: Háromkorona utca. Ez az árvíz (1879) után a jellegtelen Korona utcává szürkült. Ugyanekkor volt Szegeden, de másik helyen Három Király vendéglő is. Három Szerecsen kávéház volt még a századunk elején is Esztergomban. Napjainkban a mátrai papi üdülő Stella nevének megváltozása is mintha e hagyomány tudatában történt volna.
Nevüket az útra indulók valamikor a térdükre kötötték, fáradtság ellen, talizmánul.* Akik hosszú útra készültek, a középkorban misét (missa de tribus regibus) végeztettek, ezenkívül érmet viseltek a tiszteletükre. A gyakorlat eleven lehetett, hiszen a hitújító Szkhárosi Horvát András nem megy el korholó szó nélkül mellette:
A hagyomány évszázadokon át szívósan élt népünk köreiben is. „Induljunk hát csak el – mondja* ennek ismeretében Tömörkény István, egyébként fogadósok ivadéka – Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevében, kik szintén elindultak és jó sokáig utaztak, míg célhoz értek.”
Népi utókorában ebbe az összefüggésbe tartozik, vagyis a jó utazást, szerencsés járást-kelést, boldog megérkezést szolgálja, oltalmazza egy Háromkirályok napjára rendelt régi szentelmény is, amelyet a hazai egyházi gyakorlatból nyilvánvalóan a jozefinizmus száműzött.
A szegedi tájon még ma is élő, bár hanyatló szokás, hogy esküvőre menet a menyasszony, olykor a vőlegény cipőjébe, illetve csizmájába régi Szűz Mária képével díszített régi ezüst pénzt, máriahúszast tesznek, hogy ha rontásba lépnének, ne foghasson rajtuk. Egyébként is igen sokan hordanak, különösen az öregebb nemzedék ilyen máriahúszast a zsebükben, ami különben a családban vándorolni szokott nemzedékről nemzedékre.
Azt hisszük, nem tévedünk, amikor ezt az ezüst mária-húszast egy régi, még a XVIII. században is virágzó szentelménnyel hozzuk kapcsolatba. Háromkirályok napjának a víz- és krétaszentelés mellett még volt egy sajátos, hajdan contra obsessos daemoniacos vagyis boszorkánynyomás ellen alkalmazott* szentelménye, ami régi liturgikus művekben így szerepel: benedictio in Festo Trium Regium trium munerum pretiosorum. Ilyenkor szentelték az aranyat, tömjént és mirhát. Az arany helyett azonban a szegények ezüstpénzt is szentelhettek. Kegyelemközlő hatásait egyik hazai liturgikus könyvünk, a Fasciculus Triplex* így jellemzi: 1. Repellit languorem corporis, 2. Cum humili, & contrito corde portatur, conducit ad animae, & corporis salutem. 3. Sicut Aurum est a natura purum, durum, & splendidum; sic benedictum Aurum, cor purificat, facit ardens, & Spiritu Sancto plenum. 4. In memoriam revocat aureum Regnum Christi Domini, & nostram aeternam auream coronam.
A megszentelt ezüstpénz természetesen nagy becsben állott a család tagjai előtt és karizmatikus jellegét megtartotta akkor is, amikor a szentelmény az egyházi gyakorlatból kiveszett. Sajátságos, bár érthető, hogy általában nem lehet helyettesíteni más, esetleg szintén Máriát ábrázoló későbbi pénzdarabbal. Miután már kevés van belőlük, a sándorfalvi menyasszony cipőjébe kényszerűségből ezüst ötforintost tesznek.
