Archaikus felfogás szerint a nap alkonyattól másik alkonyatig tart. Így érthető a halottak estéje elnevezés, amely Mindenszentek napjának estéjét jelenti polgári számítás szerint. Ilyenkor a halottak emlékezetére országszerte egy, esetleg két órahosszáig szólnak a harangok. Tápé népének hite szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a középkor legendavilágában felbukkan. Először Damiani Szent Péter († 1072) említi.^*

Annak a hétnek, amelyikbe Halottak napja is beleesik, a szegedi nép ajkán halottak hete a neve. Ilyenkor a régi öregek nem szoktak kint a szántóföldön dolgozni, földmunkát végezni. Helyette őröltettek, kukoricát morzsoltak, szalmát hordattak a szérűből. Ez a hagyomány napjainkban a lehetőségek szerint már csak halottak napjára korlátozódott. Jellemző régebbi hiedelem, hogy aki halottak napján földmunkát végez, azon hóttetöm (atheroma) támad. E kegyeletes tartózkodásban eredetileg a halottak, hazajáró lelkek haragjától való szorongó félelem nyilatkozott meg.

A göcseji Pórszombat faluban a halottért mindenki maga szokott harangozni, mégpedig annyi verset, ahány halottja van. A harangláb körül ilyenkor összesereglenek, és várakoznak, hogy mikor kerül rájuk a sor. Más göcseji helyeken e napon sütnek-főznek, nagy lakomát csapnak. Egész éjfélig szól a muzsika. Ez talán a régi engesztelő toroknak csökevénye. A vidám hangulattal nyilván a hazajáró lelkeket akarják megtéveszteni. Pölöskefőn vacsorát terítenek, rétest tesznek az asztalra, égő gyertyát a közepére. Utána elmennek a templomba litániára. Miklósfán halottak estéjére szintén rétest sütnek. Odakészítik az asztalra annyi villával, ahány halottjuk van. Utána kimennek a temetőbe és sírjukon gyertyát égetnek.^* A szintén zalai Kacorlak faluban Mindenszentek éjszakáján a rétest kirakják az ablakba, amelynek eredeti célzata nyilvánvalóan a hazajáró halott családtagok megvendégelése volt. Kethelyen halottak napján az asztalt fehér terítővel födik le, kenyeret, fokhagymát, sót és kést tesznek rá. Öregek hiedelme szerint a család halottja ezen az éjszakán hazajár, legyen tehát mit ennie, ha éhes. Halottak hetében Göcsejben sem mosni, sem párolni nem szabad, mert a család halottja ezen a héten vízbe kerül, vagy a ruha megvizesedik rajta.^*

Hegyszentmárton baranyai magyar falucska, temploma nincs. A halottakért végzett esti könyörgés után a férfinép a harangtorony körül szokott gyülekezni, ahova a közeli házakból már rőzsekévéket hordtak össze. Meggyújtották, hatalmas lángokban lobogott, mintha a purgatórium tüze lett volna. Közben minden férfi a családjáért harangozott egy verset. Így is több óráig hangzott a harangszó.

Ezután a gyülekezetből két csoport kivált és a falu két végén megkezdte a szegényeknek szánt koldulást. Vezetőjük a kivilágított ablakok alá állva, ezt a valamikor máshol sem ismeretlen koldusimádságot mondta:

Az amen után a csoport még elimádkozza a Miatyánkot és Üdvözlégyet. Ezután kopogtatnak és e szavakkal lépnek be a házba: Adj Uram örök nyugodalmat a megholt híveknek, és az örök világosság fényeskedjék nekik!

Előkerülnek a velük hozott zsákok. A gazda, gazdasszony egyikbe kukoricát, a másikba babot, a harmadikba krumplit önt. Egy-két marok kender sem marad el. Majd áldomást isznak, eredeti szándék szerint nyilvánvalóan toroznak, tort ülnek.

Így mennek házról-házra. Már éjfélre jár az idő, amikor a két csoport a még mindég lobogó tűznél ismét összetalálkozik. Az őrállók addig sült tökön, sült krumplin rágódnak. Marad még a koldulóknak is. Közben iszogatnak.

Ezután az összekoldult ajándékok szabályszerű árverése következik. A befolyt összeg az egyházé. Tudósításunk nem szól róla, de a szokás eredeti célzata aligha lehetett más, mint a szegények, koldusok megvendégelése, megajándékozása, amelynek ellenében a falu halottjaiért, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkoztak. Jó volna tudni, hogy az archaikus hagyományt Baranya más faluiban ismerik-e.^*

A székelyföldi Csíknelnén egész kemencére való cipót sütnek, amelynek Isten lepénye, halottak lepénye a neve. Még azon melegében átalvetőbe teszik, és kiosztják a templom előtt álldogáló szegények között, akik ennek fejében a család elhalt tagjaiért imádkoznak. Úgy tartják, hogy a halott ilyenkor elmegy hozzátartozói kapujához, és ha a szegénynek nem adnak alamizsnát, sírva távozik.^* Hasonlóan Gyergyócsomafalván, Futásfalván is. Itt annyi cipót sütnek, ahány halottja van a családnak.^*

Kalácsot osztogatnak a koldusoknak, szegényeknek Kiskunfélegyházán, Szentsimonban és bizonyára más helyeken is. Bélapátfalván Isten cipója sül. Nagykátán a templom bejáratához tett kosárba vetik a hívek pénzadományukat. Ebből ajándékozza meg a pap karácsonykor a szegényeket. Hangonyban már csak a cigányok járnak alamizsnáért.^*

Jászladányban a hívek mindenféle élelmet szoktak a templom előtt felhalmozni, amelyet valamikor a koldusbíró osztott ki a koldusok között. Az égő kisgyertyákat itt az ablakba rakják ki.

Sajátos újabb szokás, hogy a hősök emlékművénél este a négy világtáj irányában négy koporsóforma rácsozatot állítanak fel. Az ismeretlen, messze sírokban porladozó katonák emlékezetére hozzátartozóik gyertyát gyújtanak, és e rácson helyezik el.

Ez a hagyomány azonban nyilván régibb. Piliny palóc faluban a temetői nagykereszt alján van egy négyszögletes lapos kő. Ezen szokták emberemlékezetet meghaladó idő óta az ismeretlen helyen vagy idegenben nyugvó falubeliekért meggyújtani halottak napján a gyertyákat.^*

Tompa bácskai faluban halottak napján a legközelebbi hozzátartozók sírjáról összeszedik az elhervadt virágokat. Otthon kifőzik, és a vetőgabonát meglocsolják vele. Hitük szerint ez megvédi az üszögtől.

Hazai németségünknél az ünnepi fonott kalácsnak Heiligenstriezl a neve: Budaörsön a gyerekek keresztanyjuktól kapták ajándékba.

A délszláv eredetű Bátyán halottak napján minden évben vittek kalácsot a tavaly Mindenszentektől elhalt családtagok sírjára, fehér abroszban. Öregek emlékezete szerint a fonott kalács mellett még rétest, olykor sovány pogácsát (kisele pogače), egyesek még birsalmát, tál babot is. Az ételeket a sírra terítették. Az egyházi szertartás végeztével a pap, a harangozó, sekrestyés, ministráns gyerekek társaságában összeszedte, elrendezte. Kocsin vitték az ételeket haza, majd megosztoztak rajta. Ennek fejében a megvendégelt halottakért imádkoztak. Valamikor a halott koporsajába is raktak ételt. Szintén bátyai hagyomány, hogy este a család halottjaiért az asztal előtt gyújtanak gyertyát, a vízbefulladt hozzátartozókért azonban külön az asztal alatt.^*

Hercegszántó régi sokác hagyománya szerint a halottak sírjukból fölkelnek, és a templomba mennek, amikor halottak estéjén az ő üdvösségükért harangoznak. Várják a pogácsát is. Előtte ugyanis a legények, fiúgyermekek a házak ablakai alá állva elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégyet, majd beszóltak: kérünk a holt lelkek számára pogácsát, sokácul: dajte nem za mrtve duše pogače. A végén megették és bort ittak rá. A pogácsa csak víz és só hozzáadásával készült. Valamikor a mohácsi sokácok is vittek kalácsot, bort, tojást a sírra. Ezeknek sorsára már nem emlékeznek.

Mikefa göcseji faluban az ünnepen diófalevelet szednek, és elteszik,^* hogy – mint mondják – a családtagok el ne tetvesedjenek. A magyarázat már másodlagos, az eredeti szándékot már elfelejtették. A diófalevél, diófakoporsó a halandó embernek, illetőleg halottnak oltalma. A dió ugyanis középkori Megváltó-jelkép, amint erről karácsony estéjénél már szólottunk.

Vadamos göcseji falucskában úgy tartják, hogy halottak éjszakáján az egész élő és elhalt rokonság összejön. Vacsora után az asztalt nem szedik le, sőt tiszta tányért tesznek oda.

Zalaszentbalázson a Mindenszentek rétesét meg a bort otthagyják éjszakára a halottak számára. Másik helyi hagyomány szerint halottak estéjén a templomban fölállítják a jelképes koporsót (tumba). Ennél imádkoznak, ájtatosságot tartanak a megholt hívekért. Az odakészített tányérba tett alamizsna a papé. Az ájtatosság végeztével a kántor hosszasan énekel. Most meg őt illeti az a pénz, amit a nép a tányérba vet.

Ecsegen halottak napján az ünnepről maradt ételeket elviszik a misére és a templomajtón belül lerakják a szegények számára.

Szurdokpüspöki hagyomány szerint halottak napjára következő reggel az asszonyok kendőbe kötött babot, lencsét, lisztet visznek a templomba. Ott egy kiterített abroszra öntik, és mise után a szegényeknek adják.^*

Kunsziget kisalföldi faluban az asztal hídján, vagyis a lábakat keresztben összekötő léceken gyújtják meg a család halottjaiért a gyertyákat, miközben a halottak litániáját végzik. Az asztal alsó homályos része mintha a purgatóriumot jelképezné. Ide kerül a gyertya Nagyhátán is.^*

Sokfelé szokás az égő gyertyát az ablakhoz tenni.

A bukovinai Andrásfalván Mindenszentek délutánján a pap vezetésével ünnepélyes körmenet indult a temetőbe, amelynek négy sarkában közösen imádkoztak, könyörögtek az ősökért, a falu halottjaiért. Együttmaradtak, az egyes sírokhoz külön nem mentek. Utána a körmenet visszatért a templomba, a hívek kezében gyertyacska, vagyis kis gyertya égett. Szokás volt gyertyákat is osztogatni egymás között, hogy este és a halottak hetének estéin otthon kölcsönösen imádkozzanak mellette egymás halottjaiért. Halottak napján a templomba cipót vittek és a szegények között osztották szét.

Meg kell jegyeznünk, hogy a síroknak az ünnepen való felvirágozása, a sírkeresztek megkoszorúzása katolikus népünk körében aligha több másfél századosnál. Kováts István szegedi kőműves mester önéletrajzában elmondja, hogy a szokás a szegedi magyarság körében a múlt század első felében vált a bevándorolt német polgárság hatására mind általánosabbá. A kegyeletes gyakorlatot protestáns népünk is átvette, hiába hadakozott ellene – pápista szokásnak minősítve – még a múlt század végén is számos öreg református pap.^*

Aki a sírról virágot szakít, azt budaörsi német hiedelem szerint a halott elviszi.^*

A halott sírjára helyezett égő gyertyát Tápé idősebb népe szerint nem szabad máséra áttenni, ott égetni, mert akkor annak a halottnak bűne, bűnadóssága, akinek sírjáról elvitték a gyertyát, ennek a lelkére száll át.

A síron való gyertyagyújtás a békéscsabai szlovák evangélikusság körében az első világháború idején tűnt föl a távolban elesett hozzátartozók emlékezetére.^*Nyilván hasonló szándékból a hajdúsági magyar reformátusok között is.^*

Parasztságunk körében általánosnak mondható, bár helyi sajátosságaiban még kevéssé ismeretes szokás, hogy halottak estéjén, sőt halottak hetének minden estéjén odahaza kis gyertyát égetnek.^* Rendre annyit gyújtanak meg, ahány halottjuk van. Dombrád idősebb népe szerint azért a lámpát sem szabad eloltani, mert a gyertya nem nekünk, hanem a halottaknak világít. Egy-egy mellett mindaddig imádkoznak, amíg el nem ég.

Az imádság legtöbbször a halottak olvasója,^* amely Jézus öt szent sebének emlékezetére öt tizedből áll:

† Atyának † Fiúnak † Szentléleknek. Amen.

Adj Uram örök nyugodalmat a megholt híveknek. És az örök világosság fényeskedjék nekik.

Miatyánk. Az olvasó elején lévő három szemen ezt az imádságot végzik: Minden hívek teremtő és megváltó Istene, a te szolgáid és szolgálóid lelkeinek bocsásd meg minden bűneiket és ellened elkövetett vétkeiket. Hogy a mely engedelmet mindenkor óhajtottak, azt ájtatos könyörgések által megnyerhessék, ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Amen.

Adj Uram örök nyugodalmat a megholt híveknek. És az örök világosság fényeskedjék nekik.

Miatyánk. Üdvözlégy Mária, malaszttal vagy teljes. Úr vagyon te veled. Te vagy áldott az asszonyok között. És áldott a te méhednek gyümölcse: a Jézus. Jézusom, a te jobb kezed sebéért és az abból kifolyó drága szent véred érdeméért, légy irgalmas minden kimúlt híveid lelkeinek. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja! Imádj Istent a megholt hívekért, hogy szent fiadnak szenvedése és a te keserves hét fájdalmid által a purgatóriumból kiszabadulván, juthassanak az óhajtott mennyei boldogságba. Amen.

Második tized: Jézusom, a te bal kezed sebéért…

Harmadik tized: Jézusom, a te jobb lábad sebéért…

Negyedik tized: Jézusom, a te bal lábad sebéért…

Ötödik tized: Jézusom, a te szent szíved mély sebéért …

Adj Uram örök nyugodalmat a megholt híveknek. És az örök világosság fényeskedjék nekik.

Könyörögjünk. Minden hívek teremtő és megváltó Istene…

Uram, adj örök nyugodalmat e megholt híveknek, és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békességben, Jézus, Mária nevében.

Könyörögjünk. Mártírok királynéja, Szűz Mária, megkötöttük a gyászkoszorút a lélek bánatvirágaiból, melyet alázatos szívvel mutatunk neked be a kimúlt hívek lelkeinek szabadulásáért. Esdve kérünk téged, ajánld fel ezt a te szenvedő szent fiadnak, hogy irgalmának tengerében és az ő szent szívéből kiömlő vérpatakjában mossa meg a földi bűnök szennyétől a szenvedő lelkeket és vezesd őket azon égi boldogságba, melybe téged is felemelt a te szent fiad, az Úr Jézus Krisztus, ki az Atyával és Szentlélekkel él és uralkodik most és mindörökkön örökké. Amen.

Antifóna: Imé az én választott gyermekem, akit elválasztottam, és fölibe tettem az én lelkemet.

V. Az ő fejébe tettél uram

R. Drágakövekből való koronát.

Imádság. Úristen, ki az iffiúságnak virágával tündöklő Szent Imrét a te szenteid társaságában felmagasztaltad, engedd minékünk, hogy aki tenéked annyira kedvedben volt, mi is az ő segétségét mindenben érezzük. A mi urunk Jézus Krisztusnak általa… Amen.

Imréről szóló jezsuita iskoladrámák: Nagyszombat (1617, 1714, 1768), Trencsény (1676, 1728), Székesfehérvár (1736).^*

* 

Imre tisztelete – tudomásunk szerint – megmaradt az egyházi év és templomi ábrázolások világában, a szakrális népélet televényében nem vert gyökeret. Barokk templomi képeinken Imre úri magyar viseletben, csizmásan jelenik meg. Ezért választották veszprémi, érsekújvári, aradi^*, és szegedi csizmadiák céhpatrónusuknak.

Felsőrönök (Radling) temploma egyúttal búcsújáró hely. A táj az Árpád-korban gyepű volt. A helyi mondai hagyomány szerint Imre herceg szeretett itt vadászni, ezért a Németújvári grófok templomot építettek a tiszteletére. A búcsúnapokon: pünkösd másnapján és Imre névünnepét követő vasárnapon Ausztriából is sok nép kereste föl. A templom most néhány lépésre van csak az országhatártól, de még hazánkban.^* A falu már Ausztriához tartozik.

Szent Imre nevéhez és napjához fűződő hiedelmekről és hagyományokról nem tudunk. Keresztnévként mégis igen népszerű, sőt családnév gyanánt is: Imre, Imreh, Imrő, Emre, Ümre, Imbre.

A Fehér megyei Vajta XIV. századi templomának ő volt a patrónusa, tisztelete tehát az ország belsejében is virágzott.

A Kiskárpátokban elterülő Ompital község Lénárd-kápolnája már a középkorban állott. Egy 1738-ból való, gróf Forgách Pál esztergomi kanonoktól felajánlott olajfestmény látható benne, amelyen Lénárd képét két ágaskodó ló tartja. Felírása: In hoc loco Ompital, a saeculis thaumaturgus, patronus in vinculis degentium et contra luem pecorum. Vagyis: E helyen, Ompitálban évszázadok óta csodatevő: pártfogója a bilincsekben szenvedőknek és jószágvész ellen. Kápolnabeli szobráról az a hiedelem, hogy a közeli sziklánál hajdanában ugyanabban az alakban jelent meg.^* Ompital a régi Magyarországnak tudomásunk szerint egyetlen Lénárd tiszteletére szentelt búcsújáróhelye.

Óbudára nyilvánvalóan német bevándorlók hozták magukkal Lénárdnak, a lovak patrónusának tiszteletét (1781). Hasonlóképpen született az eredetileg német telepítésű Szigetújfalu templomának Lénárd-patrociniuma is (1733). Hagyomány már nem fűződik hozzá. Üröm barokk templomának társpatrónusa: Lénárd-oltára beszédesen vall bevándorló német lakosságának egykorú áhítatformáiról. A jeles fogolyszabadító, jószágoltalmazó szent mellett megjelenik az új jószágpatrónus, Vendel, továbbá Hubert, a vadászok pártfogója, Lipót, a Habsburg-ház patrónusa, továbbá Tóbiás, a vándorok, nagy útra indulók segítsége, kezében hallal. Az oltárt a család mennyei példaképe: Szent Anna, Joachim, és az eladólányként megjelenő Mária együttese koronázza meg.

Lénárd és Vendel tiszteletére szentelt kápolnát Mór német népe (1746). Nagykovácsi főoltárán (1754) Lénárdot látjuk,^* bár a templomnak Mária-titulusa van.

Lénárd hajdani magyar tisztességét számos családnevünk is hirdeti: Lénárd, Lénárt, Léránt, Lékó. Talán a Leskó is. A Leonárd származéka: Lónárt, Lönhárt.

Talán hazai szereztetésű a Kájoni-féle Cantionale himnusza:

A lovagkor Mártont teljesen a magáénak érezte, hiszen katona volt, mielőtt a seregek Urának hívását meghallotta volna. Elbocsátási kérelmét a császár gyávaságnak bélyegezte. Legendája szerint így válaszolt neki: ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen. Így is történt.

Márton kultusza Pannónia földjén bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott. Tiszteletét maga Szent István is felkarolja, amikor zászlaira éppen a hadverő Márton képét festette. Álmában látva a bessenyők támadását, így kiáltott föl: távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazak legelőjét pusztítsátok.^* Nem csoda, ha Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett. A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá tette és három napos előkészülettel is hangsúlyozta.

Királyaink öröklődő Márton-tiszteletét a budavári Nagy Kúria Márton-kápolnája (1349) is tanúsítja.^*

A magyar kereszténység bölcsője, a ma pannonhalmi néven emlegetett bencés apátság Szent Márton tiszteletére épült azon a helyen, (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. Éppen ezért évszázadokon keresztül szentmártonhegyi apátság néven emlegették.

A legújabb kutatások^* viszont kétségtelenül tisztázták, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis a magyar Szombathely. Az itteni, többszörösen átépített Szent Márton templomról, a régebben különálló Szentmárton falu egyházáról bebizonyosodott, hogy egyes részleteiben még a keresztény ókorban talán csakugyan Márton szülőházára épült rá. Egyik barokká alakított kápolnája helyén született volna szent. Az előtte lévő kutat már a középkorban Szent Márton kútja néven emlegették. Eszterházy Pál szerint^* ennek vizével keresztelték meg „dicsőséges Szent Mártonunkat”. Most Rumi Rajky István kútkompozíciója, modern egyházművészetünk egyik legszebb alkotása (1938) áll a helyén.

A helyi kultusz híre az Udvarba is eljutott. II. Ferdinánd Szombathely városát a királyi kincstárnak járó minden rendes és rendkívüli adó fizetése alól minden időkre fölmentette, de egyben kötelezte is, hogy Márton ünnepén gondoskodjék a szegényekről.^*

A régi templomot 1630-ban a dominikánusok kapták meg, akik a török és reformáció után hazánkban először Szombathely városában vetették meg ismét a lábukat.^* Jótevőjük gróf Erdődy Györgyné, Batthyány Erzsébet grófnő volt, akinek áldozatkészsége lehetővé tette a templom teljes újjáépítését. Fölirata szerint:

HANC SACRAM AEDEM VOVIT ET DICAVIT

SUMTIBUS PROPRIIS DIVO MARTINO

EPISCOPO ET CONFESSORI HIC NATO

ILLUSTRISSIMA DNA DNA COMITISSA

MARIA ELISABETH DE BOTTIANI 1670.

Batthyány Erzsébet a templom mellé ispotályt is alapított (1673): Szent Mártonban fundáltassék egy spitály, kinek helyét a Szent Mártoni Prior ki mutatván, bizonyos számú koldusra fundállya és építse, kire kérem is eő kegyelmét; annak épülésére, és a koldusok eltartására rendöltem Szombathely városánál lévő két ezer forintomat, hogy annak Interessébül interteneáltassanak az koldusok… mely költ Szabad Királyi Soprony Városában ipso festo Tranfigurationis Domini Anno eiusdem. . . Én Gróff Batthyány Erzsébet...^*

Márton életrajzát tanítványa és barátja, Sulpitius Severus írta meg. Jeles papja még Bereck, róla még szó esik.

Márton először katonának ment. Katekumen, vagyis hitújonc volt, amikor legendájának legemlékezetesebb mozzanata szerint télidőben lován Amiens felé haladva, félmeztelen koldussal találkozott. Megesett rajta a szíve, és köpenyét kardjával kettévágva, felét a koldusra borította, aki a legenda szerint maga Krisztus volt. A köpeny másik felét a Merovingok nemzeti ereklyeként őrizték. Szent Mártonnak az ő kápáját – írja^* az Érsekújvári kódex – miként mondja bölcs nevű János mester, szokták az Francia királyok hadba viselni. Latin cappa nevétől származik őrzési helyének capella, őreinek pedig capellanus neve. Innen végső fokon a magyar kápolna, káplán szó is.^*

A nagy jelenet egy magyar szólást is szült, amelyet nyilván a nép ajkáról lesett el Gárdonyi Géza.^* Az a hatalmas harmadik c. regényében ezt írja: „és az a negyedik gyermek is meg fogja érteni, hogy csak Szent Márton palástját viseli.” Ez a negyedik gyermek nem attól az apától származott, mint három bátyja, mégis az ő családnevüket viseli. Itt Márton a gyermek származásának körülményeit takarja el palástjával, vagyis irgalmas szívével, nagylelkűségével.

Márton később Franciaország egyik védőszentje, egyúttal a Nyugatnak egyik legtiszteltebb patrónusa lett. Ő volt az alapítója Ligugé, főleg pedig Marmoutierbencés apátságoknak. Ez utóbbiban képződött Márton-legenda szerint a szent hun, illetőleg magyar királyok sarjadéka, sőt egyenesen magyar király volt.