Egy régi, közkedvelt, ponyvairodalmunkban is megtalálható reggeli imádságban* a hivő lélek magát és egész napját, napjának járását-kelését, ügyeit, dolgait a Háromkirályok oltalmába ajánlja:
Én fölkelek a mai nap az Atyának + és Fiúnak + és Szentlélek Úristennek + nevében, akiknek nevében, akiknek nevében én megkeresztelkedtem. Ezek őrizzék meg az én véremet, testemet, lelkemet és életemet, amelyet énnekem maga az Úr Jézus Krisztus, Istennek szent Fia adott. Én áldott akarok lenni a Jézusnak + Máriának + és Józsefnek + szent nevében. A szent három királyok: Gáspár + Menyhárt + és Boldizsár + legyenek az én útaimban vezérlőim. Az ég legyen az én oltalmam és a föld az én bátorságom. E hat szent személy legyen mindenkor énvelem, és vezérlőim minden én dolgaimban, hogy énnekem semmi gonosz ne ártson, hanem mindenkor Atyaisten + Fiúisten + és Szentlélek Úristen + Gáspár + Menyhárt + Boldizsár + legyetek énvelem minden dolgaimban, utazásaimban és veszteglésemben, akár legyek én vízen, akár földön. Ezek oltalmazzanak meg engemet az ő erős karjukkal: az Atyaistennek ajánlom magamat, a Fiúistennek adom magamat és a Szentlélek Úristennek ajándékozom magamat. Az áldott Szent-háromság legyen én fölöttem, Jézus, Mária és József legyenek én előttem, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár legyenek hátam mögött most és mindörökké, míglen bemegyek az örökkévaló örömbe és boldogságba, amelyre segéljen engem az Úr Jézus Krisztus, Amen…
Jézus, Mária és József legyenek én előttem, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár legyenek hátam mögött, most és mindörökké. Amen.
Nagyon valószínű, hogy e fordításnak tetsző imádság más népeknél, más nyelveken sem ismeretlen, a kérdést azonban kellő előmunkálatok, illetőleg források hiányában nem tudjuk eldönteni.
A három szent királyok rózsafüzére Orosz István jászladányi búcsúvezető szentember jámbor leleményének látszik: az olvasó 3 szem és 3 tizedből áll.
Hiszekegy, Dicsőség, Miatyánk. Az üdvözlet:
Üdvözlünk titeket kisded Jézusnak kedves vendégei, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár, kik a királyi palotát elhagyva, messze távolban felkerestétek a kisded Jézust, a betlehemi istállóban felleltétek, aranyat, temjént, mirhát ajándékoztatok neki.
Nép: Imádkozzatok értünk bűnösökért Jézusnál, most és halálunk óráján. Amen.
Orosz István kéziratából, sajnos, nem tűnik ki, vajon búcsúsok imádkozták-e, hogy zarándokútjukat a Háromkirályok is oltalmazzák. Ez azonban föltételezhető.
Jellemző patosfai hiedelem szerint* azokat, akik egész életükön át megböjtölik az ünnep vigiliáját, haláluk óráján a Háromkirályok nem hagyják el, hanem Jézushoz vezérlik őket.
A hiedelem a mohácsi sokácok körében mondai előadásban ismeretes. Egy házaspár magában élt, messze kint az erdőben. Az ember jó halálért mindig a Háromkirályokhoz imádkozott, az asszony azonban kicsúfolta őket. Amikor az ember meghalt, felesége egyedül virrasztotta. Úgy éjfél felé észrevette, hogy három ember lép be a szobába. A szenteltvíztartónál álltak meg. Éjfélkor a halott tiszteletadásból fölemelte a fejét, mire az első látogató megintette az ujjával. A halott visszafeküdt. Majd másodszor felült, akkor meg a második vendég intett neki. Harmadszorra már fölállott. A harmadik ember is intett, hogy csak nyugodtan feküdjék vissza. Éppen éjfél volt, amikor a három ember odafordult az asszonyhoz: mi vagyunk a Háromkirályok. Az uradért jöttünk, mert mindig imádkozott hozzánk. Egyedül féltél volna, ha az urad fölkel és látatlanul követ bennünket. Ezután elmentek, az ember lelkét is magukkal vitték.
Zalaszentbalázs öregasszonyai emlékeznek, hogy régebben imádkoztak a Háromkirályokhoz, hogy majd kísérjék el őket utolsó nagy útjukon.
Privigye (Prievidza) szlovákjai kalácsot hagynak az asztalon Háromkirályok ünnepén. Ez szintén a halottkultuszt idézi.*
Régi középkori érem fölírása: SANCTI TRES REGES GASPAR MELCHIOR BATHASAR: ORATE PRO NOBIS NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE.*
A Háromkirályok voltak a nyavalyatörősök patrónusai is, amint egy középkori versezet mondja:
Gaspar fert myrrham, tus Melchior, Balthasar aurum
E patronátusnak hazánkban nincs följegyzett nyoma.