Ennek kialakulásához tudnunk kell, hogy a Márton-legenda első regényes feldolgozását a pannóniai Hét Szent Alvó története, a Historia Sanctorum Septem Dormientium tartalmazza. Láttuk, hogy hasonló címen emlegetik az efezusi ifjak legendáját is.^*

Legendánk úgy tudja, hogy Márton hun királyoktól származik. Pannóniában Florus király uralkodott. A rómaiak azonban legyőzték, fogságra vetették. Csak úgy engedték szabadon, ha trónjáról lemond, és megelégszik a katonai parancsnok (tribunus) címmel. Legidősebb fia, szintén Florus Konstantinápolyban nevelkedik, és a császár unokahúgát, Konstanciát veszi feleségül. Pannóniában születik fiuk Florus, akit később Mártonnak hívnak, és a konstantinápolyi udvarban keresztelik meg. Amikor Tours püspöke lett, hét unokatestvére: Clemens, Primus, Laetus, Theodorus, Gaudens, Quirianus, Innocens csatlakozott hozzá, Marmoutier monostorában remetéskednek. Mind a heten egy napon halnak meg. Haláluk után nem kezdte ki őket az enyészet. Olyanok voltak, mintha aludnának. Ezért őket is Hét Szent Alvó néven emlegették. A VIII. században keletkezett legendájuk föltétlenül az efezusi ifjak épületes történetének tükröződése, bár egyik sem tesz említést a másikról.

A Márton-legendának számos koraközépkori verses francia feldolgozása is van. 1200 táján keletkezett a legjelesebb: La vie de monseignor Saint Martin de Tors, amely Péan Gatineau toursi kanonok alkotása. A XV. században misztériumjátékokat is írnak belőlük,^* amelyekben magyar vonatkozások is akadnak.

Márton hazai irodalmi élete a tiszteletére költött latin himnuszokkal, miseszövegekkel kezdődik. Egy XIII. században írt hazai kódex életét és legendáját is elmondja. Utolsó története egy magyar gróf (hungarus comes) süketnéma leányának a szent sírjánál való csodálatos gyógyulását adja elő.

Eckhardt Sándor föltevése szerint Kézait a pannóniai hun történet megfogalmazásában Márton alakja is ihlette.

Márton legendáját természetesen kódexeinkben is bőven olvashatjuk. Itt csak néhány olyan mozzanatot emelünk ki belőle, amelyek Márton ikonográfiáját, illetőleg a néphagyományt is befolyásolták.

Egy európaszerte ismert középkori exemplum, példa egy miséző pap látomásáról szól,^* amelyet később vagy Gergely pápa vagy Márton viselt dolgaival, tehát valamelyik híres, emlegetett középkori szenttel kapcsolnak össze. Így egy svájci német változat (1460) is Mártonról szól. Érthető, ha a történetet a mi kódexirodalmunk is Mártonnak tulajdonítja. Olvastatik – írja^* a Cornides-kódex (1514–19) – Szent Bereckről illyen példa, hogy mikoron Szent Márton pispek misét mondana egy időben, Szent Bereck – ki vala Szent Márton pispek diakonusa – láta pokolbeli ördögöt ülvén az oltár megett és írnya, és mikoron az ördögnek elfogyott volna hárgyája, akará az erdeg az hárgyát fogával kihúzni, hogy többet hírhatná reá. Mikoron az erdeg az hárgyát húznája, az hárgya elszakad, és az erdeg igen öté fejét hátra az fő falhoz. Mellyet látván Szent Bereck, kezde nevetni. És mikoron Szent Márton pispek kérdenéje, hogy miért nevetett volna, megmondá neki Szent Bereck nyilván. Megkérdvén Bereck az ördegget, mit írt volna, felelé az erdeg, hogy az hévságos igéket írnája, melyeket az emberek szent egyházban beszélnek. Úgy mond Szent Gergely, ha az öres (üres) igéről okot kell adnonk, az utolsó napon meg kell mértéklenönk, mennye gonoszságok következnek az sok szólásból. Szent Bernald úgy mond, ha meggondolod, mely erős számot vesznek az öres igékről, nem lészen igen utálatos teneked az szilenciom, az vesztegségtartás.

A legendának számos, máig élő, Márton személyétől elszakadt, illetőleg önállósult mondai, mesei, szólásbeli változata hallható magyar népünk, de a hazai sokacok körében is.^*

A legenda még egy másik, még jelesebb miséjéről is tud Mártonnak, amelyet Albengában mutatott be: mikoron egy jeles innepnapon – írja (1527) az Érdy-kódex^* – misét akarna szolgálni, egy szegényt elől talála, és ottan neki adá ruháját. Csak egy palástban méne misét mondani. És mikoron az egyházi népek előtt nem merészelnék levetkőzni, miért az palástnál több ruhája nem volna, az esperes egy kis kurta ruhát hoza neki, kinek hosszúsága csak térdig vala, ujja könyökig. És azonképpen felöltözvén, felálla mise mondani. Ime mindenek látására Szentlélek Úristen tűzképpen fejére szálla és belé enyészék. Mikoron kedég mezételen karjait fölemelte volna Úristenhöz, íme a szent angyalok aranyas gyengyes őtözettel belföldözék ő karjait, kikből nyilván megismertetik az ő nagy szentséges volta.

A jelenetet hazánk több középkori Márton-templomában megörökítették. Erről alább még szólunk.

* 

A szepességi Kereszthegy (Gehol) lejtőin, Ruszkinóc közelében láthatók az Árpád-kori Sanct Merten falu romjai. A tatárok a környékbeli monda szerint az oda menekült népre rágyújtották a templomot. Úgy beszélik, hogy Márton napján az esti órákban még manapság is látni egy romok közül kiemelkedő, miseáldozatot bemutató papot.^* A mondai kép mintha Márton miséjét idézné.

Mondják, hogy a nyugati egyházban Szűz Mária után a középkorban Márton tiszteletére szentelték a legtöbb templomot. Alighanem így volt ez hazánkban is, hiszen kezdettől fogva szülöttjének is tekintette őt.

Említettük, hogy Szentmártonhegy (újabb nevén: Pannonhalma) Mártont tiszteli védőszentül, hasonlóképpen a XI. században alapított mogyoródi apátság is, amelyet Szent László építtetett a Salamonnal vívott csata (1074) emlékezetére. A másik győztes testvér, Géza viszont a Zoborhegy közelében Pográny (Pohranice) faluban alapított kápolnát Márton dicsőségére. Ő volt a patrónusa Vaskaszentmárton hajdani bencés apátságnak is (1255).^*

Nekcseszentmárton (Nasic, 1222), Zelinai Szentmárton (Belovár mellett) a johannitáké volt.

A fehérvári Márton-templomban, tehát a magyar haza társpatrónusának egyházában tették le a középkori királyaink megkoronáztatásuk után a koronázási esküt,^* amelyben az ország megvédését fogadták meg. Callimachus lengyel történetíró II. Ulászló székesfehérvári koronázását leírva elmondja, hogy a már megkoronázott király fölment a templom tornyába, és ott végezte el a négy világtáj irányában azt a hagyományos kardvágást, amellyel az ország védelmére kötelezte magát.

Ő a védőszentje a talán még szintén László királytól alapított pozsonyi káptalannak és egyházának,^* a későbbi koronázótemplomnak, továbbá Szepeskáptalani, majd püspöki templomának, illetőleg a szepesi egyházmegyének, de természetesen a szombathelyi székesegyháznak és egyházmegyének, napjainkban a részben belőle kivált kismartoni (Eisenstadt) püspökségnek (1960), még tovább az egykori aradi káptalannak is.

Hazánkban nincs szent, aki templomával több városunknak, falunknak lett volna névadója, keresztapja Mártonnál:

Alsószentmárton (Baranya), Belényesszentmárton (Sinmartinul de Beius), Berettyószentmárton (Sinmartin), Borsodszentmárton, Bükkszentmárton, Csíkszentmárton (Sinmartin), Dicsőszentmárton (Tirnaveni), Drávaszentmárton, Győrszentmárton (Pannonhalma), Hegyszentmárton (Baranya), Hegyhátszentmárton(Vas), Hercegszentmárton (Baranya), Homoródszentmárton (Martinis), Kakszentmárton (Cucu Martineşti), Kebeleszentmárton (Csesztreg szomszédságában, elenyészett), Kemenesszentmárton, Kisszentmárton (középkori nevén Pusztaszentmárton, Baranya)^*, Korodszentmárton (Corovisinmartin), Kőszentmárton (1471, Szerém)^*, Kunszentmárton, Magyarszentmárton (Sinmartinul Maghiar), Mezőszentmárton (1335, elenyészett, Fót határában)^*, Mezőszentmárton (Sinmartinul de Cimpie), Muraszentmárton (Sveti Martin na Muri), Nyárádszentmárton (Mitreşti), Őriszentmárton (St. Martin in der Wart, 1479), Peceszentmárton (Sinmartin), Pusztaszentmárton (Martineşti), Rábaszentmárton (St. Martin an der Raab, 1422), Rózsaszentmárton (másként Fancsal, Heves), Sopronszentmárton, Sorokszentmárton (1506, Bács, elenyészett),^* Sósszentmárton (Gligoreşti), Szalkszentmárton, Szépkenyerűszentmárton (Sinmartin), Szerbszentmárton (Sinmartinul, Sirbesc), Szigetszentmárton, Szilvásszentmárton (Somogy), Tápiószentmárton, Tiszaszentmárton (Szabolcs), Tótszentmárton (1496, Zala), Turócszentmárton(Turciansky Martin), Zalaszentmárton (1266), Zsitvaszentmárton (Martin nad Žitavou), továbbá Szentmártonfalva (1. 1434, Zala, Bagod mellett, elenyészett^*, 2. 1497, Baranya,^* elenyészett), Szentmártonkáta, középkori nevén Szent Márton Kátája (1467), Szentmártontorja (ma Feltorja, Háromszék),^* Szentmártonmacskás, eredetibb alakja Szent Márton Macskása (Sinmartin-Macicaş, 1310, Kolozs),^* Szentmártonbuberek (puszta Dióskál határában), Szentmártoni (Zala), Szentmártonfölde (Veszprém).^*

Márton nevét őrzi még Kismarton,^* Nagymarton (Mattersdorf), Peremarton (Veszprém), Martonos (Rács, Csík), Martonvásár, Martonfa (Zala, Baranya), Mártonhely (Vas), és talán még Martos (Martoš).

Népszerűségéről tanúskodó családnevek: Márton, Marton, Martonyi (Mártoné), Marócs, Maró, Maros, Marsa, Martos, Márta.^*

Vegyük még mindehhez azokat a helységeinket is, amelyeknek temploma Mártont ünnepli védőszentjéül.

Legelőször a győri, illetőleg a belőle és a veszprémiből kihasított szombathelyi egyházmegyének, tehát a szent szülőföldjének Márton-patrociniumait kell áttekintenünk. Kitűnő korai forrásunk Kazó István vasvári prépost egyházlátogatási jegyzőkönyve (1697–98),^* Eszerint föltétlenül középkori eredetű templommal, kápolnával, oltárral tisztelte meg Mártont Németlövő (Deutsch-Schützen), Csajta (Schachendorf), Németszentgrót (Gerersdorf), Királyfalva (Königsdorf), Nagyfalu(Mogersdorf), Pusztaszentmihály (St. Michael in Bernstein), Nagyszentmihály (Grosspetersdorf), Rábaszentmihály (St. Michael an der Raab).

Márton szombathelyi egyházmegyéjének magyar részén: Kemenesszentmárton, Nagypöse, Nagytilaj, Vámoscsalád, Sárvár, Söpte, Szombathely(dominikánusok).

A győri anyamegyében: Bágyog (középkori), Lövő (1647, később Nagyboldogasszony),^* Csún (XVII. század, később: Mihály), Rajka (1311, 1672), Halászi(1777), Kópháza (1797), Olmód, Und (1750), A burgenlandi részen: Kismarton, Nagymarton, Fehéregyháza (Donnerskirschen). A Márton-kultusz azonban a régi kiterjedésű győri egyházmegyében sokkal virágzóbb és egyetemesebb volt, mint a patrociniumok mutatják, Erről a még tárgyalandó helyi hagyományvilág győz meg bennünket.

Pannonhalmi nullius apátság: Pannonhalma, Ravazd (XI. század).

Veszprém: Ajkarendek, Ácsteszér, Bakonypölöske, Balatonudvari, Csököly (középkori), Dióspuszta, Diszel (Padányi Bíró Márton építette), Fonó, Fonyód(1749), Gerézd, Káptalantóti, Kisszőllős (1511), Óbudavár, Polány (kápolna), Pénzesgyőr, Táska. Vörs (középkori), Zalaszentmárton. Elenyészett: Kőröshegy (1102, a pannonhalmi Szent Márton apátság birtoka), Horváti (1225), Keszthely (1247), Rajk (1247), Nemesszalók (1271),^* Szárberény (1290, ma Vörösberény), Lentiszombathely (1322), Szemenye (1322), Egyházasgamás (1360, Somogyvár közelében), Csicskeszentmárton (1362, Sümeg közelében), Tóti (1372, ma: Káptalantóti), Lőrinte (1429, Devecser közelében), Magyarszerdahely (1480). Inota (1497), Muraszerdahely (XV. század).^*

Még az Árpád-kort idézi a Somlóhegy délkeleti szőlői között álló Márton-kápolna és Márton-kútja. A barokk időkben remeteség virágzott mellette. A remetét a hegyközség tartotta, hogy vihar idején harangozzon, és imádkozzék a jó termésért, szüretért.

Székesfehérvár: Szigetszentmárton (középkor), Csákberény (1775).

Pécs, a régi Pannónia keleti határán: Csúza (1301),^* Lovászhetény (régi), Pécsdevecser (középkori), Felsőszentmárton (középkori), Kisújbánya (középkori), Máriakéménd (1730), Értény (1749), Vásárosdombó (1789), Alsószentmárton (1797), Cserdi (1851), Pélmonostor (1877), Albertfalu (1887), Illocska (1892), Hercegszentmárton (1901), Nagybudmér (1908), Orfű (1909), Patacs.

Esztergom: Alistál (Hrobonovo, XV. század), Alsógyőröd (Velky Dur), Alsólopassó (Dolny Lopašov), Alsópalojta (Dolné Plachtince, 1465), Baratka (1156, elenyészett),^* Bazin (Pezinok), Bát (Bátovce, 1464), Csári (Čáry), Csesztve (1212?), Egyházhely (Kostoliste), Felsőszil (Brestovany, kápolna, 1767), Felsőzélle(Horné Zelenice), Füss (1332, elenyészett),^* Geletnek (Hliník nad Hronom, 1382), Gerencsér (Hrnčiarovce), Harádics (Hradište pod Vrátrom, 1613), Hébec (1526, elenyészett), Holics (Holič), Hollókő (XV. század), Hontnémeti (Hontianske Nemce, 1495), Komáromszentpéter (Dolny Peter), Kőkeszi (Kamenné Kosihy, 1346)^*, Kisgyarmat (Sikenička), Kisvendég (Malé Hoste), Magyargéc (1782), Mellek (Melek), Merőce (Merašice), Mizsérd (Mischdorf), Nagybárkány (1883, középkori helyén), Nagyun (Uhin), Nagyülés (Velka Lehota), Őrhalom (1937, régi helyén), Pagyár (Paderovce), Sempte (Šintava), Szárazpatak (Sucha), Szécsénke (Secianky, középkor), Szimő (Simő), Tópatak (Bansky Studenec), Udvard (Dvory nad Žitavou), Vágdebrőd (Drachovce), Verbó (Vrbec), Visegrád (1336, a hódoltság alatt elenyészett) és mindenek, előtt Pozsony, amelyről többször külön is szólunk.

Nyitra: Alsóporuba (Poruba), Dezser (Dezerice), Egyházasnádas (Podskal), Felsőelefánt (Horné Lefantovce), Ivánka (Ivančina), Nagybossány (Velke Bošany), Ösvényes (Ochodnica), Teplica, Terchova, Torna (Turna), Üreg (Jarok), Vágújfalu (Solna Novejsa), Viszocsány (Vysočany).

Besztercebánya: Bajmóc (Weinitz, Bojnice, 1224), Cserény (Čerin, XIV. század), Hrohoty, Kapronca (Koprovnica, XIV. század), Podkonic (Podkonice, XV. század), Ternye (Terna, XIV. század), Turócszentmárton (Turčiansky Martin, 1315), Végleshuta (Vyglažka Huta, 1802), Garamolaszka (Valaská, XV. század), Felsőhámor (Horné Hámre, 1734).

Rozsnyó: Homokterenye, Kerekgede (Hodejka), Martonfalva, hivatalos nevén Nemesmártonfalva (Martinová), Szkáros (Skerešovo, 1381, elenyészett), Rapp(Rapovce, 1397). Rimaszécs (Siač, XIV. század, később református templom)^*, Trizs (XIV. század, elenyészett). Ezek még középkoriak. Divényoroszi (Trhanova, 1863, régi helyén).

Szepes, Márton másik egyházmegyéje: Szepeshely (Spišské Pohradie, Árpád-kor), Petróc (Petrovce), Lucsivna (Lučivná), Hernádfő (Vikartovce), Rakusz, Tátraalja (Stráne pod Tatrani), Majorka (Majerka), Krempach (Krempachy), Podlovk, Trsztena (Trstená), Dovalló (Dovalovo), Hutti, Szentmárton (Martin, Rózsahegy szomszédságában). Szinte valamennyi középkori patrocinium.

Kassa: Buzita (1279)^* Széprét (Krásna Lúka, 1295), Hámbor (Hamborek, középkori), Héthárs (Lipany, középkori), Radács (Radačov, 1630), Lemes(Lemešany, 1635), Vörösalma (Červenica, 1734), Nagyida (Velká Ida, 1742), Kolossó (Klušov, 1752), Várjeszenő (Jasenov, 1756), Somodi (Drienovec, 1775), Kapi(Kapušany pri Prešove, 1798), Alsófricske (Fričkovce, 1812), Ferzsó (Sveržov, 1828), Licsérd (Ličartovce, 1833), Jánosvágása (Hankovce, 1836), Kerekrét (Okruhlé, 1902. A barokk titulusok jórésze is nyilvánvalóan még középkori.

Eger: Dédes (1332), Kápolna (1332), Őrös (1332), Szederkény (1332), Hosszúmező (XIV. század. elenyészett)^*, Rózsaszentmárton (1726), Bükkszentmárton(1734), Feldebrő (1750), Tarnaméra (1766), Tiszapüspöki (1769), Balaton (1775), Kunszentmárton (1784), Pétervására (1814), Bogács. Legtöbbjük még föltétlenül középkori eredetű.

Szatmár: Munkács (Munkačevo), Hosszúmező (Campulung). Valószínűleg középkoriak.

Vác: Dömsöd (1291, felújítva 1924), Szalkszentmárton (1324), Nőtincs (1415), újjászületett: 1720), Hévízgyörk (középkori), Püspökszilágy (1715), Buják(1722), Szentmártonkáta (1722), Borsosberény (1728), Alberti (1743), Isaszeg (1757), Szécsénke (Sicinka, 1895).

Kalocsa: Tataháza (1783), Bácsordas (Karavukovo, 1785), Gádor (Gakovo, 1787), Szépliget (Gajdobra, 1788).

Csanád: Csiga (1231, Csanádpalota környékén), Temesvár (XIV. század), Világos (Siria, XIV. század), Szentmárton (középkor).^* A török alatt elenyésztek. Új: Aradszentmárton (Sinmartin, 1756), Móricföld (Moriţfeld, 1819), Dézsánfalva (Dejani, 1844), Magyarszentmárton (Sinmartinul Maghiar, 1873).

Nagyvárad: Berettyószentmárton (1213). Elenyészett: Nagyvárad (1332), Genyéte (Ghenetea, 1345), Gyúr (1295), Kövesd (Cuiejd, 1336), Váradszentmárton(Árpád-kor), és az egykori Vásári (1344) Márton titulusa.^*

A hódoltsági egyházmegyék töröktől megviselt területén a Márton-patrociniumok már csak igen szórványosan tűnnek föl, a régiek alig születnek újjá.

Erdély: Csíkszentmárton (1332), Dicsőszentmárton, Torja. Brassó egyik középkori részének Szentmárton város volt a neve. A régi Márton-templom az evangélikus szászoké.^* Elenyészett: Szentmártonfalva (1347, Magyarigen közelében).^*

Márton tiszteletére oltármestersége volt a váradi (XIV. század), gyulafehérvári (1451) székesegyháznak, továbbá Sopron (1459), Pozsony (1463), Kassa(1487) főtemplomainak.^*

Márton legkorábbi hazai patrociniumainak térképre helyezéséből lényegében az Árpád-kori magyar ökumené tárul elénk. Peremei nagyjából az akkori magyar nyelvhatárt is jelzik.^* 

* 

Most vegyük szemügyre Márton hazai ikonográfiáját.

Először kell megemlékeznünk az őrségi Mártonhely (Martjanci) Aquila Jánostól festett (1392) freskóciklusáról. A szomszédos Velemér templomában is látható Mártont ábrázoló freskótöredék (1378). Divald szerint a Héthárs Márton-templomának szentélye is falképekkel volt borítva. A pannonhalmi főmonostorban is megmaradtak Márton freskójának nyomai. A tiszteletére emelt szepeshelyi prépostsági templom, ma székesegyház, déli kapujának timpanonjában lovon ülő falképe a múlt században még megvolt. Zseliz (Želiezovce) templomában is van Márton-freskó.^*

Most azokat a szárnyasoltárokat említjük meg, amelyeket Márton tiszteletére szenteltek, és így a táblaképek jórészt az ő legendáját tárják épülésül a hívek felé.

Cserény (Čerin, 1483) képsorozata: 1. Márton és a koldus, 2. megkísértése, 3. albengai miséje, 4. beteget gyógyít, 5. elbúcsúzik tanítványaitól, 6. gyermeket gyógyít, 7. halála, 8. temetése.

Segesvár (Şighişoara, 1510) táblaképei: 1. Márton és Domonkos, 2. Márton és a koldus, 3. egy halott gyermeket föltámaszt, 4. egy akasztottat életre kelt, 5. egy haldokló asszonyt bűneitől felold.

Sövénység (Fişer, 1520): 1. Márton és a koldus, 2. egy akasztottat feltámaszt, 3. albengai miséje, 4. halála.

Egy ismeretlen helyről származó, de föltétlenül hazai oltár két táblaképe látható az esztergomi Keresztény Múzeumban: az albengai mise, meg Márton a koldussal (1490 körül).^*

Márton táblaképe föltűnik még Bártfa (1460), Csegöld (Segítőszentek oltára, 1494, Keresztény Múzeum), Felsőerdőfalva (Stará Lesná, XVI. század eleje), Kisszeben (Sabinov, 1520), Márkfalva (Jazernica Markovice, 1517), Szepeshely (Spišské Pohradie, 1470), Szmrecsány (Smrečany, 1480, Miklós társaságában), Zábrezs (Zabrež, 1500 táján), Zsegra (Žehra, 1500), szárnyasoltárain.^*

Gótikus faszobrai: Bertót (Bertotovce, 1500), Cserény (Čerin, 1483), Dovalló (Dovalovo, 1520), Gánóc (Ganovce, 1480), Héthárs (1520), Kisszeben (1510), Szepeshely (1499).^*

A későbbi időkből utalunk még a pozsonyi székesegyház magyarruhás Márton-szobrára, Rafael Donner mesterművére (1733), Bágyog (1768) és a sümegipüspöki kápolna (1751) Márton-freskójára, Tiszapüspöki (1770, Kracker Lukács) oltárképére, barokk templomaink főúri magyarba öltöztetett szentjére. Csökölykatolikus kisebbsége számára Padányi Bíró Márton épített névadó patrónusa tiszteletére templomot. A szentélyfreskón ő nyújtja a haldokló szentnek az égő szentelt gyertyát. Körülötte térdelő magyar nemesek. Felsőörs templomának préposti stallumát szintén ő készíttette, amikor még ezt a beneficiumot birtokolta. Támláján szintén Márton egykorú képe. Itt még csak a szombathelyi dominikánusok és a tatai templom képeire emlékeztetünk. Rumi Rajky István említett köztéri szobra mellett Kontuly Bélának a szombathelyi szemináriumi kápolnában látható freskókompozíciója (1938) századunkban is folytatja Márton hazai ikonográfiai hagyományait.

Nem lehet kétséges, hogy e régi ábrázolások egyike-másika csodatevő hírbe is került, gazdag hiedelemvilággal és legendakörrel dicsekedhetett. Ezekből sajnos, csak egyetlen egyet ismerünk,^* amely Szentmárton bihari falu hajdani premontrei kolostorkápolnájának fényes öltözetű, arany sarus Márton-szobrához fűződik.