Bekerültek Csólyospálos szegedi eredetű népének egyik mágikus elajánlásába is: új hód, új király, Háromkirályok: vótatok-e Krisztus születésin? Vótunk. Fájt-e a fogatok? Nem. Adja a jó Isten, az enyüm se fájjon!
A földeáki hívek templomi alamizsnájukat, pénzadományaikat vízkereszt ünnepén nem a perselybe dobják, hanem az oltárra állított Betlehemre teszik, követve a Háromkirályok ajándékozását.
A szegedi tájhoz tartozó Ószentiván (Tiszasziget) népének ajkán egyik csillagképnek Háromszentkirály a neve.
A Háromkirályok nevével számos családnevünk is összefügg:
Gáspár, Gaska, Gaskó, Gazsó.
Menyhért, Menyhárt, Mencs, Mense, Mengyi, Menyő.
Boldizsár; Boltizár, Baltazár, Bódi, Bódis, Boldis, esetleg még Bónis, Bóna, Borúzs.*
Az ünnep liturgiájának archaikus középkori világát meggyőző erővel idézi a győri Stella, amely egyúttal a román műveltség hazánkban való korai térhódításának is méltó bizonysága.* A fiatal magyar kereszténységet Nyugat, főleg Franciaország és a Rajnavidék liturgikus közösségébe kapcsolja ez a Tractus Stellae,* azaz csillagjáték, amelyet a XI. század végén Hartvik püspök idejében a győri székesegyházban adtak elő. Ez a műfaj legkeletibb megjelenése Európában.
Amíg a nyugati szövegvariánsok a Háromkirályok hódolatát nagymise közben, a papság és hívek felajánló körmenetében jelenítik meg, Győrben sajátos módon már hajnalban sor kerül rá: ad matutinum post nonum responsorium fiat tractus stellae. Ezen nemcsak az egyháziak, hanem a világi hívek is biztosan részt vettek. Utána nálunk is nyilvánvalóan a hódolat és felajánlás következett.
A mi győri játékunk négy jelenetből áll: a csillag föltűnése, Heródes cselvetése, a csillag újabb feljövetele, és hódolat a jászolban fekvő Kisded előtt.
Ez a liturgikus hódolat később, a középkor folyamán – legalább Franciaországban – egyrészt királyi kiváltsággá, másfelől pedig a templomból kiszorulva, rekordációs közvetítéssel népszokássá vált… Az átalakulás középkori állomásait, fokozatait csak kevéssé ismerjük. Egyes kutatók szerint nincs is közöttük közvetlen kapcsolat. A szokásról még később szó esik.
A Tractus Stellae liturgikus szelleme és a nemzeti nyelvű szövegek devocionális világa közötti átmenetet képviseli mindenesetre Janus Pannonius 1450 tájáról származó költeménye: in Epiphaniam,* amely Kardos Tibor fejtegetése szerint élőkép, illetőleg bábjáték magyarázatául szolgált. Deákok adták elő rekordálás, vagyis az ünnepről való játékos megemlékezés közben, esetleg a királyi asztalnál is. Eredetileg templomi használatra készülhetett, mert hűségesen ragaszkodik a vízkereszti zsolozsma menetéhez.
Mielőtt a játék további sorsát követnénk, röviden utalunk arra, hogy az ünnepélyes fölvonulás a későbbi évszázadokban is felbukkan, de most már nem liturgikus megnyilatkozás, hanem inkább ünnepi reprezentáció. Így a barokk theatrum sacrum világát, káprázatát idézi az a hódolat, amelyet – nyilván hazai előzmények és párhuzamok mintájára – a Moldvában működő magyar jezsuiták rendeztek* 1647-ben vízkereszt napján a vajda tiszteletére, akit Bandinus püspök, a moldvai katolikus magyarság apostoli vizitátora üdvözölt.