* 

Történt, hogy egy öreg hegedűs éhező családja számára kéregetni volt kénytelen. Nehéz útján betért a kápolnába, ahol elővette hegedűjét és keserves életét énekszóban adta Márton tudtára. Alighogy énekét elvégezte, az oltárról eléje hullott az egyik arany saru, és nagy fényesség támadt, majd a szobor is megszólalt: Menj, a saru a tiéd, maradj ezután is jámbor ember. Az öreg hegedűs örömében megcsókolta a szent lábát és hálálkodott neki; hiszen egyszerre gazdaggá tette.

Visszatérve szülőfalujába, mindjárt a pékhez ment, hogy kenyeret vihessen haza. Boldogan kérkedett a saruval: most már nem lát a család szükséget. A pék erre tolvajnak becsmérelte, és az összecsődített nép börtönbe vonszolta. A hegedűs hiába erősítgette a bíróság előtt, hogy maga Szent Márton ajándékozta a saruját neki. Nem hitte el senki, sót templomrablásért halálra ítélték.

A börtönben láncraverve siratta feleségét és gyermekeit. Majd megvirradt, és megkondult a lélekharang. Amikor a vesztőhelyre kísérték, az volt az utolsó kívánsága, hogy hegedűjét mégegyszer adják a kezébe és a kápolnába mehessen, hogy ott imádkozzék és énekeljen. Kérelmét teljesítették.

A kápolnában ismét hegedűszó mellett fordult Mártonhoz, hogy tegyen tanúságot mellette. És íme: a másik arany saru is oda hullott eléje az oltárról. A nép most ujjongva magasztalta Mártont, hogy egy ártatlan ember életét csodatételével megmentette.

Az arany saruk megmaradtak az öreg hegedűs birtokában, majd az ő végakarata szerint halála után visszakerültek Márton oltárára.

A történetben nem nehéz a luccai hegedűs, illetőleg Volto Santo vándorlegendájának meghonosítására ismernünk. Szórványos hazai vonatkozásairól Szent Kümmernis napjánál (július 20) emlékezünk meg bővebben.

A régi századokban Márton a gazdasági évnek kiemelkedő zárónapja: jobbágytartozási, tisztújítási terminus.^* A gyalui vártartomány uradalmaiban a XVI–XVII. század folyamán a földvám, vagyis földbér lerovása György és Márton napján történt. Az őszi szolgáltatást Szent Márton adaja néven is emlegették.^* Az elnevezéshez Bod Péternél^* ezt a mondai magyarázatot olvassuk: Klodovéus Frantzia Királ fogadást tett vólt, hogy a Lovát Szent Mártonnak a ajándékozza, úgy mindazáltal, hogy ha szüksége lészen reá, száz Arannyal válthassa vissza. Hartza kelletvén menni utánna küldötte a Lónak a száz arannyat, de meg-izenték a Királynak, hogy a Ló ki nem akar menni az istállóból. Küldött azért még százat s azt izente: S. Martinus bonus est in Consilio, carus in negotio. (= Szent Márton kegyes a tanácsban, drága a pénzügyletben). Hogy illyen jó eksékutor volt Szent Márton, azért rendelték erre a napra az Adónak és Adósságnak fel-hajtatását.

*

Mártont már a hazai középkorban a jószág egyik jeles patrónusaként tisztelték.

Ennek okát az Érsekújvári-kódex^* így adja elő: egy tehén futtatnéjék az ördögtől és mindenütt nagyon kietlenkednéjék és sokakat átaleklelne, és Szent Márton felé és ő társai felé nagy haraggal futa. És az Szent Márton kezét felemelé és parancsolá neki, hogy megállana. És az tehén indulatlan megálla. És látá Szent Márton az ő hátán ülnie egy ördeget, melyet Szent Márton megfeddvén és mondá: távozjál el az baromról és szűnjél meg ártatlan lelket futtatnod. És legottan eltávozék és a tehén leesék Szent Mártonnak ő lába előtt. És Szent Mártonnak parancsolatjára nagy szelídséggel méne az csorda köziben. Zsolozsmájában olvassuk: sacerdos Dei, Martine pastor egregie, ora pro nobis. Ez nemcsak a hívek nyájára, hanem szó szerint a jószág védelmére, oltalmazására is alkalmazható.^*

Répcevidéki néphagyomány szerint, amikor egyszer valamikor disznóvész dúlt, az egyik pásztor bement Szombathelyre Mártonhoz segítségért könyörögni. Álmában a szent püspök fehér nyírfaágat adott neki, hogy ezzel vesszőzze meg a beteg jószágot, és így majd meggyógyul.^*

A frissen vágott, zöldelő ág archaikus gonoszűző eszköz, amelynek használatával többek között György, Katalin, Borbála, Aprószentek napján is találkozunk. Dunántúli és burgenlandi pásztorok kezében leginkább Márton napjához kapcsolódik, de olykor karácsony böjtjén is vesszőznek vele.

Szintén a Répcevidéken a pásztorok Márton estéjén végigjárják a falut, és a házakhoz így köszöntenek be:

 Erzsébet, II. András és Gertrud leánya, Sárospatakon született. A mondai hagyomány szerint Klingsor, az erdélyi szász származású híres Minnesänger Wartburgban a csillagokból kiolvasta Erzsébet születését és jövendő dicsőségét: 

 Az Érdy-kódexnak a Legenda Aurea és Pelbárt nyomán szerkesztett legendája szerint^* már gyermekkorában kitűnt különös jámborságával, főleg az ünnepeket üli meg nagy buzgósággal. A táncot és játékot kerüli. A híres rózsalegenda még idehaza esett volna meg vele:

Történik egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy mint senki ne látná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elében az szegényeknek, és ime, elöl találá az ő atyja. Csodálkozván rajta ennen maga, mit járna és hova sietne. Megszólojtá: fiam, Erzséböt hova mégy, mit viszel. Az nemes király leánya miért fölötte szemérmes vala, nagyon megszégyellé magát. Megijede és nem tuda félelmében egyebet mit felelni: im rózsát viszök. Az ő atyja kedég, mint eszös ember, meggondolá, hogy nem volna rózsa virágzásának ideje. Hozzá hívá, és meglátá kelebét. Hát mind szép rózsavirág… Óh nagy ártatlanság, óh szeplőtelenségnek halhatatlan malasztja: ime az áldott mennyei Király, nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságban, hogy szemérmöt ne vallana, de inkább szentséges voltát isteni irgalmasság követné…

Más előadás szerint ez már Thüringiában történt. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy – bár Erzsébet nagylelkűségét találóan jellemzi – vándorlegendával van dolgunk, amely más szentek történetében is felbukkan, de később a magyar királylány ikonográfiájához tartozik.

Már négy éves korában eljegyzik Thüringia őrgrófjának fiával, Lajossal. Ez egyik hagyomány szerint a pesti (mai belvárosi) Boldogasszony-templomban történt.^* Mindjárt Németországba viszik. Klingsor maga is benne lett volna abban a lánykérő követségben, amely Endrénél járt. 1221-ben ülik meg a menyegzőt.

Erzsébet korán kapcsolatba kerül a kezdődő franciskánus mozgalommal. Gyóntatója, a szigorú Marburgi Konrád is híve az új áramlatnak. Hitvesi és édesanyai kötelességei mellett, egész életét a szegényeknek és betegeknek szenteli.

Történék egy napon, – olvassuk^* a Tihanyi-kódexban – mikoron ura hon nem vóna: egy undok poklost megfereszte ennen házában és nyugodá el ő urának úrfiú ágyán, két lepedő között. Ez azonközben juta haza az ő vitéz ura Ime nagy bosszú panasszal eleiben esének az öregök. Kezdék nagy erősen vádolni az szent asszonyt, hogy tékozló volna, és nem tartaná takarékosan ő urának jószágát, szolgáit és megölné éhel, szoméhal (böjtön tartotta őket), és mindenestül fogva gonosz életű volna. Mondának annak fölötte: ha kedég nemes uram szavunkat nem hiszöd, menj el be ágyasházadba és egy nagy szörnyű undokságus poklost találsz úrfiú ágyadon nyugodni. Ám lássad, ha mind ellyen szertelen dolgokat el kell engedni. Mikoron az jámbor úr azt hallotta volna, megindula rajta és nagy hertelen mezejtelen fegyverét ragadá, mondván: mi dolog ez, akit hallok. Ha immáron jószágomat nem kiméli, avagy ennen magamat kimélene. Nagy haraggal beüté az ajtót, hogy mind az poklost megölje, mind az szent asszonyt levágja. És mikoron fölemelte vóna az lepödőt, látá hát ime az áldott, megfeszült Jézus Krisztust nagy vérbe keverödvén fekszik az ágyon. Ottan megrettene és bocsánatot kére tülle, és elenyészék Krisztus Jézus ő előle. Az szent asszony feleségétül még azonképpen bocsánatot kére, nagy sírván, és áldomást ada őneki mindenre szabadon munkálkodni…

E legendához csatlakozik a csodás köpönyegről szóló történet is: történék, hogy egy jobbágyfiú Rómába menne, lére be az herceghöz, miérthogy útjában volna, hogy láthatná az szent asszonyt, ki olyan nagy jó hírrel járna. És az jámbor herceg nagy jó kedvvel fogadá. És mikoron lakozna, kéré az úrfiú, hogy érdemlené láthatni Szent Erzsébetet. Ottan neki üzene az ő ura, hogy jőne alá hozzájuk. De Szent Erzsébet felelé, hogy nem volna szükség oka, mert ez világi dicséretöt nem kíván vala. Másod kedég, mert tisztösségre való ruhaöltözeti nem vala. Esmég neki izene az ő ura, hogy egyebet ne tenne. Az szent asszonynak nem lőn mit tenni, bemöne hamar imádkozó cellájába. És mikoron imádkoznék, ime Úristennek angyala szépségű ruhát és nagy drága kevekből fűzött koronát hoza őneki, és mondá, hogy Úristen küldötte volna. És nagy édes hálaadással és könnyhullatással reávevé, és leányval ura eleiben nyomoték nagy tisztösséggel. És elálmélkodnak mind közönséggel színének, személyének, szavának és öltözetinek szépségén és ékös voltán. És búcsúvétellel esmég cellájába méne. És az vendégök nagyon dicsérék Úristent és az szent asszonyt, mert bizony Krisztus Jézusnak szerelmes leánya volna.

Erzsébet 1227-ben elveszti férjét, aki a Szentföldre igyekezett. 1228 nagypéntekjén lemond a földi javakról. Utána sok megpróbáltatásban, sőt megszégyenítésben volt része. Urának rokonai túlzottnak találják önfeláldozó életét, ezért Wartburg várából Marburg városába költözik. Itt kórházat épít, de már nem él sokáig. Haldoklásának előadása a franciskánus hőskor szellemében, a Fioretti igézetében fogant:

És mikoron elközelgetne a végső hóra, esmég neki jelék (jelenék) az kegyes Jézus mondván: jöjj el immáran én szerelmes jegyösöm, az tenéked megszereztetött dicsőséges lakodalomban… Kezde imádkozni nagy édességgel. Ime azonközben egy igen szép mennyei madárka eleibe jöve, és kezde előtte nagy szép édes éneklést tenni, hogy hozja képöst Szent Erzsébet es kezde énekleni…

Halála után negyednapiglan eltemetetlen hagyák. Éjjel és nappal édesködvén az szép illatban, és mikoron az szentegyházhoz vitték volna, nagy sokságú madarak jövének az szentegyházra, kit soha annak előtte nem láttanak vala, nagy csodálatos éneklést tevén….

Kívánsága szerint darócruhába öltöztették. Temetése a Szent Ferenc-kórház kápolnájában történt, amelyet ő alapított. Ez volt első nyugvóhelye. Rövidesen csodákat emlegettek, amelyek Erzsébet közbenjárására történtek. A pápa már 1235 pünkösdjén szentté avatta.

1236 május első napján Erzsébet koporsaját fölemelték (elevatio). Frigyes császár, aki hiába kérte meg a szent özvegy kezét; most egyszerű szőrcsuhában, de fején a császári koronával, segített a szerzeteseknek a koporsóvitelben. Amikor a gazdag bíborszövetbe takargatott csontokat az új koporsóba helyezték, a császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet fejére: nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának.

Az ereklyéi fölé emelt templom a német gótika egyik mesterműve. A legenda szerint Erzsébetnek forró vágya volt olyan magas tornyú templom építése, hogy harangjának szavát Magyarországon is meghallják. Kereste is a helyet, de hiába. Egy nap fölvett a földről egy követ, a levegőbe dobta, és kijelentette, hogy ott fogja a templomot fölépíttetni, ahol a kő leesik. Mocsaras helyre esett, nem messze a Lahn vizétől. Csakugyan itt is épült fel a templom nagy nehézségek között, de a munkások tisztelték a szent kívánságát.^*

Erzsébet az egész világegyházban évszázadok óta szakadatlan tiszteletben részesül, mint az emberszeretet eszményi példaképe. A legnagyobb festők örökítették meg azokon a képeken, amelyek most a múzeumok büszkeségei, eredetileg azonban jámbor társulatok, harmadrendek, plébániai közösségik rendelték templomuk, ispotályuk számára: Simone Martini, Fra Angelico, Holbein, Murillo és annyi más.^*

Alakja nemcsak a jámbor legendát és egyházi művészetet ihlette meg, hanem ott él a modern idők nosztalgiáiban: Montalembert,^* Ida Görres-Coudenhove,^*Harsányi Lajos, Reinhold Schneider,^* Nigg,^* legújabban Elfride Kiel^* és sok más egyetemes írói igényű alkotásaiban, Liszt Ferenc hatalmas oratóriumában is. Sajnos azonban eddig senki sem akadt, aki Erzsébet népi utókorát, szakrális hagyományvilágát összefoglalta volna.

Halálának hétszáz éves fordulóján lelkendezve kérdezte egy magyar méltatója: van-e nagyobb asszonya a világtörténelemnek a Megváltó anyján kívül, mint ő?

Életének áldozatából érthető, hogy a szegények, elhagyatottak, illetőleg a kórházak, ispotályok, emberbaráti intézmények annyiszor választják őt védőszentül. Középkori hazánkban Kassa, Pécs, Zágráb (1310), Szombathely (1460), Újbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya (1363)^*, Szeged.

A Győrbe települt franciskánusok épülő templomukat neki szentelik, nyomban a kanonizáció után. Béla király is támogatja őket. Béla építi a nagyszombatitemplomot (1240) ferences harmadrendű apácák számára. Az a két magyar úr, Farkas és Dávid, aki Thüringiában Erzsébet mellett volt, hazatérve, a király engedélyével szintén templomot emelt Pozsonykápolnán az ő tiszteletére (1244). Unokahúga, Szent Margit Nyulak szigetén az ő oltára előtt tett fogadalmat.^*;

Föltétlenül számot kell vetnünk azonban a XIII. században bevándorolt németség eleven Erzsébet-kultuszával is. Az 1251-ben feltűnő, éppen Thüringiából települt Késmárk temploma védőszentjéül Erzsébetet választja. Oklevélben ránkmarad eredeti Szenterzsébet neve is (villa Saxonum apud ecclesiam Sanctae Elisabeth).^*

Nyilvánvalóan Kassa,^* Körmöcbánya, Besztercebánya szabad királyi városok patrocinium-választásában sokat jelentett, hogy a középkori németség kedvelt modern szentje egyúttal leánya volt a magyar királynak is, ami hozzájárulhatott az új haza megszeretéséhez.

Legmonumentálisabb hazai szentélye a kassai templom, később székesegyház, amelynek alapkövét még unokaöccse, V. István tette le, zárókövét pedig Mátyás király.

Északi kapujának (porta aurea) domborművén más jelenetek mellett is, Erzsébet alakja uralkodik. A székesegyház szárnyas főoltára (1474–1477) igazi Biblia pauperum, amelynek 48 képtáblájából 17 Jézus gyermekségét, 24 a passiót, 12 pedig Erzsébet életét tárja elénk. Ezek a jobb szárny alsó részén kezdve: 1. Erzsébet születése. A glóriával övezett kisdedet egy udvarhölgy mutatja a Gertrúd királyné ágyánál megjelent apának, András királynak és kíséretének. 2. A négyéves Erzsébetet főúri kíséret hozza Hermann thüringiai herceg udvarába, hogy fiával eljegyezzék. 3. Erzsébet Wartburgban szent mise alatt elragadtatásában látja a Szűzanya és a szentek társaságában Jézust, aki helyesli irgalmasságát. 4. Erzsébetet napa és ángyai bevádolják férjénél, hogy ágyában bélpoklost ápol. Lajos fölemeli a takarót és alatta a keresztre feszített Megváltót látja. Térdre esik előtte. 5. A császár Wartburgba érkezik, mert meg akarja ismerni Erzsébetet, aki szegényei között osztotta el minden értékes ruháját. Mégis, hogy rangjának megfelelően jelenhessék meg a császár előtt, angyalok hoznak neki csillagokkal ékesített öltözetet. 6. Erzsébet búcsúzik a Szentföldre induló férjétől. 7. Lajos útközben meghal. Az özvegyen maradt Erzsébetet sógora és napa Wartburgból gyermekestül kiűzi. 8. Eisenach utcáján egy koldusasszony, akivel Erzsébet sok jót tett, hálátlanságból sárba taszítja. 9. Erzsébet mint Szent Ferenc harmadrendjének tagja, egy fürdőkádban ülő bélpoklos sebeit mossa. 10. Egy pokolvaras betegnek haját nyírja. Álnok rokonai gúnyosan nézik önfeláldozó cselekedetét. 11. Halála. 12. IX. Gergely pápa Perugiában szentté avatja.^*

A bártfai Egyed-templom Erzsébet-oltárának (1480) ikonográfiája: 1. betegeket ápol, 2. a wartburgi lakoma, 3. a rózsacsoda, 4. búcsúja férjétől, gyermekét nyújtja neki, 5. elűzése, 6. eljegyzése, 7. egy koldusasszony sárba taszítja.

A szmrecsányi templom ciklusa (1480): 1. elűzetése, 2. bélpoklosokat ápol 3. a keresztcsoda, 4. halála.

Egyéb ikonográfiai emlékei gótikus szárnyasoltárok képtábláin: Arnótfalva (Emaus, Arnutovce, 1485), Bakabánya (Pukanec, 1480), Bártfa (Szent András-oltár, 1460, Vir dolorum-oltár, 1500), Berki (Rokycany, 1480), Berzenke (Bzinov, 1500, Szépművészeti Múzeum), Besztercebánya (1509), Csíkcsatószeg (Cetaţuia, 1530), Csíksomlyó (1510, Szépművészeti Múzeum), Csíkszentlélek (Leliceni, 1510, Szépművészeti Múzeum), Dubrava (Dubrava Liptovská, 1510), Illés (Ilja, 1510, turócszentmártoni múzeum), Jánosrét (1470), Leibic (Lubica, 1521, Szépművészeti Múzeum), Lőcse (Szent Erzsébet-oltár, 1493), Malompatak (Mlynica, 1515), Szepeshely (Spišské Pohradie, Szent Márton-főoltár, 1470, Mária halála-oltár, 1470), Szepesszombat (Spišska Sobota, 1480, 1520).^*

Gótikus faszobrai: Bártfa (1480), Kassa (1474), Körmöcbánya (1500), Zsegra (Žehra, 1370).^*

Oltárai: Beregszász (1370), Csanád (1402), Pest (1444), Szentpéter (1450), Veszprém (1486).^*

Erzsébet barokk ikonográfiájából kiemelkednek az Erzsébet-apácák pozsonyi templomának freskói, Paul Troger alkotásai: a Könyörület allegóriája, Erzsébet látomása és megdicsőülése (1742),^* barokk padjainak faragványai, a szent életéből vett jelenetek.^* Zsámbok szép főoltárképe Erzsébet képében Mária Teréziát örökítette meg, amint egy koldusnak, a templomépítő Beniczky Tamás kegyúrnak alamizsnát ad (1777). Az oltár oromzatán: BEATI MISERICORDES, QUONIAM IPSI MISERICORDIAM CONSEQUUNTUR: boldogok az irgalmasok, majd nekik is irgalmaznak (Máté 5,7).

Móriczhida naiv barokk templomi képén Erzsébet franciskánus habitusban. Előtte két korona hever. Angyal nyújtja neki a mennyei koronát. A vácifranciskánus templom Erzsébet-oltárának homlokzatán ferences Jesse fája: Massai Jakab testvér látomása nyomán az elnyugvó Ferencből kinövő fa levelin a rend szentjei és boldogai.

Mélykút új templomának Erzsébet-oltárképe korunk egyik legszebb magyar egyházművészeti alkotása. Prokop Péter műve (1959).

Patrociniumok:

Esztergom: Budapest (Víziváros, kapucinusok, Erzsébetváros, 1901), Csúz (Čuz), Drégelypalánk (1500), Erzsébetkápolna, Ispáca (Špacince), Istvánlak(Klečovany), Komját (Komjatice, 1705), Leányvár (1803), Nagylég (Lehnice), Nyitrapereszlény (Preserany), Óvár (1883), Pozsony (Erzsébet-apácák), Szelincs(Zelenec), Selmecbánya (kápolna), Taksonyfalva (Takšon), Vágkirályfa (Králová nad Váhom), Verbóc (Hrbovce, 1717).

Nyitra: Alsószucsa (Dolna Suča), Bellus (Beluša), Nagybélic (Velké Bielice), Nagyszlatina (Slatina nad Bebraven).

Besztercebánya: Besztercebánya (XIII. század), Körmöcbánya, Szénásfalu (Bzenica, középkor), Ujbánya, Zólyom (Altsohl, Zvolen, középkor).

Rozsnyó: Malah (XIV. század)^*, Kisgömöri (Gemerčok, 1886), Csákányháza (Čakonová, 1849), Terbeléd (Terbelovce, 1896), Törincs (Trenčov, 1923), Betlér(Betliar).

Szepes: Dravec (Dravce), Lőcse (1532-ben elpusztult)^*, Prószék (Prosiek), Szenterzsébet (Liptovské Klačany), Újterebes (Tribs, 1769), Usztye (Ústie nad Priehradou), Veszele (? 1754).

Kassa: Kassa (székesegyház), Magas (Vysoká, 1672), Tapolyhermány (Hermanovce, 1766), Tapolylengyel (Poliakovce, 1830), Vajdácska (1935).

Eger: Gyöngyös (1640), Ófehértó (1736), Domaháza (1760), Bükkszenterzsébet (1761), Makkosjánosi (1321),^* Nyírlugos (1765), Nagyfüged (1777), Tibolddaróc (1815), Alsózsolca (1936), Diósgyőr (1937).

Szatmár: Mezőpetri (Petreşti, 1748).

Veszprém: Rajk (1247), Kerta, Komár (1356), Nova (1500).^* Ezek elenyésztek. Új alapítások: Balatonfenyves, Felsőmándpuszta, Istvándi, Kaposgyarmat, Kazsok, Kerta, Kötcse, Lulla, Nagytoldipuszta, Somodor, Somogybagod, Somogydöröcske.

Győr: Győr (új külvárosi lelkészség), Küllő (Girm).

Szombathely: Győrvár, Körmend, Őrhodos, Szombathely (középkori ferencesek), Felsőmarác.

Székesfehérvár: Halásztelek (1958).

Pécs: Palotabozsok (1772), Kisnyárád (1777), Püspökszenterzsébet (1787), Németpalkonya (1816), Kárász (1855), Magyarbóly (1862, kápolna), Hercegtöttös (1870), Kaposszekcső (1899), Mecsekszakáll (1929), Károlymajor (1935, kápolna).

Vác: Mátraszöllős (1669), Mezőtúr (középkor), Zsámbok (1712), Veresegyháza (1719), Kosd (1740), Szentes (1663), Kartal (1868), Pestszenterzsébet (1909), Kecskemét (apáca-templom).

Kalocsa: Bácsbokod (1780), Szabadka (1897), Újpalánka (Nova Palanka, 1806), Újvidék (1931), Mélykút (1959).

Csanád: Csoma (középkor)^*, Nagyerzsébetlak (1895), Ópáva (Opova, 1766), Káptalanfalva (1887, kápolna), Mácsa (Macea, 1896), Nőrincse (Nevricea), Újszeged (1912).

Nagyvárad: Cséke (1341), Szalóksámson (1347), Bél (1744).