A menet a parókiáról indult el. Tizenkét angyalnak öltöztetett gyermek előzte meg a papok karát, valamint a háromkoronás király, akik az ünnep titkát idézték. A fából faragott napot és holdat két szép arcú gyermek így vitte: az aranyruhás nap fényes sugarakat szórt, amitől a gyermek homloka és ábrázata rózsaszínben tűnt föl. Így üdvözölte a fejedelmet. Éppen így ragyogott az ezüst hold teljes képe is, melyet koszorú gyanánt fényes kis felhők körítettek, amitől a gyermek homloka és arca egészen festőivé vált, és így gyönyörködtette a fejedelmet és főembereit. A két gyermek pajzsokat tartott a fejedelem és az ország címerével a fejedelmi trón előtt, az udvari emberek jelenlétében. A nap és a hold a Szűz anyának szolgált. Az ő képét tartották: a nap kelet felé, a hold nyugat felé mozgott, táncszerű mozgással. A Szűzanya a kisded Jézust megmutatta a bölcseknek, képe fölött pedig Fényes csillag forgott.
A menet közeledtére a fejedelem fölkelt a trónról és födetlen fővel várta áldásunkat, imádságunkat, a szentelt vízzel való meghintést, majd pedig a keresztet megcsókolta…
Ez a szakrális reprezentáció, felvonulás, az iskoladráma világától is ihletve, később a vízkereszti házszentelésbe szívódott, majd egészen elnépiesedett.
A Jézus Társaság sárospataki kollégiumának 1664. évi följegyzései között olvassuk: sokakat megmozgatott a látványos processzió, amely vízkereszt napján a házak megszentelésére indult. Angyalok jártak elöl, utána a díszbe öltözött három király, akik magyar rigmusokkal az ünnepeket magyarázták (vernaculis rythmis rem explicantibus). Az 1667. évi följegyzés még egyéb mozzanatokat is említ: processio fit cum clero, choro tubis, tympanis, tribus Regibus Angelis et Pastoribus, omnibus sibinde recitantibus versus Hungaricos. A kezdemény nyilván hagyománnyá erősödött, mert az 1695. évi bejegyzésekben is olvasunk róla: Stella duce tres Reges personati atque Pastores patrio sermone producti fuere.*
A kolozsvári jezsuita kollégium évkönyvei szerint* a XVIII. század legelején három ifjút megkoronáztak és felöltöztettek, hogy a napkeleti királyok személyét képviseljék. Ezek a magyarok között magyar versekkel, más nyelvűeknél pedig deákul üdvözölték és imádták az újszülött Királyt egy kép előtt, amely Jézus születését és a pásztorok imádását ábrázolta. A három ifjú hármas ajándékkal: arannyal, tömjénnel és mirrhával is megtisztelte a képet. Közben a pap a házak szentelését végezte. E jámbor látványosság megtekintésére az utcákon és házakban nagy számú nép csődült össze, katolikusok és protestánsok egyaránt.
Ezzel szemben a házszentelést végző, térítő célzattal megjelenő pécsi jezsuita plébánost a városban élő görögkeleti szerbek igen barátságtalanul fogadták: kiszaladtak hajlékukból vagy elrejtőztek. Kijelentették, hogy inkább levetik ruhájukat, ha meghintés éri.*
A népszokásként, ünnepi játékként élő, de napjainkban már halódó háromkirályjárás első hazai, anyanyelvi említése a XVI. századból származik. Héderváry Lőrinc egyik levelében (1540) ezt írja: Osztán az csillagéneket, ha meg vagyon kegyelmednek, küldd alá. Ha több énekeket szerezhetsz, azért is légy érte, mert jó gyermekem vagyon itt egy. Jó szava vagyon, kit ha meg nem oltalmazhatok, felküldöm kegyelmednek.*
A szokást a protestáns puritanizmus elítéli. A kassai városi tanács a csillaggal való farsangolást már meg is bélyegzi. A csillaggaljárók, farsangosok 1617-ből való följegyzés szerint éjjel mezítelen karddal járnak, farsangolnak, csillaggal járnak, sőt még az asszonyi állatok is éjjel farsangolnak, férfiúi ruhában öltözvén. A tilalom hiábavaló volt, mert 1633-ban megismétlik: Ezidőn újra bátorságosan majmoskodnak vele. Mivel pedig mi édes Idvezítőnknek születését nevetséges játékra és részegségre fordítják, mostantul (oltva ennek utána soha ne legyen. Az ki cselekszi, Istentül várja haragját fejére, mert afféle komédia azokat illeti, akik mégis az pápai setétségben vadnak; vagyis római katolikusok.*
péntek 06 január 2023 at 0000 - VÍZKERESZT