Erdély: Bánffyhunyad (Huedin, középkor), Erzsébetváros (Dumbraveni, 1708), Ditró (Ditrau), Kőrösbánya, Magyarköblös (Cubleşul Sorneşan, kápolna) Mezősámsond (Şincai), Nagyenyed (Aiud), Szászváros (Broos, Oraştie, 1370), Szamosfalva (Someseni), Székelylengyelfalva (Poloniţa, 1777), Tibód (Tibodu).

Erzsébet evangéliumi példája több női szerzetesközösséget is életre hívott. Mi csak azt vesszük szemügyre, amely hazánkban is gyökeret vert.

Máshol is rámutattunk, hogy a magyar katolikus szakralizmusnak Aachen városával a középkorban igen eleven kapcsolata volt. Itt született az a gazdag Radermecher Apollónia (1571–1626), aki szülővárosában Szent Erzsébet betegápolóinak rendjét és kórházát egy régi Erzsébet-kápolna és kórház újjászervezésével megalapította (Hospitalschwestern von der heiligen Elisabeth, Elisabetherrinen). Az új rend még a XVII. század végén Grázban, majd Bécsben is gyökeret vert. Innen eresztett új ágakat Pozsonyba (1738) és Budára (1785) a vízivárosi franciskánusok elhagyott kolostorába, illetőleg templomába, a hazai barokk egyik szakrális múzeumába.^* A kórháznak Budapest egészségtörténetében szép érdemei vannak.

A XVII. század végén újjászületett magyar minorita provincia Erzsébetet fogadta mennyei pártfogójának.

A középkor épületes irodalmában egyéb női szenteké mellett, ismeretesek a mi Szent Erzsébetünknek tulajdonított látomások: Revelationes Dominae Nostrae factae beatae Heilisabeth filiae regis Ungariae. Egyes részletei a mi kódexeinkben is fölbukkannak. A szövegek Szent Brigitta és Schönaui Szent Erzsébet vízióiból való átvételek, amelyeket Erzsébet nevével akartak még kedveltebbé tenni.^*

Erzsébet napját a régi magyar egyház pirosbetűs ünnepként ülte meg. Mária Terézia kérésére a pápa megengedte (1754), hogy misehallgatás után a hívek „szolgai” munkát végezhessenek, hamarosan azonban teljesen köznappá vált.^*

Erzsébet népi kultuszáról keveset tudunk: vagy elhalványodott, vagy a szakkutatás késett el a földerítésével. Évszázadokon át napjainkig egyike a legkedveltebb magyar női keresztneveknek. Gyermekjátékaink, pünkösdölőink olykor emlegetik Szent Örzsébet asszonyt:

Kresz Mária napjainkban, igazán az utolsó pillanatban örökítette meg a mezőkövesdi halotti tor egyik, inkább már csak emlékezetben élő ősi hagyományát.

A torba, a mennyei lakoma néven emlegetett etetésre, megvendégelésre tizenhárom koldust hívtak meg, mert az Utolsó Vacsora asztalánál is tizenhárman ültek.^*

A vezető koldusasszony eláldotta a gyászoló családot, meg halottjait. Elmondván az asztali áldást, terített asztalhoz ültek, amelyen ott volt a borral telt jancsikancsó is. Az étkezés végén az öregasszony Szent Erzsébet csodatételéről, az ispotálybeli szegények látogatásáról és vendégeléséről emlékezett: a szegények elfoglalván helyüket, bemégyen a király, és illedelmesen köszönté az espétálynak minden szegény lakóját, szemét az égre emelvén. Mit látván szemei? Látván az ő megholt édesapját, édesanyját, apósát, anyósát, többi rokonait: terített asztal mellett ülének a mennyei fényességben. A király térdreesett és megszólalt:

Utána a jancsikancsóból mindenki ivott, ez volt az áldásbor, amely még nyilvánvalóan a Szent János áldásának középkori világát idézi.^* Mindig újra töltötték és elvitték a szomszédba is, ahol öregek, betegek voltak.

A Huszonnégy Vén kultusza a bizánci egyházban keletkezett. Nyugaton a XII. században, a keresztesháborúk idején tűnik föl. A középkori néphit valóságos személyként képzelte el őket, mint a Nagy Élőlényt is. Úgy vélték, hogy az Úr a Huszonnégy Vénnel a kántorböjtök csütörtökjein szokott tanácskozni. Ekkor határozták el, hogy a következő negyedévben mi történjék Ádám ivadékaival a földön. Ebből a hiedelemből következett, hogy a vakhitre hajlamos emberek a tiszteletükre szerkesztett misével (missa de XXIV. senioribus) akarták e tisztes aggastyánokat szándékainak megnyerni. Más vakbuzgó nézet szerint ha az ember egymásután huszonnégy vasárnap misét végeztet az ő tiszteletükre, akkor megszabadítják bűneinek büntetésétől. Bár a papság körében is sokan ellenezték, mégis csak a tridenti zsinat hagyta ki a misekönyvből.

A kultusz főleg Stájerországban, Karinthiában virágzott. A földrajzi közelség is magyarázza, hogy a miseszöveg hazánkban éppen a Vas megyei Batthyány Boldizsár misekönyvében bukkan föl.^*

A Thewrewk-kódex litániájának egyik invokációja: Huszonnégy vén jámbornak királyné asszonya, Mária.^* A csíksomlyai Fasciculus Benedictionum (1749) egyik liturgikus jellegű viharűző könyörgése többek között őket is segítségül hívja: adiuro vos per tres Patriarchas et viginti quatuor Seniores et per duodecim Apostolos et per quatuor Evangelistas…^* Vagyis: Esketlek benneteket a három pátriárka és Huszonnégy Vén és a tizenkét apostol, meg a négy evangélista (ereje által)…

Maulbertsch pápai freskóján a Huszonnégy Vén hódol az Úrnak. Föltűnnek Gyöngyöstarján templomának barokk Szentháromság-freskóján is a négy egyházatyával együtt.^*

Tiszteletüknek egyéb hazai megnyilatkozásait, ikonográfiai vagy népéleti nyomait egyelőre nem ismerjük.

Katalin tisztelete a régebbi hívő századokban azért volt annyira egyetemes, mert – mint legendájában is hallottuk – Jézus, az ő mennyei vőlegénye megígérte neki, hogy meghallgatja mindazokat, akik menyasszonyához, Katalinhoz ájtatosan és bizalommal fohászkodnak.

Az apácáknak írt Gömöry-kódex könyörgése^* Szent Katalinhoz:

Ó kegyes szent Katerina asszony, ez világnak gyengye, királi nemből származott! Idvezlégy szüzeknek rózsája, idvezlégy az mennyei királnak szerelmes jegyese és Szűz Máriának nemes menye. Idvezlégy eleven liliom, örök lakodalmat kévánságodban kérél és meg nem tagadtaték. Engedelmes szűz, Szent Katerina asszony, Krisztusnak szerető szüze, mindenben dicséretös, bölcs, szép, nemes, kegyes és együgyű. Kérlek, hallgass meg engemet, tebenned bizodalmast. Szentséges szent szűz, Tégedet angyali kéz Sinának tetején eltemete. Ki ennyi méltóságra valál méltó, kérlek légy énnekem könyöröletös, bűnesnek. Amen.

Katalinhoz szóló archaikus népi imádságok, énekelt könyörgések a szabadkai bunyevácok ajkán^* még élnek:

Magyarul: Óh Szent Kata, Katalina, Isten első vértanúja; vesszővel és ostorral ostoroztak, kerék közé vetettek. Isten megszólított: fájnak-e sebeid? Nem fájnak az én sebeim, csak a szívem sajog, amikor Istenre nézek, akit a zsidók fölfeszítettek. Szent koronáját levették, a tövist rányomták, a szögek átalverték, lándzsával a szívét átszúrták, szent vérét kifolyatták. Így szólt Szent Katalin: óh Jézusom, irgalmazz nekem, magadhoz végy föl engem!

Egy másik szabadkai, de itt már csak magyarul idézett imádság Katalint így emlegeti: Szent Katalin térdel, vizet kér kezetmosni, hogy megerősítse vállát, meg a szenvedő Jézust: ne féljen sem a veszett kutyától és nehéz álomtól, sem a hegyindulástól és árvíztől, sem a boszorkányságtól és tűzi veszedelemtől. Amen.

Bátya, Hercegszántó, Mohács sokac népe ebben a változatban imádkozza:

Folyamatos prózában: Szent, Szent Katalin, Isten első vértanúja tizenkét hétfőn, tizenhárom kedden szenvedett. Istent és Szűz Máriát hívta segítségül: jöjj Isten meg Mária, vigyél által hideg vízen, hogy megmossam kezecskémet három bűnös lélekért: egyet édesapámért, másikat édesanyámért, harmadikat önönmagamért.

Fehér galamb átrepülte, röptében kibeszélte: aki ezt elolvassa reggel kétszer, délben háromszor, este ötször, annak én örök üdvösséget adnék halála óráján.

Mi csikorog az égben? Az anya vékony hajszálon fiát ringatja. A hajnal eltűnik, az anya fiát elkapja, elviszi a tengerre. A tengeren gályák, segítsenek Máriák.

Mint tudjuk, húsvét hajnalán, ezek keresték Jézust, és az angyal nekik jelent meg (Márk 16,1).

Egy Csepel-szigetről való változat:

Prózai magyar fordítása: Szent Kata, Katalina, Isten első vértanúja, aki sokat kínlódtál tizenkét napon át, tizenkét hétfőn át, önmagadtól vesszőztetve. Szent Katalin fájnak-e sebeid? Nem az én sebeim fájnak, de sajog a szívem: nézvén Jézuskát, fekete vért vérezvén, keresztfán haldokolván, Isten előtt látván. Aki ezt az imádságot elmondja háromszor reggel és háromszor este: három lelket ment ki a tisztítótűzből.^*

A baranyai Németi és Szalánta bosnyák asszonyai így imádkozzák (1973. évi gyűjtésünkből):

Prózában fordítva: Szent Kata, Katalina, Isten első vértanúja, aki megszenvedtél tizenkét napon, tizenhárom kedden. Vesszővel vesszőztek, korbáccsal korbácsoltak, keréken hajlítottak, késekkel szétvagdostak. Az angyalok kérdezték: hogy is történt Katalin? Istent kínozták, a koronát tövisekből ráveregették. Szólt az angyal: ha valaki ezt elimádkozná, háromszor este, háromszor reggel: három lelket váltana meg. Elsőnek apjáét, másiknak édesanyjáét, harmadiknak azét, aki elimádkozza. Amen.

Katalin okosságánál fogva diákok, tudósok, egyetemek, vértanúságának eszköze, a kerék miatt pedig a fuvarosok, bognárok, kerékgyártók, molnárok, fazekasok, szövőlányok egykori védőszentje.^*

Ő volt hajdanában a patrónája Szeged városának is. Deményi László piarista nyomtatásban is megjelent beszédgyűjteményének (1742) egyik prédikációját Szent Katalinnak szenteli, akit Szeged városa pátrónájaként tisztel, és akinek nevenapján „őseink szokása és rendelete szerint” magasztaló beszéddel illik hódolni. Ennek az ősi kultusznak megnyilatkozása, hogy a XVIII. század elején szegediekből benépesedő Szőreg szintén az anyaváros védőszentjét, Katalint választotta templomának oltalmául.

Nyilván a helybeli Katalin-hagyománynak áldoz a szegedi piarista gimnázium is, amikor Sponsabo te mihi in fide címen Szent Katalinról iskoladrámát ad elő (1744). Tudunk arról, hogy később is a gimnázium növendékeinek nyilvános vitatkozását Katalin napján rendezte,^* ami voltaképpen régi hagyomány. Így a XVIII. században a gyöngyösi franciskánus teológusok is évente ezen a napon tartottak disputát, amelyre a városbeli világi papokat. jezsuitákat, de a környék kálvinista lelkészeit is meghívták.^*

Szegedi deákgyerekek középkori Katalin-játékáról is van adatunk: a városban tartózkodó Zsigmond lengyel herceg jutalmat ad (1500) a Katalin-napi köszöntőknek (recordantibus).^*

Jezsuita iskoladrámák: Homonna (1615), Pozsony (1628), Nagyszombat (1649), Kassa (1657), Szakolca (1701).^*

A nagyszombati, majd pesti egyetemen a jogi kar dékán-választása egészen 1833-ig Katalin napján történt.^* 

Katalin védőszentje volt a bányászoknak is: montanistarum patrona. Ez magyarázza többek között Körmöcbánya, Selmecbánya, Nyitrabánya (Handlová), Telkibánya (1450),^* Szomolnok (Smolník), Nagybánya (Baia Mare, középkor, 1724-ben pusztult el) plébániatemplomainak patrociniumát. Az aranyverő Körmöcbánya gyönyörű Katalin-templomát talajsüppedés miatt 1880-ban le kellett bontani. A helyi monda szerint^* előtte való éjjel kibontott hajjal egy fehérruhás asszony járkált a templom körül és keservesen sírt. A sekrestyés megkérdezte tőle, miért sír. Hogyne sírnék – felelte – mikor el kell innen költöznöm. A város barokk Szentháromság-emlékén látható Katalin és Kelemen domborműve is.

Céheink is szívesen választják Katalint védőszentül, hiszen a középkorban vallási közösségnek is számítottak. Így az eperjesi szűcsöké fraternitas pellificum alias beatae Catharinae volt.^* A soproni halászoknak is ő volt a patrónája. A szegények, ügyefogyottak, árvák, továbbá idegenek és vándorok istápolására vállalkozott a XV. század elején alapított exulum fraternitas S. Catharinae Kolozsvárott.^*

Katalin oltalmába ajánlott kórháza volt Győrnek, Veszprémnek.^*

Katalin előttünk ismert legrégibb hazai patrociniuma az esztergomi dominikánusoké (1231). Veszprémvölgy és Pölöske dominikánus apácái is őt tisztelték a XIII. században védőszentül. Továbbá: Pozsony (kápolna, 1311), Kisbény (1356), Pécs (halottak kápolnája, 1526). Középkori patrociniumok közelebbi időmeghatározás nélkül: Máramarossziget, Brassó (klarisszák).^*

Középkori titulusra utaló helyneveink: Szentkatalin (Baranya, Pozsony, Trencsén), Szentkatolna (Catalina, Háromszék), Szentkatolnadorna (Catalinadorna, Szolnok – Doboka), Pósaszentkatalin (Katharein, Burgenland). Említésre méltó, hogy Veszprém ama városrészének, ahol a Katalin-templom állott: Szent Katerina asszony-szeg volt a középkori neve.^*

Mai patrociniumok:

Esztergom: Budapest (Tabán), Csekej (Čakajovce), Csépányfalu (Stepanhof, Stepano), Dág, Dejte (Dehtice), Gyerk (Hrkovce), Kistapolcsány (Topolčiansky, kápolna), Lozornó (Lozorno, 1629), Magyarfalva (Zahorská Ves), Nyergesújfalu, Oltóvölgy (Ottenhal, Ompital), Pozsony (kápolna), Rohó (Rohov), Selmecbánya, Surányka (Šuranky).

Nyitra: Drétoma (Drietoma), Felsőtölgyes (Hornä Poruba), Harmatos (Rosina), Konszka (Konská), Nagyhelvény (Velké Chlievany).

Besztercebánya: Körmöcbánya, Csék (Malinová, 1339), Jaszena (Jasenie), Nyitrabánya, Szélnye (Zvolenska Sielnica), Szász (Sása, középkor).

Rozsnyó: Jolsva (Jelšava, középkor), Szomolnok (1804), Várgede (Hodejovec XIV. század, új templom, 1826). Velkenye (Vlkyna).

Szepes: Alsókubin (Dolny Kubin), Dénesfalva (Danišovce), Felsőrépás (Vysné Repaše), Hollólomnic (Holumnica), Hrboltó (Hrbotova), Jánóc (Janovce), Kislomnic (Lomnička), Kluknó (Kluknava), Krig (Vojtany), Kvacsan (Kvačany), Mateóc (Matejovce), Pribics (Pribiš), Pribilina (Pribylina), Ruzsbach (Ružbachy), Szepeskörtvélyes (Špišsky Hrušov), Rihnó (Rihna), Szepesudvard (Dvorec), Újbéla (Nová Belá).

Eger: Vámos (Sajóvámos, 1332, elenyészett patrocinium),^* Gyöngyöshalmaj (1748), Gyöngyösoroszi (1751), Egerbakta (1780).

Kassa: Berki (Rokycany, XIV. század), Sároskőszeg (Kysak, XIV. század), Daróc (Šárišske Dravce, középkor), Hertnek (Hertnik, 1607), Alsósebes (Vyšny Šebeš, 1625), Ternye (Terna, 1736), Pány (Panovce, 1750), Tapolytarnó (Tarnov, 1926).

Veszprém: Veszprémvölgy (1240, dominikánus apácák), Bezeréd (1333), Veszprém (ispotály, 1415), Apácatorna (1478),^* Kapornak (1526),^* Törökkoppány, Kisberény (kápolna).

Győr: Újkér, Pálfalva (Podersdorf).

Szombathely: Alsóőr (Unterwart), Egervár, Pósaszentkatalin (Katharein), Rohonc (Rechnitz).

Székesfehérvár: Dunabogdány (1400, ma Nepomuki Szent János), Fehérvárcsurgó (1732).

Pécs: Kátoly (középkor), Szágy (1871), Pócsa (1905).

Kalocsa: Ludaspuszta (Supljak, 1824), Szentkata (kápolna, Jánoshalma határában).

Csanád: Temesvár (1755, elpusztult), Szőreg (1816), Bocsár (Bočar, 1842).

Nagyvárad: Kőrösszeg (1290: oppidum S. Catharinae), Cséfa (1421), Hosszúpályi (1433).^*

Erdély: Ditró (Ditrau), Kisselyk (Seica Mica, középkor, elenyészett),^* Nagykászon (kápolna), Szentmáté (Mateia), Szentkatolna (Catalina).

Katalinnak szentelt oltárok, oltármesterségek: Csanád (1391), Sopron (1422), Gyulafehérvár (1451), Eperjes (1462), Rajka (1497), Vác (XV. század), Gálszécs (1512), Pozsonyszentgyörgy (1514), Pozsony (Lőrinc-templom, 1517), Óbuda (1522), Buda (1525), Selmecbánya (XVI. század).^*

Katalin freskóciklusát Máramarossziget XIV. században épült, de a múlt században lebontott református temploma őrizte: Katalin korholja a császárt, mert pogány isteneknek áldoz. Meg akarja a császárt téríteni. A bölcseket a keresztény vallásra téríti. Kivégzik. Lelkét egy angyal az égbe viszi. Lábainál egy koronás alak és a donátor. Angyal jövendöli, hogy Katalin a bölcseket a keresztény vallásra téríti. Kivégzik. Lelkét egy angyal az égbe viszi. Lábainál egy koronás alak és a donátor. Angyal jövendöli, hogy Katalin a bölcseket meggyőzi. Angyalok viszik a Sinai hegyre.^*

Alakja feltűnik még Bántornya (Turnišče, XIV. század), Etrefalva (Turičky, XV. század), Gömörrákos (Rakoš, XIV. század), Mártonhely (Martjanci, XIV. század) falképmaradványain.^* Az idők folyamán nyilván sok középkori freskóábrázolása pusztult el.

Legendaciklusok szárnyasoltáron: Bártfa (Vir dolorum-oltár, 1500): 5. Katalin és az írástudók, 6. kerékbetörése. Bát (Bátovce, 1390, Keresztény Múzeum): 1. jelenet, 2. egy remete Mária-képet mutat a megtérő Katalinnak. Berki (Rokycany, 1520): 1. a bölcsek tűzhalála, 2. Katalin lefejezése, 3. kínzás, 4. kerékbetörésének csodája. Csütörtökhely (Donnersmark, Spišsky Štvortok, 1490): 1. Katalin vitája, 2. lefejezése, 3. kínzása, 4. kerékbetörése. Ma Nagyturányban. Lőcse (Katalin-oltár, 1460): 3. Katalin vitája, 4. lefejezése, 5. kínzása, 6. kerékbetörése. Pónik (Poniky, 1512): 2. Katalin vitája, 3. halála. Szepeshely (Spišské Pohradie 1520, a Szépművészeti Múzeumban): 1. Katalin megidézése, 2. vitája a bölcsekkel, 3. a Katalintól megtérített ifjak máglyahalála, 4. Katalin vértanúsága.

Önálló táblakép a Batthyány-gyűjteményből származó, Szépművészeti Múzeumban őrzött Katalin eljegyzése.

Katalin legendájának ígéretei nyomán is középkori szárnyasoltárainknak egyik legkedveltebb alakja: Almakerék (Malomcrav, Gergely pápa miséje, 1440), Alsóbajom (Boian, 1490), Bakabánya (Pukanec, 1890), Bártfa (Borbála-oltár, 1450, Szent András-oltár, 1460, Mager Veronika oltára, 1489, Vir dolorum-oltár, 1500), Berethalom (Biertan, 1515), Berki (Rokycany, 1480), Csíkcsatószeg (Cetatuia, 1530), Csíkszentlélek (Leliceni, 1510), Felsőerdőfalva (Stará Lesná, 1480), Frics(Fričovce, 1500), Hervartó (Hervartov, 1460), Héthárs (Lipany, 1520), Jánosfalva (Janošovce, 1491), Kassa (Mária halála-oltár, 1480, Mária látogatása-oltár, 1470), Kispalugya (Paludza, 1510), Kisszeben (Sabinov, 1520), Liptószentandrás (Liptovsky Ondrej nad Vahom, 1512), Liptószentmária (Liptovská Mara, 1450), Lőcse (Vir dolorum-oltár, 1476), Malompatak (Mlynica, 1480), Nagyekemező (Prostea Mare, 1480), Nagylomnic (Lomnica, 1495), Nagyőr (Štrážky, 1450), Németlipcse(Partizánská Lupča, 1450), Palocsa (Plavec, 1500 körül), Segesd (Şaeş, 1520), Szenijakabfalva (Jakub, 1500), Szepeshely (főoltár, 1470, Mária-oltár, 1480), Szepesszombat (Spišská Sobota, 1480), Szmrecsány (Smrečany, 1480), Sztankahermány (Hermanovce, 1510), Trencsén (1410), Zsidve (Jidveu, 1508).^*

Faszobrai: Andocs (1500), Barka (Borka, 1410), Bártfa (1480, A Virgines Capitales társaságában, 1500), Berki (1510), Busóc (Bušovce, 1390), Csütörtökhely(1490), Dobronya (Dobroniva, 1519), Csíksomlyó (1500), Farkasfalva (Vlková, 1480, a Virgines Capitales társaságában), Felka (Velká, 1480), Felsőrépás (Vysné Repaše), Keresztfalu (Križová Ves 1510), Késmárk (1490), Kislomnic (Lomnicka 1400, a Virgines Capitales társaságában), Kisszeben (Szent János-oltár 1510, a Virgines Capitales között, Angyali üdvözlet-oltár 1510, ugyanúgy), Krig (Vojnany, 1380), Leibic (Lubica 1450), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš 1480), Lőcse(1480, 1494, a Virgines Capitales társaságában), Maldur (1360), Mohos (Poruba 1500), Mosós (Mošovce 1470), Nagyszalók (Velky Slavkov 1483), Necpál (Necpaly), Okolicsnó (Okolične 1500), Podolin (Podolinec 1420), Ruszt (Rust 1510), Selmecbánya (1506), Svábfalva (Švábovce 1460), Szászbogács (Bagaciu 1518), Szepesszombat (Georgenberg, Spišska Sobota, 1464, a Virgines Capitales társaságában), Szepestótfalu (Slovenská Ves 1510). Turócszentilona (Sväta Helena 1520), Turócszentpéter (Turčiansky Peter 1500).^*

Valószínű, hogy középkori szentföldi zarándokaink a Sinai hegyet sem kerülték el, hogy Katalin sírjánál ájtatoskodjanak. Bizonyos azonban, hogy a híres erdélyi főesperes, Lászai János megfordult a szentföldi Katalin-templomban, ahol olyan magasztaló éneket szoktak a templom ajtajára függeszteni, amely a búcsúsok nevét is magában foglalta. Ezzel Katalin különös oltalmába ajánlották magukat, hogy könyörgésével nyissa meg előttük a mennyek országának kapuját. A versezetet Lászai sine praemeditatione, vagyis rögtönözve költötte: